Repüléstörténeti Kiállítás új helyszínen

Új helyszínen, részben megújult anyaggal várja november közepétől az érdeklődőket a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény légiforgalmi – repüléstörténeti kiállítása.

A nagy sikerű “Ég és Föld” – A polgári repülés és Budapest 18. kerülete című időszaki kiállítást 2013. június 20. – október 31. között 30 csoport, majd 1700 látogató láthatta annak ellenére, hogy hetente csak három napon tudtuk nyitva tartani, méghozzá – önálló épület és időszaki kiállítóterem híján – külső helyszínen, a Delta Üzletház első emeltén. A kiállítás zárónapján 30 látogatót fogadtunk, és a nyitvatartási időn kívül is többek számára lehetővé tettük a kiállítás látogatását.

Szeretnénk megköszönni kölcsönzőinknek, segítőinknek, támogatóinknak az áldozatos munkát, mellyel a kiállítás anyaga összeállt, és mindazt a felbecsülhetetlen segítséget, melyet a kiállítás népszerűsítésében nyújtottak.

A TLPHGY alapítója, korábbi és jelenlegi munkatársai is gyűjtöttek repüléstörténeti anyagot, hiszen Magyarország legnagyobb és legismertebb repülőtere, a polgári repülés, a nemzeti légitársaság és Budapest XVIII. kerülete, az itt élők ezernyi szálon kapcsolódnak egymáshoz több mint 60 éve. Gyűjteményünk 2012 tavaszán tett közzé felhívást külön a Malév történetével, múltjával kapcsolatos emlékek gyűjtésére; ezzel folytatva elődeink hagyományát. Több mint egy éves előkészítő munkával, számos partner bevonásával nyílt meg a kiállítás, mely előtt és alatt is folyamatosan kaptunk újabb érdekességeket, adományokat, felajánlásokat. (Talán néhányan emlékeznek arra a hölgyre, aki pont a megnyitó napján adta át a bordó egyenruha kalapját, időközben a teljes garnitúrát átadta nekünk.)

Az egy hónapi munkával felépített kiállítást nem szerettük volna megbontani, így amikor október végén új helyszínt sikerült találni, mely megfelelő feltételeket – ráadásképpen ingyenesen – tud biztosítani a kiállítás bemutatására, egyértelművé vált, hogy itt a lehetőség ezeknek az új anyagoknak, illetve további érdekességeknek a beemelésére, megmutatására. Sem eddig, sem ezután nem törekszünk a teljességre, hiszen arra több 100 négyzetméter lenne csak elég. Az új helyszín ráadásképpen másfajta megközelítést, bemutatási logikát követel.

Továbbra is célunk, hogy az összegyűlt anyagból rendezett kiállítás látványos, minden korosztálynak igazi élményt jelentsen. Különösen a fiatalabb korosztályt szeretnénk megérinteni a régi anyagok bemutatásával, hisz számukra a repülő sokszor ismertebb közösségi közlekedési eszköz, mint a távolsági busz. Éppen ezért egy-egy tárgyat alaposabban körbejárunk, látogatói visszajelzések alapján több lesz a rövid magyarázó felirat, egyszerű ábra.

A kiállítás a légi forgalmi emlékekre és nem a műszaki jellegzetességekre épül: A ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér, a magyar légi forgalom, a magyar légitársaságok vázlatos története, a repülés  és kerületünk  kapcsolatának bemutatása mellett a kiállítás fontos feladata hogy megmutassa, mivel járult hozzá a nemzeti légitársaság a Malév, a magyar dizájn történetéhez, Magyarország marketingjéhez.  Az egyenruhák, táskák, kitűzők és az utasok kényelmét szolgáló számos apróbb és nagyobb tárgy mellett fotók és képeslapok, aprónyomtatványok és plakátok, repülőgépek és a repülőtéren használatos járművek makettjei, folyamatos filmvetítés vár a látogatókra.

Több öltözet és kiegészítő kerül az anyagba, külön teret szentelünk a légi kísérők képzésének, megemlékezünk a balesetekről.

A kiállítást 2013. november 20-án délután nyitjuk meg hivatalosan, három, a Repüléstörténeti Társaság égisze alatt nemrégiben elkészült, illetve készülőben lévő repüléstörténeti kiadvány bemutatójával.

Nyerjen iskolájának ingyenes repülőtéri látogatást!

Azon kerületi iskolák között, melyekből október 31-ig legalább 4 osztály megtekinti a lenti repüléstörténeti kiállítást 60 perces ingyenes múzeumpedagógiai programunk igénybevételével, egy ingyenes, speciális buszos repülőtér látogatást sorsolunk ki november elején a Magyar Repüléstörténeti Társaság segítségével.

Heilauf Zsuzsanna

gyűjteményvezető – Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény

 

Gyűjteményünk 2013. június 20-án nyitotta meg repüléstörténeti kiállítását a Delta Üzletház (Üllői út 440. sz.) I. emeletén, a kerület centrumában, a Szarvas csárda téren, a Rendőrkapitányság épülete mellett.

