Családirtás – túlélőkkel

A Pesti Napló 1927. január 1-jén egy összeállítás tett közzé „Nagy bűnök nyomában…” címmel az 1925-ös év hírhedt bűneseteiről. Közöttük volt az államitelepi rablógyilkosság és a Nádor utcai családirtás is.

Még alig csillapodtak Pestszentlőrinc körűl az államitelepi rablógyilkos által a sajtóban felvert hullámok, a község neve ismét az országos újságok lapjain szerepelt, ezúttal azonban sem a helyszínek, sem az áldozatok nem voltak lőrinciek. H. Gyulát, a családirtás elkövetőjét joggal nevezhetjük áldozatnak is. Áldozata volt egy korszaknak, egy társadalomnak, egy mentalitásnak. Áldozat volt, de tettes is: magával rántotta a családját. 90 éve követte el tettét.

H. Gyula élete…

H. Gyula korának, a XX. század első évtizedeinek, tipikus karaktere volt: a dzsentri. Egy feltörekvő kisnemesi családból származott. Apja, József, református tanító volt, az 1870-es években családjával az Arad megyei Vadászon (maVânători, Románia) telepedett le. Itt született meg Gyula 1874. június 6-án, valamint három öccse is. Gyula 1892-ben fejezte be középiskolai tanulmányait a debreceni főgimnáziumban, majd az egyetemen teológiát és jogot hallgatott. Ezt követően csendőrnek állt, ahol 8 év szolgálat után főhadnagyi rangiig vitte. 1905-ben lemondott az előmeneteli lehetőségről, és kilépett és polgári állásba áll. 1905. november 17-én felvételt nyert az állami számvevőszékhez, mint irodatiszt. Feleségével, Etelkával 1906. január 14-én esküdött meg.

Nem 1925-ben szerepel először H. Gyula újságok címlapján, és került összetűzésben a törvénnyel. 1907. februárjában még alig másfél éve dolgozott a számvevőszéknél, amikor a politika játékszere lett. Hivatalával visszaélve titkos iratokat juttatott ki egy képviselő számára. Állásából azonnal felfüggesztették és három napra vizsgálati fogságba került. Kétévi pereskedés után végül a Kúria felmentette. 1908-ban a budapesti városházán nyert el egy kezelőtiszti állást, azonban H.-né úgy vélte, a legjobb lenne, ha egy vendéglőt nyitnának.

Tehát H. Gyula italmérési engedélyért folyamodott. Hogy az összeférhetetlenséget elkerülje, fővárosi állásról 1920-ban lemondott. Kezdetben jó körülmények között éltek, azonban a vendéglő nem ment jól, H. alkalmatlan volt a vezetésre, rossz üzleteket kötött, a család egyre nagyobb adósságokba keveredett. Folyamatosan cserélték a bérleményeket, hogy valahogy kikeveredjenek az adósságokból, azonban egyre mélyebbre kerültek. A körbetartozás, és a lakásínség rányomta bélyegét a család életére. Végül 1925 közepén nagyjából rendezték adósságaikat. A maradékból 1925 szeptemberében megvették a Nádor utca 28. alatti Tőzsde-éttermet, és beköltöztek a ház egyik első emeleti bérlakásába. Ez volt a sorban a nyolcadik vendéglőjük. Azonban az üzlet itt sem ment. Helyzetüket súlyosbította, hogy a korábbi vendéglő árát hiába követelték az új üzemeltetőn, a törvény az utóbbit védte. A Tőzsde-étteremtől sem tudtak megszabadulni, mert az új tulajdonos által feltételül szabott italmérési engedélyt nem sikerült az illetékes fővárosi hivatalokon időben keresztül vinni. Nevük nyomtatásban megjelent az adósok listáján, ezért a hitelezők egyszerre rohamozták meg őket. Zár alá helyezték a borospincéjüket, így a napi üzletmenet is veszélybe került, lefoglalásokat, árveréseket rendeztek az otthonukban. A háromszobás lakásukat, melynek felújítására sokat költöttek, nem tudták eladni, mert a háztulajdonos és a házmester akkora részt követelt a vételárból, hogy az ingatlantól való megszabadulás veszteséges lett volna. A kiútnak tűnő új bérleményt sem kapták meg. Ide már felfogadtak egy főpincért, akinek munkát biztosítani nem tudtak, viszont az általa lefizetett kauciót már folyó kiadásokra elköltötték. H.-t ezért sikkasztás vádjával beperelték, december 12-én kellett volna a főkapitányságon jelentkeznie. A hullámok összecsaptak a fejük fölött. A szégyen és a kiáltástalanság elől menekülve H. Gyula végzetes tervet szőtt.

