„Amint a községbeli nagyszámú és nagyobb arányú gyártelepeink hadfelszerelési cikkek gyártásával kezdtek foglalkozni, az ipari munkahiány megszűnt és a közönségnek tekintélyes része a megélhetését biztosíthatta.”[1]
Hadiüzemek a dualista időszakban jellemzően Ausztriában létesültek, Magyarországon a XIX. század utolsó évtizedében kezdtek jelentősebb fejlesztésekbe. Ekkor jött létre a Soroksári úti Fegyver- és Gépgyár, a csepeli Weiss Manfréd Lőszergyár, amely gyalogsági és tüzérségi lövedékeket is gyártott, valamint a pozsonyi lőpor- és robbanóanyaggyár. Közvetlenül a háború előtt készült el a magyaróvári lőporgyár.[2]
A háború előtti gazdaság nem volt alkalmas arra, hogy hátteret biztosítson egy elhúzódó háború megvívásához, ezért 1912-ben megalkották a LXIII. és a LXVIII. törvényt, ezek (későbbi kiegészítéseikkel) háború esetére kivételes intézkedéseket és 50 éves korig hadiszolgáltatást rendeltek el. Az 1914. évi L. törvény az ármaximálást és a rekvirálást engedélyezte. A háború következményeként megjelent a nyersanyaghiány. Anyagközpontokat hoztak létre, amelyek felügyelték a készletekkel (legyen az élelmiszer, közszükségleti cikk, vagy hadianyag) való gazdálkodást. Minden üzemet a hadicéloknak rendeltek alá, csak kijelölt termékeket állíthattak elő, sőt a hadiüzemek termelését a katonai hatóságok is felügyelték.
A termelést főképp a szénhiány és a szakmunkáshiány akadályozta. A katonakötelesek behívása a lőrinci üzemeket is súlyosan érintette. A munkaigény kielégítése érdekében a fölmentéseknél a hadiszállók előnyöket élveztek. A katonai szolgálatra alkalmatlanokból népfölkelő munkásosztagokat szerveztek, akiket a hadiüzemekbe vezényeltek. Sőt a tanszünet idejére a 13 évesnél idősebb gyermekekből is, főként a lőszergyárakban, kisegítő munkásseregeket szerveztek. Lehetőség volt hadifoglyok kiigénylésére is. 1917-ben mindenkire kiterjesztették a személyes hadiszolgálati kötelezettséget, ami jelentősen csökkentette a nem katonakorúak mozgásszabadságát is. Kirendelhették őket a katonai felügyelet alatt álló gyárakhoz munkára, vagy a már ott dolgozókat helyhez köthették. A szakmunkáshiányt enyhítendő, a frontokról visszarendelték a nélkülözhetetlen szakembereket, és helyettük másokat küldtek harcba, illetve megszervezték a hadirokkantak szakképzését is.[3]
Pestszentlőrinc iparában a XX. század elején négy ágazat volt jelen: az építőipar, a faipar, a textilipar, valamint a vas- és gépipar. Két jelentős ipari centrum alakult ki a község területén. Elsőként a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal és a Gyömrői út között jött létre ipari központ, itt működött (Budapesttől Vecsés felé sorolva): a Hálókocsigyár, az Orenstein és Koppel-gyár, a Northrop szövőgyár, a parkettgyár és a kavicsbánya. Az út Kőbánya felőli oldalán pedig két kisebb téglagyár terült el. Olykor Szentlőrinchez sorolják a kőbányai Hazai Kőolajipar telepét is, amely átnyúlt a főváros határán.
A másik ipari központ a Pestszentlőrincet körülölelő másik vasútvonal, a lajosmizsei vasút mentén alakult ki. Ide települt a Kispesti Textilgyár, a szalagszövőgyár, és a Lipták-gyár, majd az 1916-ban létesített lőszergyár is ehhez az ipartelephez kapcsolódott.[4]
De a zöldövezetet, kertvárosi hangulatot élvezni kívánó lakók bosszúságára a község belsejében is működtek kisebb-nagyobb gyárak, üzemek. Ezek közül a legnagyobb a lőrinci téglagyár volt a település közepén. Ugyancsak az Üllői út mentén, a Bartók Lajos és a mai Kosár utca között volt az Olaj- és Vaselinművek. A Villatelepen létesült a botgyár, a Kossuth Lajos utca és a Vasvári Pál utca sarkán pedig a Krautschneider József alapította kocsilámpagyár.
Építőipar
Pestszentlőrincen az építőipar volt az első és alapvető iparág, hiszen lényegében ennek köszönhette a település fejlődésének dinamikus szakaszát az 1880-as évektől. Több téglagyár is létesült itt. A legnagyobb, az Üllői úton 1882 óta működő Budapest–Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Rt. a település központjában helyezkedett el. Ezenkívül a Gyömrői út Kőbánya felőli oldalán elterülő Erzsébettelepen volt még két kisebb területű, az 1892-ben alapított István-téglagyár (más néven Újlaki Tégla- és Mészégető Rt.) és a Souheitl-féle téglagyár, amelyet 1911-től Balázs Imre vett át, és az ő nevét viselte. A Miklóstelep és a Szemeretelep között pedig az 1890-től már iparszerű termelést végző Klauber és Vajda-féle kavicsbánya terült el.[5] Habár a háborús konjunktúra az ipar fellendülését hozta, az építőipar a háború előtti volumenéhez képest jelentősen visszaesett.
Mivel a századforduló környéki és azt követő nagy budapesti építkezések hívták életre a lőrinci téglagyárakat, ezért érzékenyen érintette őket, hogy „a háború egy csapásra megszüntette ezt az iparágat. Félbemaradtak a magán és középítkezések s megszűntek a közmunkák. Az építés lehetőségeit pedig annyira megnehezítette és megdrágította, hogy […] még évekkel a háború befejezése után sem tud megindulni.” Igaz, Budapesten már a háború előtt elkezdett csökkenni a megkezdett építési engedélykérelmek száma, de még 1914-ben is 382 új lakóházat építettek és az összes építkezés száma megközelítette az 1300-at (1911-ben ez 848 új épület és 2666 építkezés volt). A háborús években azonban az új lakóházak száma nem érte el az ötvenet, 1915-ben és 1919-ben negyven alatt maradt, a legrosszabb év pedig 1916 volt, 29 új építésű lakóházzal – és ezek az új házak is szinte kivétel nélkül földszintesek vagy egyemeletesek voltak, míg 1915 előtt jelentős hányadát tették ki az építkezéseknek az ötemeletes lakóházak. Az összes építkezések száma sem érte el sohasem a 700-at, itt a legrosszabb év 1919 volt, amikor 346 építési engedélyt adtak ki.[6]
Az építkezési kedv háború alatti visszaesése Pestszentlőrincen szintén érzékelhető volt. Míg 1912-ben 127, 1913-1914-ben 146-147 építési engedélyt adtak ki, addig 1915-ben és 1916-ban egyaránt 14-et, míg 1917-ben csupán 11-et. Ezeknek is csak a fele volt magánépítkezés. Ugyanekkor viszont az iparvállalatok jelentős fejlesztésekbe kezdtek. Az engedélyek másik felét tehát ipari létesítményekre adták ki. Jelentősen bővült a Lipták-gyár, ekkor épült fel a lőszergyár, valamint a Kispesti Textilgyár munkáskolóniája is.
