80 évvel ezelőtt, 1938. január 24-én két férfi tört be a pestszentlőrinci Szarvas csárdába. Az őket tetten érő rendőrt súlyosan megsebesítették, majd elmenekültek.[1] Az elkövetők kézre kerítésére nagyszabású rendőri akció indult.

A helyszín

„A helyszín pontosan az Üllői-út sarkán van, a 42-es villamos végállomásánál, ahol villamosellenőrök és köztisztasági alkalmazottak élvezik pipázva az enyhe téli napsütést. Az Üllői-út kövezett testén autósok és kerékpárosok robognak részint Brassóba, részint Vecsésre, ami közelebb van. Általában kevés forgalmasabb útvonal akad az országban, mint ez.”[2]

A pestszentlőrinci Szarvas csárda már a XVIII. században is ismert közlekedési csomópont volt, itt találkozott az Üllőről Pest felé vezető, és a Soroksárt Rákoskeresztúrral összekötő út. Nevét állítólag az egykor a közelében – a mai Lónyaytelep területén – lévő Szalla-erdő szarvasairól kapta. A csárda fontosságát növelte, hogy a pesti határ előtt ez volt az utolsó pihenőhely, valamint ez az Üllői út legmagasabb pontja. A terület még nagyobb szerepre tett szert, amikor 1900-ban a korábban a lőrinci téglagyárig húzódó keskenynyomtávú, egyvágányú gőzvasútvonalat szabványos kettősvágányúra alakították, villamosították és meghosszabbították. Az új végállomás a Szarvas csárda lett.[3] Ennek ellenére az épület felett eljárt az idő, a XX. század elejére csárdafunkcióját elveszítette. 1902-ben Szemere Miklós megvásárolta Cséry Lajos hatalmas szentlőrinci birtokát, melynek a csárda is része volt. 1905-től 1919-ig az épület a Budapesti Rókafalka Társaság székhelye volt, majd visszakerült a Szemere családhoz.[4] Az 1910-es években Szemere Miklós a csárda környékét Miklóstelep néven parcelláztatta, az Üllői út mentén azonban mintegy 3000 négyszögölnyi területet – amely magában foglalta a Szarvas csárdát és a lövöldét is – megtartott saját magának.

A Szarvas csárda az 1900-as évek elején (Tomory Lajos Múzeum)

Mivel ez a rész volt Pestszentlőrinc természetes középpontja, Szemere Miklós örököse, Szemere István 1930-ban felajánlotta a területet a községnek. A község a téren egy új piacot kívánt létrehozni. „Az itt levő dísztelen épületek, istállók és szükséglakások a parcellázási feltételek értelmében kivétel nélkül lebontandók. A lebontás már a legközelebbi napokban meg is történik és ezzel a terület teljesen tisztán fog rendelkezésre állni a szépészeti és egészségügyi követelményeket minden tekintetben kielégítő rendezésre és beépítésre.”[5] A Szemere-birtok vagyonkezelősége már 1930. februárjában meghirdette a versenytárgyalást az istálló- és fészerépületek azonnali bontására. A többi épületet májusban bontották el.[6]

Az egykor híres Szarvas csárda épülete tehát 1930-ban eltűnt, azonban a név megmaradt. A helyén kialakított teret az Üllői út és a Vármegye (ma Haladás utca) sarkán Szarvascsárda térnek nevezték el. A tömb másik oldalán, az Üllői út és a Ráday Gedeon utca sarkán Csaplár István építette fel háromszobás lakóházát és üzletét 1931 júniusában. Az épületbe két vendéglőhelyiséget is terveztetett, melyekben 1931 júliusában megnyitotta kocsmáját.[7] 1937 áprilisában az üzemeltetést özvegy Baksa Mihályné vette át, aki a korábbi Csaplár-féle borozónak a hangzatosabb „Aranyszarvas csárda” nevet adta: ismét létezett Szarvas csárda Pestszentlőrincen.[8] 1937-ben tovább növekedett a környék jelentősége: a piac mellett 1937. szeptember 16-án megnyílt az Adria Filmszínház.

