Egy pestszentlőrinci művészcsalád – Burchard Bélaváry István és családja

 

150 éve született Burchard Bélaváry István (1864-1933)

A nemesi származású – utolsó éveit Pestszentlőrincen töltő – festőművész a Zemplén megyei Mádon született 1864. február 4-én Burchard Gusztáv és Bukovszky Lujza gyermekeként.

A Burchard Bélaváry család[1]

Családfáját a XII. századi Both nemzetségig tudta visszavezetni. A három részre szakadt országból Habsburg-párti őse, Bélaváry (I.) János 1575 körül előbb Salzburgba, majd Münchenbe menekült, végül az akkor éppen svéd uralom alatt álló Észtországba került, ahol a fénykorát élő Reval (mai nevén Tallinn) Hanza-városban telepedett le, és gyógyszerészként működött. Itt cserélte le Bélaváry nevét Burchardra, azonban a család a későbbiekben a két nevet együttesen is használta. Leszármazottai (főként János névvel) jellemzően orvosként működtek Revalban. A családot nem érintette, hogy 1710 után a város orosz uralom alá került, sőt több tagja tisztként vállalt szerepet az orosz hadseregben.[2] Ugyanakkor István dédapja (XIII. János) 1794-ben Lengyelország függetlenségért harcolt Tadeusz Kościuszko seregében az oroszok ellen. Fia, János Vilmos egy évvel később született Lublinban.

Ő költözött 1825-ben Magyarországra lengyel feleségével, Wiemuth Karolinával. Itt a család csak a Burchard nevet használta, nehogy abba a gyanúba keveredjenek, hogy az 1760-ban kihalt magyarországi Bélaváry-család vagyonát akarnák maguknak követelni. Eperjesen telepedtek le, ahol bor- és ecetkereskedelemmel foglalkoztak. Első fiúk, Gyula még Lublinban született, Gusztáv már Eperjesen látta meg a napvilágot. Rajtuk kívül még két lány (Ottília, Sarolta) és két fiú (Konrád, Lajos) született, Lajos azonban fiatalon meghalt. A két idősebb fiú tisztként vett részt az 1848-49-es magyar szabadságharcban, ezért annak bukása menekülniük kellett: Törökországon keresztül Franciaországba emigráltak.[3]

A harmadik fivér, Konrád, aki fiatal kora (12 éves) miatt nem vehetett részt a harcokban, alapozta meg a család felemelkedését. Az 1850-es években kereskedelmi tanulmányokat folytatott. 1862-ben Pesten telepedett le, és a Pesti Hengermalom Társaságnál helyezkedetett el. 6 évvel később feleségül vehette a Hengermalom egyik főrészvényesének lányát, Fuchs Augusztát. Innentől szorgalmának és kitartásának köszönhetően egyenes út vezetett a nemesi rang visszaszerzéséig és a főrendi házi tagságig.[4]

Az emigrációba kényszerült testvérpár csak az 1857-es amnesztia után térhetett haza. Gyula azonban hamarosan visszautazott Franciaországban, ahol már korábban egy pezsgőgyárban helyezkedett el, és 1857-ben megházasodott. Fia, Marcel – aki kiadta apja családjáról szóló emlékiratait – francia tisztként esett el az I. világháborúban 1914 szeptemberében.

Gusztáv hazatérése után előbb 1872-ben a pesti, majd 1873-tól a bécsi kereskedelmi akadémián könyvvitelt tanított.[5] 1880-ban tankönyvét is kiadták „Handels-Correspondenz. Theoretisch und praktisch dargestellt” címmel, mely a további években több kiadást is megért. Bukovszky Lujzával kötött házasságából két fia született: István 1864-ben, és Aladár 1878-ban már Bécsben. Egészen halálukig Gusztáv szülei is velük éltek a bécsi lakásban. 1891-ben Konrád sikereire tekintettel Konrád és Gusztáv családja I. Ferenc József királytól magyar nemességet kapott és jogot az ősi Bélaváry név használatára.[6] Ekkor Gusztávot, mint velencei földbirtokost említik. 1894-ben és 1896-ban a VI. kerületi Nagy János (ma Benczúr) utca 22. szerepel a lakcímeként. Neki is voltak művészeti hajlamai, festészettel és szépirodalommal foglalkozott, vígjátékokat írt. Barátja volt a neves festő és illusztrátor, Zichy Mihály. 

