FELHÍVÁS

A Lakatos lakótelep 50 éves.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik a készülő emlékkiállításhoz, kiadványhoz személyes emlékeikkel, fotókkal, dokumentumokkal, esetleg tárgyi anyaggal hozzájárulnának. Jelentkezni lehet munkatársainknál a 06-20-316-98-85-as telefonszámon, a muzeum@muzeum18ker.hu címen.

Havanna Napok

Fontos felhívás!
A XVIII. Kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény 2012. szeptember 11-én, kedden 16.30-tól rendezi meg újra a Kondor Béla Közösségi Házban (1181 Bp., Kondor Béla stny. 8.), a Havanna-Napok keretében az egykori Állami Lakótelepen lakók baráti találkozóját.
Szeretettel várjuk a telep egykori lakói mellett a helytörténet után érdeklődőket is. Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akik emlékeikkel, visszaemlékezéseikkel, fotóikkal, dokumentumaikkal hozzájárulnának a telep múltjának felderítéséhez és megőrzéséhez. Jelentkezni a PIHGY-ben (1181 Bp., Kondor Béla sétány 10.), vagy a “Múzeumsarok” kiállítóteremben (1183 Bp., Szent Lőrinc sétány 2.) a gyűjtemény munkatársainál, előzetes egyeztetéssel személyesen, a 295-08-77-es és a 06-70-627-64-77-es telefonszámon, levélben, illetve a gyujtemeny@pihgy.hu e-mail címen lehet.

Felhívás

Felhívás!

A XVIII. Kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény nagysikerű, Fedák Sárit és Pestszentlőrinccel való kapcsolatát bemutató kiállítása 2012. szeptemberében nyílik a Budapesti Történeti Múzeumban. Fedák Sári, a népszerű primadonna nevét kevesen kapcsolják össze Pestszentlőrinccel. 1917-ben vette meg a Biehn villát szüleinek a Gyöngyvirág utcában. 1935-ben a művésznő anyját is a régi pestszentlőrinci temetőbe, férje, dr. Fedák István mellé temették. 1938-ban Fedák Sári lebontatta a lőrinci villát, a bontási anyagot és a kisebb parcellákra osztott telket eladta. Igazi kuriózum, hogy a Fedák villa egyes részei (cserépkályhák, ajtók, ablakok stb.) ma is megtalálhatóak a kerület régi lakóházaiban.

Kérjük, jelentkezzenek mindazok, akiknek a házában, lakásában még ilyen beépítések, esetleg bútorok találhatóak, és eddig nem vették fel a gyűjtemény munkatársaival a kapcsolatot. (Szeretnénk minél teljesebbé tenni a dokumentációt.)
Az emlékekről fotókat készítünk, épület- vagy lakáscímeket csak a tulajdonosok kifejezett kérésére hozunk nyilvánosságra.

Jelentkezni a PIHGY-ben (1181 Bp., Kondor Béla sétány 10.), vagy a “Múzeumsarok” kiállítóteremben (1183 Bp., Szent Lőrinc sétány 2. ) a gyűjtemény munkatársainál, előzetes egyeztetéssel személyesen vagy a 297-49-51-es és a 06-70-627-64-77-es telefonszámon, levélben, és a pihgymuzeum18@gmail.com e-mail címen lehet.

Fedák Sári, a primadonna Pestszentlőrincen

Felhívás!

A XVIII. Kerületi Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény nagysikerű, Fedák Sárit és Pestszentlőrinccel való kapcsolatát bemutató kiállítása 2012. szeptemberében nyílik a Budapesti Történeti Múzeumban. 1917-ben vette meg a Biehn villát szüleinek a Gyöngyvirág utcában. 1938-ban Fedák Sári lebontatta a lőrinci villát, a bontási anyagot és a kisebb parcellákra osztott telket eladta. Igazi kuriózum, hogy a Fedák villa egyes részei (cserépkályhák, ajtók, ablakok stb.) ma is megtalálhatóak a kerület régi lakóházaiban.

Kérjük, jelentkezzenek mindazok, akiknek a házában, lakásában még ilyen beépítések, esetleg bútorok találhatóak, és eddig nem vették fel a gyűjtemény munkatársaival a kapcsolatot. (Szeretnénk minél teljesebbé tenni a dokumentációt.)
Az emlékekről fotókat készítünk, épület- vagy lakáscímeket csak a tulajdonosok kifejezett kérésére hozunk nyilvánosságra.

Jelentkezni a PIHGY-ben (1181 Bp., Kondor Béla sétány 10.), vagy a “Múzeumsarok” kiállítóteremben (1183 Bp., Szent Lőrinc sétány 2. ) a gyűjtemény munkatársainál, előzetes egyeztetéssel személyesen vagy a 295-08-77-es és a 06-70-627-64-77-es telefonszámon, levélben, illetve a gyujtemeny@pihgy.hu, és a pihgymuzeum18@gmail.com e-mail címen lehet.

 

A Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény kiállítása a Budapesti Történeti Múzeumban
Több éves szervezés után először nyílik lehetőségünk önálló időszaki kiállítással bemutatni a XVIII. kerületet és gyűjteményünk anyagát a Budapesti Történeti Múzeumban.

Fedák Sári, a népszerű primadonna nevét kevesen kapcsolják össze Pestszentlőrinccel. Pestszentlőrinc (ma Budapest XVIII. kerülete) a főváros délkeleti határánál fekvő település volt, ahol még a két világháború között is folyt a parcellázás. Legfrekventáltabb, legelegánsabb része a korábbi Szalla-wald, a Gyöngyvirág utca mentén fekvő nyaralók és villák övezete volt. Itt vásárolt villát többek között Eötvös Lóránd, Puskás Tivadar vagy Margó Tivadar.

Finish Reading: Fedák Sári, a primadonna Pestszentlőrincen