Katonák Pestszentlőrincen

„Pestszentlőrinc nagy területe felette alkalmas volt az ujoncok kiképzésére, s ezt ki is használta a hadvezetőség alaposan. Volt itt ujonc mindig elég szép számmal, s van még most is belőlük, bár mindig mennek és mennek a menetszázadok, de helyüket elfoglalják az ujonnan sorozottak és behivottak.”[1]

A háború alatt Pestszentlőrincet szinte elárasztották a katonák. Kiképzésre érkezett újoncok, a főváros védelmét biztosító tüzérek, szabadságolt katonák, gyakorlatozó polgárőrök és a hadiüzemek védelmére rendelt őrség színes forgataga volt jelen a községben.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege a két államalkotó nemzet megegyezéseként jött létre, szervezetéről az 1912. évi XXX. törvénycikk rendelkezett. A közös hadügyminiszter alá volt rendelve a császári és királyi vagy más néven közös hadsereg, amelynek az állománya a birodalom egész területéről egészült ki katonákkal. Vezényleti nyelve a német volt. Alapvetően ez látta el a határok védelmét, illetve egy esetleges háború esetén annak megvívását. Kötelékébe tartozott a hadiflotta is.

Kiegészítő haderőként alakultak meg a honvédelmi minisztériumok alá tartozó magyar honvédség, illetve az osztrák Landwehr[2], mindkettő alapvetően támogató szerepet játszott a közös hadsereg mellett, a határok védelmét és a belső rend fenntartását látták el. A császári és királyi csapatokéival azonos volt a fegyverzetük, felszerelésük és szabályzatuk, csupán a ruházatban és a vezényleti nyelvben volt különbség. 1912-re a technikai feltételeik már megegyeztek a közös hadseregéivel, és 1913-tól mind a három fegyvernem (gyalogság, lovasság, tüzérség) képviselve volt bennük. Egységesítették a kiegészítő területeket is.

Magyarországon 47 hadkiegészítő kerületet szerveztek meg, ahonnan az összesen 102 közös gyalogezredből 47-et, a 16 huszárezredből az összest, valamint 32 honvéd gyalogezredet és 10 honvéd huszárezredet állítottak ki. A közös hadsereg békelétszáma 450 000, a honvédségé 30 000 fő volt, míg az első körben hadra fogható népesség az 51 millió lakosból 1 millió 800 ezret tett ki. A hadsereg létszámát és a honvédelemre fordított költségekkel az Osztrák–Magyar Monarchia jelentősen elmaradt a többi európai nagyhatalomtól.[3]

Sorozás

1914-ben Magyarországról 95 000 újoncot hívtak be katonai szolgálatra, közülük az általános hadkötelezettség alapján besorozottak mintegy negyede, 25 000 fő került a honvédséghez. A korhatár 21 év volt, ekkor lajtromba vették a sorkötelest, és három éven belül sorozóbizottság elé kellett állnia.

A sorozás helyét az illetőség szabta meg. A községi illetőség megszerzéséhez négy év helyben lakás és a terhekhez való hozzájárulás kellett.[4] A bizottságban helyet foglaltak a területileg illetékes főorvoson és katonai parancsnokon kívül a polgári közigazgatás vezetői is. Az alkalmasnak találtakat 13 fős csoportokba osztották, minden 4., 8. és 13. került a honvédséghez. Mind a három hadseregben két év volt a szolgálati idő, de a lovasságnál 3, a tengerészetnél 4 évi szolgáltra kötelezték őket. Mivel a hadrafoghatóság időtartama 12 év volt, ezért a tényleges katonai szolgálatból való leszerelést követően a többség 10 évre tartalékos állományba került. Ha a keretet betöltötték, a fölös számú újonc 10 heti kiképzés után póttartalékos lett, amelynek időtartama 12 év volt. A tartalékos időszak alatt négy alkalommal kellett, összesen 14 heti fegyvergyakorlatra jelentkezni. A középiskolát végzettek számára létezett az egyévi önkéntesség, amely elméleti és gyakorlati képzés után tartalékos tiszti rangfokozatot biztosított.