A festőművész és családja

Burchard Bélaváry István középiskolai tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte, majd a tudományok helyett a művészetek felé fordult. 1887-től nyolc éven keresztül az Amerikai Egyesült Államokban élt. Kaliforniában a művészeti életről illusztrált humoros újságot adott ki „The Weekly Jonah” címmel, 1889-90-ben a San Francisco-i School of Artban tanult festészetet, majd önállóan dolgozott. Elsősorban naturalista csendéleteket, zsáner- és tájképeket, portrékat festett. 1894-ben tért vissza Európába, és előbb Münchenben egy évig (1895-96), majd Párizsban két éven át (1897-98) képezte magát. Mestere Münchenben Anton Ažbe, Párizsban Filippo Colarossi volt.[7] Ezt követően az itáliai művészetet tanulmányozni érkezett Olaszországba. 1899-ben feltalált egy temperához hasonló („glycerin détrempe”) speciális festéket. A szabadalmat 1907-ben eladta a londoni Reeves & Sons Ltd-nak, mely Angliában “Bélaváry pasteloid colours” néven árulta ezt a terméket. Ugyancsak 1899-ben házasodott meg Firenzében.[8]

Bélaváry felesége, Enrica (vagy később magyarosan Henrika, illetve becenevén Rica) Coppini, szintén festőművész volt. 1872. szeptember 22-én született Firenzében. 1886-ban Bécsben kezdett festészetet tanulni Hugo Charlemont-tól. Itt két évig maradt, majd 1890-től[9] szülővárosában Edoardo Gelli műtermében nyolc évet is eltöltött, mielőtt 1898-99-ben előbb Franz von Lenbachnál, majd Arnold Böcklinnél[10] tanult volna. Az 1890-es évek második felében több kiállítása is volt Zürichben, Münchenben és Berlinben. 1899 után önállóan festett arcképeket, de nagyobb munkák esetén férjével együtt is dolgozott.

Az ifjú pár Magyarországra költözését feltehetőleg István öccsének, Aladárnak a halála mozdította elő. Hogy halálát egy esetleges párbaj okozta-e, nem tudni. Mindenesetre a pécsi 8. huszárezred 22 éves hadnagya 1900. február 2-án a vállát ért lövéstől eredő sebesüléstől meghalt, a budai katonai sírkertben (mely ma a Farkasréti temető része) helyezték örök nyugalomra. Bélaváryék feltehetően ezt követően éltek egy ideig Debrecenben, majd megvásárolták Budán (ma a XI. kerületben) az Avar utca 33. szám alatti villát, ahol 1901 májusában műtermet rendeztek be maguknak. A család gyarapodni kezdett, 1901. augusztus 24-én megszületett István és Enrica első gyermeke Alice, majd két évvel később, 1903. április 27-én Gabriella is. Azonban ezt az eseményt egy újabb tragikus haláleset árnyékolta be: István apját 1903. március 15-én egy villamos halálra gázolta. Ezt követően ismét költöztek, de Burchard Bélaváry István címeként még 1922-ig az Avar utcát jegyezték fel.

1904-ben telepedtek le Pozsonyban, ahol festőiskolát nyitottak. Bélaváryt a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület kiállítási igazgatójává választották, majd az egyesületből kiváló művészek 1911-ben megalakították a Pozsonyi Szalont, melynek elnöke szintén Bélaváry lett. Anyja szintén velük tartott, és Pozsonyban halt meg 1913. július 17-én.