Az építőipar a háborús sokkból csak lassan tért magához. Amíg 1918-ban már 22 építkezést indítottak (ebből 18 magán), 1919-ben ismét csak 12-t (valamennyi magán). 1920-ban 60, 1921-ben már 74 építkezést jegyeztek, és ettől kezdve az új parcellázásoknak köszönhetően ismét meglódult a helyi építőipar és a település fejlődése.[7]
Faipar
A faiparban a háború elején a behívások miatt felére csökkent a munkások száma, és ez később sem változott, hiába vezényeltek ide hadimunkásokat, hadifoglyokat és helyezték a gyárakat katonai felügyelet alá. A munkáshiány miatt az ágazat nem tudta kielégíteni a hadsereg megnövekedett igényeit. A magánmegrendelések teljes mértékben háttérbe szorultak, „ellenben nagy a szükséglet ládákban; sok ezzel foglalkozó asztalosüzem éjjel-nappal dolgozik.”[8]
A legtöbb vállalat ládák, hordók, vasúti talpfák, puskaagyak, ágyúkeretek előállítására állt át, illetve a nagyszámú barakktábor, barakk-kórház, raktár, hadifogolytábor felépítéséhez, valamint vagonok, szekerek, repülőgépek előállításához szolgáltatott alapanyagot. Az anyagárak és munkabérek jelentősen megemelkedtek, de ezeket át lehetett hárítani, ezért rendkívül jövedelmező volt az iparág. Fában – ellentétben más nyersanyagokkal – nem volt hiány, egyedül a szállítás és a munkaerőhiány jelentett gondot.[9]
A faipart két cég képviselte Pestszentlőrincen. Az 1908-ban alapított Pestszentlőrinczi Parkettgyár Rt. a Gyömrői út és a Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal között, a mai zalán utcával szemben üzemelt. Nem sokkal a háború előtt egyesült Neuschlosz Ödön és Marcell faipari cégével, így neve előbb Neuschlosz Ödön és Marcell és Lichtig Szentlőrinczi Parkettgyára Rt., majd 1917-ben Neuschlosz Lichtig faipari részvénytársaságra változott.[10]
Ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a cég értéke. Az eredetileg 300.000 korona alaptőkét több részletben 3.000.000 koronára emelték. Ebben nyilván nem kis szerepe volt annak, hogy hadianyaggyárrá nyilvánították, és mint hadiszállító nagy megrendeléseket kapott a hadseregtől fa alkatrészekre, hidászati alkatrészekre. Sőt, a katonai szállításokhoz nélkülözhetetlen szekereket is gyártottak.[11]
A háború ideje alatt 300 munkás dolgozott a gyárban – és mellettük 80-100 hadifogoly is – akik naponta 8-10 vagonnyi faanyagot munkáltak meg. A gyár termelésének irányítását – hadiüzem lévén – katonai mérnökök és a kereskedelemügyi minisztérium szakemberei vették át.[12] A háború alatt a munkaépületek területét jelentősen megnövelték. 1916 és 1918 között a gyár 4 alkalommal kért építési engedélyt. Elsőként 1915-1916 fordulóján egy keretfűrészházat létesítettek és kibővítették a lakatosműhelyt.
A másik faipari üzemet Rényi Oszkár hozta létre 1911-ben a Vasút (ma Teleki) utca és a Nefelejcs utca sarkán, a Villatelep szívében. Az üzem alapításakor Rényi még az apja nevén kezdte meg a termelést, mint Rosenthal Alfréd botgyára. 1914 májusában – már mint Rényi és mint részvénytársaság – államsegélyért folyamodott a kereskedelemügyi miniszterhez. A 30.000 korona segély fejében vállalta, hogy öt évig a „Pestszentlőrinczen létesített botimpregnáló és hajlító gyárában”[13] csak magyar alapanyagból és magyar munkaerővel dolgoztat, cégét pedig nem viszi tőzsdére. Valószínűleg megkapta a segélyt, és be is tartotta feltételeket. Ebben segítette a háború kitörése, ugyanis üzemét a botgyártásról a jóval jövedelmezőbb ládagyártásra állította át: lőszeresládákat szállított a csepeli lőszergyárnak, és konzerves ládákat a hadsereg számára. Az 1914 májusában vállalt 50 fő állandó munkása mellé további változó számú (50-150 fő) dolgozót vett fel a ládák előállítására, akiket azonban nem hivatalosan foglalkoztatott, munkakönyvüket nem igazolta, biztosításuk nem volt, és a munkabérüket is alacsonyan állapította meg.[14] A gyár és az olcsó munkaerő rendkívüli jövedelmezőségét jól mutatja, hogy Rényi Oszkár 1915-ben két alkalommal is jegyzett 20 000 korona értékben hadikölcsönt, felesége pedig 10.000 koronát. Hadiszállítóként még a háború második felében is bízott a központi hatalmak sikerében. 1916-ban 80 000, míg 1918-ban további 155 000 koronát jegyzett.[15]
Textilipar
Az iparág termelésére jelentősen rányomta bélyegét a háború. 1915-ben a textilipari nyersanyagokra (gyapjú, pamut) is kiterjesztették a bejelentési kötelezettséget, ettől kezdve a készleteket csak katonai célú megrendelésre lehetett felhasználni. A nyersanyaghiány következtében csökkent az alkalmazott munkáslétszám. A férfi munkások fele, a női munkások harmada hagyta el ezt az iparágat.[16]
Pestszentlőrinc gazdaságában a textilipar vezető szerepet töltött be. Helyi kiépülése a XX. század első évtizedére tehető. 1900-ban a Gyömrői úton, a pestszentlőrinci vasútállomással szemben a rózsahegyi székhelyű Magyar–Amerikai Northrop Szövőszék és Textilgyár nyitotta meg pestszentlőrinci fióktelepét. 1901-ben Steiner Adolf a lajosmizsei vasútvonal szomszédságában, az Üllői út mellett megalapította a Magyar Szalagszövőgyárat, 1907-ben pedig Popper Károly a lajosmizsei vasútvonal pestszentlőrinci oldalán a Kispesti Textilgyárat.[17] Mindháromban – miként alapvetően a textiliparban – elsősorban nők dolgoztak, és mindhárom erőteljesen kivette részét a hadiszállításokból, hiszen a hadsereg jelentős textíliamegrendelőnek számított (ruhák, sátorlapok stb.).
Különösen igaz volt ez a Kispesti Textilgyár Rt.-re, amely 1915-ben 333 000 korona értékben kapott megrendelést a hadseregtől hátizsák szállítására. 1916-ban másfélmilliós alaptőkéjéhez képest több mint 100 százalékos nyereséget könyvelhetett el. „A Kispesti Textilgyár rt. háborús tiszta nyeresége a ruházati cikkek túlzott árfölhajtását tükrözi.”[18] A 100 legnagyobb beszállító közé sorolták, 11 092 000 korona értékű hadiszállítást végzett 1917 végéig, és 1 250 000 korona értékű hadikölcsönt jegyzett.[19]
A jelentős bevételt visszaforgatták a termelésbe, a gyárterület bővítése érdekében 27 telket vásároltak, új gépeket vettek és 1915-ben kétszer is műhelyépítkezésre kértek engedélyt a községtől. Ugyanez év áprilisában a termelés gördülékenysége érdekében a lakatosműhelyt és a kazánházat bővítették, alakították át, akkumulátorkamrát építettek, novemberben pedig egy új készáruraktárt emeltek, hogy a termelést ne akadályozza, ha a hadsereg nem tudja elszállítani időben, amit megrendelt. 1916 novemberében pedig hozzákezdtek az Andrássy (ma Fonal) utcai két munkáslakóház építéséhez. Különböző elrendezéssel (szoba-konyhás lakások a legtöbb esetben kamrával) az emeletes épületekbe eredetileg szintenként 12 lakást kívánt a gyár építeni, de ezt még a tervezés során megtoldottak néggyel. Tehát a két épületben összesen 64 lakásba költözhettek be a gyár családos munkásai.[20] A Northrop szövőgyár szintén 1916-ban kért három ízben is engedélyt építkezésre.[21]
Vas- és gépipar
Az iparág szinte teljes termelése a hadiipart szolgálta. Itt is jelentős akadályozó tényező volt a nyersanyaghiány, amelyet a készletek zárolásával, országos gyűjtésekkel igyekeztek enyhíteni. A többi iparággal szemben a vas- és gépipar a munkások számának növekedését könyvelhette el. A növekmény nagy része azonban kirendelt katonai munkásokból és hadifoglyokból állt. De különösen a 16 éven aluliak és a nők munkába állásának mértéke volt megdöbbentő. Az ágazatban foglalkozatott 16 éven aluliak száma megduplázódott, a nőké a gépiparban megháromszorozódott, a vasiparban megnégyszereződött.[22]
A textilipar mellett Pestszentlőrincen a másik húzóágazat a vas- és gépipar volt. 1896-ban telepedett meg a Gyömrői úton, a mai Felsőcsatári úttal szemben a berlini székhelyű Orenstein és Koppel cég leányvállalata. Itt keskenyvágányú vasúti kocsikat gyártottak ipari és mezőgazdasági használatra. Kezdetben kis favázas műhelyei voltak, de a háború alatt tábori vasutak gyártására állt át. A hadimegrendelések következtében a termelés nagyon felfutott, hatalmas méretű szerelőtermet emeltek. A háború alatt itt dolgozó több mint 200 munkás mellett orosz hadifoglyok is dolgoztak.[23]
A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság háború alatti szerepéről keveset tudunk, de tekintettel a megnövekedett vasúti szállításokra, bizonyára igénybe vették az itt kiépített technikai hátteret a vasúti kocsik karbantartásánál, javításánál. Erre enged következtetni, hogy itt működött a II. számú vonatszertár műhelytelepe (5. számú vonatműhely) és egy 1918. áprilisában közzétett árverési hirdetmény is: „A cs. és kir. Vonatszertárnál Budapesten kiselejtezett országos járművek és kocsialkatrészek f. hó 16-án IX. Soroksári út 152. és 17-én Pestszentlőrinc Gyömrői út 1. (Hálókocsigyár) a viszonteladók kizárásával értékesíttetnek. Venni szándékozók hatósági bizonyítványt tartoznak felmutatni, hogy csakis gazdasági célokra használják.”[24]
A Lipták-gyár
Lipták Pál 1910-ben Pestszentlőrincen – Kispest szomszédságában, a lajosmizsei vasút mentén – az Apponyi Albert (ma Hengersor) utcában építette fel gyáregységét. A Dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. üzeme 1914 márciusában vált teljessé, amikor megnyitották az acélöntő és hengerművet is. Elsősorban épületek, hidak vasbetonszerkezetének előállításával foglalkozott, például a szolnoki Tisza-híd fűződik a nevéhez. Az 1913-ban elkezdett Pesti Hazai Takarékpénztár Gizella (ma Vörösmarty) téri palotájánál az összes vas- és vasbetonmunkálatokat a cég kivitelezte, az épület 1915 júniusában lett kész.[25] Ezt követően a dunakeszi vasúti szerelőműhely építésére kapott megbízást. 1913-ban az üzem munkásainak száma 650 volt, azonban ez a létszám a gyár kibővítésével és a háborúval jelentősen megugrott.
