Helytörténeti játszóház pestszentimrei iskolásoknak

Helytörténeti játszóház pestszentimrei iskolásoknak

Helytörténeti játszóházat szervezett a Pestszentlőrinci Kaszinó Egyesület.  Az egyesület tagjai mellett a programban közreműködtek a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény, az iskolák, a Tébláb Táncművészeti Alapítvány munkatársai is.

Az Ady Endre és a Táncsics Mihály általános iskolák tanulói június 6, illetve 13-án vehettek részt aPestszentimre városközpont megújítása című projekt keretében meghirdetett Közösségi programok alprojekt a “Helytörténeti játszóház pestszentimrei általános iskolák diákjainak” című  KMOP-5.2.2/B-09-2f-2011-0001/KOZVETETT/B – 2013 – 0011-es miniprojektjén, melynek célja erősíteni a lokálpatriotizmust, a település megismerését játékos módszerekkel a felső és alsó tagozatosok körében. Összességében több mint 230 diák vett részt a két programon. A Táncsics iskolában egész napos projektet tartottak. A minden diákot egyszerre, az udvaron megmozgató táncház mellett az alsó és felső tagozatosokat életkorukra szabott foglalkozássorozat várta. Forgószínpadszerűen követték egymást az állomások, így a diákok valamennyien részt vettek mindenben – az osztályok állomásnaplót is vezettek. Beülhettek nagyszüleik iskolai óráira, egyenes derékkal, hátratett kézzel, miközben régi iskolai eszközöket nézhettek meg, próbálhattak ki, írhattak hagyományos tollakkal, tintával. Az udvaron kipróbálhatták a hajdani kisdiákok játékait. Kézműves szakember segítségével készítettek díszalbum oldalakat, speciális könyvjelzőt, a nagyok Pestszentimre központjának 1-1 részletét álmodhatták meg saját szájuk íze szerint, a kicsik egy-egy fontos épületet díszíthettek egyedi módon. A régi mesterségek és  a villamosság előtti konyha világa, egyes eszközei mellett játékos helyismereti vetélkedőn  mélyítették el helytörténeti ismereteiket. A nagyok egy-egy történelmi korszak viseleteit, a régi fejfedők világát is alaposabban megismerhették, kipróbálták.

Hasonlóképpen volt hangos és elégedett az Ady Endre általános iskola diáksága is. Itt a napközis, tanulószobás diákok játszóházi délutánon vettek részt. A forgószínpad kiemelt eleme volt sokféle udvari játék, például a gólyalábazás, célba dobás, és egy ma már elfeledett, egykor a lányok körében nagyon népszerű játék, a “gumizás” – elegendő volt hozzá néhány méter gumiszalag, és 3 lelkes jelentkező. Az egykori iskola hangulatát és a régi konyhák világát és megidézte egy-egy foglalkozás. A programot közös kóstoló zárta, a hagyományos rézüstben tökéletesre vert hab almás süteményre került, az elkészült házi majonéz pedig salátára, melyet a lelkes résztvevők közösen fogyasztottak el a program végén. Itt is készült díszalbum, melyet a makettekkel, színes épületrajzokkal együtt ősz elején egy kiállítás keretében ismerhetnek meg az érdeklődők.