A háború előtt az állításkötelezetteknek csupán 22-29 százalékát sorozták be ténylegesen. Ausztria–Magyarországon tehát csak minden negyedik férfi állampolgár teljesített fegyveres szolgálatot.[5]

A 18. és 40. életéve között – a tényleges és tartalékos időszakát kivéve – minden hadköteles honpolgár népfelkelőnek (Ausztriában Landsturm) minősült. A háború ideje alatt a korhatárt 57 évre emelték. Mozgósításkor a bejelentett korosztályhoz tartozó tartalékosoknak és népfelkelőknek jelentkezniük kellett az egységüknél.[6]

Az 1914. július végén elrendelt teljes mozgósítás során behívták a tartalékosokat, tartalék felállítása céljából a kiképzésre váró 21 éves korosztályt, valamint a 33 és 42 év közötti egykori póttartalékosokat. Utóbbiakból népfelkelő ezredeket szerveztek. A hadsereg létszáma így 3,2 millióra nőtt és a háború alatt végig 4-5 millió körül mozgott. Ebből a frontokon 2-3 millió katona teljesített szolgálatot. Azonban a Monarchia hadserege a háború első másfél hónapjában hatalmas, több mint 600 ezer fős veszteséget szenvedett (az állomány több mint fele meghalt, fogságba esett), és ezt később nem lehetett pótolni, ez volt ugyanis a legjobban kiképzett része. A háború teljes ideje alatt 8-11 millió embert állítottak harcba, közülük 4 millió sebesült meg, esett el vagy került hadifogságba. Csak Magyarországról 3 millió 800 ezer embert vonultattak be.[7]

Kiképzés

Budapestről és környékéről a császári és királyi 32. gyalogezredbe, a magyar királyi 1., a 29. és a 30. honvéd gyalogezredbe kellett bevonulni. De a 6., a 23., a 38. és a 44. közös gyalogezred parancsnoksága is Budapesten székelt.[8]

A 30. gyalogezred katonái már rögtön 1914. augusztus 7-én hadgyakorlatot tartottak Pestszentlőrinc környékén.[9] A háború időszaka alatt egy gyalogezred 4500 főt számlált, akik 3-4 zászlóaljba voltak osztva. A frontra indult ezred egy pótzászlóaljat állított fel, ennek keretében történt a kiképzés. A súlyos veszteségek pótlására hamar felmerült az újoncok és a póttartalékosok felkészítése és mihamarabbi frontra küldése. Ők a háború elején nyolchetes oktatásban részesültek.

Pestszentlőrincen többek között a 30. honvéd gyalogezred és 38. közös gyalogezred pótzászlóaljai gyakorlatoztak. „A háború eleje óta állandóan közel háromezernyi katonaság van a faluban: itt képezik ki az ujoncokat, akiknek vig dalától hangos egész nap a különben máskor csöndes kis falu. Bakanóták hasitják a jólevegőjü tájakat…”[10]

A pótzászlóaljat három pótszázadra osztották, létszámuk 40-80 tiszt és 1000-1400 fő legénység volt. A 30-asoknál 1915 januárjában ezek közül két századot Kispesten 50 szálláskörletben, míg a harmadikat négy budapesti iskolában helyezték el. Néhány újságcikk szól róluk is.

