NAGYKÖZSÉGBŐL VÁROS
Puszta-Szentlőrinc közigazgatásilag 1871-ig Vecséshez tartozott. Ekkor Kispest önálló nagyközséggé alakult, és 1910-ig, elválásáig Szentlőrincet is adminisztrálta. Negyed századdal később a Belügyi Közlöny, 1935. november 3-án pár soros közleményben adta hírül, Pestszentlőrinc nagyközség 1936. január elsejével megyei várossá alakulhat. A korabeli sajtó (Pestkörnyéki Újság 1935. július 18-án), ha Pestszentlőrincet emlegette, „amerikai tempójú fejlődésről” írt. Nézzük mindezt a számok tükrében.
Amerikai tempójú fejlődés
A népszámlálási adatok szerint a község lakosságának lélekszáma:
1869-ben mindössze 361 fő volt.
1900-ban már 5951,
1910-ben, a Kispesttől történő elváláskor 7824,
1920-ban 11777 fő,
1920 és 1930 között a lakosság száma csaknem 200 %-kal nőtt:
1930-ra elérte a 30557 főt, 1931-re a 32500-at.
Pestszentlőrinc a 30-as évekre az ország legnépesebb nagyközsége volt, lélekszám tekintetében a 25. helyen állt, messze megelőzve jó néhány várost pl. a 7000 lakosú Szentendrét. Lássuk a lakosság foglalkozási-szociológiai összetételét a „keletkezés körülményeivel” összefüggésben. Az 1929-es adatok családtagokkal együtt értendők:
| Összesen | ||
| Állami, illetve köztisztviselő | 3108 | |
| Állami, illetve közalkalmazott altiszt | 7901 | |
| kerekítve 11 ezer fő | ||
| Szabadfoglalkozású, legalább 4 középiskolai osztállyal: | 389 | |
| Magántisztviselő: | 1450 | |
| 1800 fő, vagyis együtt 12800 fő | ||
| Önálló kereskedő: | 715 | |
| Önálló iparos: | 1818 | |
| Iparos és kereskedő segéd: | 3146 | |
| 5700 fő | ||
| Ipari, gyári munkás: | 5573 | |
| Magánalkalmazott munkás: | 2176 | |
| Különböző munkás és napszámos: | 1596 | |
| 9000 fő | ||
| Földműves mindössze | 347 |
A lakosság legnagyobb lélekszámú csoportját a gyári munkásság, tegyük hozzá, a szervezett nagyipari munkásság adta, amely erősen kötődött a szociáldemokrácia eszményeihez.
Arányait tekintve az állami és közalkalmazottak száma messze meghaladta az országos átlagot. Ha a magántisztviselőket is hozzászámoljuk, egy rendkívül erős, a polgári értékeket felvállaló réteget kapunk. Jelentős súllyal és öntudattal bírtak az önálló iparosok és kereskedők is. Ahhoz képest, hogy Pestszentlőrinc „falu”, a földművelésből élők száma csekély.
Ha a felekezeti megoszlást vizsgáljuk, a legnépesebb a katolikus egyház volt 20 ezer lélekkel, majd a református 7 ezer, az evangélikus 3 ezer, az izraelita ezer hívővel következett. Ez nagyjából megfelelt az országos átlagnak. Helyi specialitás az unitárius egyház jelenléte. Meghonosodása az első világháborút követő katasztrófa után Erdélyből áttelepülteknek volt köszönhető.
A századfordulón kezdődött és szakadatlanul folyó parcellázások rendkívüli mértékben ösztönözték az építkezéseket:
1910-ben a házak száma 1003,
1920-ban 1280,
1929-ben 3802,
1930-ban 4246.
Infrastruktúra
A község területe 3600 kat. hold volt. Összes utcáinak és tereinek száma 253, amelyből csak 122 volt ellátva járda- és útburkolattal. Írta is a Budapesti Hírlap: „Szerencséje Pestszentlőrincnek, hogy kavicsos a talaj, mert így az utcákat nem borítja ősszel és télen vigasztalan sártenger.”
A vezetékes vízzel még súlyosabb a probléma, mindössze három vízvezeték létezett, a Szent Imre-kertvárosi, a szemeretelepi és az Állami lakótelepi.