“A megálló mellett egy szövetkezeti üzlet kirakata látható, különféle sajtokkal telve és szorosan csatlakozik hozzá a vendéglő, amelynek udvarán a betörők lelőtték a rendőrt. […] A mellékutcából látható az udvar, fáskamrával, pincelejárattal, szőlőlugassal. […] Aki ide befordul az Üllői-útról, az két lépéssel eljut a lármás és sivár elővárosból egy békés faluba. Ez az utca legalábbis egészen falusias. Zöldrefestett, alacsony léckerítés, fák mögé búvó, magányos házak, csend, téli álom, sáros utca, amely kopár mezőre nyílik: ez a helyszín.”[9]

Az épület az 1960-as években (Tomory Lajos Múzeum)

A tragikus éjszaka

1938. január 24-én, hétfőn éjjel Bodó Imre és ifjabb Pongor László betört az Aranyszarvas csárdába. Már korábban kiszemelték a helyszínt. Este tízkor indultak Kispestről, először moziba mentek, majd rövid terepszemlét tartottak. Mindketten bementek a kocsmába és úgy tettek, mint akik nem ismerik egymást. Bodó megivott két decit, eközben észrevétlenül kinyitotta a veranda ablakát, majd elrejtőztek a Ráday utcában egy farakás mögé. Megvárták, amíg Baksáné éjjel egykor bezárta az üzletet, és éjjel kettő körül akcióba léptek. Átvetették magukat a kerítésen. Egy revolverrel és egy bajonettel voltak felszerelkezve, utóbbival akarták felfeszíteni a vendéglő lakatját.[10]

Hajtó Antal rendőr-főtörzsőrmester éjjel egy körül indult el kerékpárján szokásos ellenőrző körútjára. Éppen akkor ért a Ráday utcához, amikor Bodó átugrott a kerítésen. Hajtó felfigyelt a mozgásra és a szomszéd házból a kutyaugatásra. A szomszédos épületben, a Ráday Gedeon utca 4. alatt lakott Csaplár István. A rendőr becsöngetett, mire előjött a tulajdonos és mostohafia, Szopek Gyula hentesmester. Közölte velük, hogy valószínűleg betörők járnak a csárdában. Szopek csizmát húzott, és a házőrzőt fogva megindult a vendéglő lugasának irányába, majd elengedte a kutyát. Ekkor elővette Pongor a fegyverét, és a kutyára fogta. Az állat – vagy Csaplárné kiáltására, vagy mert megijedt – a gazdáihoz futott. Hajtó odaadta a kerékpárját Szopeknek, hogy induljon el a legközelebbi rendőrőrszemért, addig ő vigyáz a betörőkre. Ezt a pillanatot akarta kihasználni Bodó és Pongor a menekülésre, de a rendőr észrevette őket, és rájuk kiáltott: „Állj, mert lövök!”[11] A betörők és a rendőr között húzódott a kerítés, ezért Hajtó nem láthatta őket tisztán, őt ellenben megvilágította az utcai lámpa.

Pongor ki akarta lőni Hajtó kezéből a fegyvert, azonban véletlenül két lövést is elsütött. Az első a rendőr revolvert tartó bal kezének hüvelykujját találta el, a második a hasába fúródott. Hajtó Antal összerogyott. Még egy lövés dördült, ez nem sebesített meg senkit. A két bandita külön menekült. Szopek a lövéseket hallva visszafordult az Üllői útról, majd látva a sebesült rendőrt, ismét kerékpárra pattant és orvosért hajtott. Hajtó „nehéz bundában, oldalán karddal, csizmában” elvonszolta magát a Petőfi utca sarkáig, az Árendássy patikáig. Időközben – fél három körül – odaért Tálas János törzsőrmester. Zsebkendőjével szorította el a vérzést, majd egy arra járó taxit intett le, ami elvitte Hajtót a kispesti mentőállomásra. A mentők a Szent István kórházba szállították, közben a súlyos vérveszteségtől elvesztette az eszméletét. Tálas az összesereglő lakosokkal átkutatta a környéket, de már nem akadtak a rablók nyomára.[12]