Az 1915-ös év utolsó harmadában kezdett el a gyár lőszergyártással foglalkozni, átállt a folyamatos munkára, éjjel-nappal üzemelt, a gépek sohasem álltak le. „Lipták Pál dr. vezérigazgató azt a fölvilágosítást adta, hogy a vállalatnak oly nagy hadianyagszállításra szóló megbízás jutott osztályrészül, a mely éjjel-nappali üzemben hosszú időre igénybeveszi a vállalat teljes termelőképességét. A nyers- és üzemi segédanyagok tekintetében kellő előrelátással minden intézkedés megtörtént, úgy hogy a gyártás zavartalan menete biztosítva van.”[26]
Ennek is volt köszönhető, hogy az évet a gyár 2,8 millió koronás nyereséggel zárta, ami az 5 millió koronás alaptőkéhez képest 57 százalékos jövedelmezőséget jelentett. Ugyanakkor az újabb beruházások érdekében nagymértékű tőkebevonás történt: a cég alaptőkéjét 20 millió koronára emelték. „Ez az emelkedés nagy részben összefüggésben áll a nagyszabású lövedékszállítási megbízatásokkal, amelyeket a vállalat az elmúlt év folyamán a hadvezetőségtől kapott.”[27] 1914-ről 1915-re a gyárberendezés értéke megduplázódott, 1915-ről 1916-ra pedig megtriplázódott.[28]
Az 1916-os év nagy változásokat hozott a gyár életében. Májusban Cséti Róbertet, a Magyar Acélárugyár igazgatóját – aki akkor került be a Lipták-gyár igazgatóságába – nevezték ki Lipták Pál vezérigazgató helyett ügyvezető igazgatónak. Liptákot az igazgatóság második alelnökévé választották. Ez lényegében fölfelé buktatást jelentett, ugyanis az alapító nemsokára a céget is elhagyta.[29] A személyi változásokkal egy időben, 1916. május 25-én a Dr. Lipták és Társa megjelent a tőzsdei forgalomban, s ezek a lépések együttesen előkészítették a terepet a tervbe vett további nagy ívű fejlesztésekhez, vagyis a lőszergyár megalapításához. 1916-ban és 1917-ben jelentősen kibővítették az üzemet, ekkor építették az Apponyi utca sarkán a tiszti- és munkáséttermet is, amelyhez munkás hálóház is kapcsolódott.[30]
A Lipták-gyárba egyre fiatalabbakat vettek fel, és mint a hadászat számára nélkülözhetetlen üzem, visszatarthatta a munkásait a behívások alól, sőt kérhetett besorozott hadimunkásokat is. Így a gyár munkásainak száma 1917-ben 5300-ra emelkedett.
Lung Péter két halála
A folyamatos üzem a munkásoktól is fokozott igénybevételt kívánt, nem csoda, ha mind jobban szaporodtak a balesetek. Minden évben volt egy-egy kisebb-nagyobb tűzeset. 1914-ben a kovácsműhely, 1915-ben ismét a kovácsműhely és a srapnelosztály, 1916-ban az esztergályos műhely gyulladt ki.[31]
A legnagyobb tűz 1917. május 17-én pusztított. A fémöntő és a mintaraktár kapott lángra, és a tűz gyorsan terjedt az egyik épület tetejéről a másikra. Leégett az asztalosműhely és az 1916-ban épített munkás- és tiszti étkezde egy része is. A gyári tűzőrség még a szomszédos gyárak tűzoltói segítségével sem tudta megfékezni a lángokat, a budapesti tűzoltókat kellett kihívni, akik előbb a tűz közeléből igyekezték menteni a menthetőt, így sikerült például az étkező bútorait biztonságos helyre szállítani. Majd lokalizálták a tüzet, végül a munkások segítségével három és fél órás megfeszített munkával eloltották. Azonban a mintaraktár pótolhatatlan mintáival együtt teljesen leégett. A kár meghaladta a másfél millió koronát, de a tűz a termelésben nem okozott fennakadást.[32]
A Lipták-gyár már a háború előtt is hírhedt volt alacsony béreiről, a rossz munkakörülményekről és a gyakori balesetekről. Amíg a háború időszakában például a parkettgyárból csupán egy olyan eset ismert, hogy valaki munkaközben súlyos sérülést szenvedett, addig a Lipták-gyárban szinte félévente történt ilyen baleset (köztük egy 13 éves és egy 16 éves fiú karját zúzta össze a gép).[33] Nem voltak ritkák a halálesetek sem. A háború előtt is minden évre esett munkabalesetből eredő elhalálozás, 1914 és 1918 között összesen 6 halálos baleset történt.
Különösen érdekes Lung Péter halálesete. Az 1916. október 26-án kelt anyakönyvi bejegyzés szerint a két nappal korábban elhalt Lung Péter 51 éves görög keleti vallású gyári napszámos volt, aki Pestszentlőrincen, a Lipták-gyárban lakott, szülei ismeretlenek. Halálát szénélegmérgezés[34] okozta. A bejelentő „Inft. Pőcze Ferencz s.k.”, vagyis Pőcze Ferenc gyalogos volt.[35] Lungot Wimmerth Béla plébános temette el a pestszentlőrinci temetőben,[36] ebből következőleg neve felkerült a hősök szobrára is. Eddig magán a halál okán és azon kívül, hogy egy gyalogos katona jelentette be a halálesetet, semmi különös nem volt. Igen ám, de 1917. december 27-én Lung Péter halálát ismételten bejegyezték. Halála időpontja továbbra is 1916. október 24. volt, de immár 50 éves görög katolikusként jelölték meg, aki „népfölkelő a m. kir. 21. honvéd gyalogezredben /:fm:/”, lakhelye nincs beírva, az elhalálozás helye „Pestszentlőrincz”. Halálok nincs, viszont „a hazáért hősi halált halt katona halálesete bejegyezve a B. M. által közölt adatok alapján.”[37] E két bejegyzés alapján már némi képet kaphatunk Lung Péter életéről – és haláláról. A 21. honvéd gyalogezred állítási körzete Erdély közepe, Kolozsvár környéke volt, Lung tehát valahonnan onnan származhatott, földműves volt, amíg otthonából el nem szólította a háború, be nem sorozták. Talán román nemzetiségű lehetett, ezért hadimunkásként – mint megbízhatatlant – a pestszentlőrinci Lipták-gyárba vezényelték, ahol el is szállásolták, és ahol a rábízott veszélyes munka végül megölte.
