160 éve született az első műegyetemi építészmérnöki diploma tulajdonosa –Kiss István (1857–1902)

 (A cikk nyomtatásban megjelent a Magyar Építőművészet 2017/3. számának 78-80. oldalán és a Honismeret 2017/4. számának 66-71. oldalán)

 

            Miért fontos Kiss Istvánról (1857–1902) éppen most beszélni? Mert ő kapta meg a Műegyetem történetében az első építészmérnöki diplomát 1880-ban, és országos, sőt a mai országhatárokon is túlnyúló munkássága meghatározó épületekkel gazdagította hazánk nagyvárosainak képét; mert alkotásaival és tanári munkájával előremutató, a XX. századi építészetbe vezető irányt szabott a későbbi építészgenerációknak. S mindezeken túl nekünk, XVIII. kerületieknek, pestszentlőrincieknek – településünk fejlesztése miatt – kiemelten fontos és megkerülhetetlen a személye.

Kiss István a lőrinci birtokos, Herrich Károly vízépítő mérnök lányát, Leonia Ilkát (1866–1945) vette feleségül 1886. június 12-én a budapesti Deák téri evangélikus templomban.[1] Ettől kezdve gyakran megfordult Pusztaszentlőrincen. Ő maga is lelkesen támogatta az apósa hagyatékát képező birtok parcellázását, ami folytatása volt az 1887-es házhelyosztásnak (Ezerháztelep). 1898 márciusában a Herrich lányok meghatalmazták Kiss Istvánt, „hogy a Szent-Lőrincz-pusztai 3. számú telekkönyvi betétben […] bejegyzett ingatlanokból tulajdonunkat képező illetőségünket helyettünk és nevünkben eladhassa, hogy ezen ingatlanokra nézve az adásvételi szerződést megköthesse, helyettünk és nevünkben aláirhassa, a vételárat felvehesse és azt jogerősen nyugtázhassa, a tulajdonjog bekebelezésére engedélyt adhasson, […] az itt felsorolt ingatlanokra nézve mindazt megtehesse, amit ezen jogügyletek lebonyolitása és érdekeinkre nézve hasznosnak és szükségesnek tart.”[2] Így jött létre a Bókaytelep, amit Kiss István sógoráról, Bókay Árpád orvosprofesszorról (Herrich Szidónia férjéről) neveztek el. Herrich Károly örökösei – köztük is elsősorban Kiss István – itt szerették volna létrehozni a későbbi település központját, ezért iskola és templom céljára is ajánlottak fel telkeket. Kiss István fellépett az akkor még Kispesthez tartozó település önállósodásának előmozdítása érdekében is. „A nyarat családjával együtt évről évre a szent-lőrinczi Herrich-kastélyban töltötte; az ő eszméje volt a Herrich örökösök tulajdonát képező mezőgazdaságilag kevéssé jövedelmező ingatlan parcellázása. […] e telkekre akart mindent központosítani; iskolát, templomot, községházán kívül a már másfél évtized óta beépített házsorokon.”[3] Feleségétől három gyermeke született: 1887. március 11-én László Károly Emil, 1889. december 19-én István János Szidónia és 1897. október 23-án Erzsébet. Kiss László (1887–1927?) folytatva apja hivatását építész lett, ifjabb Kiss István (1889–1960) pedig gépészmérnök.

A parcellázó család tiszteletére a telepen utcát neveztek el Herrich Károlyról, Horváth Lajosról (Herrich Melanie férjéről), Bókay Árpádról és Kiss Istvánról is. Ezeket a Bókay Árpád utca kivételével a II. világháború után átnevezték. 2013-ban a Kiss István utca visszakapta eredeti nevét.

A Herrich-birtokon eredetileg két majorsági lakóépület állt. Az egyiket Szidónia, a másikat Leonie örökölte. Utóbbit Kiss István villarésszel bővítette ki. Az így T alakúvá tett nyaralóépület fejében nagyméretű ebédlőt, könyvtárszobát, előtte pedig díszes faszerkezetű, üvegezett verandát alakítottak ki. Innen szobrokkal benépesített rózsakertbe lehetett kilépni. A villát a második világháború végéig birtokolta a család, ekkor államosították, és szociális bérlakásokat alakítottak ki benne. Az épületet 2015-ben megkapta a Tomory Lajos Múzeum (a korábbi XVIII. kerületi pedagógiai és helytörténeti gyűjtemény), és a jelenleg is zajló felújítás befejeződésével még 2017-ben át is költözik ide.

Kiss István 1857. május 4-én született Körösladányban Kiss Nándor és Straub Emília legkisebb, negyedik gyermekeként.[4] Apja nemesi származású volt, ám a hivatalnoki pályára lépett mint a Tiszavidéki Vasúttársaság számvizsgálója. Ödön György nevű bátyja apjuk nyomdokába lépve a Magyar Északkeleti Vasút Részvénytársaság főellenőre lett, másik bátyja, Ernő János a fővárosi főreál tanoda[5] tanára volt.