1914 karácsonyán több mint 1500 népfelkelő érkezett Lőrincre. Közülük „a szentlőrinczi falka helyiségeiben 240 katonát szállásoltak el, míg a lőrinczi Tattersallban 600 katonát helyeztek el.”[11] 1915. március 15-én pedig a Kispesti Textilgyár mögötti réten gyakorlatoztak a katonák.[12] Pestszentlőrincen 1915 nyarán a Kiskunságból sorozott 38. gyalogezred pótzászlóaljának I., II. és VIII. pótszázadát szállásolták el a lakosságnál.[13]

A gyalogság kiképzése naponta két részletben hat-nyolc órán át, 8-tól 14-ig és 16-tól 18-ig, vagy más időbeosztás szerint reggel 5-től este 7-ig folyt. Ez alól a vasárnap sem volt kivétel, igaz, az istentiszteleteken részt vettek az újoncok. A harcászati oktatás, a lőkiképzés, a szuronyvívás és a terephasználat voltak a fő tantárgyak. Az utóbbi minél jobb elsajátítása érdekében minden héten más helyszínen folyt a terepgyakorlat. A szűkre szabott elméleti oktatás a hadsereg felépítéséről, jelzéseiről szólt.

Az első héten délelőttönként egyéni képzések voltak. A ruházat és a szerelvény viselésére és rendeltetésére oktatták az újoncokat, valamint a katonai mozgásokat, fegyverfogást, szuronyvívást, a támadás és a védekezése alapjait gyakorolták. Délutánonként csoportos elméleti oktatáson ismerkedtek a fegyverzet részeivel, és a lövés elméleti alapjait sajátították el. A második héten délelőttönként kisebb csoportokban menetgyakorlatot tartottak, a táborozást és az éjszakai pihenés körülményeit tapasztalták meg. Délutánonként immár gyakorlatban ismerkedtek a puskával és a töltényekkel. Vaklőszerrel lőttek, hogy a fegyver használatát kitapasztalják. A harmadik héten a menetgyakorlatokat menetbiztosítással, a támadás és a védelem idején tanúsítandó magatartás gyakorolásával egészítették ki. Délután továbbra is vaklőszerrel folyt a lövészet, a pontos célzára ekkor már mind nagyobb hangsúlyt fektettek.

A negyedik héten már nagyobb csoportokban oktatták az újoncokat. A szakaszalakzatból rajvonalba fejlődtek, lőállást foglaltak el és a díszmenettel is megismerkedtek. A menetgyakorlatok ismétlésére alkalmat jelentett a kivonulás a lőterekre és gyakorlóhelyekre, illetve visszatérés a szálláskörletbe – a helybeli gyerekek nagy örömére. „A gyerekek – fiuk és leányok, még a nagyon kicsik is egyszeri hallásra minden baka nótát megtanultak, pedig szép számmal voltak forgalomban. Gyakorlat után, mikor a bakák hangos énekszóval hazamentek, egy-egy csoport gyerek mindig előttük masirozott, s ők énekelték – a primet. És ez tetszett a bakáknak is, meg a tiszteknek is. Soha sem zavarták el őket.”[14] Mivel a zömében Kispesten elhelyezett 30. honvéd pótzászlóalj számára kijelölt nagytétényi lőtér és érdi gyakorlótér megközelítése túl sok időbe telt, ezért később inkább a lőrinci Szemere-lövöldét és Tápiósüly–Mende térségét használták. Délutánonként a céllövészetet felváltotta a lőállások megismerése, elsősorban a fekvő helyzetű tüzelés. Ekkor találkoztak a gyalogsági ásóval, amely az első világháború állásharcaiban fontosabb fegyvere volt a katonának, mint a puska. Ezzel alakította ugyanis ki magának a megfelelő fedezéket.

Az ötödik héten a szakasz együtt hajtott végre védelmi és támadógyakorlatokat, rohamot és szuronyharcot. Ezek összekovácsolták a csapatot, egyúttal megmutatták, mennyire fontos az együttműködést. Délután továbbra is lőgyakorlatok voltak. A hatodik héten már században gyakorolták az önálló harci tevékenységet, annak minden feladatával. Délután a lőtéren a lőkiképzés sulykolása, vagyis részletekbe menő, ellentmondást nem tűrő begyakorlása folytatódott. A hetedik hét végére az alakulat mozgósítható volt, a nyolcadik héten menetkész, a képzés kilencedik hetében pedig már jellemzően 300 fős menetszázadokban a front első vonalába kerültek.