Nemcsak a munkakörülmények voltak azonban rosszak, a bérek is alacsonyabbak voltak, mint más gyárakban. 1916 nyarán egy szerszámlakatos órabére 72 fillér volt. Igaz, miután bírósághoz fordult, még többet is kapott (90 fillér), mint másutt. Az átlagos órabér ugyanis a kispesti és szentlőrinci iparvállalatoknál ekkor 75-80 fillér volt.[38] Ezt követően emelkedtek a bérek, 1916 őszén egy lakatos 10-12 korona napi munkabért kapott 10 óra munka után a Lipták gyárban.[39]
1917-ben már a tisztviselők is mozgolódtak, ugyanis kevesellték a fizetésüket, ahhoz képest, hogy egy hadiszállító üzemben dolgoznak, amely nagy bevételekre tesz szert. Drágasági bérpótlékot követeltek – ami az állami tisztviselőknek járt. A kőművesek és az ácsok is bérkövetelésekkel álltak elő. A bérpanaszok kivizsgálására 1916-tól a gyárakban panaszbizottságokat állítottak fel, a Lipták-gyárban azonban egyszerűbb módját választották a panaszok kezelésének: a hangadókat elbocsátással, frontra küldéssel fenyegették meg. „Mi ehhez hozzátehetjük, hogy az éjjel-nappali üzemben a munkások ezrei, férfi- és nőmunkások vannak foglalkoztatva és hogy az igazgatóság szavait használjuk, teljes kihasználásig vannak foglakoztatva. Szinte emberfölötti munkát végeznek, e mellett a munkabérek a leggyalázatosabbak az egész vasiparban, a munkásokkal való bánásmód pedig ezidő szerint rajtunk kívül álló okokból lapunk hasábjain a teljes igazsághoz híven le nem irható. És aki munkabérével nincs megelégedve, aki a bánásmód ellen protestál, azt Lipták doktor úr itt-ott sajátkezűleg is figyelmezteti, hogy ezidő szerint ő a legszentebb és legmagasabb védelemben részesül. E mellett gondoskodik arról is, hogy gyárak öntudatos munkásai, bizalmi férfiai a gyár fojtott, füstös, egészségtelen levegőjéből talán kevésbé veszélytelen, de mindenesetre a tüdőnek jobb levegőt biztosító munkakörbe kerüljenek.”[40] 1918 februárjában már engedékenyebb volt a vezetés. A mintaasztalosok 15%-os béremelés-követelését megduplázták, azzal a kitétellel, hogy augusztus végéig letesznek a sztrájkról.[41]
A munkások másik fegyvere a bérharcban a sztrájk volt. A háború előtt gyakran bénították sztrájkok a termelést, azonban a háború idején különösen egy hadiüzemben nem nézték jó szemmel a munkabeszüntetést. Igen erőteljes érv volt, hogy az 1912. évi LXVIII. törvénycikk is súlyosan bűntette. De már 1915. szeptember elején sor került egy sztrájkra, „amely azonban néhány óra múlva a katonai parancsnok beavatkozása folytán az egyik munkás-bizalmiférfi letartóztatásával ért véget.”[42] A későbbiekben egyre több követte.
1916 februárjában a munkaidő 12 órára emelése ellen és bérpótlékért sztrájkoltak a Lipták gyár munkásai. 1917 áprilisában a gyár srapnelüzeme, majd májusában az egész gyár állt le.[43] A sztrájkhelyzet a háború előrehaladásával mind jobban elmérgesedett. 1918 nyarán már a termelés csökkenésére is erőteljesen reagált a karhatalom. A katonai parancsnok tizedelést akart elrendelni, ha nem fokozódik a termelés. Erre válaszul a dolgozók egy robbanóanyaggal megrakott vagont toltak az irodaépület elé, és a felrobbantásával fenyegetőztek.[44]
Lőszertermelés a Lipták-gyárban
A Dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. tehát 1915 utolsó harmadában kezdett tüzérségi lőszerek gyártásával foglalkozni, és a minél nagyobb kihasználtság érdekében áttért az éjjel-nappali üzemre. A honvéd tüzérség – a közös hadsereghez hasonlóan – többféle, hatásmechanizmusukban eltérő lőszerfajtát használt (repesz- és rombológránát, srapnel, gránátsrapnel, kartács) és a különböző lövegek különböző űrméretű lőszert igényeltek.[45] Az űrméretet centiméterben adták meg, és ezen az alapon tartották nyilván a lövedékeket. Ezek közül Pestszentlőrincen a 7,5 és 10,4 cm-es gránátot és gránátsrapnelt, valamint a 15 cm-es gránátot állították elő.
A repeszgránát egyszerű felépítésű volt. A lövedéktest tartalmazta a robbanótöltetet, a fejben lévő gyújtó pedig időzíthető volt, így egyaránt fel lehetett robbantani becsapódáskor, de még a levegőben is. Előbbi a fedezésben, utóbbi a nyílt terepen felállt ellenség ellen volt hatásos. Az időzített robbanást a gyújtóban elhelyezett préselt lőpor biztosította. A könnyű ágyúkhoz a 7,5 cm-es repeszgránátot rendszeresítették.
A rombológránátokat, amelyek betonerődök és tüzérségi állások ellen voltak alkalmazhatók, a közepes és nehéz, 10,4 cm-es és 15 cm-es űrméretű tarackoknál és tábori ágyúknál használták. A feje acélból készült, hogy a célba belefúródhasson, és csak azután robbant. Éppen ezért a gyújtót a lövedék fenekén helyezték el, amely a becsapódáskor a tehetetlenségi erő hatására lépett működésbe. A 10,4 cm-es gránát súlya 17,5 kg volt, ebből 1,1 kg volt maga a robbanóanyag. Robbanóanyagként az osztrák–magyar gyárakban a trotilt, vagy az ammonalt használták, míg Németországban az ekrazitot.
Mivel a gránát jellemzően a fedezék mögött megbújó ellenség ellen volt eredményes, ezért az első világháború előtt, amikor a fedezéképítés nem volt általános, használata visszaszorult a srapnellel szemben. Jelentősége azonban a nagy háborúban ismét felértékelődött, így előtérbe került a gránátok gyártása a srapnel rovására. A srapnel lövedékhüvelye a repeszgránátéval megegyezett. Azonban a testet nem robbanóanyaggal, hanem több száz 1 cm átmérőjű, 1 dkg tömegű ólom-, vagy később az anyaghiány fokozódása miatt vasgolyóval töltötték meg. Fejét időzítővel látták el, hogy a levegőben robbanjon. Az így szétrepülő lövedék nagy területen végzett pusztítást az ellenség soraiban, még a 2-3 centiméter vastag fenyődeszkát is átütötte.
A kétféle lőszer pozitív tulajdonságait ötvözve a központi hatalmak egy új típust rendszeresítettek, a gránátsrapnelt. A röviden G-srapnelnek nevezett lövedékfajta a srapnelhez volt hasonlatos, annyi különbséggel, hogy a röppálya alsó szakszán – az időzítő hatására – szétrepülő golyók mellett a fejrész egyben maradt, és az ott elhelyezett robbanótöltet csak becsapódáskor robbant. Így egyformán lehetett az ellenséges katonák és a védőállások ellen is használni, igaz, repeszhatása nem volt olyan erős, mint az azonos űrmérető gránátnak.[46]
1916 végén – amikor a Hindenburg-program beindult – nyolc lőszergyár működött a Monarchia területén: Wöllersdorf, Gebruder Böhler, Munitionswerke Enzesfeld, Skoda-Werke, Weiss Manfréd Csepel, Lipták és Társa Pestszentlőrinc, Dynamit-Nobel Pozsony, A.Z.D. Komárom. Utóbbi négy Magyarország területén volt, de a legnagyobb három közé csak a csepeli gyár került be, másodikként a wöllersdorfi és az enzesfeldi közé. A Hindenburg-program a gazdaság maximális kihasználását vette tervbe – a haditermelés számára. Ennek nyomán a Lipták-gyárból naponta 2500-2500 db 7,5 cm-es, 2300-2300 db 10,4 cm-es gránátnak és gránátsrapnelnek, valamint 1000 darab 15 cm-es gránátnak kellett volna kikerülnie.[47]
Saját termelése mellett a gyár végszereléssel is foglalkozott, ugyanis „lövedékgyártással, öntéssel, esztergályozással minden gyár és műhely foglalkozott, melynek öntödéje vagy esztergapadja volt. A kisebb üzemek csak a 7,5 és 8 cm-es lövedéket munkálták meg. Minden üzemnek hivatalosan megállapított teljesítőképességéhez mérten bizonyos minimumot kellett szállítani.” [48] Ilyen beszállító volt a Lipták-gyárral szomszédos kispesti Hofherr–Schrantz traktorgyár is. Az élesre szerelést a fenti nyolc üzemben végezték, ahonnan a muníció azonnal indult a frontra.
A Hindenburg-program a Monarchia napi összes tüzérségi lőszertermelését 20 000 db 7,5 cm, 72 000 db 8 cm, 45 000 db 10 cm, 4600 db 10,4 cm, 7300 db 15 cm-es gránátban, srapnelben és gránátsrapnelben határozta meg. Ez olyan hatalmas számot jelentett, hogy sohasem tudták elérni. Még 1917 májusában sem, amikor a legintenzívebb volt a termelés, ugyanis az ebben a hónapban összeszerelt 2 600 000 darab tüzérségi lőszer is több mint 1 millióval maradt el a Hindenburg-program által előirányzottól. Mégis a Monarchia a háború alatt összesen 72 000 000 tüzérségi lőszert gyártott, ez lényegében megegyezett az olasz és orosz termeléssel. Ehhez képest csak 1917. augusztus 18–24. között az olasz fronton, a 7 napig tartó 11. isonzói csatában osztrák–magyar részről kereken kétmillió, míg olasz részről több mint 1,2 millió darab tüzérségi lőszert használtak fel, ami az érintett országok hadiiparának egyhavi termelése volt.[49]
A Lipták-gyár nemcsak hagyományos lőszert gyártott, hanem a Monarchiában elsőként 1915-től vegyi fegyvert is.[50] Ausztria–Magyarország első vegyi támadása Doberdónál történt 1916. június 19-én. 1916-tól áttértek a gáztöltésű tüzérségi lőszerek alkalmazására.[51] A harci gázokat itthon az egyszerűbb előállítás kedvéért a 7 és fél, 8, 10 és 15 cm-es repeszgránátok hüvelyébe töltötték. A töltőgázt Németországból hozták be. A klasszikus gázlövedék fala a becsapódástól csupán megrepedt, és a réseken kiáramlott a mérges gáz, a repeszhatású gázlövedék nagyobb mennyiségű robbanószert is tartalmazott.
