SZENT LŐRINC
Lakóhelyünk, Budapest 18. kerülete 1950-ig két önálló településből, Pestszentlőrincből és Pestszentimréből állt. Pestszentlőrincet először 1332-ben, egy oklevélben említik meg Szentlőrincként.
Később a területet Szent Lőrinc pusztának is nevezték. 1910-ben nagyközség, majd 1936-tól város lett, már Pestszentlőrinc néven.
Szent Lőrinc legendája szerint Sixtus pápa segítő papja volt. A pápa vértanú halála előtt rá bízta az egyház vagyonát. Lőrinctől követelték a kincseket. Ő türelmet kért, amit meg is kapott. Szétosztotta a vagyont, és három nap után bénákkal, koldusokkal, betegekkel körülvéve jelent meg. Őket mutatta be, mint az egyház legnagyobb kincseit. Ezen megharagudva a császár előbb megkorbácsoltatta Lőrincet, majd rostélyon – amely szentként a jelképévé vált – megégették. Rendkívül népszerű szent Európában és Európán kívül is. (pl. Szent Lőrinc folyó Kanadában)
Az augusztusi csillaghullást, a Perseidák meteorraj érkezését „Szent Lőrinc tüzes könnyeinek” is nevezik.
A kerületben sétány, kápolna, általános iskola és lakótelep is viseli nevét.
Tudtad-e hogy…
Az apostolokhoz hasonlóan sokszor fehér köntösben jelenik meg. Jelképei: kereszt, könyv, nyitott könyvszekrény, rostély, füstölőedény, arannyal teli kehely, pénztárca, pálmaág. Minden keresztény szentnek van egy jelképe (szimbóluma), ami hozzá kapcsolható, s általa felismerhető azokon a képeken, ahol ő is szerepel. Ilyen szimbólum például Szent Lőrincnél a rostély, Szent Péternél a mennyország kulcsa, melyet ő őriz, vagy a kereszténységnél a kereszt. Ezek közül Pestszentlőrinc (azelőtt Szentlőrinc, Szent Lőrinc puszta, Pusztaszentlőrinc) a legnagyobb. A maga majd 100 000 lakosával most Budapest 18. kerülete Pestszentimrével összevonva. Szentlőrinc (Baranya megye), Lőrinci (Heves megye), Sárszentlőrinc (Fejér megye), Zalaszentlőrinc (Zala megye), Nyárlőrinc, korábban Koháryszentlőrinc (Bács-Kiskun megye), Szentlőrinckáta (Pest megye), Szepesszentlőrinc (Borutovce).A Lőrinc név eredete
A védőszent
Ábrázolása
Nevét viselő helyek itthon
És külföldön
Tisztelete
SZENT IMRE
(Székesfehérvár, 1000-1007 között – Igfon erdő 1031) herceg
I. (Szent) István király és Gizella királyné fia. Papnak szánták, ennek megfelelően gondos nevelést kapott apjától, és nevelőjétől, Gellért püspöktől. Bátyja, Ottó halála után ő lett a trónörökös, ezért István beavatta az államügyekbe, az egyházszervezésbe és a hadvezetésbe is. Leendő uralkodóhoz méltóan megházasodott és részt vett 1030-ban a II. Konrád német császár elleni csatában.
A trónt azonban nem vehette át, mert még apja életében meghalt. Vadászat közben, a Bihar megyei Igfon erdőben egy vadkan halálra sebezte. 1083-ban apjával (Szent István) és nevelőjével (Szent Gellért) együtt I. (Szent) László király idején szentté avatták. Gyakran ábrázolják liliommal és karddal.
A Pestszentimre elnevezés a Szent Imre emlékév idején, 1931-ben született, a települést korábban Soroksárpéterinek hívták. Pestszentimre 1950-től Budapest 18. kerületének része lett. Településünkön Szent Imre emlékét őrzi még a pestszentimrei katolikus templom, a lőrinci Szent Imre Kertváros, és több köztéri szobor.
Tudtad-e hogy…
Az Imre név germán eredetű, az Almarich névből származik. Valószínűleg a Henrik (Henricus) torzított alakja. Azaz anyai nagybátyja, II. Henrik császár után kapta Imre a nevét. Pestszentimre önálló nagyközség volt 1950-ig, majd Pestszentlőrinccel összevonva Budapest 18. kerülete. Budapest 11. kerületét 1934-től Szent Imre Városnak nevezték. Érdekesség, hogy ide tartozik a Gellérthegy egy része is.Tudtad-e hogy...
Neveltetése
A koronázási palást
Ünnepnapja
Amerika néveredete
A védőszent és szimbólumai
A gyilkos vadkan
Nevét viselő helyek