A közlekedési viszonyait akár kielégítőnek is nevezhetnénk (a Budapest-Cegléd vasúti fővonalon három megállóval is rendelkezett, „Pestszentlőrinc”, „Szemere telep” és „Kavicsbánya”, valamint a lajosmizsei vasút is éppen a község határán vonult el), ha a korabeli sajtótermékek nem foglalkoztak volna annyit az elöljáróság és a BSZKRT, már-már gigászi küzdelmével. Pestszentlőrincet tudniillik Budapesttel „rendes fővárosi villamosvasút” kötötte össze, amelynek hossza 4900 méter volt, azonban a „község lakossága erősen kifogásolta a BSZKRT közlekedési politikáját”, amely 10 filléres pótdíjat szedett, és nem a megfelelő időben és sűrűséggel indította a kocsikat.
Oktatási intézmények tekintetében kedvezőbb volt a helyzet. Két óvoda, négy elemi iskola, egy polgári fiú- és egy polgári leányiskola, egyéves női kereskedelmi szaktanfolyam, iparos tanonciskola, gyorsíró szakiskola, gazdasági ismétlő iskola működött a községben. Néhány dolog itt is szembeötlő. Hiányzott a gimnázium, a tanulók többsége Kispestre járt át, nem csekély gondot okozva a két község önkormányzatának. Feltűnő, hogy valamennyi oktatási intézmény állami, Pestszentlőrincen nincsenek egyházi iskolák.
Ami az egészségügyi-szociális intézményekkel való ellátottságot illeti, volt 7 községi orvos és 20 magánorvos, 4 községi és 8 magán szülésznő, 4 gyógyszertár, állandó községi népkonyha, 2 napközi otthon, és létezett a Szent József és Szent Ferenc fiú árvaház.
Volt 2 vásárcsarnok, 3 piactér, 1 postahivatal, 2 rendőrőrszoba.
Ipari és kereskedelmi szempontból Pestszentlőrincnek 15 nagyszabású gyártelepe, valamint számos kisebb ipartelepe, 572 önálló iparosa, 328 önálló kereskedője volt. Az italmérők száma 135.
Összességében megállapíthatjuk: bár Pestszentlőrinc régóta lakott hely, legújabb kori arculatát az ipari forradalom és a trianoni katasztrófa alakította.
Az 1920-as évek végén Pestszentlőrinc lokálpatriótái büszkén emlegették, „falujuk” 30 ezer lakójával Magyarország legnépesebb nagyközsége, amelynek „egy fillér adóssága sincs”. Bizonyára sokakban felmerült: az infrastruktúra fejlesztése (vízvezeték, utak, oktatás stb.), az adott nagyközségi keretek között már nem megoldható, a várossá alakulást mégis „külső tényezők” siettették.
Külső tényezők
1928. január végén Dr. Agorasztó Tivadar Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja hivatalában fogadta Pestszenterzsébet és Kispest megyei város küldöttségét. A megbeszélés témája a közösen építendő főgyűjtő csatorna volt. Dr. Válya Gyula Kispest polgármestere szóvá tette Pestszentlőrinc nemtörődömségét. Kijelentette: „Pestszentlőrincnek is be kell kapcsolódnia a főgyűjtő csatornába”. Egy hónap sem telt el, és Kispest város köztisztasági bizottságában a polgármester közölte, már a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlésen jelentést fog tenni „Pestszentlőrincnek Kispesthez leendő visszacsatolásáról.”
Ezek a hírek élénken foglalkoztatták Pestszentlőrinc közvéleményét is. A Pestszentlőrinci Hírlap újságírója megjegyezte: „Mindenesetre hibáztatnunk kell községünk elöljáróságát, hogy nem őrködik megfelelő éberséggel községünk épsége felett.” A helyi sajtó felhívása nyomán megmozdultak az egyesületek. 1928. május 9-én a Pestszentlőrinci Polgári Kör választmánya Steiner Mór elnökletével ülést tartott a Baumeister-féle vendéglőben. A résztvevők tiltakoztak az egyesítési tervek ellen. Ez után se szeri, se száma a kisebb-nagyobb megmozdulásoknak. Május huszadikán délelőtt tizenegykor az erzsébettelepiek, délután négykor a szemeretelepiek tiltakoztak. A tiltakozások tetőpontjaként 1928 pünkösd vasárnapján délután öt órakor óriási népgyűlést rendeztek a Szemere-lövöldében, ahol megjelent a falu apraja-nagyja.
A csatlakozást óhajtók álláspontját Both Béla, a Vági-féle MSZMP, illetve Ziegler Nándor szociáldemokrata helyi politikus próbálta képviselni. Both Béla szerint a csatlakozás esetén egy kb. 83 ezer lelket számláló nagyváros tagjai lennénk, mely város széleskörű autonómiája révén is egész más fejlődési lehetőség előtt áll. Majd hozzátette: megmenekülne Pestszentlőrinc a külön községház-építés terhétől. Lőrinc előbb-utóbb úgyis várossá fejlődik, és ekkor viselnie kell egy külön városi adminisztráció minden terhét. Egyesülés esetén a közös adminisztráció olcsóbban látható el.