A 41 éves Hajtó Antal eredetileg pénzügyőr volt Sopronban, majd rendőr lett és Pestszentlőrincre költözött. 1919-ben vette feleségül Horváth Lukács Annát. 1924. október 5-étől szolgált a kispesti kapitányságon, ahová Pestszentlőrinc is tartozott.[13] Előbb az Állami telepen élt, majd az 1930-as években saját családi házában lakott a Fazekas Ágoston (ma Babits Mihály) utcában feleségével és három gyermekével – Antal, Ernő és Béla, 1938-ban a legidősebb 18, a középső 15, a legkisebbik 6 éves volt.[14] 1938-ban rendőr-főtörzsőrmesteri rangban teljesített szolgálatot, a Nagyenyed utca 4–6. alatt székelő 110-es rendőrőrs helyettes parancsnoka volt. Nem először került az újságokba. 1930-ban a kispesti Kossuth téren egy késsel hadonászó részeget ártalmatlanított azzal, hogy kardjával a fejére sújtott.[15] 1937-ben ő vezette a nyomozást dr. Abonyi Dezső kispesti ügyvéd meggyilkolása ügyében, és elfogta a tettest, Tar Lajost. Az őt ért támadás előtt pár nappal, 1938. január 20-án tanúskodott Tar tárgyalásán az elfogás körülményeiről.[16]

A gyomorlövés következtében a máját érte súlyos sérülés. A Szent István kórházban dr. Verbényi Béla azonnal megoperálta, majd a sebészeti osztályon, az A-pavilon egyes számú, földszinti hatágyas kórtermének 15-ös ágyára fektették. A műtét ellenére továbbra is élet-halál között lebegett. Déltájban magához tért és kihallgatták, azonban estére állapota ismét válságosra fordult, folyamatosan egy orvos volt az ágya mellett. Csak másnapra tűnt úgy, hogy – ha nem lép fel komplikáció – túl van az életveszélyen. Naponta érdeklődött állapota felől és többször meglátogatta Pestszentlőrinc polgármestere, dr. Balogh Géza és felesége, valamint Hajtó felettese, Berty József rendőr-főfelügyelő és Török János rendőrfőparancsnok is.[17] A Práter utcai fiúiskola IV. osztályos tanulói levélben köszöntötték a hős rendőrt.[18]

A legillusztrisabb látogató azonban január 27-én fél 11-kor érkezett. Gondos előkészületek után a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány kíséretében maga Horthy Miklós kormányzó állt meg Hajtó Antal betegágyánál. „Jó reggelt, Hajtó! Fáj még valami?” – szólította meg a rendőrt. Végigsimította a fejét, majd belenyúlt tengernagyi köpenyének zsebébe és átnyújtotta Hajtónak a magyar ezüst érdemérmet. Ezután állapota felől és a családjáról érdeklődött. Az eseményen ott volt Hajtó felesége és anyja is, akikkel Horthy szintén elbeszélgetett. A kormányzó látogatása a kórteremben mintegy tíz percig tartott.[19]

 

Január 31-én Ripka Ferenc, volt főpolgármester a Rotary Club gyűjtését, 500 pengőt adott át Hajtónak, egy politikus pedig 200 pengővel támogatta meg a családját és egy nyugalmazott segédhivatali igazgató is gyűjtést indított ismerősi körében.[20]

Hajtó Antal hét hét után, március 13-án, vasárnap délután négykor hagyhatta el a kórházat. Gyengének érezte magát, ezért a szolgálatba nem tért vissza, még fél évig otthon lábadozott és továbbra is orvosi kezelésekre kellett járnia.[21]

Az eset hatása

Az esemény hosszú időre magára vonta a közvélemény figyelmét. Hajtó Antal népszerűbb lett, „mint akármelyik moziszínész vagy ping-pongbajnok”.[22] Az újságok folyamatosan tudósítottak Hajtó állapotáról, a nyomozás állásáról, és cikkek jelentek meg a helyszínről is. A merénylet rávilágított Pestszentlőrinc – és a többi előtelepülés – ijesztő közbiztonsági helyzetére. Az ekkor 37.000-es lakosságú város, Pestszentlőrinc felügyeletére három rendőrőrszobában mindössze 13 rendőr jutott, az együttesen 100.000 lakosú Kispestre és Pestszentlőrincre is összesen csak 114. Nem csoda, ha a fővárosból kiszoruló kétes elemek itt húzták meg magukat.[23] Éppen ezért az újságok azonnal kiadták a jelszót: „több rendőrt Pestszentlőrincnek!”. Követelték az itteni rendőrség létszámának felemelését, páros és kutyás járőrözést, valamint a közvilágítás fejlesztését, ugyanis mind jobban elharapóztak a betörések.[24]