István középiskolai tanulmányait Nagyváradon és a fővárosi főreál tanodában végezte, majd 1875-ben a Magyar Királyi József Műegyetemre iratkozott be, ahol „az első kitüntetéses építési oklevelet nyerte”[6], vagyis a Műegyetemen elsőként kiadott építészmérnöki oklevelet ő vehette át 1880. február 27-én.[7]

Már egyetemi hallgatóként 1876 és 1880 között rendes tanára volt a IV. kerületi főreáliskolának[8], majd tanulmányai végeztével két évig Hauszmann Alajos mellett volt tanársegéd a Műegyetemen. 1882-ben külföldi tanulmányútra nyert állami ösztöndíjjal járt Észak-Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Angliában és Skóciában. Kritikával szemlélte azonban a külföldi „vad fantáziának is nem egy szörnyszülöttét”[9]. Hazatérve tapasztalatait előadásokon osztotta meg a nagyközönséggel, illetve 1885-ben könyvben is megjelentette „Északnyugat Európa építészete” címen. Ebből „Németország építészete” címmel négyrészes cikksorozatot közölt a Pápai Lapokban.[10]

Dolgozott a Szent László kórházon mint építésvezető. Szintén építésvezető volt a bécsi Stiftungshaus („Alapítványház”)[11] építésénél. E munkájáért császári kitüntetésben részesült.

1885-ben a budapesti műegyetemen magántanári állást kínáltak neki. Tantárgya a „Középítéstan” volt, vagyis a „Gazdasági épületek tervezését”adta elő.[12]

Első jelentős tervezői munkája a veszprémi megyeháza volt. 1884-ben írták ki a pályázatot, amelyben meghatározták a telek méretét, az elhelyezendő hivatalok számát és a maximális építési költséget. Az ekkor 27 éves ifjú építész azonban merész tervvel rukkolt elő. „Összesen 32 pályamű érkezett be, 31 egészen a pályázati feltételeknek megfelelő telken, egy pedig ennél háromszor nagyobb telken, mely terv Pestről érkezett és nagysága miatt kirítt mindegyik közül. […] Az alaprajzi beosztása olyan volt, hogy szinte látszott rajta, és érezhető volt, a még friss iskolaszag.”[13] Ez volt Kiss István pályázata. Első körben – mivel eltért a meghirdetettől – a bíráló osztálytanácsos azonnal elvetette, végül mégis Kiss Istvánt javasolta első díjra. 1885-ben, miután újabb telkek kisajátításáról döntöttek, módosították a kiírást, és felkérték a három nyertes pályázót, hogy terveiket négyhomlokzatú épületre alakítsák át. Ekkor ismét Kiss István nyert, „főleg czélszerű belső beosztásánál fogva, miért is szerzője a kiviteli tervek és költségvetések készítésével megbízatott”[14]. A költségvetést 180 000 forintról 260 000 forintra emelték[15], így 1885. augusztus 22-én a belügyminisztérium az ő tervét és költségvetését fogadta el, és 1886. március 18-án megkezdődött az építkezés.[16]

Talán a magyar középítészet megrendelői oldalára jellemzőnek találhatjuk, hogy miután a megyegyűlés az eredeti kiírásnak meg nem felelő művet 1885-ban elfogadta, azt utólag igyekezett költségcsökkentés címén megnyirbálni. 1886-ban, miután az engedélyeztetési folyamatok lezárultak és az építkezés megkezdődött, a vármegye szívesen elvette volna a szolgálati lakásokat, az erkélyeket és a második emeletet. Ez ellen Kiss István, aki megyeháza művezető építésze volt, tételes szakértői véleményben tiltakozott.[17] 1886. augusztus 7-én már álltak a falak, október 31-én már tető is volt, 1887. augusztus 1-jére pedig elkészült az épület, melyet november 24-én avattak fel.[18] „Monumentális igényű eklektikus épület a Megyei Tanácsház. A kétemeletes udvaros nagy épület 11 tengelyes főhomlokzatát egy-egy sarok rizalit és kettős középrizalit tagolja.”[19]

Ezt követően, 17 éves pályafutása alatt jelentős középületeket tervezett szerte az országban. „Igazságügyi építkezései különösen a célszerű beosztás, egyszerű, ízléses építkezés a helyi viszonyokhoz alkalmazott architectura által tűnik ki. Ilyen a komáromi, kalocsai, marosvásárhelyi, nagy-váradi dévai, miskolci brassói, lőcsei és legutóbb a nyitrai törvényszéki épület és fogház, mely utolsó alkotása.”[20]. A nagyváradi törvényszék épülete 1901-ben készült el, a homlokzat – ma már nem létező – kerámiacímerét Kiss a pécsi Zsolnay-gyárból rendelte meg.[21]