A menetszázadok búcsúztatása szertartásszerűen folyt. A 30. honvéd pótzászlóalj menetalakulatai például a Ferenc József laktanyában, a kisrákosi gyakorlótéren, vagy a kispesti Kossuth téren tettek esküt.

A frontra indulókat a helyi plébános – így a pestszentlőrinci Wimmerth Béla is – gyóntatta, ami nagy igénybe vételt jelentett. „Karácsony előtt (1914 ben) három héttel megkezdődött a harctérre indulók gyóntatása. Nap-nap után 100-150 ember délelőtt, s néha délután is. Közbe persze a híveim is, meg az iskolás gyermekek. Éppen elég volt. Mire a végére értem, hát a fejem fel akarta mondani a szolgálatot.”[15] A kispesti Katolikus Legényegylet az elvonulóknak imakönyvet és nemzeti színű zászlót adományozott. Hasonló volt a helyzet a 38. közös pótzászlóaljnál is, velük Wimmerth gyakrabban találkozott, az ezred zenekara például játszott a vasárnapi miséken. 1915-ben voltak itt huszárok is kiképzésen. Wimmerth mondott számukra búcsúbeszédet, zászlajukat szintén ő áldotta meg.[16]

Később a frontot megjárt oktatók a harctéri példák alapján alakították át a képzést. A tananyagba bevették az ismerkedést hadtechnikai újdonságokkal (pl. géppuska, gáztámadás), illetve az állóháború is nagyobb hangsúlyt kapott (műszaki akadályok, fedezék, gyalogsági ásó használata).[17]

Az oktatók olyan tapasztalt tisztek és altisztek voltak, akik jelentős időt töltöttek már frontszolgálatban. Pestszentlőrincen a 38. gyalogezredből többek között oktató volt Sebők Mihály hadnagy önkéntes kiképző 1915 tavaszán, Kalmár Illés tizedes az önkéntes iskolánál 1915-ben, Csillag Pál tizedes 1916-ban, valamint 1918-ban Vásárhelyi István géppuskás oktató.

Valamennyi településre, ahol katonaságot helyeztek el, állomásparancsnokot neveztek ki. Az összeomláskor a Lőrincen állomásozó katonai alakulat (helyőrség) állomásparancsnoka mellett Rév György állomástiszt intézte az adminisztratív ügyeket.[18]

Civilek a rend fenntartásában

A kiképzés fontos helyszíne volt a Lőrinc központjában elhelyezkedő Szemere Miklós birtokos által alapított lövölde[19]. Szemere országgyűlési képviselő és a Budapesti Atlétikai Club elnöke volt, nem véletlen hát, hogy miután megvásárolta a lőrinci birtokot, az akkori villamos végállomás mellett modern lőteret létesített. Ez a háború előtti tíz évben jelentős sportesemények helyszíne volt, és itt készült fel Prokopp Sándor jogászhallgató, aki az 1912-es stockholmi olimpián aranyérmet nyert lövészetben.[20]

1914-ben Szemere a lövölde díjmentes használatát ajánlotta fel a szeptember 13-án megalakult Budapesti Polgárőrség kiképzéséhez, és „intézkedett, hogy a telep reggeltől estig rendelkezésére álljon”[21]. „A polgárőrség nem katonai, hanem katonai fegyelem alatt álló testület.”[22] Feladata a hadba vonuló rendőri állomány helyett, illetve a lecsökkent rendőrségi létszám mellett 12 és 24 órás szolgálatokkal a közbiztonság fenntartása volt. A rendőrség látta el őket fegyverrel, egyenruhájuk azonban nem volt, polgári öltözetet viseltek, bal karjukon „Polgárőr” feliratos nemzeti színű karszalaggal.[23]

