Rendhagyó múzeumi óra ásványokkal

Rendhagyó múzeumi óra ásványokkal

 

A XVIII. kerületi Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény rendhagyó múzeumi órát tartott a pestszentimrei Kapocs Általános és Magyar – Angol Két Tannyelvű iskola ötödik és hatodik osztályos tanulóinak.

A bemutatót a nyugdíjas Sváb Ferenc villamosmérnök, feltaláló tartotta, aki a helytörténeti gyűjteménynek ajándékozott, és a Múzeumsarok Tomory-termében mindenki számára látogathatóvá tett ásvány gyűjteményének legérdekesebb darabjairól mesélt, felhívva a figyelmet a kőzetek, ásványok gyűjtésének fontosságára. Bár a kiállított darabok szinte a világ minden részéről származnak, a legnagyobb érdeklődést méltán az egykori pestszentlőrinci téglagyári gödörből származó darabok aratták.

A kerület nevében Kardos Gábor önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket, majd egy korabeli Laterna Magicát, vagyis egy több mint 110 esztendős diavetítőt és annak képanyagát ajándékozta a helytörténeti gyűjtemény számára.

A rendhagyó foglalkozás második felében a gyűjtemény dolgozói és a Karinthy Gimnázium önkéntesei segítségével a településtörténeti kiállításon a Kapocs iskola lelkes tanulói – játékosan megidézve a települési történelem kosztüm históriájának legszebb lapjait az Árpád-kortól a XIX. századig – korhű ruhákba öltözhettek.

 

Sváb Ferenc ásványgyűjteményét bemutató kiállítást minden korosztálynak ajánljuk. A téli iskolai szünet kivételével jöjjenek, gyönyörködjenek a szikrázó vagy az UV megvilágításban szín váltó ásványokban, csodálják meg a masztodon és egyéb kövületek szépségét a Múzeumsarokban.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük