Herrich Károly (1818–1888) vízépítő mérnök, miniszteri tanácsos nemcsak a Tisza-menti települések, de Pestszentlőrinc és Kispest történetében is jelentős szerepet játszott. Itteni földbirtokát felparcellázva megteremtette mindkét település (ma Budapest XVIII. és XIX. kerülete) magját, és elindította azokat a fejlődés útján.

Herrich Károly 1818. december 4-én Makón látta meg a napvilágot, ahol apja gyógyszerészként dolgozott. Ebben a Maros-parti városban – melyet árvizek fenyegettek – hamar megismerkedhetett a víz erejével. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi evangélikus líceumban 1836-ban fejezte be, majd három évig tanult a mai Műegyetem elődjében, a Mérnökképző Intézetben (Institutum Geometricum et Hydrotechnicum), amely ekkor a pesti Királyi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara alá tartozott. Földmérést (geometria practica), vízműtant (hydrotechnica), mechanikát és mezőgazdaságtant (oeconomia ruralis) hallgatott. Földmérésből 1838-ban tett vizsgát. Diplomáját két év gyakorlat után, 1841-ben kapta kézhez.[1]

Végzése után a püspökladányi lecsapolásoknál dolgozott uradalmi mérnökként. 1847 augusztusában Lónyay Menyhért ajánlására Széchenyi István kinevezte a Tisza-szabályozási Osztály mérnökévé, tehát rögtön a munkálatok kezdetétől részt vett a folyó szabályozásában.[2] A Felső-Tisza-vidékre helyezték, a Bodrog mellékfolyóihoz. 1848-ra összeállította az Ondava és Tapoly folyók csatornázásról a terveit, azonban a szabadságharc megszakította a nagyszabású munkát.

A helyzet stabilizálódása után azonnal, már 1850-ben legfelsőbb szinten döntöttek a Tisza-szabályozás folytatásáról. Ekkor nevezték ki a Tisza-szabályozási Központi Bizottság műszaki vezetőjének Herrich Károlyt. Sokat támadták azért, mert az abszolutizmus ideje alatt hivatalt vállalt, de az elvégzett munka és későbbi pályafutása igazolta tettét. 1851-ben elkészítette a munkálatok ütemtervét. 1856-ban a Tisza-szabályozási Központi Felügyelőség vezetője lett, több hatáskört és munkatársat kapott. Egyre nagyobb elismertségre tett szert a hivatalos körökben is. Habár a sorra következő árvizek és aszályok miatt beszámolási kötelezettsége volt, rendületlenül folytatta a munkát: 1867-re már 106 folyókanyarulatot vágtak át, a töltések hossza pedig meghaladta az 1000 kilométert. A kiegyezés után megalakuló Andrássy-kormány közmunka- és közlekedési minisztériumában osztálytanácsossá nevezték ki, így a Tisza mellett más szabályozási tervek (pl. Duna–Száva csatorna, Tisza–Körös hajózható csatorna, Pest árvízvédelme) tárgyalásában is részt vett. Ugyancsak 1867-ben Ybl Miklóssal és Reitter Ferenc megszervezte a Magyar Mérnök és Építész Egyletet. 1872-ben miniszteri tanácsossá léptették elő.

A magánélete is jól alakult: 1862. január 9-én feleségül vette Deák Szidóniát (1843–1880).

A házaspárnak négy gyermeke született. Lányaik az 1880-90-es években jól házasodtak: Szidónia (1863–1946) Bókay Árpád orvosprofesszor, Leonia (1866–1945) Kiss István építész, Melánia (1872–1943) Horváth Lajos katonatiszt felesége lett. Ugyanakkor viszont egyetlen fiuk, ifjabb Herrich Károly 1886-ban 22 évesen hunyt el Pusztaszentlőrincen.

Herrich Károly pályafutásának az 1879-es szegedi árvíz vetett végett. A Tisza-szabályozás kérdése közbeszéd tárgya lett, Herrichet személyes támadások érték, és kellemetlenül érintette, hogy apósa, Deák Ignác az 1860-70-es években korrupt vállalkozóként szerepelt a tiszai munkálatoknál. 1879 nyarán kérte a nyugdíjazását.

Herrich Károly és felesége 1865-ben a főváros szomszédságában, Szent Lőrinc pusztán, az Üllői úttól délnyugatra hatalmas területet vásárolt. Herrich a Pesthez közelebb eső területen 1869-ben házhelyeket bocsátott áruba, ezen a területen alakult ki a későbbi Kispest központja. 1887-ben pedig a Budapesti Munkáscsaládház Építő Egylet számára adott el 60 katasztrális holdnyi területet, ahol megkezdődött az Ezerháztelep építése.

Nem rég volt Herrich Károly halálának 130. évfordulója is: tevékeny életét 70 éves korában, 1888. november 21-én fejezte be. A parcellázást Herrich halála után vejei, Kiss István és Bókay Árpád folytatták, így 1898 után létrejött a Bókaytelep. A telepen a család minden tagjairól utcákat neveztek el, Herrich Károly nevét a mai Városház utca viselte. De a XVIII. kerületben ma is viseli közterület a nevét: 2005-ben a Szent Imre-kertváros egyik újonnan kiépülő részén teret neveztek el róla.

A parcellázások ellenére a ma Bókay-kertnek hívott terület egészen 1951-ig a család tulajdonában maradt. A birtokhoz majorsági épületek is tartoztak. Ezek közül kettőt Herrich Károly, majd két lánya, Szidónia és Leonia nyaralóként használt. A Szidónia tulajdonában volt épület ma a Bókay-kert főépülete. A Leonia által megörökölt házat férje, Kiss István villajellegű nyaralóvá alakította. Ma ez a Tomory Lajos Múzeum székhelye.

Tomory Lajos Múzeum

2018. december 4.

Források:

– Kaján Imre: A kerületalapító Herrich Károly „kétarcú” munkássága. In: Mérlegen a múlt. Budapest, 2010. 21–28. o.

– Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888). In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből XVI. Szeged, 1990. 159–195. o.

– Sárközi Imre: Régibb vízi mérnökeink életéből. XVI. Herrich Károly. (1818–1888.) In: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője. Budapest, 1897. 39–41. o.

802 – 804. o.

– Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IV. kötet. Budapest, 1896. 802–804. o.

– Buza Péter: Kép a szobám falán. In: Budapest, 38. évf. 2. sz., 2015. február. 19–21. o.

[1] Herrich Károly tanulmányainak eredeti okmányai megtekinthetők a Tomory Lajos Múzeum központjában berendezett kiállító teremben.

[2] A Tisza-szabályozás tervének megalkotója, Vásárhelyi Pál már a munka tényleges megkezdése előtt, 1846-ban elhunyt.