Az elismert hős: Lajtos Elemér

lajtos

Lajtos Elemér István Imre 1891. december 2-án született Székesfehérváron. Apja szentmáriai Lajtos Géza honvédőrnagy, anyja giczei Giczey Jolán volt.[1] Két bátyja szintén katonatiszt, az 1883-ban született Géza császári és királyi tüzér főhadnagy, az 1885-ben született Árpád pedig honvédszázados volt. A család Munkácsra költözött, de apjukat 1903 márciusában elveszették, Elemér ekkor 12 éves volt. A nevelőapa, Herszényi Árpád lett, szintén honvédszázados. Elemér előbb a munkácsi majd a Budapest VIII. kerületi gimnáziumban tanult, 1909-ben tett érettségi vizsgát, majd a Ludovikán tiszti képzésre járt. 1912. szeptember 1-jén avatták hadnaggyá és helyezték a 1. honvéd gyalogezredhez. 1914. augusztus 11-én főhadnaggyá léptették elő és az 1. honvéd gyalogezred III. tábori zászlóaljhoz osztották be segédtisztnek. A világháborúban az orosz fronton harcolt, részt vett az Uzsoki-szoros védelmében, a Sianki melletti harcokban. Megkapta a Signum Laudis a kardokkal kitüntetést, majd miután 1914. október 15-én Sanoczany-nál megsebesül, a sebesülési érmet is.[2]

Szibériai hadifogság

1915. január 1-jén Uzsoknál orosz hadifogságba került. Még 1915 januárjában Tomszkba vitték, itt találkozott Bokor Ervin főhadnaggyal, aki így jellemzi a Lajtost:

„A másik három új jövevény közül az egyik Lajtos Elemér főhadnagy, a másik Felméry Béla főhadnagy volt. Mindkettő honvédtiszt az ambiciózus, képzett, fiatal gárdából; mindkettő ízig-vérig katona, azon tiszteletreméltó s rokonszenves fajtából, mely életpályájában nemes hivatást lát s legjobb tudását s tehetségét lángoló magyar hazaszeretettel párosítja. […] Lajtos vidám, nyílt természetű fiú volt.”[3]

Február elején Krasznojarszkba, a hónap végén pedig társaival együtt a Bajkál-tó közelébe, Nizsne-Udinszkba szállítják őket. Bokor Ervin révén megismerhetjük, milyen volt 1915-ben Szibériában egy tiszti fogolytábor, melynek szellemi életét Lajtos vezette.

„Szellemi foglalkozásra kezdetben – könyvek híján – kevés alkalom nyílott. Szellemi táplálékunk eleinte csak a helyi kőnyomatos harctéri híreket tartalmazó kiadványaira szorítkozott. Lajtos a napijelentések alapján térképet készített az orosz harctérről, melyen zászlócskák kitűzésével állandóan figyelemmel kísértük a front változásait. Különös szórakozást ugyan ez sem nyújtott, mert a harci tevékenység ez időtájt úgyszólván teljesen szünetelt. Csak az oroszok folytatták – egyelőre hiábavaló – erőlködésüket a Kárpátokban és Przemysl alatt.”[4]

Lajtos Elemér sokoldalúsága már ekkor megmutatkozott, nem csak terepasztalon szemléltette bajtársainak a harcok állását, hanem a szórakoztatásról is gondoskodott.

„Lajtos főhadnagy úr a tábor tisztikarának valóságos lelke volt. Fáradhatatlan munkát végzett, mint a tábor legrangidősebb tisztjének segédtisztje és mint hivatalos tolmács az orosz parancsnokságtól a tisztikar számára sok kedvezményt szerzett. A legelsők között volt, ki oroszul megtanult, orosz újságokat magyarra fordított s a fordításokat a »Figyelő« nevű újságban adta ki minden anyagi érdek nélkül. Ez az újság volt a tiszti- és legénységi tábornak egyedüli híradója.”[5] Négy évfolyamon keresztül jelent meg ez a 3-5 íves kézzel írott újság, a 900. számát 1918. március 10-én ünnepelték.[6]

„S mivel oroszul vajmi kevesen értettek, ellenben az újságolvasás valódi életszükségletté vált, érthető, hogy hamarosan magyar és német nyelvű lapok keletkeztek a táborban, melyek tartalmukat a naponként beérkező »Irkutszkaja Zsizny«-ből és a helyi kőnyomatos jelentéseiből merítették.

A kezdeményezés érdeme e téren Lajtost illeti meg, ki nagyszámú munkaerő segélyével hozzáfogott a magyar lap szerkesztéséhez s nagy kitartással folytatta azt nap-nap után. Nem volt könnyű munka átolvasni az orosz lapokat, az érdemesebb cikkeket lefordítani, kézírással leírni s mindezt az esti és éjjeli órákban, hogy másnap reggel már a lap körözhető legyen az előfizetők közt. […]

Az újságolvasás és politizálás közös színhelye napközben legtöbbnyire a kávéház volt, mely a meleg idő beálltával a szabadba vonult ki. Hála Lajtos és Fejér zászlós ügyes vezetésének, ez a kávéház is csakhamar felvirágzott. Nem csak hogy finom cukrászsüteményeket lehetett ott jégbehűtött italok, fagylaltok és jegeskávé mellett kapni, hanem a kávéház szórakozással is szolgált vendégeinek: ott játszott ezentúl a cigánybanda; ezenkívül sakktornákat, sport- és »nép«-ünnepélyeket is rendezett, melyeknek tiszta bevételét a legénység javára fordította.

Ha pedig az este beálltával szobáinkba szorultunk, egyik másik családnál megkezdődtek a kártyapartik s tartottak néha reggelig, sőt másnap délig!”[7]

Bokornak 1915 decemberében sikerült megszöknie, majd Japánon és Anglián keresztül 1916 pünkösdjére szerencsésen hazaérkezett. Így azonban nem számolhatott be arról, hogy Lajtos a fogolytáborban megházasodott.

Házasság a hadifogságban

A Nizsne-Udinszkban történetek rekonstruálására segítséget nyújtanak a Lajtos segítségével megszökött tisztek levelei, melyeket a százados hadifogságban történt házasságkötésének igazolására írtak meg, ugyanis magyar katonatiszt a katonai hatóság engedélye nélkül nem házasodhatott meg.

„Lajtos Elemér főhadnagy úr sokat foglalkozott szökési tervekkel is. Tulajdonkép ez a cél buzdította őt az orosz nyelv megtanulására is, amit később fejleszteni igyekezett. Felkeresett néhány – a táborunk közelében lakó – orosz családot, hogy egyrészt a velük való érintkezés folytán a nyelvet és szokásaikat – amit szökéséhez feltétlenül szükségesnek tartott – könnyebben elsajátítsa, másrészt keresett valakit, aki segítené őt a szökésben. Így ismerkedett meg jelenlegi feleségével, annak családjával is. Hamarosan megkedvelték egymást, sőt rövid ismeretség után egymásba szerettek. Ezután a főhadnagy úr többször említette nekem, hogy háború után nőül szeretné őt venni. Ez a szándék fokozatosan erősbödött lelkében, úgy hogy 1915 telétől kezdve ismételten kért engedélyt nősülésre, hazulról. Éveken át várt választ kérvényeire, de válasz soh sem kapott.”[8]

„Ismerve a főhadnagy úr fenkölt gondolkodását, egyenes jellemét, s házassága körülményeit, nyugodtan állíthatom, hogy azok az okok, amelyek a főhadnagy urat a fogságban való nősülésre indították, a legnemesebbek voltak, így az, hogy szökését minél hamarabb és minél nagyobb valószínűséggel végrehajthassa, továbbá a lángoló szeretet Neje Ő Nagyságával szemben – amely nem engedte, hogy a házasságkötés halogatásával Neje Ő Nagysága hozzátartozóiban kétely támadhasson egy magyar katonatiszt ígéretének komolyságában s ennek folytán a magyar katonatiszt becsülése csökkenésnek legyen kitéve.”[9]