Az osztrák–magyar tüzérség az olasz fronton alkalmazott gázlövedékeket először 1917. október 23–24-én. A sorozatgyártás 1917-ben a Lipták-gyárban indult meg a német LOST és KLARK anyagokkal, majd tavasszal az újpesti Chinoin-gyár is beszállt a termelésbe, itt saját fejlesztésű gázokat is használtak (a brómtartalmú „C” és „B” anyagot). Érdemi gyártást ez a két üzem produkált, 1918-ig megközelítően 1 millió 370 ezer gázlőszert. A termelés nagy részét az újpesti vegyületek tették ki. Hetenként átlag 20-25 000 lövedék készült el, de ez nagyban függött a német gázszállításoktól is. KLARK-ot, melyet kék kereszttel jelöltek, mindkét üzemben töltöttek a lőszerekbe, míg LOST-ot (mustárgáz), a sárga kereszttel jelöltet egyedül Pestszentlőrincen. Utóbbiból mintegy 200 000 darab készült.[52]
A kék keresztes anyag ingerő hatású volt, a légzőszerveket károsító arzénvegyületeket tartalmazott. A sárga keresztes hólyaghúzó hatással bírt. A színtelen, szagtalan klórvegyületek áthatoltak a ruházaton is, velük érintkezve a bőrön néhány óra múlva hólyagos elváltozások jelentek meg.[53]
Hadifejlesztések a Lipták-gyárban
A Lipták-gyárban a lövedékek mellett gyártottak aknákat, tábori konyhákat, de a gyár munkatársai két korszakalkotó fejlesztést is megvalósítottak, amellyel megelőzték a korukat. Még a háború előtt tankot építettek, a háború végén pedig az osztrák–magyar hadsereg helikopterkísérleteinek egyik színhelye volt a lőrinci gyár.
Lipták Pál 1913-ban adta be szabadalmát a honvédelmi minisztériumba a gyár mérnökei által kifejlesztett féllánctalpas harckocsi tervére. A páncélozott gép futóművéhez egy, a gyártelepen is szolgálatot teljesítő emelődarut használtak fel, amely a Holt–Caterpillar 1910M traktor alapjaira épült. Szerkezetét acéllemezekkel borították, forgótornyot szereltek rá, és golyószóróval látták el. 1914-ben ki is próbálták, de a hadvezetőség nem támogatta a fejlesztést. 1915-ben egy újabb változatot terveztek, amelyen géppuska helyett lángvetőt helyeztek volna el, ez azonban támogatás hiányában végül nem épült meg. Ezzel a páncélos járműkísérletek elhaltak a Monarchiában.[54]
1916-ban – az addig használt kötött megfigyelőballonok helyett, amelyek könnyű célpontot jelentettek az ellenségnek – Petróczy István őrnagy[55] javasolta a katonai vezetésnek, hogy használjanak motorral hajtott helikoptereket. 1917 nyarán nevezték ki a Bécs melletti K. u. K. Fliegerarsenal Flugzeugwerk, Fischamend parancsnokává, ezután kezdtek a helikopterkísérletekbe. A tervezést a katonai szolgálatát kutatómérnökként a fischamendi repülőtéren töltő Kármán Tódor fizikus professzorra bízta, míg a kivitelezés Zurovecz Vilmos gépészmérnök feladata volt. Hármójuk nevéből jött létre a kísérleti helikopterek megnevezéseként használt PKZ (Petróczy–Kármán–Zurovecz) jelölés.[56] Az emelőcsavart Asbóth Oszkár tervezte. Ő szintén Fischamendben dolgozott, a Légcsavarkísérleti Intézetet vezette. „A PKZ-helikopterek két nagyméretű, egymással ellentétesen forgó légcsavarjait Asbóth tervezte meg és készítette el. Nem kis mértékben ezen emelőcsavarok jó hatásfokának volt köszönhető az első igazán jelentősnek mondható függőleges felemelkedés a világon.”[57]
Először egy kisebb méretű, két darab 1,4 méter átmérőjű légcsavarral szerelt modell készült, amit egy 30 méter magas ballonhangárban kikötve röptettek, hogy megfigyelhessék a stabilitást, emelőerőt és a hatásfokot. A kísérletek 1918 márciusáig folytak, de 1917 végére már olyan stádiumba érkeztek, hogy két különféle meghajtású példány építését is megkezdhették.
A PKZ–1-et 1918 márciusában fejezték be a mátyásföldi MÁG gépgyárban. Hosszúkás törzzsel, egy Daimler villanymotor felhasználásával készült, amely egy 3,8 és egy 4,2 méter átmérőjű légcsavart hajtott. Középen a személyzet számára megfigyelőkosarat helyeztek el. Össztömege 650 kg volt. Az áramot egy kábelen keresztül a földről kapta. Mátyásföldön négy próbarepülést tudtak vele végezni, mielőtt a villanymotor leégett. Ezek során miközben három kábellel tartották egyensúlyban, félméteres magasságot értek el. Mivel új motor beszerzése nem volt megoldható, ezért a programot leállították.
A háború második felében a pestszentlőrinci Lipták-gyárban felállították a repülőosztályt, ahol repülőgépeket gyártottak. Itt készült a PKZ–2 helikopter, 1918. április 2-án volt az első próbarepülése. Ez a változat az alumínium csővázon két darab 6 méter átmérőjű légcsavarral készült, melyeket 3 darab zsákmányolt francia LeRhône 9 hengeres forgómotor hajtott. Tömege üzemanyaggal együtt 1400 kg volt. Futómű gyanánt mindkét prototípus esetében felfújt ballonokat használtak, középen egy nagyot, a három motortartó konzol alatt 3 kicsit. Az első néhány próbarepülés után itt is megfigyelőkosarat helyeztek középre.
A PKZ–2 ugyanúgy instabil volt, mint a PKZ–1. A pestszentlőrinci próbarepülések során három kötéllel és csörlők segítségével rögzítették.
A PKZ–2 összesen 36 alkalommal emelkedett a magasba. Az utolsó repülésére – ekkor a megfigyelőkosár nem volt a gépen – a Lipták-gyár melletti területen került sor 1918. június végén, amikor elérték, és fél óráig meg is tartották az 50 méteres magasságot, ami 1918-ban magassági világrekordnak számított. Ekkor azonban a szerkezet az oldalszél hatására lengésbe jött, és nem tudták a kötelekkel idejében lehúzni, a földnek csapódott és összetört. Ezt követően a programot nem folytatták.[58]
Asbóth a későbbiekben is foglalkozott helikopterek tervezésével, míg Kármán inkább a sugárhajtás felé fordult. A biztonságos helikopterek csak majdnem 30 évvel a pestszentlőrinci kísérletek után, a második világháború végén jelentek meg.
A Lipták-gyár a háború után
Az új idők előszeleként Cséti Róbert már 1918 januárjában a béke idején való termelésről nyilatkozik.[59] Áprilisban a fő befektető Magyar Bank közgyűlésén megállapítják, hogy „a Lipták dr. és Társa Építési- és Vasipari Rt.-nál a jelentésben felsorolt okokból a lövedékgyártás már nem mutatkozik többé jövedelmező üzemnek,” ugyanis „a Lipták-társaság változatlanul bőségesen el volt látva hadimegrendelésekkel, s azoknak nagy részét az előforduló üzemzavarok és anyaghiány mellett is lebonyolította. Azonban a lényegesen megnövekedett költségek, a nyersanyagok hihetetlen áremelkedése, a szénhiány és egyéb körülmények által okozott folyton és folyton megismétlődő üzemzavarok óriási módon megdrágították a termelést, míg ezzel szemben a hadvezetőség csak elenyészően csekély áremelést koncendált.”[60]
Ebből következően rendkívül rossz eredménnyel zárta az 1917-es évet, mindössze 220 492 korona nyereséggel. Mégis ugyanekkor nevezték ki Csétit ügyvezetőből vezérigazgatónak. [61]
1919-ben a gyár megkezdte a béketermelésre való áttérést, ezért munkásainak túlnyomó részét elbocsátotta, igaz, a munkáslétszám nagyon hektikusan, a termelés függvényében változott.[62] A román megszálló csapatok lényegében kifosztották a gyárat, 83 gépet és 26 villanymotort vittek haza magukkal, ami 2,5 millió korona összegű kárt jelentett, és ehhez jött még, hogy a termelés folytatása érdekében 2 millió korona költséggel más gépeket kellett átalakítani.[63] Az üzem ezt követően bekapcsolódott a jóvátételi szállításokba. „A forradalmak után a Lipták-gyár Lengyelország részére szállítandó mozdonyok javítására, készítésére rendezkedett be.”[64]
A gyár termelését a későbbiekben is gyakran bénították bérkövetelő mozgalmak. Végül 1927-ben a Ganz és Társa–Danubius cégcsoport felvásárolta a vállalatot. Már a következő évben megkezdte a felszámolását, gépeit értékesítette, területén pedig családi házas parcellázást indított.