Középületek mellett néhány lakóházat is tervezett Budapesten. 1896 körül a Váci utca 65. és a Veres Pálné utca 29. számú házat. Utóbbinál szintén Zsolnay-kerámiát használt fel. „A kiugró zárterkélyének ablakai alatt a színes majolikabetétek még klasszikus füzérdíszt ábrázolnak, a szalagokon azonban már felfedezhető szecessziós hatás.”[22] „Színezett mázas kerámiabetétek ragyognak a rizalit ablakai alatt és a szemöldökben. Az épület még felújításra váró, szennyezett Váci utcai hasonmásán az ablakok alatt hasonló betétek láthatók.”[23] Tervei alapján épült fel 1893 és 1897 között a József körút és a Rákóczi út sarkán a László-ház (József körút 2.)[24], az Üllői út 80. 1898-ban, a Hőgyes Endre utca 7–9. 1902-ben, valamint saját lakóháza 1899–1900-ban a Lónyay utca 17. alatt. Ez utóbbira 1914-ben fia, Kiss László tervezte a negyedik emeletet.[25]

Több egészségügyi intézmény épülete is nevéhez kötődik: a Budai Irgalmas Rendi Kórház épülete a II. kerületben, a mai Frankel Leó úton, a VIII. kerületi Baross utca I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, és ugyanott a II. számú Sebészeti Klinika, „mely utóbbiban oly művet alkotott, melylyel az uj hygiénikus építkezés terén méltó feltűnést keltett”.[26] A sebészeti klinika előzetes vázlatait Kiss még 1893-ban készítette, az építkezés 1899. június 15-én kezdődött, és 1901. november 4-én már betegeket fogadott az épület. Az ünnepélyes megnyitón – 1902. január 27-én – azonban Kiss István már nem vehetett részt.[27] 1901. decemberében régi vesebaja kiújult és 1902. január 9-én elhunyt.[28]

Kiss István – aki az igazságügyi minisztérium házi építője volt – be nem fejezett építkezéseit minden honorárium nélkül Czigler Győző vette át, ugyanis Kiss még halála előtt elkészítette az igazságügyi minisztérium új palotájának tervét az Országház közelében, a Kossuth Lajos téren (Zoltán utca – Akadémia utca), valamint szintén az ő tervei szerint ekkor már kihirdették az Egyetemi Kísérleti Kór- és Gyógyszertani Intézetre (Mária utca – Pál utca sarok) a kivitelezői pályázatot.[29]

Kiss tagja volt a Ferencvárosi Torna Clubnak, a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek, az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, a Képzőművészeti Társulatnak, a Magyar Iparművészeti Társulatnak, az Anyagvizsgálók Magyar Egyesületének, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, a Fővárosi Törvényhatósági Bizottságnak (a IX. kerületből) és a Középítési Bizottmánynak, valamint elnöke a Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaságnak.

„Kiss Istvánnak, jóllehet nem mindennapi sikerekkel dicsekedhetett, kitűnő egyéni tulajdonságainál fogva alig lehetett ellensége vagy irigye. Szerette őt mindenki a ki ismerte. Barátai, munkatársai pedig valósággal rajongtak érte. Soha sem tétovázott, ha valami jó ügyért síkra kellett szállni, s sokoldalú alapos tudása, rokonszenves egyénisége és ritka ékesszólása előre biztosították neki a diadalt.”[30]

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

2017. március 8.

[1] Budapest Deák téri magyar evangélikus házassági anyakönyv 47/1886. (Budapest Főváros Levéltára XV.20.2)

A feleség más helyen gyakran Leonie-ként szerepel.

[2] Pest Megyei Levéltár VII.1.c. Pusztaszentlőrinc, 1901. 1-97. 104/3

[3] Kispest–Szentlőrinczi Friss Újság, II. évf. 12. szám, 1902. január 12. 1. o.

[4] Nagykondorosi római katolikus anyakönyv 29/1857. és az Országos Széchényi Könyvtár gyászjelentés-gyűjteménye. (https://familysearch.org)

[5] Ma Eötvös József Gimnázium

[6] Pesti Hírlap, XXIV. évf. 9. szám, 1902. január 10. 10. o.

[7] Orlay Györgyné: Újabb adatok Lósy-Schmidt Ede életéről, munkásságáról és a kassai Országos Magyar Műszaki Múzeumról. In: Technikatörténeti Szemle, 20. szám, 1993. 263–277. o.

Oklevelének száma: 46.