Az 1914. október 24-én megalakult Önkéntes Őrsereg már a megalakulása előtti napon szintén igénybe vette Szemere lövöldéjét: „Az I. számú kerülethez tartozók élestöltéses főgyakorlata pénteken délután lesz a szentlőrinci lövőtéren.”[24] Az Önkéntes Őrsereget a hátországban védelmet élvező objektumokhoz kirendelt katonaság fölváltására szervezték. A katonákat a frontra vezényelték, a hidak, közcélú épületek, üzemek védelmét pedig az őrsereg látta el. 1914. október 24-én 45 őrhelyet vettek át a katonaságtól. A fegyverbe állított 9000 önkéntes hetente 12 órás szolgálatot látott el, fizetést nem kapott. Az egyenruhát is saját költségén kellett beszerezniük. [25]

1915-től aztán a frontra induló katonák foglalták le a lövőházat, „melyben kora reggeltől késő estig céllövő-gyakorlatok folynak: közös ujoncok, honvédbakák puffogtatnak naphosszat…”[26]

Védvonal Budapest körül

De nem csak a kiképzésre érkezett újoncok és lövészetet gyakorló polgárőrök voltak jelen Pestszentlőrincen, hanem a háború első szakaszában a főváros védelmére rendelt tüzérek is.

1914. augusztus 31-én a belügyminiszter elrendelte a Duna vonalának erődítését. Hivatalosan ez nem függött össze a kitört háborúban, mert már korábban is tervezték, az időzítés mégis azt a látszatot keltette, hogy egy végső védelmi vonalat építenek ki, ha a front teljesen összeomlana, aminek a nagyarányú orosz offenzíva kibontakozása idején meg is volt veszélye. Meglepő lehetett, hogy a Duna vonalának védelmében Budapesten és a környező településeken „az erődítési munkálatok zavartalan menetének biztositása megköveteli, hogy az erőditési területen a közönség mindenfajta lövöldözéstől, tüzijátéktól, rakétabocsátástól és görögtüz gyujtásától tartózkodjék. Ennélfogva a belügyminiszter Budapest székesfőváros területén és egész határában a lövöldözést (vadászatot, céllövést stb.) a tüzijátékot, rakétabocsátást és görögtüz gyujtását, valamint a mindezekhez szükséges anyagok árusitását szigoruan megtiltja.”[27]

A védelmi vonal körülölelte egész Budapestet. A keleti és a nyugati vártüzér-parancsnokságra, összesen hét szakaszra oszlott. A keleti rész a soroksári (IV.), kőbányai (V.), rákosszentmihályi (VI.) és rákospalotai (VII.) császári és királyi tüzérszakasz-parancsnokságra tagolódott. Pestszentlőrinc területe a kőbányai alá tartozott.

A védelem nyomvonaláról a parancsnokság által 1914 novemberében felmért, ide telepített telefon-beszédközpontok elhelyezkedéséből nyerhetünk tájékozódást. Észak felől a Rákos vasútállomástól a mai Kozma utcai izraelita temető területén lévő egykori robbanóanyaggyár érintésével a mai Új köztemetőn keresztül az úgynevezett „Hármas” határpontnál (Budapest-Kőbánya, Pestszentlőrinc és Rákoskeresztúr határa, ma a Tünde utca vége) érte el Pestszentlőrincet, majd annak közepén húzódott keresztül. Átvezetett a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonalon (Kőhíd), majd a kavicsbánya mellett (Ráday utca), és elérte a Szarvas csárdát. Innen vélhetően a Petőfi utca vonalán elhaladt az óvoda és a templom előtti tér mellett egészen a Gloriette-ig (Gilice tér), majd az ettől délre található úgynevezett Sashegy volt az utolsó lőrinci telefonos megfigyelőpont. A védelmi rendszer továbbhaladt délnyugat felé, kettévágta a lőrinci kertgazdaság (a mai Kispest-kertváros és a lajosmizsei vasút közötti terület) Vecsés felé elnyúló földjeit, keresztezte a szemétvasút és a kavicsbányai vasút vonalát, majd Soroksárpéterit északnyugat felől megkerülve érte el Soroksárnál a Dunát.[28]