Dr. Lipták Pál (Békéscsaba, 1874 – Balatonfüred, 1926)
1874. április 13-án született Békéscsabán. A középiskolát félbehagyva kitanulta az ácsmesterséget, részt vett a Vaskapu szabályozási munkálataiban, majd magánúton érettségit tett, és beiratkozott a Műegyetemre. Itt diplomázása után tanársegéd lett, 1907-ben műszaki doktorátust szerzett, és 1908-ban megalapította első építési vállalatát. 1911 és 1916 között pestszentlőrinci üzemében lakott. Gazdagságát jól mutatja, hogy Budapesten ő volt a második legnagyobb adófizető. A háború alatt beválasztották az ócskavasbizottságba. 1916-ban elhagyta a nevét viselő pestszentlőrinci céget. 1918 októberében IV. Károly érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.
1920–1922 között nemzetgyűlési képviselő volt, a kereskedelemügyi minisztériumban 1920 májusa és decembere között államtitkári pozíciót töltött be. 1921-ben a szendrői bányáira alapozva megalapította a Borsod–Szendrői Kőszénbánya Rt.-t. A háború alatt felhalmozott vagyona a húszas évek elején nagyobbrészt elenyészett, de még 1926-ban is megvoltak a kőszénbányái, Tokajban három gőzfűrész tulajdonosa, továbbá igazgatósági tagja volt a Közgazdasági Hitelbanknak. 1926. május 15-én halt meg a balatonfüredi szanatóriumban.[65]
Verbói Cséti Róbert (Selmecbánya, 1872 – 1933, Budapest)
1872. december 18-án született Selmecbányán. Apja a selmecbányai akadémia tanára volt. Tanulmányait szülővárosában végezte, kohómérnöki oklevelének megszerzése után 1895-1896-ban ő is az akadémián, az építészeti tanszéken oktatott tanársegédként. Már fiatalon az Első Magyar Acélárugyár élére került, amit igazgatósága alatt jelentősen felfejlesztett. 1905-ben a vállalat ügyvezető igazgatója lett, 1914-ben bekerült az igazgatóságba, melynek halálig tagja maradt.
1916-ban az acélárugyár vezetése mellett a pestszentlőrinci Lipták-gyár, és a Magyar Lőszergyár igazgatóságába is bekerült. A sok munka, utazás, tárgyalás tönkretette az egészségét, ezért 1919-ben visszavonult, és kisújszállási birtokain gazdálkodott. 1919 áprilisában a román csapatok vezetése őt nevezte ki az általuk a Tisza vonaláig megszállt Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjának.
A háború után a közgazdaság tanulmányozása felé fordult. Kihasználva sokrétű nyelvismeretét, Magyarország talpra állítása érdekében sokat utazott külföldön. 1923-ban az olajiparban látott lehetőséget. Megalapította az Ampla Ipari és Kereskedelmi Rt.-t, amelynek halálig az elnöke volt. 1933. április 16-án halt meg Budapesten.[66]
Központi Értesítő, 1916. október 26.
„Magyar lőszergyár részvénytársaság
Ezen részvénytársaság az 1916. évi augusztus hó 29. napján tartott alakul közgyűlés által elfogadott alapszabályok szerint keletkezett.
Székhelye: Budapest.
A vállalat tárgya:
- a) hadfelszerelési czikkek, különösen tüzérségi, gyalogsági és egyéb lövedékek és ezek alkatrészeinek, továbbá robbanó anyagoknak gyártása, lövedékek elaborálása és teljes felszerelése, lövedékek, valamint robbanóanyagok készítéséhez szükséges gépek-, szerszámok és berendezések előállítása és forgalomba hozása;
- b) általában minden olyan gyártmány előállítása és forgalomba hozása, melynek készítése a gyár berendezései alkalmasak;
- c) hasonló czélokra szolgáló gyártelepek megszerzése, létesítése és üzemben tartása
Tartam határozatlan időre terjed.
Alaptőkéje 2,500.000 korona, mely 12.500 darab, egyenként 200 korona névértékű bemutatóra szóló részvényre oszlik.
Az igazgatóság 3–5 tagból áll.
Az alakuló közgyűlésen az igazgatóság az igazgatóság tagjaiul megválasztattak: Cséti Róbert, dr. Dobay Aurél, Günther Alfréd, Krausz Simon, Tomola Gusztáv, és Szabó Elek, kiknek ebbeli minőségük és czégjegyzési jogosultságuk bejegyeztetett.
A czég érvényes jegyzése akként történik, hogy a czímbélyeggel nyomot, nyomtatott vagy írott társasági czéghez két igazgatósági tag, vagy egy igazgatósági tag és egy czégjegyzői jogosultsággal felruházott társasági tisztviselő bejegyzett névaláírásaikkal csatolják.
Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmény a „Budapesti Közlöny”-ben fog közhírré tétetni.”
A lőszergyár
1916. augusztus 31-én – a három nappal korábban tartott alakuló ülés után – a Magyar Bank helyiségeiben megalapították a Magyar Lőszergyár Rt.-t. A helyszín nem volt véletlen, ugyanis a bank érdekkörébe tartozott a Dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt., amely az alapításban részt vevő egyik lőszergyár volt, a másik az osztrák Enzesfeldi Lőszer- és Fémművek Rt. (Enzesfelder Munitions- und Metallwerke A.G.), a tőkét pedig maga a bank biztosította.
„Az új gyár egy lőszergyártási szabadalom kihasználását veszi fel programmjába és ezenkívül olyan lövedékeket is fog produkálni, melyeket a Lipták-gyárban eddig nem állítottak elő.”[67]
Az ügylet része volt, hogy a Lipták-gyár igazgatóságába új tagok kerültek: az osztrák üzem vezérigazgatója, Tomala Gusztáv, és Günther Alfréd, utóbbi az osztrák gyár igazgatósági tagja. Ők egyben a Magyar Lőszergyár igazgatósági tagjaivá is váltak. Az új létesítmény vezetésében kettejük mellett helyet kapott még a Magyar Bank vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója: Krausz Simon és Dobay Aurél, a Lipták-gyár részéről Cséti Róbert ügyvezető igazgató, valamint Szabó Elek nyugalmazott testőrségi alezredes.[68] Az alaptőkét 2 és fél millió koronában határozták meg, amelyet egy év múlva megdupláztak.
Az alapítás előkészítését 1916 májusa előtt megkezdték, ugyanis május 18-án már megvolt a munkafolyamatokra a kész ütemterv.[69] Szinte azonnal elindult a gyár építése, október-november folyamán a fő épületek elkészültek, és miközben a kapacitás bővítése érdekében tovább folyt az építkezés, a termelést is megkezdhették. A tervbe vett öltözőhelyiségek tanúsága szerint összesen 2152 női és 456 férfi munkásra számítottak. A nők jelentős túlsúlyát egyrészt a háborús viszonyok keltette munkaerőhiány, másrészt a sok munkáskezet igénylő, de könnyebb és gépesítettebb munkafolyamatok magyarázták.