Ilyen előzmények után nem meglepő, ha a pestszentlőrinci képviselőtestület rendkívüli közgyűlése (1928. május 23-án) viharosra sikeredett. A közgyűlés egyetlen témája a tervbe vett egyesítés volt. A községatyák határozatot hoztak: a képviselőtestület a község nevében szerkesszen memorandumot, és terjessze a Belügyminiszter Úr elé. Vargha Géza református lelkész módosító indítványa szerint ne csak a belügyminiszterhez juttassák el, hanem külön küldöttség vigye „Horthy Miklós Kormányzó Úr Őfőméltóságához”.
A szép összhangot ismét csak Both Béla zavarta meg. A képviselőtestület nagy része ki is vonult felszólalása alatt. Azzal vádolták, azért támogatja az egyesülést, hogy pestszentlőrinci szocialisták a kispestiekkel egyesülve a község vezetésében „domináló szerephez jussanak, s a község képét és szervezetét az ő elképzeléseiknek megfelelően alakítsák át”.
Ha egy kicsit előre ugrunk az időben, és megvizsgáljuk pl. az 1931-es országgyűlési választások eredményét Kispesten és Pestszentlőrincen, megállapíthatjuk, a cikkíró félelme nem alaptalan. Hét párt indult a választásokon. Kispesten összesen 10 997, Pestszentlőrincen 4277 választó volt. A legtöbb szavazatot mindkét helységben a szociáldemokraták szerezték: 3068, 1152. Második helyen a Bethlen vezette Egységes párt végzett: 2626, illetve 1110 szavazattal. Komoly eredményt ért el a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt: 1423, 908 és a Szabadelvű Demokratikus Ellenzéki Párt (Fábián-párt): 1331, 391 szavazattal. A Frontharcosok Egyesült Nemzeti Pártja: 566, 403, a Keresztény Szocialista Párt (Szabó-párt): 456, 156, a Keresztény Ellenzéki Párt (Friedrich István pártja) pedig: 627, 157 szavazatot kapott. A tendencia ugyanaz, de Kispest megyei városban mind a szociáldemokraták, mind a szabadelvűek Pestszentlőrincnél jelentősebb bázissal rendelkeztek.
A május 23-i események a Baumeister-féle vendéglőben folytatódtak. Itt zajlott este nyolctól a Polgári Kör nagygyűlése. Ezúttal is Steiner Mór elnökölt, és Vargha Géza múlt századi szabadsághősöket idéző hévvel védte községe függetlenségét. A szónoklat végeztével több mint 3000 tiltakozó aláírást mutatott be. A memorandum elkészítésére 25 tagú bizottságot választottak.
Eközben Dr. Válya Gyula, Kispest polgármestere is tovább munkálkodott. 1928. június 8-án már a kispesti képviselőtestület előtt volt az egyesítés kérdése. A közgyűlésről beszámoltak a korabeli lapok. „Rogyásig megtelt a karzat… A páholyokban sok a szentlőrinci arc…” A képviselőtestület Pestszentlőrinc „bekapcsolása” mellett foglalt állást, 5 tagú bizottságot választott, elhatározta, hogy a két közület egyesítésére meg fogja tenni a szükséges lépéseket. Ennek jogi feltételeit az összeépült községek egyesítésével és a törpe kisközségek megszüntetésével foglalkozó 115.800.1925.sz.B.M. rendelet biztosította.
Az egyesítés melletti érvek röviden a következők voltak: Kispest és Pestszentlőrinc 1873-tól 1909-ig közigazgatásilag egészet képezett. A különválás 1907-ben indult, majd 1909-ben Pestszentlőrinc önálló nagyközséggé alakult át, azzal a fő indoklással, hogy nyaralótelep jelleggel bír, míg Kispest munkáslakta közület. Az eltelt 19 év alatt a gazdasági, kulturális és szociális kapcsolat nem lazult, éppen ellenkezőleg. Lásd: ipari kapcsolat, villamosvasút, vízvezeték, kispesti mentőegyesület működésének kiterjesztése, a tüdőbeteg-gondozó, a megnyitandó szülőotthon, reál gimnázium közös használata, hogy az építendő főgyűjtő csatornáról ne is beszéljünk.
Az összetartozás mellett szól a két helység földrajzi fekvése is: Kispest és Pestszentlőrinc teljesen összeépült. Pestszentlőrinc nyaraló jellege megszűnt – vélték a kispestiek, ugyanakkor az egyesítés az ipar és a kereskedelem felvirágzását hozná.