„A környékén sáncokat ástak, melyekben ágyukat és gépfegyvereket is helyeztek el. A sáncok előtt 6 szorosan áthatolhatatlan tüskés drótakadály volt – farkasvermekkel. Bent voltam egyik részében. Csodálatos labyrint! A gyalogság számára lőrések – srapnelmentes tetők alatt – folyosók padokkal, hol pihenhettek, sőt fűthető szobákkal a felváltottak számára. Körbe-körbe egy-egy ágyú ásít, s megbújik a gépfegyver.”[…]

„A sáncokhoz tüzéreket rendeltek ki. Az ország minden részéből behívott vártüzérek voltak ezek 28-40 éves korig. Nagyon sok intelligens ember volt közöttük, s többel jó ismeretségbe jutottam. Egy-kettő elhozatta a családját is. Rendszerető, tisztaság kedvelő, istenfélő emberek voltak, kikkel sohasem volt semmiféle összeütközésünk. 1915. julius elején átvitték őket Kőbányára, s helyükbe egy cseh, lengyel, magyar tüzérszázad jött.”[29]

Kőbányán a Maglódi út 101-ben és Pestszentlőrincen, a Bókay Árpád utca 69-ben Pethe Lajos főhadnagy vezetésével a 9/IV. királyi magyar népfölkelő tüzérszakaszt helyezték el 184 magyar katonával. Egy 1915. szeptemberi felmérés szerint többségük a komáromi 12. és a győri 19. hadkiegészítő kerületből származott. Őket 1915 nyarán a vegyes legénységű 3. vártüzérezred 21. tábori százada váltotta Otto Lechle főhadnagy vezetésével. A legénységet főként cseh, lengyel és délvidéki, valamint Pozsony környéki magyar katonák alkották. Ők a Bókay Árpád utca 107–108. (illetve később 150.) és a Wlassics Gyula utca 49. alatt szálltak meg.[30]

1916 februárjában az alábbi napirend szerint élték a mindenapjaikat. Negyed 8-tól fél óra tornagyakorlat (csuklógyakorlat), 8-tól fél 12-ig (20 perc szünettel) hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken üteggyakorlat, szerdán mérési gyakorlat (teodolittal[31]), szombaton menetgyakorlat. Délben jelentés (raport), déltől kettőig étkezés (menázsi). Kettőtől ötig hétfőn, kedden és csütörtökön menetgyakorlat (lábgyakolat), kedden és pénteken őrszolgálattal, szerdán és szombaton tiszti iskolával együtt. Öt órakor parancshirdetés, öttől kilencig kimenő. Vasárnap templomlátogatással kezdődött a nap. Délig a hadsereg dicső tetteiről hallgattak ismertetést a katonák, majd a kétórás parancshirdetés után kilencig szabadkimenőt kaptak.[32]

Ha az újoncok folyamatos kiképzése, lőgyakorlata nem lett volna elég ízelítő a lőrincieknek a háborúból, a tüzérek védekezésre való előkészülése kellően megteremtette a harctéri hangulatot a korábban csöndes község lakosai számára. „Két ízben 1915. február 19-én, s rá egy-pár héttel kombinált támadással gyakorlatot tartottak. Ropogott a fegyver, csörgött a gépfegyver, s bömböltek az ágyuk. A környéken az ablakok mind betörtek, sőt a Gloriette ablakrámája is kirepült. Pedig csak 7 centiméteresek voltak. Milyen lehet akkor a 42-esek hatása? Engem figyelmeztetett az egyik tűzmester, hogy nyissam ki az ablakaimat. Nem is tört be egy sem, de az egész épület remegett. Érdekes, hogy az ágyuk irányítására a parancsot a budai János hegyről adták fényjelzéssel.”[33]