Balogh Géza polgármester szorgalmazta városában önálló rendőrkapitányság felállítását, Dubrovinszky Imre rendőrfőtanácsos azonban csak a kispesti rendőrség létszámának 10 fővel való emelését ígérte meg.[25]

Az országgyűlésben Tobler János, az Egyesült Keresztény Párt képviselője február 1-jén nyújtott be interpellációt a belügyminiszterhez a pestkörnyéki rendőri állomány növelése ügyében – interpellációját Hajtó Antal hősi tettének felemlítésével kezdte, majd rámutatott Pestkörnyék pár év alatt lezajlott hatalmas fejlődésére, amelyet azonban a rendészet nem követett.[26]

Hogy ekkoriban Nagy-Budapesten nem volt megnyugtató a közbiztonság – a más nagyvárosok statisztikájával való pozitív összehasonlítás ellenére sem –, azt mutatja, hogy ebben az időszakban több lövöldözés is történt. Január 29-én éjjel a Mártonhegyi úton a kutyás rendőrjárőr egy üres telken gyanús zajra lett figyelmes. A kutya a bokrok irányába futott, majd tűzpárbaj alakult ki a rendőrök és a telken megbújó férfi között. A lövöldöző elmenekült.[27] A Kissvábhegyi úton február 15-én, a Cséry-telepen február 23-án volt hasonló incidens.[28] Húsvét hétfőn négy részeg férfi egy késelés után súlyosan megsebesítette az intézkedni próbáló rendőrt.[29] A legsúlyosabb – a pestszentlőrincihez fogható – eset június 27-én (a Hajtó-ügy ítélethirdetésének napján) történt, amikor egy Nánási úti villa előtt szintén két betörő lőtt rá kétszer Rekenye Imre rendőrtörzsőrmesterre, akit a nyakán és a mellén találtak el a golyók. Rekenye életveszélyes állapotban került a Szent János kórházba.[30]

Hajsza az elkövetők után

A Budapesti rendőr-főkapitányság nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők kézre kerítését. A nyomozást dr. Szrubián Dezső rendőrfőtanácsos vezette, aki a pestszentlőrinci 98-as őrszobában (Széchenyi utca 6.) rendezte be főhadiszállását.[31] Két nap alatt a lebujokban és a betörőtanyákon 80 bűnözőt vettek őrizetbe, azonban mindegyikük alibit igazolt – Molnár József ismert betörő például azzal, hogy aznap éjjel egy pestszentlőrinci üzletet tört föl, ahonnan 3000 pengő értékben fehérneműt zsákmányolt.[32] De elfogták Gargyi Endrét is, aki húsz betörést követett el, ebből hatszor pestszentlőrinci villákat tört fel, több ezer pengő kárt okozva.[33]

Január 28-án 1500 pengős vérdíjat tűztek ki, amit egy ismeretlen úr 500 pengős felajánlásából és a kispest–pestszentlőrinci rendőrök 1000 pengős gyűjtéséből raktak össze. A napilapok szalagcímei hirdették: „50 véreb, 150 detektív, 500 rendőr, 1500 pengős vérdíj üldözi a rendőrmerénylőket”.[34] Ez beindította a bejelentések és névtelen levelek áradatát. Egy újabb rendőri razzia nyomán további 161 embert állítottak elő, azonban közöttük sem találták meg a merénylőket.[35]

Végül háromheti megfeszített munka után szinte egyszerre bukkantak a két elkövető nyomára a rendőrök. Február 19-én, szombaton egy bejelentés alapján Angyal Lajos és Tessényi János detektívfelügyelők kiszálltak Kispestre a Szent Imre herceg útja (ma Ady Endre utca) 87. számú házhoz. Egy ékszerész bejelentése szerint a pár nappal korábban elkövetett kecskeméti templombetörésből származó tárgyakat kínált eladásra egy itt lakó fiatalember. A két nyomozó előzőleg kikérdezte a szomszédokat, akiktől megtudták, hogy a férfit Bodó Imrének hívják és az életvitelét tekintve felmerült, hogy betörő lehet. Reggel nyolc órakor rátörtek Bodóra, megkötözték és átkutatták a lakását. Amint megtalálták a Frommer-pisztolyát és a Steyr-revolverét, rögtön neki szegezték a kérdést: „Te lőtted le Hajtó Antalt?!”[36]

Azonnal bevitték a kispesti rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. Bodó hamar megtört, és bevallotta, hogy ő és egy Laci nevű tettestársa követte el a végzetes betörést. Délután öt órakor kivitték a tett helyszínére, ahol részletes vallomást tett, és személyleírás adott barátjáról, aki Debrecen környékére utazott. Délután öt órakor kiadták Lacira a körözést.