A kispesti képviselőtestületi határozat ahelyett, hogy megnyugtatta volna a kedélyeket, inkább olaj volt a tűzre. Miután a kispesti határozat hivatalosan is megérkezett, Pestszentlőrinc nagyközség augusztus 3-án megadta a szükséges választ. A kispesti kívánságnak megfelelően a képviselőtestület közgyűlése saját kebeléből bizottságot választott. Utasításnak azonban mindössze annyit adott, hallgassa meg a kispesti delegáció mondanivalóját, s aztán jelentse ki, Pestszentlőrinc sem most, sem a jövőben nem kíván Kispesttel egyesülni.
Dr. Agorasztó Tivadar alispán (közeledni látván nyugdíjba vonulásának idejét) úgy döntött, pontot tesz az ügy végére. 1929. január 26-án (éppen egy év telt el az ominózus „főgyűjtő csatorna” értekezlet óta) hivatalában fogadta a két község bizottságát.
Kispest megyei város küldöttségét dr. Válya Gyula polgármester, Pestszentlőrinc községét Kuszenda Lajos főjegyző vezette. A kispesti küldöttség az egyesülés mellett, a pestszentlőrinci ellene érvelt. Kuszenda Lajos kijelentette, írásbeli memorandumban kívánnak válaszolni a kérésre. Agorasztó Tivadar 6o napot adott a memorandum elkészítésére. „…addig is a kölcsönös megértés alapján keressenek érintkezést, hogy a csatlakozás mielőbb bekövetkezzék!”
Február közepén a képviselőtestület közgyűlése 6 taggal egészítette ki a memorandum elkészítésére delegált bizottságot (többek között Wimmerth Béla és Gombos Lajos jegyző is részt vettek a munkában). Az elkészült mű 55 oldalon érvelt az egyesítés ellen. A bizottság tagjai gondoskodtak róla, hogy a memorandum teljes szövegét mindenki megismerhesse. A Pestszentlőrinci Hírlap 1929. július 5-től november 3-ig részletekben leközölte a gigászi művet.
„Városítás”
Közben Pestszentlőrinc lokálpatriótái döntő lépésre szánták el magukat. 1929. április 3o-án a rendes tavaszi közgyűlésre készülve Steiner Mór a tisztességben megőszült nagyiparos, a Polgári Kör elnöke és Vargha Géza református lelkész, mindketten képviselőtestületi tagok, indítványt nyújtottak be:
- Pestszentlőrinc megyei várossá alakuljon át.
- A közgyűlés saját kebeléből 11 tagból álló bizottságot válasszon a szükséges intézkedések megtétele végett.
A május 3-i közgyűlés az indítványt napirendre tűzte, és mindkét pontját elfogadta. A várossá alakulást az 1886. évi XXII.tc. szabályozta. A törvény értelmében szavazást kell kiírni a községben, ha ez sikeres, a vármegye törvényhatósági közgyűlése, végeredményben a Magyar Királyi Belügyminisztérium dönt majd az ügyben.
A várossá alakulást azonban több esemény is megzavarta. 1929. október 24-én kirobbant a világtörténelem legpusztítóbb gazdasági válsága. Különösen a termelőeszközöket előállító iparágak szenvedtek sokat. Pestszentlőrinc 15 nagyszabású gyártelepéből háromban teljesen szünetelt a termelés, a többi, például a Ganz Lipták telepe vagy a Nemzetközi Hálókocsi Gyár 150-200 fővel vegetált. Csak a textilgyárak maradtak talpon. Ez megfelelt a hazai tendenciáknak. A Filtex a válság éveiben is 1500, a Kispesti Textilgyár Rt. 980 fővel dolgozott. Pestszentlőrinc szerencséje, hogy ez a hazai viszonylatban fiatal ágazat itt is meghonosodott, és Trianon után a cseh és osztrák vetélytársaktól megszabadulva virágzásnak indult. A válság éveiben is pestszentlőrinciek ezreinek biztosította a megélhetést. Helyi sajátosság: a parcellázások miatt az építkezések töretlenül folytatódtak, piacot biztosítva a helyi építőanyag-ipari vállalatoknak, mint a Budapest-Szentlőrinci Téglagyár, Újlaki Téglagyár, Gőzfűrész és Parkétgyár, Rényi Famegmunkáló stb. A munkanélküliek száma így is 1500 és 3000 között ingadozott.