A közvetlen veszély elmúltával aztán a védelmi vonal fontossága is csökkent. Egymást érték a kedvezmények. 1915 júniusában a szőlőterületek művelését engedélyezték, igaz, mivel „ezeknek a tulajdonosok által való kezelése a háború tartama alatt lehetetlen, mert katonai szempontból nem engedhető meg, hogy az erődítési művek belsejében ismeretlen polgári egyének, habár csak rövid ideig is, tartózkodjanak”, ezért „a budapesti cs. és kir. hadfőparancsnokság úgy intézkedett, hogy az erődítményeken belül levő szőlők kezelését a katonai kincstár költségén, a szőlőmívelésben szakképzett katonai egyén vezetése alatt a szőlőmívelésben jártas katonák által fogja végeztetni.”[34]

Majd a vadászati tilalmat is feloldották Zugló és Gubacspuszta határában. 1916. decemberben Kőbánya területén szintén a vadállomány elszaporodása miatt, és mert „az 1914. év őszén elrendelt vadászati tilalom a dunai erődítési vonal megszűntetése következtében katonai szempontból feleslegessé vált.”[35]

„1917 őszén lebontották a főváros védelmére épült 30 millióba került sáncokat is, mely kettészelte községünk területét. A beépített deszka és gerendákat persze potom áron elkótyavetyélték; a drótokat pedig felcsavarták és elvitték az – olasz harctérre.”[36]

A katonák rokonsága is rendszeresen megjelent Pestszentlőrincen: „A szombat és vasárnap mindig a sokadalom napja volt. Annyi menyecske asszony, öreg ember és gyerek jött látogatóba, hogy két-három falu is kitelt belőlük. Egész néprajzi kiállítást produkáltak. Aztán az a sok és hatalmas batyu, meg kosár, tele mindenféle jóval. Két napig nem is lehetett mást látni, mint az utcákon hosszu sorban ülő vidékieket, kik várták a gyakorlat végét, hogy aztán megnyissák a magukkal hozott éléskamrát, s jól tartsák övéiket. Itt láttam fehér, puha kalácsot, buzakenyeret mindig, állandóan, még akkor is, mikor mi már egy éve a kukorica kenyeret ropogtattuk.[37]

[1]Wimmerth: HD 27. o.

[2] Honvédség (ném.)

[3] Balla Tibor: A militarista birodalom mítosza. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje a Nagy Háború előestéjén. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2014. 3. szám. 628–645. o.

[4] 1886. évi XXII. tc.,

Bajkai Istvánt például azért nem ismerték el soroksári illetőségűnek, mert hiába volt édesanyjának háza Soroksárpéterin, „nevezett sem közvetve, sem közvetlenül a községi terhek viseléséhez hozzá nem járult, itt illetőséget nem szerzett, eredeti illetősége pedig nem volt.” Valamikor az 1890-es évek közepén költöztek át Pestszentlőrincről Soroksárpéterire, de „ha Bajkai Istvánt Pestszentlőrincz község katonai szempontból soroztatása alkalmával ottani illetőségűnek hallgatólag elismerte, úgy odavaló illetőségű is.”

Soroksári képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1918. december 22. 77.kgy/918. és 1920. február 21. 18.kgy/1920.

[5] Balla: A MILITARTISTA… 633. o.

[6] Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000. 146. o. (309. szócikk), 659. o. (1495. szócikk), 710-711. o. (1592. és 1593. szócikk)

[7] Balla: A MILITARTISTA… 641–643. o. és Galántai: MAGYARORSZÁG… 125–126. o.

[8] Dr. Sajgó Jenő: Egyévi önkéntes szolgálat. Budapest, 1914. 69–78. o.

[9] Harmincas honvédek élete a halálmezőkön. Összeállította: Paulovits Sándor. Kecskemét, 1939. 44. o.