Bélaváry és Pestszentlőrinc

1917-ben a 16 éves Alice nevére vásárolták meg Erzsébettelepen az Árpád utca 3. számú házat az előző évben elhunyt Turcsin Gusztáv polgári iskolai tanító özvegyétől, Settel Lujzától.[11] Pozsonyból 1918-ban költöztek vissza Budapestre, de hogy az Avar utcai villát mikor váltotta fel állandó lakhelyként az Ond (akkor Bajnok) és az Árpád utca sarkán álló ház, pontosan nem tudni. 1925-ös házasságkötésekor Alice lakcímeként az Árpád utcát jegyezték be, s 1926-28-ban már István lakhelyeként is ezt jelölik.[12] 1929-ben pedig Gabriella címeként is az Árpád utcai ház szerepel a házasságakor, melyet Joanovits Sándor (1893-1958) magán tisztviselővel kötött Pestszentlőrincen. Ugyanez év elején István művészettörténetről tartott vetítettképes előadást az erzsébettelepi elemi iskola Kond (akkor Kund) utcai épületében egy felnőttek számára a Népművelési Bizottság által szervezett sorozat első alkalmaként.[13]

Alice, aki tehát 1925-ben házasodott, maga is a festői pályát választotta. 1925-től 1929-ig Vaszary Jánosnál tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd az 1923-ban alakult és szintén Vaszary nevéhez köthető Új Művészek Egyesületének (UME) lett tagja. Férje, Vaszkó Ödön (1896-1945) szintén festőművész és az UME alapító tagja volt. Alice Vaszkó Ödönné néven is alkotott, de férje öngyilkosságát követően 1954-ben hivatalosan is visszavette lánykori nevét.

  

Burchard-Bélaváry István 1933. október 21-én 69 éves korában Pestszentlőrincen, a Dés utca 17. szám alatti házában hunyt el. Sajnos erről az ingatlanról közelebbit nem sikerült kideríteni,[14] de felbukkanása mindenképpen érdekes, hiszen ezt a ma a Szent Imre-kertvároshoz tartozó területet a tulajdonos, Szemere István csak 1930-ban kezdte el parcelláztatni.

Burchard Bélaváry Istvánné jóval túlélte férjét. Enrica Coppinit 88 éves korában, 1960. június 24-én érte a halál. Öreg napjait a Kútvölgyi út egyik villájában töltötte. Őt is – ahogy korábban a Bélaváry család több tagját: Aladárt, Gusztávot, Joanovits Sándort – a Farkasréti temetőbe, a 2/a parcellába temették. Sírja azonban nem található meg, ugyanis ezt a parcellát 1986-87-ben átrendezték, az itt nyugvókat máshova újratemették.[15] Valószínű, hogy 1933-ban Burchard Bélaváry Istvánt is a többi családtagja mellé temették, de erre nem sikerült bizonyítékot találni. 

Pápai Tamás László

  1. február 4.

Források (az internetes források 2014. január 31-i állapot szerint):

  • Budapesti Czím- és Lakásjegyzék 1902-1928 – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény
  • http://db.fszek.hu/cimtar
  • Pestszentlőrinc házszámjegyzék 1917 – Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény
  • A Pestszentlőrinci Szent Imre Kertváros Szövetkezete Hivatalos Értesítője, 1936. évi 3. számának melléklete
  • Egy magyar művészcsalád. In: Ország Világ Képes Hetilap, Budapest, 1902. márczius 23. XXIII. évf. 12. sz. 222-223., 226., 233. o. (Burchard Bélaváry István és Enrica Coppini arcképével)
  • Pestszentlőrinci Hírlap, 1929. február 8. 3. old.
  • Bárczay Oszkár: A Burchard-Bélaváry család. In: Turul, 1894, 12. sz. 34-38. o.
  • Burchard-Bélaváry, Jules-Conrad: A törököknél. Magyar és lengyel emigránsok az 1848-49-es szabadságharc után.
  • Burchard-Bélaváry, Marcel: Notre Famille. 36. o. In: Histoire de la Famille Burchard-Bélaváry. La Hulpe-Bruxelles, 2001. (reprint)
  • Déry Béla-Bányász László-Margitay Ernő (szerk): Almanach (Képzőművészeti lexikon). Bp., 1912. (A Nemzeti Szalon Almanachja) 141. o.
  • Kempelen Béla: Magyar nemes családok II. kit. 470-471. o.
  • Klement Judit: Apák és fiúk gazdasági stratégiái: egy magyar család a 19. és 20. században. In. Aetas (20. évf.) 2005. 1–2. 69–92.
  • http://epa.oszk.hu/00800/00861/00030/pdf/klement.pdf
  • Szendrei János-Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészetünk lexikona. Bp., 1915. I. köt.
  • A királyi könyvek. Az I. Ferenc József és IV. Károly király által 1867-től 1918-ig adományozott nemességek, főnemességek, előnevek és címerek jegyzéke. Szerk.: Gerő József dr. Bp., 1940.
  • Jegyzett magyar festőművészek almanachja 1800-1914 adattár. Bp., 2005
  • Kispest-pestszentlőrinci almanach, Szerk: Herein Károly, Újpest, 1926-1927. 84. old.,
  • Magyar festők és grafikusok adattára. Seregélyi György. Szeged, 1988. 98. o.
  • Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. Bp. 1935. I. köt. 16. o.
  • Művészeti lexikon I. köt. A-E. Főszerk.: Zádor Anna-Genthon István 347. o. Budapest 1965
  • Nemesi évkönyv 1925-26. Szerkesztette: királydaróczi Daróczy Zoltán. III-IV. évf. Bp., 1927. 44-46. o.