Az országban több önkormányzat csődközeli helyzetbe jutott. Felelős politikai körök törvényjavaslat-tervezeteket fogalmaztak a bajba jutott önkormányzatok megsegítésére. Az önkormányzati testületek rendezésére vonatkozó törvényjavaslat-tervezet kötelezte volna a nagyobb és gazdagabb községeket, hogy járuljanak hozzá szegény, vidéki társaik háztartási kiadásaihoz. Ez szintén lendületet adott az önálló várossá válás ügyének.
A másik, a pestszentlőrincieket szintén foglalkoztató téma, Kuszenda Lajos és munkatársai parcellázási botránya, aminek következménye több bírósági per és fegyelmi eljárás lett. A bíróság végül felmentette Kuszendát, de a hírlapi támadások következtében 1931 tavaszától egészségügyi okokra hivatkozva előbb szabadságolását, majd nyugdíjazását kérte. A zavaros ügyek tisztázására a vármegye fegyelmi biztost küldött Pestszentlőrincre.
Dr. Balogh Géza v.m. t.b. főügyész hamarosan a „városítás” élharcosa lett. A képviselőtestület 1931. július elején ideiglenesen őt bízta meg a főjegyzői teendők ellátásával.
Mindezek ellenére, illetve éppen ezért: Dr. Wimmerth Béla katolikus prépost és plébános 11 társával 1931. május 8-án a képviselő-testület rendkívüli közgyűlése elé terjesztette határozati javaslatát Pestszentlőrinc várossá alakításáról. Wimmerth Béla miközben előadta indítványát, legnagyobb veszélynek Kispest megyei város csatlakozási mozgalmát és az önkormányzati testületek rendezésére vonatkozó törvényjavaslat-tervezetet nevezte. A képviselőtestület kiegészítve magát más, tekintélyes polgárokkal, előkészítő bizottsággá alakult át. (Ez az ú. n. 250-es bizottság.)
Az egyesítés hívei látva, hogy komolyra fordult a városítás ügye, a Magyar Királyi Szállóban Kispesten összejöveteleket szerveztek. Itt hangzott el a közkeletű, a mai napig gyakran hangoztatott vád: „Csak az nem akarja az egyesítést, aki az önálló várossá alakuló község városításából állást remél.”
Itt meg kell állnunk egy pillanatra. A személyes becsvágy csakugyan olyan nagy szerepet játszott a megyei várossá alakulásban? Bizonyára igen. De, ha előre nézünk, látjuk, Balla Mihály bíró meg sem pályázhatta a polgármesteri állást. És a főjegyző? A parcellázások miatt büntető és fegyelmi eljárás alá vont, a sajtó által „keresztre feszített” Kuszenda Lajos remélhette-e 1931 tavaszán, hogy valaha is polgármester lesz? Ez egyébként vonatkozik az egész vezető tiszti karra, a Kuszenda helyettesítésére kijelölt Gombos Lajost jó néhány társával együtt pár hét múlva szintén maga alá temeti a „parcellázási lavina”. Dr. Balogh Géza Pestszentlőrinc jövendőbeli első polgármestere nem is volt a „községházán”, amikor a „városítás” ügye felmerült. Később, a „Kuszenda-ügyek” kivizsgálására küldték oda a vármegyétől.
Magyarország helyzete továbbra sem kedvezett a „városítás” ügyének. A Bethlen-konszolidációt elsöpörte a július közepén kibontakozó pénzügyi válság. (Három napos bankzárlat, betétkifizetések korlátozása, kötött devizagazdálkodás bevezetése stb.)
Az előkészítőknek az 1886. évi huszonkettedik tc. 51. paragrafusa értelmében először is azt kellett bizonyítani, hogy a községi lakosok és birtokosok azon része kívánja a várossá alakulást, amely együtt a község összes egyenes államadójának 50%-nál nagyobb részét fizeti. Ezért postai úton minden adófizető polgár kézhez kapott egy nyomtatványt, amelynek kitöltésével és aláírásával jelezhette, a megyei várossá alakuláshoz hozzájárul. (Végül 74,54%-ot sikerült prezentálni, ami csaknem háromnegyedes többség.)
Ezen túlmenően a kérelmezőknek azt is bizonyítani kellett, elégséges szellemi és anyagi erővel rendelkeznek a várossá váláshoz. Ezért az előkészítő bizottság komoly, Pestszentlőrinc község földrajzi, történeti, demográfiai, gazdasági viszonyait felölelő tanulmányt készített.