A magyar polgári repülés és a XVIII. kerület történetét bemutató tárlatot szeretnénk az Ön és pedagógusaifigyelmébe ajánlani.

Szeretettel várjuk iskolájának tanulóit ingyenes tárlatvezetéssel és korosztályra tervezett, interaktívmúzeumpedagógiai foglalkozással. (Magyar repüléstörténet, MALÉV története, rövidfilmek a légiforgalmi irányításról, a repülőtéren és a repülőgépen dolgozók munkájáról, légi kísérői feladatok kipróbálása játékosan stb.)  

 A csoportokat hétfőn, kedden, szerdán és pénteken, 8-16 óra között tudjuk fogadni. Csütörtökönként foglalkozásokat nem tartunk, de a kiállítás megtekintésére 10 – 18 óra között van lehetőség.

Kiállításunk 2013. október 31-ig látogatható.

Várjuk szíves jelentkezését:

Telefonszám: 06-1- 290-15-85

Email: muzeum@muzeum18ker.hu

Repüléstörténeti kiállítóhely: nyitvatartás

A kiállítás nyitva:

Csütörtök-Péntek-Szombat 10-18 óra között

Szombaton 13 óra után belépés a parkoló felől, a hátsó oldal bejáraton!

Csak ajánlott jegyár van, mellyel támogathatja a kiállítás fenntartását, reklámozását.

Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei

Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény

“ÉG ÉS FÖLD”

A polgári repülés és Budapest 18. kerülete c. kiállítás

(a ferihegyi repülőtér és a magyar légitársaságok légiforgalmi relikviái 100 négyzetméteren – egyenruhák, repülőgép modellek stb.)

REPÜLÉSTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHELY – DELTA ÜZLETHÁZ

1183 Bp. Üllői út 440. I. emelet.

A kiállítás megtekinthető 2013. június 21 – október 31 között.

A napi nyitva tartásról tájékozódjon honlapunkon: muzeum18ker.hu

Megközelíthető a 3-as METRO Határ úti megállójától az 50-es villamossal,

a Kőbánya-Kispest végállomástól a 93-as; a 182, 282E, 184, 284E buszokkal.

Továbbá megállnak az alábbi buszjáratok: 198, 183, 217, 217E

(Szarvas csárda téri, illetve Haladás utcai megálló).

A kiállítás megtekintése ingyenes.

Repüléstörténeti kiállítás

“ÉG ÉS FÖLD” – A POLGÁRI REPÜLÉS ÉS BUDAPEST XVIII. KERÜLETE IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS

2013. JÚNIUS 2I. – OKTÓBER 31.

a Delta Üzletház – 1183 Bp. Üllői út 440. I. emeletén!

Magyarország legnagyobb és legismertebb repülőtere, a polgári repülés, a MALÉV és Budapest XVIII. kerülete, az itt élők ezernyi szálon kapcsolódnak egymáshoz több mint 60 éve.

Gyűjteményünk 2012 tavaszán tett közzé felhívást a MALÉV történetével, múltjával kapcsolatos emlékek gyűjtésére. Célunk, hogy az összegyűlt anyagból rendezett kiállítás látványos, minden korosztálynak igazi élményt jelentsen.

A ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér, a MALÉV vázlatos története, a repülés és kerületünk kapcsolatának bemutatása mellett a kiállítás fontos feladata hogy megmutassa, mivel járult hozzá a MALÉV, a magyar légitársaság, a magyar dizájn történetéhez, Magyarország marketingjéhez. Az egyenruhák, táskák, kitűzők és az utasok kényelmét szolgáló számos apróbb és nagyobb tárgy mellett fotók és képeslapok, aprónyomtatványok és plakátok, repülőgépek és a repülőtéren használatos járművek makettjei várnak a látogatókra.

Fő támogatónk az airLED program!

Jön!Jön!

Jön Jön!

Az “Ég és föld” – a polgári repülés és Budapest XVIII. kerülete kiállítás

2013. június 20-án nyílik, az Üllői út 443-445. szám alatti üzlethelyIségben (volt könyvesbolt).

Magyarország legnagyobb és legismertebb repülőtere, a polgári repülés, a MALÉV és Budapest XVIII. kerülete, az itt élők ezernyi szálon kapcsolódnak egymáshoz több mint 60 éve.

Gyűjteményünk 2012 tavaszán tett közzé felhívást a MALÉV történetével, múltjával kapcsolatos emlékek gyűjtésére. Célunk, hogy az összegyűlt anyagból rendezett kiállítás látványos, minden korosztálynak igazi élményt jelentsen.

A ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér, a MALÉV vázlatos története, a repülés és kerületünk kapcsolatának bemutatása mellett a kiállítás fontos feladata hogy megmutassa, mivel járult hozzá a MALÉV, a magyar légitársaság, a magyar dizájn történetéhez, Magyarország marketingjéhez. Az egyenruhák, táskák, kitűzők és az utasok kényelmét szolgáló számos apróbb és nagyobb tárgy mellett fotók és képeslapok, aprónyomtatványok és plakátok, repülőgépek és a repülőtéren használatos járművek makettjei várnak a látogatókra.”