Ekkor azonban Pongor László már őrizetben volt. A román határ mellett, a Szatmár megyei, Garbolcon – ahová barátnőjéhez utazott – a templombetörésekkel kapcsolatban gyanús lett a csendőröknek és előállították. A kihallgatásán bevallotta, hogy Bodó Imrével együtt ő követte el a betörést a Szarvas csárdában. Ezt követően átadták a debreceni rendőrségnek, ahonnan fél nyolckor telefonáltak a budapesti főkapitányságra, hogy megvan Hajtó Antal merénylője. Pongort még aznap felszállították a fővárosba. Hajtó Antal ekkor még a kórházban feküdt, a szombat délutáni lapokból értesült merénylői elfogásáról, és lelkendezve kiáltott fel: „Elfogták őket! Elfogták őket!”[37]

A rendőrség közleménye szerint az 1250 pengőbe került nyomozás során 362 embert állítottak elő, ezek között 152 betörés tettesét sikerült megtalálni, és a házkutatások során 80000 pengő értékű lopott holmi került elő. Az ismeretlen által felajánlott 500 pengős jutalmat Angyal Lajos detektívcsoportja kapta meg.[38]

Pongor László Lőrincen a helyszíni szemlén (fényképek forrása: arcanum.hu)

A két tettest február 20-án, vasárnap délelőtt helyszíni szemlére hozták a Szarvas csárdához. Erős rendőri őrizet mellett folyt a merénylet újrajátszása, ugyanis az összeverődött tömeg kis híján meglincselte az elkövetőket.[39] Ezzel az eseménnyel lezárult az ügy nyomozati szakasza, Pongort és Bodót átkísérték az ügyészségre.

Pongor László és Bodó Imre

Ifjabb Pongor László állásnélküli villanyszerelő segéd 1914. szeptember 11-én született Debrecenben, egy bolti szolga gyermekeként. Kétéves volt, mikor édesanyja elhunyt. Apja, miután a háborúból visszatért, 1919-ben újraházasodott, de egyik szülő sem törődött a gyerekkel, legtöbbször csak verést kapott. Öt elemit végzett, majd a disznókra, baromfira vigyázott. 14 évesen elhagyta a szülői házat, 15 évesen már lopott. 20 évesen lopásért egy hónapi fegyházra ítélték, majd nem sokkal később másfél év börtönt kapott.

A két évvel idősebb Bodó Imre alkalmi munkással 1930-ban ismerkedett meg Debrecenben. Ezt követően együtt követtek el kisebb lopásokat, majd 1938. január elején Pongor beszerezte a Steyr-revolvert. Ezután főként templomokat (Szent Gellért kápolna, kőbányai, kecskeméti templomok, pestszentlőrinci kultúrház) és üzleteket fosztottak ki. Január 24-ét követően még hét betörést követtek el, négy hónap alatt összesen 24-et, mintegy tízezer pengő értékű tárgyat zsákmányolva.[40]

A tárgyalás

Pongor és Bodó a törvényszék előtt

Pongor László és Bodó Imre ügyét dr. Mendelényi László törvényszéki elnök 1938. június 23-24-25-én tárgyalta a Pestvidéki Törvényszéken, mely nagy érdeklődésre tartott számot: bírók, ügyészek, ügyvédek, rendőrök is megjelentek. A vád gyilkossági kísérlet, hatósági közeg elleni erőszak és többrendbeli lopás volt. Bebizonyosodott, hogy a Mártonhegyi úti lövöldözésben is ők vettek részt. További 14 férfi és nő ellen orgazdaság címén emeltek vádat. Az ügyben ötven tanút idéztek meg. Első nap Pongor Lászlót hallgatták ki. „A cingártermetű, hosszúhajú Pongor csíkos nadrágban, és fekete kabátban állt a bíróság előtt.”[41] Nehéz gyermekkorára hivatkozott, illetve arra, hogy félt a rendőrtől. A második lövés szerinte véletlenül sült el. Bodó Imre beismerte, hogy január 29-én egy Kakuk utcai villát törtek fel, és Frommer-pisztolyával azért lőtt a rendőrökre, mert tudták, hogy körözik őket. A fegyverszakértő szerint nem felel meg a valóságnak, hogy Pongor véletlenül lőtt volna Hajtóra. Délután a védőügyvédek mondták el beszédeiket.[42]