A bizottság elkészítette az úgynevezett „próba költségvetést”. Összehasonlította a község összes bevételeit és kiadásait, a város összes várható bevételeivel és kiadásaival. Majd megállapította, a városi kiadás több ugyan, de a bevétel is az. Akár hisszük, akár nem, a városi bevételek, éppen 10 ezer pengővel múlják felül a városi többletkiadásokat.
A beadványt 1931. december 3-án már a jövendőbeli polgármester, Dr. Balogh Géza h. főjegyző terjesztette elő. (Közben Gombos ellen szintén fegyelmi vizsgálat indult.) Ezután a község képviselőtestülete egyhangú határozattal kimondta, a várossá alakulás kérdésében a felhatalmazást az elöljáróságnak megadja. Dr. Balogh Géza a dokumentumokat 1932. március 25-én elküldte a főszolgabíróhoz. Minden a legjobb úton haladt.
Ekkor azonban nem várt fordulat következett be. 1932. április 26-án a létesítendő gimnázium ügyében kispesti és pestszentlőrinci küldöttség tárgyalt Dr. Preszly Elemér Pest megyei főispánnál. A kispesti delegáció váratlanul az egyesítés kérdésére terelte a szót. Emlékeztetett rá, hogy az 1910-es szétváláskor Kispest 1400 hold, Pestszentlőrinc 3600 hold területet kapott. A 67 ezer lakosú Kispest számára létkérdés, hogy mielőtt Pestszentlőrinc megyei várossá alakul, átadjon bizonyos területeket.
Kispest területet követel
A pestszentlőrinci delegáció meglepetését fokozta, hogy a főispán nem zárkózott el a kispesti óhaj elől, és azt ajánlotta, hogy a két község küldöttei az alispán elnökletével üljenek össze, és keressék a békés megoldás lehetőségeit.
Dr. Balogh Géza három napon belül rendkívüli közgyűlést hívott össze 1932. április 29-re. Ugyanakkor Csima Jenő a Pestszentlőrinci Újság felelős szerkesztője interjút közölt dr. Molnár Józseffel, Kispest (dr. Válya Gyula utáni) polgármesterével „Mit akar a szomszéd város községünktől?” címmel.
A Pestvármegye című lap május 6-13-ai száma arról cikkezett: „Halálra van ítélve egyik legnagyobb Pest megyei városunknak, Kispestnek jövője. Köztudomású az a szívós harc és küzdelem, melyet Kispest város folytat közvetlen szomszédjával, Pestszentlőrinccel. 24 évvel ezelőtt, amikor kiszakították az akkori Pusztaszentlőrincet Kispest község keretéből és önálló közületté nagykorúsították, roppant felületes munkát végeztek az illetékesek, állította a cikkíró. Az annak idején elkövetett baklövésnek most Kispest város issza meg a levét. Tűrhetetlen és lehetetlen például, hogy Kispestnek nincs területe a vágóhíd, a vásártér, a vasútállomás kibővítésére, a dögtér és más fontos közintézmények számára. A temető kérdését is csak úgy tudta megoldani, hogy Pestszentlőrinctől vásárolt egy bizonyos területet. Ha Kispest nem juthat újabb területhez múlhatatlanul szükséges közüzemei számára, akkor joggal követelheti a város lakossága, hogy érvényesítsék azt a rendeletet, amely a szomszédos közületek egyesítését kormányprogrammá tette. Itt említjük meg, hogy a vármegye is méltányosnak tartja Kispest követelését.” Eddig a cikk, mely nyilvánvalóan nem véletlenül jelent meg a Pestvármegye című hetilapban. Kispestnek az ügyben „magas állású” támogatói voltak.
Ezek után a pestszentlőrinci közgyűlés viharosnak ígérkezett. Mégis nyugodt lefolyású volt. Ez dr. Balogh Géza érdeme. Javasolta, a tárgyalóbizottság tagjaiul „elismerten önzetlenül dolgozó, régi, a község érdekeit és viszonyait ismerő” polgárokat válasszanak meg. Az egy éve Pestszentlőrincen tartózkodó dr. Balogh Géza kiváló taktikai érzékkel Wimmerth Bélát, Annus Sándort, Steiner Mórt, Földes Emilt és sokak meglepetésére az egy éve szabadságolt Kuszenda Lajost nevezte meg.
A két bizottság 1932. május 2-án találkozott először. A pestszentlőrinci küldöttséget dr. Balogh Géza helyettes főjegyző, a kispestit dr. Molnár József polgármester vezette. Az igényelt terület kb. 1000 hold. Dr. Balogh Géza helyettes főjegyző érvekkel cáfolta a követeléseket. „Az igény egyáltalán nincsen arányban a kispesti szükségletekkel.” A pestszentlőrinciek határozott tiltakozása láttán dr. Molnár József úgy érezte, sürgősen ki kell jelentenie, az átcsatolást nem ingyen kéri Kispest, a főgyűjtő csatorna költségeinél Pestszentlőrincet tehermentesíteni kívánja. Dr. Balogh Géza javaslatára a bizottság 15 perc szünet után folytatta munkáját. A szünetben a pestszentlőrinci delegáció rövid megbeszélést tartott.