… és halála

1925. december 12-én reggel nyolc órakor H.-ék az előző este megbeszéltek szerint elküldték a cselédeket vásárolni, majd a férj megírta búcsúleveleit, íróasztala fiókjából elővette revolvereit, és sorban fejbe lőtte gyermekeit (a 9 éves Juditot, az 5 éves Endrét és a 15 éves Katót), majd önmagával is végzett. Az asszony őrületében a negyedik emeletről vetette le magát a ház udvarára, szörnyet halt. A férjet és a három gyereket a Rókus-kórházba szállították, ahol megműtötték őket. Az apa még aznap délben, két fiatalabb gyermeke másnap halt meg. H. Gyula négy búcsúlevelet hagyott hátra, kettőt Pestszentlőrincen élő fivéreinek címezve. A tragédia után három nappal már ők is az újságok lapjain szerepeltek.

A pestszentlőrinci szál…

 „H. Lajos pestszentlőrinci és H. Pál szemeretelepi háza vasárnap délután valósággal búcsújáróhelye volt H. Gyula ismerőseinek.” „H. Pál elegáns, 35 év körüli úr, ipariskolai tanár, H. Lajos Pestszentlőrincen postafőnök. Minden szavuk csupa panasz. És állandóan azt hajtogatják, hogy annak, ami történt, nem lett volna szabad megtörténnie. Elmúlhatatlan gyász, testvér iránti rajongás remeg a hangjukban, mikor ezt a szót mondják: „Gyula”. A két fivér imádta hármójuk közül a legöregebbet és dacára annak, hogy elszórtan éltek egymástól, a távolon keresztül megkeresték egymás kezét, gyakran találkoztak. Vasárnap délutánonként, a családi asztal mellett, ahol a hétköznapok gondjait egy pohár borral próbálták felejteni.”

Három öccse volt H. Gyulának. A két évvel fiatalabb József, az eleki járás főszolgabírója volt, nem szerepelt az ügyben. A négy évvel fiatalabb Lajos 1904-től Marosillyén szolgált. 1920-ban Erdélyből menekült ide, azóta volt Pestszentlőrinc megbecsült postamestere. Ő a családjával a postahivatal épületében lakott, melyet éppen 1925 augusztusában költöztetett a Kemény Zsigmond utca közelébe, az Üllői út 81. alá (ma Üllői út 391.). Két gyermeke volt, az ekkor 18 éves Tibor és a 11 éves Lajos.

Az 1888-ban született Pál ipariskolai tanár volt. Ő korábban a Bókaytelepen, a Batthyány utcában lakott és szintén 1925 októberében építette fel a szemeretelepi Hindenburg utcában (ma Rozsnyó utca 100.) háromszobás családi házát. Az egyetlen túlélőt, a 15 éves Katót ő fogadta volna be. A lány az életmentő műtétnek hála életben maradt, azonban szeme világát elvesztette. Egy hónap múltán még mindig a Rókus kórházban ápolták. A Lőrincen lakó nagybácsik minden nap meglátogatták, de még mindig nem közölték vele a történteket. Őket faggatták az újságok a kórteremben, a leány betegágyánál H.-ék családi viszonyairól, gondjairól, panaszairól. A család többi tagját december 16-án helyezték örök nyugalomra a rákoskeresztúri temetőben a hozzátartozók körében, egy nappal a sajtóban megjelent időpont előtt, hogy a kíváncsiskodók rohamát megelőzzék.