[8] Ma Eötvös József Gimnázium

[9] Vízy László: Kiss István építész munkássága. In: Magyar Építőipar, LVII. évf. (2007) IV. szám, 239–240. o.

[10] Pápai Lapok, 1885. november 22. – december 13. További művei: A szent-margittai kő (In: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XVIII. évf. (1884) 1. szám 39–62. o.), A ferde dongaboltozatok kőszerkezetei (In: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XX. évf. (1886) 2. szám, 35–86. o. és 3. szám, 101–147. o.)

[11] A Kaiserliches Stiftungshaust (Sühnhaus) Friedrich von Schmidt tervezte, 1882 és 1885 között épült a Schottenring 7. alatt. Az épületet 1945-ben bombatalálat érte és lebontották.

[12] Vasárnapi Újság, LXIX. évf. 2. szám, 1902. január 12. 30. o.

[13] Hudi József: Voyta Adolf visszaemlékezései III. In: Acta Papensia. A pápai református gyűjtemények közleményei. XIII. évf. 2013/1. szám, 49–126. o.

Voyta Adolf 1882-ről ír, más források 14 pályázóról emlékeznek meg 1884-ből. Voyta szerint Kiss István sikerében barátja, Bezerédy Viktor veszprémi aljegyző, képviselő játszott szerepet. Kiss ekkor külföldi tanulmányútján, Amszterdamban volt, ahonnan azonnal visszatért.

[14] Pápai Lapok, XIV. évf. 48. szám, 1887. november 27. 211–212. o.

[15] Pápai Lapok, XIII. évf. 28. szám, 1886. július 11. 111. o.

[16] Pápai Lapok, XIII. évf. 2. szám, 1886. március 14. 42. o.

Ekkor már 340 000 forinttal számoltak, amelyből Kiss István tiszteletdíja 11 000 forintot tett ki. Összehasonlításképpen a kisajátítás keretében két házat 6000, illetve 8000 forintért további két telket összesen 2000 forintért vásároltak meg. Pápai Lapok, XIII. évf. 3. szám, 1886. március 21. 45. o.

[17] Pápai Lapok, XIII. évf. 28. szám, 1886. július 11. 109–110. o.

[18] Pápai Lapok, XIV. évf. 48. szám, 1887. november 27. 211–212. o.

[19] Korompay György: Veszprém. Városképek – Műemlékek könyvsorozat. Szerk.: Papp Imre. Budapest, Műszaki Kiadó, 1957. 249. o.

[20] Pesti Hírlap, XXIV. évf. 9. szám, 1902. január 10. 10. o. Továbbá a Wikipédia Kiss István oldala szerint az igazságügyi épület Besztercebányán, a nagybecskereki Pénzügyi Palota, az 1912-ben elkészült ditrói templom. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_István_(építész,_1857–1902)

Épületei közül a veszprémi megyeháza, a klinikai tömb és a József körúti épület műemléki illetve helyi védettséget élvez.

[21] Merényi György: Zsolnay építészeti kerámia az Osztrák–Magyar Monarchia korában. Budapest, Vince Kiadó, 2015.

[22] Budapest in detail – Építészeti részletek. Szerk.: Lőrinczi Zsuzsa, Budapest, 6Bt, 2000. 141. o.

[23] Mattyasovszky Zsolnay Tamás – Dr. Vécsey Esther – Vízy László: Zsolnay-épületkerámiák Budapesten. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005. 94. o.

[24] http://budapest100.hu/epiteszek/kiss_istvan.2889.html?&pageid=211

[25] http://ketezer.hu/2010/05/kemeny-maria-lonyay-utca-17/

Némely források nevéhez kötik a Szent János Kórház egyes pavilonjait is, ugyanakkor a Hőgyes Endre utca 7–9. 1904-es évszámmal Czigler Győző neve mellett is szerepel a Wikipédián. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Czigler_Győző)

[26] Pesti Hírlap, XXIV. évf. 9. szám, 1902. január 10. 10. o.

[27] A II. sebészeti klinikáról részletes leírást közöl Schoditsch Lajos: A budapesti m. kir. tudomány-egyetem II. számú sebészeti klinikája. In: Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XXXVI. évf. (1902) 3. szám. 110–115. o.

[28] Pesti Hírlap, XXIV. évf. 9. szám, 1902. január 10. 10. o.

[29] Budapesti Hírlap, XXII. évf. 30. szám, 1902. január 31. 17. o., Budapesti Hírlap XXII. évf. 51. szám, 1902. február 21. 6. o., Budapesti Hírlap, XXII. évf. 104. szám, 1902. április 16. 4. o. és Budapesti Hírlap XXII. évf. 105. szám, 1902. április 17. 7. o.

[30] Magyar Iparművészet. V. évf. (1902) 1. szám, 36–41. o.