Ennek értelmében dr. Balogh Géza a következő ellenjavaslattal hozakodott elő: „Honorálja Kispest megyei város igényeit addig a határig, amíg az közérdeket és a két közület közös érdekét szolgálja.” Ezért felajánlja Pestszentlőrinc községnek azt a nem lakott területét, amely a „kispesti temető déli határa, az Állami lakótelep fala, a pestszentlőrinc-soroksári vicinális vasút és a Budapest-Lajosmizse vágány között fekszik.” Ez a terület kb. 222 katasztrális hold volt.
A felsőbbség szeretett volna mindenképpen pontot tenni az elhúzódó területi vitára. Május 6-án az egész vármegyei vezérkar megjelent Pestszentlőrincen. A főispán „mindkét közület szempontjait tárgyilagos bírálat tárgyává tette”. Pestszentlőrinc javaslata, mintegy 232 hold, úgy tűnik, elnyerte tetszését.
A pestszentlőrinciek nagyszerűen taktikáztak. Az átadásról szóló döntés „a kispesti temető, Lipták telep, Állami lakótelep és egyenes meghosszabbításának irányába tervezett 18 méter széles Soroksár-Pestszentlőrinc-Kispest vicinális út tengelye és visszafelé haladva a lajosmizsei vonal által határolt és megközelítőleg 230 katasztrális hold kiterjedésű …, továbbá az Üllői út, gr. Apponyi Albert és Bókay Árpád utcák, valamint a kispesti állomás raktárépületéhez vezető út tengelye és a lajosmizsei vasút pályateste által határolt kb. 5 hold kiterjedésű” területekre korlátozódott. Ennek fejében Kispest véglegesen lemondott minden területi igényéről, egyesítési tervéről, mentesítette Pestszentlőrincet a főgyűjtő csatorna építésének költségeitől. Ígéretet tett, hogy a gyepmesteri telepet, dögteret, közvágóhidat a lakott területektől legtávolabb helyezi el, csatlakozik a budapesti szeméttelep bezáratásáért indított pestszentlőrinci akcióhoz. „Sikerült megvédeni teljes mértékben Pestszentlőrinc érdekeit” – lelkendezett a helyi sajtó.
A területátadásra ténylegesen 1935. július 2-án került sor dr. Révész Béla főszolgabíró jelenlétében. Kispest állta a szavát, nem gördített akadályt Pestszentlőrinc várossá alakulásának útjába. 1932. május 10-én Pest vármegye közgyűlése is „teljesíthetőnek” találta Pestszentlőrinc kérését és „engedélyezés végett a Belügyminiszter Úrhoz pártoló előterjesztést tett”.
Nem sikerült
A miniszteri felülvizsgálatra azonban több mint egy év elteltével került sor. A várakozás hosszú hónapjai következtek. Szinte mindenki bízott a kedvező döntésben. Hideg zuhanyként érte a pestszentlőrincieket a belügyminiszter elutasító határozata. „Község maradunk” – közölte szomorúan a Pestszentlőrinci Hírlap december 2-i száma. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1933. december 4-i keltezésű levelében döntését azzal indokolta, hogy a község lakossága „a várossá alakulás folytán felmerülő terheket az anyagi túlterhelés veszélye nélkül viselni nem volna képes… ugyanis Pestszentlőrinc vagyonának csak jelentéktelen része hoz jövedelmet”. „Mindezen felül a pénzügyminiszter úr közlése szerint a várossá alakulás a magyar királyi rendőrséggel kapcsolatban az államháztartásnak is számottevő terhet jelentene.” (Értsd: a városi rendőrkapitányságot az államnak kellene finanszírozni.)
A Pestszentlőrinci Hírlap 1933. december 6-án az első oldalon beszélgetést közölt dr. Erdélyi Lóránt alispánnal az elmaradt városításról. Az alispán nem titkolta, vármegyei körökben meglepetést okozott az elutasítás. Próbálta vigasztalni a csalódott pestszentlőrincieket. „A belügyminiszter úr nem ejtette el végképpen Pestszentlőrinc várossá alakulását” – mondotta.