Másnap, június 24-én Hajtó Antalt hallgatták ki. A rendőr polgári ruhában, botra támaszkodva jelent meg. A bíró ismerősként fogadta, hiszen az év elején az Abonyi-ügyet – amelyben Hajtó nyomozott – is ő tárgyalta, és engedélyt adott neki, hogy tanúvallomását ülve adja elő. A végzetes éjszaka eseményeire emlékezett vissza, majd Csaplár István és Szopek Gyula is elmesélte az emlékeit. Ezt követően a Mártonhegyi úti lövöldözéssel kapcsolatban hallgatták ki az érintett két járőrt. Közben Dr. Tóth Pál László orvos szakértő megvizsgálta Hajtó Antalt, és megállapította, hogy a kézsérülés nyolc hétig gyógyult, a májsérülés kiheverésére még hat hónapra van szükség. A rendőr életben maradásában nagy szerepet játszott, hogy azonnal segítségben részesítették, megműtötték. Dr. Szabó Gusztáv királyi ügyész vádbeszédében kiemelte, hogy a két fővádlott soha nem akart dolgozni, és az éles lőfegyvert előre megfontolt szándékkal vették, és ahelyett hogy elmenekültek volna, rálőttek a szolgálatot teljesítő rendőrre.[43]

A tárgyalás utolsó napján, június 27-én a vádlottak utolsó szavaira és az ítélethirdetésre került sor. Pongor nem szólalt fel, Bodó ezt kérte a bíróságtól: „Nagyon kérem a tekintetes törvényszéket, méltóztassék reám olyan büntetést kiszabni, hogy annak kitöltése után még visszatérhessek a dolgozók társadalmába és megmutathassam, hogy ennek a társadalomnak még én is értékes tagjává lehetek.”[44]

Első fokon ifjabb Pongor Lászlót tizenhárom évi szigorított dologházra, Bodó Imrét hét évi fegyházra ítélték. Bodó csak azért nem kapott szigorított dologházat, mert büntetlen előéletű volt. Az orgazdasággal vádoltak tizenöt naptól másfél évig terjedő fogházbüntetést kaptak. A törvényszék Pongor esetében vélelmezte az ölési szándékot, amit súlyosan vett figyelembe. A betöréseket üzletszerűen, felfegyverkezve követték el. Az ügyész és a védelem is fellebbezett. Pongor lemondóan kijelentette: „Tüdőbajos vagyok, nekem már nincs sok évem hátra… Énnekem már úgyis mindegy…”[45]

Másodfokon 1938. december 22-én a budapesti királyi ítélőtábla dr. Marton Albert vezetésével két orgazda és Pongor László ítéletét felemelte, a többit helyben hagyta. Pongort legalább 15 év letöltendő szigorított dologházra ítélte, amelyben szerepet játszott, hogy a fegyvert kifejezetten ölési szándékkal szerezte be, azt legalább tíz betöréséhez magával vitte, valamint hogy karácsonykor templomokat fosztogatott. A főügyész és a védők ismét fellebbezetek.[46] A pestvidéki törvényszék jogerős ítéletében 1939. április 17-én a másodfokon hozott büntetést megerősítette. Pongort Sopronkőhidára szállították.[47] Az ügy 1939. november 17-én zárult, amikor a Királyi Kúria Bodó ügyében az ítéletet 10 év fegyházra emelte.[48]

1941. május 11-én Bodó Imrének sikerült megszöknie a hartai fegyintézetből. Több mint két évig bujkált Budapesten a hatóságok elől. Mészáros Imre álnéven élt, alkalmi munkákból, kisebb betörésekből tartotta fenn magát. A rendőrök 1943. május végén tartóztatták le a Teleki téren és visszaszállították Hartára.[49]