[1] A nevet váltakozva írják kötőjellel és kötőjel nélkül is. Burchard Bélaváry István festményein a „B. Bélaváry” szignót használta.

[2] A család korai történetéről: Bárczay Oszkár: A Burchard-Bélaváry család. In: Turul, 1894, 12. sz. 34-38. o.

[3] A francia nyelvű családtörténet erről szóló részét magyarul is megjelentették: Jules-Conrad Burchard-Bélaváry: A törököknél. Magyar és lengyel emigránsok az 1848-49-es szabadságharc után.

[4] Konrád életéről és családjáról bőséges információval szolgál Klement Judit: Apák és fiúk gazdasági stratégiái: egy magyar család a 19. és 20. században. In. Aetas (20. évf.) 2005. 1–2. 69–92

[5] A Vasárnapi újság 1870. szeptember 4-i száma említést tesz egy Burchard Gusztáv kinevezéséről, rajztanárként a nagykállói alreáltanodához.

[6] A franciaországi ág itt nem szerepel, de mind Gyula, mind gyermekei használták a Burchard-Bélaváry nevet.

[7] Anton Ažbe (1862-1905) szlovén származású realista festőművész és tanár, 1892-ben alapította meg müncheni festőiskoláját, nagy hatást gyakorolt a kelet-európai, elsősorban szlovén és orosz festőkre.

Filippo Colarossi (1841-1906) olasz származású szobrász és festőművész, az 1870-es években alapította meg művészeti akadémiáját Párizsban.

[8] Dr. Szendrei János-Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészetünk lexikona. Bp., 1915.  I. köt.

[9] U. o.

[10] Hugo Charlemont (1850-1939) osztrák táj-, zsáner-, és portréfestő.

Edoardo Gelli (1852-1933) olasz zsáner- és portréfestő, a firenzei művészkör vezetője.

Franz von Lenbach (1836-1904) német zsáner- és portréfestő, számos politikust, közéleti személyiséget megfestett, palotája Münchenben áll.

Arnold Böcklin (1827-1901) svájci festő és szobrász, a weimari művészeti akadémián tanított, 1876-ban költözött Firenzébe.

[11] Pestszentlőrinc házszámjegyzék 1917

[12] Herein Károly: Kispest-pestszentlőrinci almanach, Újpest, 1926-1927. 84. old., igaz itt a címe tévesen Árpád u. 5.

Budapesti czím- és lakásjegyzék. Budapest, 1928.

[13] Pestszentlőrinci Hírlap, 1929. február 8. 3. old.

[14] A Pestszentlőrinci Szent Imre Kertváros Szövetkezete Hivatalos Értesítője, 1936. évi 3. számának melléklete felsorolja a háztulajdonosokat. Itt szerepel egy özv. Buchelt Béláné. Valószínűtlen, de elképzelhető, hogy elírás folytán ez a név özv. Burchard Bélaváry Istvánnét rejti, de a Buchelt is létező vezetéknév.

[15] A farkasréti temető munkatársainak szíves közlése.