A belügyminiszteri döntést követően kiírták a községi választásokat. A képviselő-testület 40 fős, 20 választott és 20 virilista képviselőből állt. 1933. december 22-én hét választó kerületben 20 rendes és 10 póttagot választottak. Nem okozott meglepetést a Nemzeti Egység Pártja győzelme, az összes mandátumot ők nyerték.
December 27-én megtörtént a bíró választás, ismét Balla Mihály kapta a legtöbb voksot. Ennél sokkal nagyobb érdeklődés kísérte a főjegyző választást, amire 1934 márciusában került sor. A képviselő-testület óriási lelkesedéssel Dr. Balogh Gézát választotta a község főjegyzőjévé. Ugyanekkor Keresztesi József lett az új közigazgatási jegyző.
Úgy tűnt, Pestszentlőrinc elöljárói megfontolták az alispáni nyilatkozatot.
A kivárás taktikája
Az átalakulás hívei a kivárás taktikáját alkalmazták. Az elutasító határozatot csak jóval később, 1935. május 23-án terjesztették a képviselőtestület rendkívüli közgyűlése elé. Időközben javult az ország pénzügyi helyzete, Pestszentlőrinc lélekszáma mintegy 6 ezer fővel tovább gyarapodott, és – minő szerencse – Dr. Preszly Elemér, az ügyet jól ismerő főispán 1935 tavaszától mint belügyi államtitkár tevékenykedett az illetékes minisztériumban.
Az 1935. május 23-i közgyűlés tudomásul vette ugyan a belügyminiszteri elutasítást, de egyben újólag kérelmezte a várossá alakulást. (Ez ellen csak Somogyi Imre és 4 társa élt egy nem túl komoly beadvánnyal, akik tervet dolgoztak ki, hogyan alakulhatna vissza Pestszentlőrinc 4 kisközséggé!)
Amíg a várossá alakulás ügye a minisztériumok aktahalmazai közt haladt a maga útján, Pestszentlőrinc akaratlanul is az országos érdeklődés előterébe jutott. A Pestkörnyéki Ujság 1935. július 18-án egész oldalt szentelt a kérdésnek. A cikkíró hangsúlyozta a község „amerikai tempójú” fejlődését. Majd rövid interjút közölt a község néhány prominens képviselőjével.
Dr. Wimmerth Béla szerint „Pestszentlőrinc mint város, lépésekkel fog haladni a jólét…felé. Feltétlenül szükséges azonban, hogy kultúrintézményeket létesítsünk”. Legfontosabbnak a gimnázium megteremtését nevezte.
Pécsi József, a kereskedők egyesületének elnöke azt hangsúlyozta, a megállás úgy az iparban, mint a kereskedelemben visszafejlődést jelent.
Dr. Wilheim Sándor orvos, Jónás István igazgató, Pozsgay Károly törvénybíró mind a várossá alakulás mellett nyilatkoztak.
Pestszentlőrinc megyei város
A többéves szakadatlan munka végül is meghozta gyümölcsét: a Belügyi Közlöny 44. száma (1935. november 3-án) közleményben adta hírül, Pestszentlőrinc nagyközség 1936. január elsejével megyei várossá alakulhat.
Miközben a sajtó üdvözölte a döntést, máris felmerült a képviselő és tisztségviselő választások ügye. Az 1886. évi huszonkettedik tc. 41. paragrafusának megfelelően Pestszentlőrinc megyei város képviselőtestülete 88 tagból állt (44 választott és 44 virilis: vagyis a legtöbb adót fizető polgár). A választások időpontját 1935. december 22-re tűzték ki. A választásokon 7 választókerületben 3 párt indult: a Nemzeti Egység Pártja, a Független Községi Párt és az Egyesült Ellenzék (a Demokrata és a Szociáldemokrata Párt). A leadott 2113 szavazatból a NEP 1200-t kapott, vagyis abszolút többséget szerzett.
A város alakuló közgyűlését 1936. január 2-án Ney Géza Dr. vármegyei főjegyző nyitotta meg. Ugyanarról a helyről, ahonnan 25 évvel korábban az önálló nagyközség képviselőit köszöntötte, üdvözölte Pestszentlőrinc megyei város képviselőtestületét.
Két nappal később (1936. január 4-én) a közgyűlés három pályázó közül Dr. Balogh Gézát választotta Pestszentlőrinc első polgármesterévé.
( Az előadás forrásául a következő iratcsomók szolgáltak:
Pestszentlőrinc község várossá alakításának iratai. 1931. BFL V. 532/b 21. d.
Háztartási iratok 1937-39. 143-152. Kispest város területátcsatolási kérelme BFL V. 532/b 23. d.)