Hajtó Antalt sérülése miatt munkaképtelenné nyilvánították és december 1-jén nyugalomba helyezték. Kedvezményes nyugdíjat kapott, de kérvényezték, hogy továbbra is teljes fizetését kapja meg nyugdíjként. Családja ellátása érdekében szeptemberben engedély kért egy trafik üzemeltetésére. Hajtó a dohánytőzsdét – Horthy Miklós kormányzó közbenjárásával – „bámulatraméltó rövid idő alatt” megkapta.[50] December 2-án nyitotta meg trafikját az Üllői út 183. (ma Üllői út 523.) alatt. Az épület pont szemben volt a Ráday Gedeon utcával, így az üzletből látni lehetett a merénylet színhelyét.[51]

            „Pestszentlőrincen, a 42-es villamos végállomásánál van egy trafik. Tulajdonosa, engedélyese Hajtó Antal, a hős rendőr. Belépünk. Kis külvárosi dohánytőzsde. Öt méter hosszú, öt méter széles üzlethelyiség. Néhány szegényesen öltözött munkáskülsejű ember van bent. Vevők. Pár Levente cigarettát, olcsó dohányt vásárolnak. A pult mögött most éppen Hajtóné szolgál ki, Hajtó Antal hátul pihen. Délelőtt egyedül van bent az üzletben, de reggel hattól este féltízig még egészséges ember sem bírná ki egyedül. […] ha vevő jön, feláll, pedig ülve is kiszolgálhatna. Már így szokta meg a fegyelmet 17 évi szolgálat alatt, most sem érzik magát még egészen civilnek.”[52]

 

                        Pápai Tamás László

2018. január 24.

[1] Az eset olyan híres volt, hogy egy, a századdal egyidős asszony még 1994-ben is „rendőri jelentésbe illő precizitással adta elő nekem, hogy Pestszentlőrincen a harmincas években egy rajtakapott betörő meglőtte Hajtó Antal rendőrt.” Szabad Föld, 1994. november 15. 13. o.

[2] Budapesti Hírlap, 1938. január 30. 9. o.

[3] Vasúti és Közlekedési Közlöny, 1900. január 14. 62. o.

Ugyan 1929-ben az 50-es viszonylatot meghosszabbították a vecsési határig (a mai Béke térig), a 42-es villamos végállomása továbbra is itt maradt.

[4] Pesti Napló, 1905. január 8. 20. o. és Vadász- és Versenylap, 1919. március 4. 29. o.

[5] Pestszentlőrinci Hírlap, 1930. március 28. 2. o.

[6] Kispest–Szentlőrinc, 1930. március 18. 3. o.

[7] Építési engedélyek 1930-1932 I., 310/1931. (Tomory Lajos Múzeum) és Iparlajstrom 1910-1935. B. 144/1931., Budapest Főváros Levéltára V. 473.d 1. kötet.

[8] Pestszentlőrinci Hírlap, 1937. május 8. 3. o., 1937. június 5. 3. o. és Iparlajstrom 1936-1938. B. 14/1937., Budapest Főváros Levéltára V. 473.d 2. kötet.

[9] Budapesti Hírlap, 1938. január 30. 9. o.

[10] Az Est, 1938. június 24. 7. o.

[11] Magyar Országos Tudósító, 1938. június 24. 2. törvényszéki kiadás. 128. o. (hungaricana.hu) és Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. január 29. 1. o.

[12] Uo. és Ujság, 1938. január 30. 5–6. o.

[13] Az Est, 1938. január 26. 5. o. és Ujság, 1938. január 30. 5–6. o.

[14] Budapesti Czím- és Lakásjegyzék, 1928. 282. o. és Budapesti választói névjegyzék, 1950 (BFL)

Az újságokban hol Fazekas Ágoston utca 32, hol 34. szerepel a címeként. A Fazekas Ágoston utca 32. alá 1928-ban adott be építési kérelmet, de ugyancsak 1928-ban építkezett a Fazekas Ágoston utca 52. alatt is. Építési engedélyek 1927-1928. 320/1928. és 394/1928. (TLM)

[15] Az Est, 1930. december 23. 9. o.

[16] Magyarország, 1938. január 21. 1. o.