Mivel a Magyar Lőszergyár részben a Dr. Lipták és Társa alapítása volt, és ugyanúgy Pestszentlőrincen helyezkedett el, ezért a közelmúltig nem szenteltek neki külön kellő figyelmet. Ebből következőleg a termeléséről sem ismertek még egyértelmű önálló adatok. A pestszentlőrinci átvételi bizottság tanúsága szerint 1918 júliusában a gyár napi átlagban 1027 munkást foglalkoztatott és 12-15.000 lőszert gyártott hetente.[70]
A tervezésnél minden óvintézkedést megtettek a balesetek elkerülésére. A munkafolyamatokat elkülönítették, a veszélyes anyagokat a gyár területétől távol helyezték el és őrizték. Az esetleges tűz gyors eloltásához a telepet behálózó vízvezetéket terveztek, víztornyot építettek. A legmodernebb alacsony nyomású gőzfűtő berendezéssel látták el az üzemépületeket, hogy a szikrák keletkezését ezúton is kiküszöböljék. Az üzemnek közvetlen összeköttetése volt a lajosmizsei vasútvonallal, a vágányok a Reviczky utcán keresztül érték el a lőszergyárat, ahol négy ágra szakadtak és a mai Margó Tivadar utca vonalán egészen a Baross utcáig körülölelték a telepet. Az egyes épületek között, a szállítás megkönnyítésére, keskeny nyomtávú sínpárokat fektettek le, melyek az épületeken is keresztülfutottak. Rajtuk kézi erővel mozgatták a csilléket.[71]
Ennek ellenére mégis történt egy halálos baleset. 1918. szeptember 20-án az Erzsébetfalván lakó Farkas Katalin 23 éves lőszergyári napszámos[72] az 50. vagy az 51. épületben dolgozott, gyújtófejeket szerelt össze, amikor délelőtt fél nyolckor egy bombagyutacsot elejtett, és a robbanásból keletkező szilánkok megölték. A vele egy helyiségben dolgozó másik három asszony – a 33 éves Jáger Lajosné, a 25 éves Sárosi Jánosné és a 31 éves Hercz Jánosné – szintén megsérült.[73]
Az országos sztrájkhullám 1918. május 21-én érte el a lőszergyárat. Reggel rendben megkezdték a munkát, ám a 9 órai szünet után egyes műhelyek munkásai elhagyták helyüket, és az udvaron gyülekeztek. Mivel voltak olyanok, akik nem hagyták abba a munkát, őket fenyegetésekkel bírták csatlakozásra. Bérköveteléseik nyomatékosítására megindultak az irodaépület felé, amit a hadiüzem védelmére kirendelt katonaság kordonnal védett. A munkások harcba keveredtek a katonákkal, a kordont áttörték és megszállták az igazgatósági épületet. Az ott található bútorokat összetörték, a telefonvezetéket elvágták, és az igazgatóságot sarokba szorították. Az elfajult munkabeszüntetésnek a megjelenő rendőrség és katonaság vetett véget. A lázadás vezetőjét, Antal Erzsébetet és társait a rendőrség feljelentette magánosok elleni erőszak bűntette címén.[74]
Az októberi forradalom után a gyárak vezetésébe nagyobb beleszólást nyertek a munkások, új termelési biztosokat neveztek ki – a lőszergyárhoz Grósz Jánost[75] – és munkástanácsokat alakítottak. A Magyar Lőszergyár munkástanácsának elnöke 1918. novemberében Kálmán Pál 30 éves Erzsébetfalván lakó vasesztergályos lett, aki egészen 1919. augusztus 1-jéig töltötte be a pozíciót. „Kálmán Pál annyira a régi vezetők érdekében járt közbe, hogy közülük senkit el nem távolítottak, sőt Kálmán Pál velük teljes egyetértésben intézte a gyár ügyeit. Soha nem agitált, nem volt kommunista, sőt az elnökségről is többször lemondott, de a terrortól tartva megmaradt állásában.”[76]
A háború utánra a gyár préseltáruk és játékszerek előállítását vette tervbe,[77] azonban a román megszállók teljesen kifosztották a hadianyagüzemet. Az itt raktáron lévő mintegy 250 ezer darab készre szerelt tüzérségi lövedéket magukkal vitték, továbbá 168 munkagépet és 39 motort tulajdonítottak el. Amit pedig nem tudtak elvinni, azt annyira összetörték, hogy teljesen hasznavehetetlen legyen. A gyár 17,7 millió koronás kárigényt jelentett be.[78] 1921 júliusában a lőszergyár vezetősége teljesen kicserélődött, majd átnevezték Pestszentlőrinci Lakásépítő Rt.-vé, és a hajdani gyár területén megindult az Állami lakótelep kialakítása.[79]
[1] Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 24. 1–2. o.
[2] Kovács Vilmos: A magyar hadiipar helyzete az Osztrák–Magyar Monarchia integrált hadiiparában. In: A Hadtörténeti Múzeum értesítője 12. Budapest, 2011. 95–104. o.
[3] TEMPFLI József: Magyarország ipara az első világháború idején. In: Bólyai Szemle, 2007. 1. szám. 101–109. o.
[4] Itt kell megemlíteni a lajosmizsei vasút kispesti oldalán működő mezőgazdasági gépgyárat (Hoffherr vagy HSCS), amelyben sok lőrinci és soroksárpéteri munkás dolgozott.
[5] Pestszentlőrinc krónikája. Múltunkról a mának. Budapest, 1996. 140–141. o. Ma ezen a területen van a pestszentlőrinci temető.
[6] Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934. 247–248. o.
[7] Építési engedélyek nyilvántartása 1911–1924. június 20-ig. (Tomory Lajos Múzeum)
[8] SZTERÉNYI – LADÁNYI. 250. o.
[9] Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934. 249–251. o.
[10] Pesti Napló, 1914. június 14. és Központi Értesítő, 1917. november 25.
[11] Pesti Napló, 1919. május 7. 4. o.
[12] Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre. Budapest, 1937. 230. o.
[13] Kötelező nyilatkozat államsegély ügyében. (BFL VII 173.) 1914 1528 0391
[14] Népszava, 1915. május 16. 10. o
[15] Budapesti Hírlap, 1915. május 15., 1916. május 20., 1918. június 30., Pesti Hírlap 1915. október 20., Kispest– Szentlőrincz, 1915. június 5. 3. o.
[16] Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934. 324–327. o.
[17] Közgazdasági Szemle, 1900 (szeptember), 86. o., Pestszentlőrinci Iparlajstrom 1910–1935. (BFL V. 873/d) 1. köt.
A Kispesti Textilgyár alapításától Pestszentlőrincen helyezkedett el, az elnevezés oka, hogy akkor még (1907-ben) Pestszentlőrinc közigazgatásilag nem volt önálló, hanem Kispesthez tartozott. A gyár később, Pestszentlőrinc önálló nagyközséggé (1910), majd várossá (1936) válása után sem változtatta meg a már bejáratott nevét.
[18] Budapesti Hírlap, 1916. szeptember 25. 7. o.
[19] Pesti Hírlap, 1918. augusztus 18. 11. o.
[20] Textilgyár, 1915. (BFL XV. 17/f.) 834 2566
[21] Építési engedélyek nyilvántartása 1911–1924. június 20-ig. (Tomory Lajos Múzeum)
[22] Báró SZTERÉNYI József – LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest, 1934. 212. o.
[23] Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre. Budapest, 1937. 229. o
[24] Köztelek, 1918. április 6. 542. o.
[25] Budapesti Hírlap, 1915. június 20.
[26] Budapesti Hírlap, 1916. május 25. 13. o.
[27] Pesti Napló, 1916. május 4. 11. o.
[28] TARJÁNYI Sándor: A fővárosi munkásság helyzete és forradalmasodása az első világháború alatt. In: Tanulmányok Budapest múltjából 17. Budapest, 1966. 202. o.
[29] Budapesti Hírlap, 1915. május 25. Lipták Pál állítólag kilépésekor 2 millió korona végkielégítést kapott, és fontolgatta ebből egy új vasbeton-gyár felépítését is Lőrincen.
Népszava, 1917. február 4. 14. o.
[30] Lipták és tsa. Rt., 1916. (BFL XV. 17/f) 834 2621
[31] Népszava, 1914. július 5., Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 3. és Pesti Napló, 1916. április 27.
[32] Budapesti Hírlap, 1917. május 18. 8. o.
[33] Népszava, 1915. február 10. és Pesti Napló, 1916. június 29.
[34] Szénmonoxid-mérgezés
[35] Pestszentlőrinci halotti anyakönyv. 139/1916. (https://familysearch.org) A szénmonoxid-mérgezést Lung munkavégzés közben szenvedhette, hiszen 1916. május 4-én ugyanez volt a halál oka Nagy Lajos Lipták-gyári napszámosnál, „aki a gázfejlesztőben dolgozott, gázmérgezésben meghalt.” Népszava 1916. május 5.
[36] Dr. WIMMERTH Béla: Historia Domus (kézirat). Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia. 35. o.
[37] Pestszentlőrinci halotti anyakönyv. 185/1917.
[38] Természetesen mielőtt a bírósághoz fordult, kérte bére felemelését a vezetőségnél, erre 64 ledolgozott nap után elbocsátották állásából. „az alperesnél [Lipták] levő foglalkoztatását megelőző időben 1 korona, illetve 90 fillér órabért is kapott az akkori munkáltatótól és tekintettel arra, hogy köztudomás szerint az utóbbi időben az ipari alkalmazottak munkabére emelkedett, ezeknél fogva a kir törvényszék úgy találta, hogy fölperest 90 fillér órabér megilleti.” Népszava, 1916. július 23. 9. o.
[39] Népszava, 1916. október 17. 2. o. Ez még mindig elmaradt a Lipták-gyárral szemben, a vasút kispesti oldalán lévő Hofherr-Schrantz traktorgyártól, ahol 12-14 koronát kerestek a lakatosok naponta.