[10] Pesti Hírlap 1915. november 3. 14. o.

[11] Kispest–Szentlőrincz, 1914. december 24. 2. o., és Vadász- és Verseny-Lap, 1915. január 1. 9. o.

Talán róluk emlékezik meg Wimmerth Béla is, amikor 1500 katona gyóntatásáról ír a Historia Domus 27. oldalán. A „falka” a Budapesti Rókafalka Társaságot jelentette, amelynek a helyiségei a Lövölde mellett, a mai Szarvacsárda térnél voltak. A Tattersall, azaz a lovarda, szintén a Szarvascsárda tér környékén lehetett.

[12] Ez ma a Kispesti Hőerőmű területe, akkoriban mocsaras rész. Holttest a gyakorlótéren. Kispest–Szentlőrincz, 1915. március 20. 5. o., Pestszentlőrinci halotti anyakönyv, 38/1915.

[13] Hadtörténelmi Levéltár II. 466/b. 1. doboz, 303. lap.

[14] Wimmerth: Historia Domus 35. o.

[15] Wimmerth: HD, 27. o.

[16] HARMINCAS…, 300–303. o. és Wimmerth: HD, 27–31. o.

[17] Kovács Vilmos: „Inkább egy vödör veríték a gyakorlótéren,/ mint egy csepp vér a harcmezőn” – Gyakorlóterek és kiképzés a hátországban az első világháború időszakában.  In: A Hadtörténeti Múzeum értesítője 12. Budapest, 2011. 283–290. o. és Magyarázó és harctéri példák a gyalogsági gyakorlati szabályzat egyes pontjaihoz. Budapest, 1920.

[18] Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Budapest, 1938. 322–323., 444., 398. o.

[19] Az épületben ma a Zila kávéház és Krisztina cukrászda működik.

[20] Kovács Márk: Prokopp Sándor (1887–1964). Pestszentlőrinc és a magyar lövészet első olimpiai bajnoka. Budapest, 2011.

[21] Pesti Napló, 1914. szeptember 15. 9. o.,

[22] Pesti Hírlap, 1914. szeptember 14. 6. o.

[23] Magyarország az első világháborúban. LEXIKON 548. o. (1231. szócikk)

[24] Budapesti Hírlap, 1914. október 20. 8. o.

[25] Magyarország az első világháborúban. LEXIKON 528. o. (1177. szócikk)

[26] Pesti Hírlap, 1915. november 3. 14. o.

[27] Budapesti Hírlap, 1914. szeptember 6. 15. o.

[28] Hadtörténelmi Levéltár II. 466/b. 1. doboz, 567. és 608. lap.

Elképzelhető, hogy ennek, vagy egy 1919-ben épített erődítésnek volt a része az 1940-es években még meglévő bunker a Csévéző utca és a Gyömrői út sarkán, illetve a Gilice térnél. Sváb Ferenc szíves közlése.

[29] Wimmerth: HD, 26. o.

[30] Hadtörténelmi Levéltár II. 466/b. 1. doboz, 234., 316. és 323. lap. Az akkori Bókay utca 69. ma már nem létezik, a Bókay utca folytatásában a mai Margó Tivadar utca páratlan oldalán volt saroktelek, a Bókay utca 107. a mai 25-nek, a 108. mai 40-nek, míg a 150. a mai 84-es számnak felel meg. A Wlassics utca számozása nem változott.

[31] Szögmérő műszer, két pont közti szögtávolságot mér.

[32] Hadtörténelmi Levéltár II. 466/b. 3. doboz, 57. lap.

[33] Wimmerth: HD, 26. o.

[34] Borászati Lapok, 1915. június 6. 251. o.

[35] Köztelek, 1915. november 6. 1613. o. és Fővárosi Közlöny, 1916. december 1. 2236. o.

[36].Wimmerth: HD, 47. o.

[37] Wimmerth: HD, 35. o.