[17] 8 Órai Újság, 1938. január 25. 1–2. o. és 1938. január 26. 5. o., Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. február 5. 3. o.

[18] Az Est, 1938. január 30. 11. o.

[19] A Magyar Ezüst Érdemérmet hivatalosan csak 1938. november 5-én kapta meg.

8 Órai Újság, 1938. január 28. 5. o., Pesti Hírlap, 1938. január 28. 4. o. és Belügyi Közlöny, 1938. 52. sz. 1163. o.

[20] 8 Órai Újság, 1938. február 1. 2. o.

[21] Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. március 19. 3. o.

[22] Budapesti Hírlap, 1938. január 30. 9. o.

[23] 8 Órai Újság, 1938. január 25. 1–2. o. és 1938. január 26. 5. o.

[24] Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. január 29. 1. o. és Pestszentlőrinci Újság, 1938. január 29. 1. o.

 De nem csak Pestszentlőrincen, Budapesten is a minimálisnál kevesebb rendőr volt. Magyarország, 1938. január 29. 5. o.

[25] Friss Újság, 1938. január 28. 10. o.

[26] Képviselőházi napló. 273. ülés, 1938. február 23. 577. o.

[27] Magyarország, 1938. január 30. 1–2. o.

[28] Az Est, 1938. február 16. 6. o. és 8 Órai Újság, 1938. február 24. 8. o.

[29] Esti Kurir, 1938. április 21. 10. o.

[30] 1939-ben Lyka Döme alapítványának 400 pengős kamatösszegét, amellyel az államrendőrség tagjait jutalmazzák, a rendőrfőkapitány javaslatára Rekenye Imre és Hajtó Antal kapta. Esti Kurir, 1938. június 29. 5. o. és Budapesti Hírlap, 1939. március 28. 9. o.

[31] Pesti Hírlap, 1938. január 30. 4. o.

[32] 8 Órai Újság, 1938. január 29. 9. o. és Magyarország, 1938. január 27. 3. o.

[33] Pestszentlőrinci Újság, 1938. január 29. 2. o.

[34] Kis Újság, 1938. január 29. 1. o.

[35] Friss Újság 1938. január 29. 4. o., Ujság, 1938. január 30. 2. o., 8 Órai Újság, 1938. január 29. 12. o. és február 1. 2. o.

[36] Kis Újság, 1938. február 20. 1. o., Friss Újság, 1938. február 20. 3. o., Budapesti Hírlap, 1938. február 20. 5. o. és Esti Kurir, 1938. február 20. 2. o.

[37] Kis Újság, 1938. február 20. 1. o.

[38] Az Est, 1938. február 24. 4. o. és Pesti Napló, 1938. április 5. 10. o.

[39] Pestszentlőrinci Hírlap, 1938. február 26.                 1. o.

[40] Magyar Országos Tudósító. 1938. június 1. 2. törvényszéki kiadás. 8. o. és június 23. 6. törvényszéki kiadás. 111. és június 27. 5. törvényszéki kiadás 174. o. (hungaricana.hu)

[41] Az Est, 1938. június 24. 7. o.

[42] Magyar Országos Tudósító. 1938. június 23. 2–10. törvényszéki kiadás. 107–115. és 122. o.

[43] Magyar Országos Tudósító. 1938. június 24. 2–8. törvényszéki kiadás. 128–134. o.

[44] Magyar Országos Tudósító. 1938. június 27. 5. törvényszéki kiadás. 174. o.

[45] Magyar Országos Tudósító. 1938. június 27. 5–7. törvényszéki kiadás. 174–176. o.

[46] Magyar Országos Tudósító. 1938. december 22. 2. törvényszéki kiadás. 162. o.

[47] Magyar Országos Tudósító. 1939. április 17. 2. törvényszéki kiadás. 186. o.

[48] Magyar Országos Tudósító. 1939. november 17. 4. törvényszéki kiadás. 20. o.

[49] Pesti Hírlap, 1943. június 3. és Magyar Országos Tudósító. 1943. június 2. 5. kiadás. 22. o.

[50] Esti Kurir, 1938. december 18. 5. o.

[51] Az Est, 1938. december 17. 3. o. és Az Est, 1938. december 31. 7. o.

[52] Az Est, 1938. december 31. 7. o.