[40] Dr. Téglás Tivadarné: Pestszentlőrinc az I. világháborúban. In: Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc-Pestszentimre múltjáról III., Budapest, 2002. 103–104. o. és Népszava, 1916. május 9. 2. o.
[41] SZAKÁCS Margit: A pestlőrinci munkásmozgalom krónikája 1918-ig. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum évkönyve 1977–1978. Budapest, 1979. 56–81. o.
[42] Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 18. 4. o. Érdekesség, hogy ez sztrájkhír a Lipták-gyár osztalékfizetéséről szóló jelentésbe csempészve átcsúszott a cenzúrán. Később ilyen híradásokkal nem találkozunk.
[43] HAJDU Tibor – POLLMANN Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914–1918. Budapest, 2014. 204. és 250. o.
[44] Molnár Géza (szerk.): A 100 éves Kispest. Budapest, 1972. 66. o.
[45] A Monarchia hadseregében 12-féle űrméretű ágyú, tarack és mozsár volt rendszeresítve, amelyekhez 113 különböző típusú lőszert kellett előállítani. KOVÁCS Vilmos: A magyar királyi honvédség tábori tüzérségének lőszerei 1913-1945. Kandidátusi értekezés. 1995. 93. o.
[46] KOVÁCS Vilmos: A magyar királyi honvédség tábori tüzérségének lőszerei 1913–1945. Kandidátusi értekezés. 1995. 14–28. o.
[47] TURCSÁNYI Gyula: Az osztrák–magyar hadianyagipar fegyver- és lőszerteljesítménye a világháború alatt. In: Műszaki Szemle 1925. augusztus-szeptember. 12. o.
[48] TURCSÁNYI Gyula: Az osztrák–magyar hadianyagipar fegyver- és lőszerteljesítménye a világháború alatt. In: Műszaki Szemle 1925. augusztus-szeptember. 14. o.
[49] KOVÁCS Vilmos: A magyar királyi honvédség tábori tüzérségének lőszerei 1913–1945. Kandidátusi értekezés. 1995. 91–101. o.
[50] Vegyi támadást először Németország alkalmazott a második ypres-i csatában 1915. április 22-én, de gyorsan elterjedt.
[51] Magyarország az első világháborúban. LEXIKON A–Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000. 712. o. (1596. szócikk)
[52] KOVÁCS Vilmos: A magyar királyi honvédség tábori tüzérségének lőszerei 1913-1945. Kandidátusi értekezés. 1995. 182–195. o. és TURCSÁNYI Gyula: Az osztrák-magyar hadianyagipar fegyver- és lőszerteljesítménye a világháború alatt. In: Műszaki Szemle 1925. augusztus-szeptember. 15. o.
[53] Magyarország az első világháborúban. LEXIKON A–Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000. 202. o. (434. szócikk)
[54] Az angolok 1915–1916-ban mutatták be első tankjaikat. HAJDÚ Ferenc – SÁRHIDAI Gyula: A Magyar Király Honvéd Haditechnikai Intézettől a HM Technológiai Hivatalig 1920–2005. Budapest, 2005. 13–21. o. és HAJDÚ Ferenc: Dr. Lipták Pál szerepe a XVIII. kerület kialakulásában és a haditechnikai fejlesztésekben. In: Mérlegen a Múlt. Írások Budapest XVIII. kerületének történetéből. Budapest, 2010. 204. o.
[55] Ő volt az első magyar vizsgázott katonai pilóta 1910-ben. POKORÁDI László: A helikopteres repülés első 100 (?) éve. In: Debreceni Szemle 2009. 1. szám. 3–18. o.
[56] KORMOS László: A helikopterek katonai alkalmazásának tapasztalatai. In: Hadtudomány. 1998. szeptember.
[57] BÖDŐK Zsigmond: Magyar feltalálók a repülés történetében. Dunaszerdahely, 2002. 95. o.
[58] HAJDÚ Ferenc – SÁRHIDAI Gyula: A Magyar Király Honvéd Haditechnikai Intézettől a HM Technológiai Hivatalig 1920–2005. Budapest, 2005. 22–23. o. és HAJDÚ Ferenc: Dr. Lipták Pál szerepe a XVIII. kerület kialakulásában és a haditechnikai fejlesztésekben. In: Mérlegen a Múlt. Írások Budapest XVIII. kerületének történetéből. Budapest, 2010. 204–205. o.
Mindkét tanulmány tévesen jelöli meg a PKZ–2 kísérleti repüléseinek helyét. A lezuhanáskor készített képek tanúsága szerint a helyszín nem Mátyásföld, hanem Pestszentlőrinc volt, feltehetőleg a Lipták-gyártelep északi részén, nagyjából a mai Vaslemez és Reviczky utca sarkánál történt a baleset.
[59] Pesti Napló, 1918. január 6. 11. o.
[60] Budapesti Hírlap, 1918. április 4. 10. o., július 7. 17. o.
[61] Pesti Napló 1918. július 6. 10. o.
[62] A Népszava ezt 1919. február 5-i számában „amerikázásnak” bélyegezte. Amíg 1917-ben átlagosan 5300 fő dolgozott a gyárban, addig 1919 júliusában 963, szeptemberében pedig csupán 560 fő. Majd a létszám ismét emelkedni kezdett: 1919 decemberében 620, 1920-ban 1329, 1921-ben pedig 900 munkása volt. LAKY Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának közgazdasági kárai. Budapest, 1923. 364. o.
[63] LAKY Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának közgazdasági kárai Budapest, 1923. 329. és 367-368. o.
[64] Dr. JÁHN Ferenc cikke a Gondolat c. kommunista folyóiratban Kispest szociográfiájáról. In: Források Budapest történetéhez, 1919–1945. Források Budapest múltjából 3. Budapest, 1972. 425. o.
[65] REMPOLT Zoltán: 100 éve alakult az egykori Lipták-gyár. In: Acélszerkezetek. Magyar Acélszerkezeti Szövetség lapja. 2008. 3. szám. 56–61. o., VIDOR Gyula (szerk.): Nemzetgyűlési almanach 1920–1922. Budapest, 1922. 86. o. HAJDÚ Ferenc: Dr. Lipták Pál szerepe a XVIII. kerület kialakulásában és a haditechnikai fejlesztésekben. In: Mérlegen a Múlt. Írások Budapest XVIII. kerületének történetéből. Budapest, 2010. 203. o.
[66] Bányászati és Kohászati Lapok, 1933. június 3. 241–242. o., CSÁKY Károly: Híres selmecbányai tanárok. Dunaszerdahely, 2003. 47-48. o. Kisújszállási nagykun kalendárium a 2010. közönséges évre. Kisújszállás, 2010. 94. o.
[67] Pesti Napló, 1916. szeptember 1. 4. o.
[68] Budapesti Hírlap 1916. szeptember 1. 13. o.
[69] Lőszergyár Műszaki leírás (lásd a forrásoknál)
Jól mutatja a Lipták-gyár nagyfokú részvételét az alapításban az, hogy ekkor, 1916. május 18-án a Magyar Lőszergyár levélpapírjának fejlécén a gyár neve alatt a Lipták-gyár telefonszámai és sürgönycíme (FERRO PESTSZENTLŐRINC.) volt megadva, és csak utólagosan bélyegezték felül a „Sürgönycim: MUNICIO PESTSZENTLŐRINC.” felirattal.
[70] TURCSÁNYI Gyula: Az osztrák-magyar hadianyagipar fegyver- és lőszerteljesítménye a világháború alatt. In: Műszaki Szemle 1925. augusztus-szeptember. 18. o.
[71] Pestlőrinc, Lőszergyár (BFL XV. 17/d) 322/a 266
[72] Pestszentlőrinci halotti anyakönyv. 112/1918.
[73] Pesti Napló, 1918. szeptember 21.
[74] Dr. TÉGLÁS Tivadarné: Pestszentlőrinc az I. világháborúban. In: Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc-Pestszentimre múltjáról III., Budapest, 2002. 111–112. o.
[75] Népszava, 1919. április 18. 6. o.
[76] BFL VII.18/d 1919. 13/2664. Kálmánt a kommün alatti pozíciója miatt 1919. augusztus 26-án tartóztatták le a pestszentlőrinci Otthon kávéházban, másnap a kispesti kapitányságon jelentkezett Liebstöckl Jenő, a lőszergyár tisztviselője, aki személyében és az igazgatóság levelével tisztázta Kálmán magatartását a forradalmak alatt.
[77] LAKY Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának közgazdasági kárai Budapest, 1923. 126-127. o. Elképzelhető, hogy már a háború végén részben átállt a béketermelésre, és lőszerek mellett a húskonzervek töltését is megkezdte. Sváb Ferenc szíves közlése.
[78] LAKY Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának közgazdasági kárai Budapest, 1923. 329. o.
[79] Központi Értesítő, 1922. október 26. 938. o. és 1923. július 19. 851. o.