Öt évvel később…

A tragédia után 5 évvel kiderül, hogy a lányt mégsem vették magukhoz a rokonok. Kató a Hermina úti Vakokat Gyámolító Intézetben lakott, ahol megtanították vakon gépelni, és az intézet titkára mellett lett gépírókisasszony. Laji bácsi több mint 20 évig látta el a pestszentlőrinci postamesterséget. Idősebb fia, Tibor szintén postamester lett, előbb apja mellett dolgozott Lőrincen, majd Újpestre helyezték. Ifjabbik fia, Lajos jogi tanulmányai után a pestszentlőrinci városházán kezdte hivatali pályafutását 1936-ban. 1941-ben Pest megyei tisztviselővé nevezték ki. Mindannyian jelentősen kivették részüket a város társadalmi életében. A család 1942-ben Budapestre költözött. Pali bácsi előbb a Nyár utcai iparostanonc-fiúiskola tanára és igazgatóhelyettese volt, majd 1944 nyarán helyettes igazgatóként a Bezerédi utcai iparostanonc-fiúiskola vezetésével bízták meg. Azonban 1945 márciusában már fel is függesztették állásából, fizetését megvonták, majd igazgatói címmel nyugalomba helyezték. Bizonyára ez is hozzájárult, hogy 1947-ben, 59 éves korában szemeretelepi otthonában elhunyt.

Tíz évvel később…

Hasonlóan H. Katóhoz 1935. november 25-én az 10 éves ifjabb Sz. István is egyszerre veszítette el mindkét szülejét. Idősebb Sz. István 12 évvel korábban vette feleségül T. Erzsébetet. Az Sz. család Pestszentlőrincen, az Ipolyság utca 3-ban lakott. A házaspár azonban nem fért meg egymással. A 32 éves gyári munkás egyre féltékenyebb lett feleségére, mind gyakoribbá váltak az összeszólalkozások, veszekedések, még verekedésre is sor került.

A 30 éves napszámosnő elköltözött férjétől, a Darányi utca 46. alatt bérelt lakást. A férj azonban mind kérlelte, hogy bocsásson meg neki, jöjjön vissza hozzá. Az asszony azonban nem hajlott rá, sőt fel is jelentette a férfit a bíróságon tettlegesség miatt. A tárgyalás előtti napon egy lőrinci kocsmában a feleség húga jelenlétében úgy tűnt, kibékültek. Sz. István elkísérte az asszonyt a Darányi utcába, majd hazament szemeretelepi házába.

Másnap hajnalban, november 25-én azonban a mentőket hívták ki hozzá, öngyilkos lett, felakasztotta magát. Az asztalán egy cetlit találtak: „Megfojtottam a feleségemet”. Ezután kezdte keresni a mentőorvos az asszonyt. A rendőrséggel együtt a Darányi utcába mentek, ahol holtan találták T. Erzsébetet is, az ágyán fekve, nyakán zsineggel. Feltehetőleg miután a férje hazakísérte, ismét összeszólalkoztak, amelynek gyilkosság, majd öngyilkosság lett a vége. A kis Istvánt az Ipolyság utcában lakó rokonok vették magukhoz.

Hadi Istvánné és gyermekei, Farkas Sándorné és gyermekei, Medveczky Antal, S. Endre és S. Istvánné, a Kendra-gyerekek, Sz. István és T. Erzsébet. Mind átlagemberek voltak, mindennapi sorsokkal. Haláluk körülményei azonban felkeltették kortársaik, az újságírók és a történész érdeklődését. Ki önszántából vetett véget életének, ki más keze által, de volt, hogy a sors vágta el életük fonalát. A közös bennük, hogy a mai XVIII. kerület területén éltek… és haltak. Történeteik: kertvárosi esetek.

     Pápai Tamás László

2015. december 12.

Források:

-Anyakönyvi adatok (familysearch.org, macse.hu)

-A Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Népszava, a Budapesti Hírlap 1925. december 13. és december 17. közötti lapszámai, Pesti Napló, 1926. február 15. 4. old., 1927. január 1. 9. old., Budapesti Hírlap, 1930. december 25. 12. old., a Népszava, a Pesti Napló és a Budapesti Hírlap 1935. november 26. száma (adtplus.arcanum.hu)

-A képen Hajdu Gyula és Kató. Forrása: Pesti Hírlap, 1925.12.15 (adtplus.arcanum.hu)