„Tudomásom van róla, hogy a főhadnagy úr éveken át több ízben küldött haza kérvényeket házassági engedélyért. Úgy tudom, hogy a főhadnagy úr kezdetben úgy tervezte, hogy csak a háború után, kormánya engedélyével fog megnősülni. Mikor 1917 nyarán, mint orvosnövendék gyakrabban kijárhattam a városba, hallottam, – amiről nekem Lajtos főhadnagy úr többször panaszkodott – hogy a lakosság körében azt beszélték, miszerint a főhadnagy úr úgy látszik, csak hitegeti menyasszonyát, mert az orosz kormánytól megkapta már régen az engedélyt, és mégsem veszi nőül; talán nem is főhadnagy, csak annak adja ki magát. Ez a rágalmazás lehetett az oka annak, hogy a főhadnagy úr megmásítva régi szándékát, engedély nélkül megnősült.”[10]

„Nizsne Udinszk 1917. július 2.

Lajtos Elemér az osztrák hadseregnek hadifogoly főhadnagya, római katholikus vallású, huszonötéves, házasságot kötött a görögkeleti vallású tizenkilenc éves Mokroguzov Lyubov Pavlovnával, Dmitrovszk városbeli, Orlow kormányzóságbeli polgárának leányával, a kik mind a ketten elsőízben kötnek házasságot.

Házasságkötési tanúk voltak: A vőlegény részéről Pelesznin Alekszánder távírótiszt és Nuganin Szergej távírótiszt, a menyasszony részéről Rogov 716. zászlóaljbeli főhadnagy és Briskin Gerasztrei, az alzataiszki hadtest tisztje.

A házasságkötési szertartást Ochlonkov Imohent lelkész és Pjachtovin diákon végezték.

Az egyházi tanács pecsétje: Olvashatatlan aláírás.

Kelt 1917. április 1-én. Olvashatatlan aláírás: Zsoltárolvasó.

 

Bejegyeztetett nizsneudinszki egyház által 8/1917 sz. a. kiállított s felek által bemutatott és hiteles fordításban mellékelt anyakönyvi kivonat alapján.

A házasságkötés ideje Ónaptár szerint jegyeztetett be.

Kopa Gyula s. k. anyakönyvvezető h.”[11]

„Lajtos főhadnagy úr esküvőjén több orvos társammal én is jelen voltam. Az orosz parancsnokság ebben az időben a tisztek városba járását nem engedélyezte, s így a tiszttársaink közül csak az orvosok vehettek részt az esküvőn. Az orosz parancsnok családja és több más orosz tiszt szintén jelen voltak az esküvőn, mely egy tiszt társadalmi állásához méltó módon ment végbe. A táborban elhelyezett magyar és török tisztek Lajtos főhadnagy úrnak és nejének házasságuk alkalmával igen szép és értékes ajándékot adtak, melyet nevükben én nyújtottam át.”[12]

Feleségét és családját a tisztek ekként jellemezték:

„Mint asszony, szorgalmasan tanulta nyelvünket és nem egyszer adta élénk kifejezését ama óhajának, hogy szeretné már új hazáját, szép Magyarországot látni. Édesapja Mokroguzov Pavel a városban köztiszteletben álló igen szimpatikus öregúr. Van háza, földje, gazdasága.”[13]

„Rokonsága túlnyomóan magasabb állású állami tisztviselőkből s katonatisztekből áll s felnőtt gyermekei is jó állású állami tisztviselők. A főhadnagy úr Neje Ő Nagysága, – aki tudtommal elvégezte a nizsneudinszki leánygymnasiumot, – társalgásban az értelmiség magas fokán álló orosz hölgy benyomását hagyta vissza emlékezetemben.”[14]

„Feleségét, úgyszintén felesége atyját és egész családját személyesen, jól ismertem. Józan, nemesen gondolkodó tisztességes családnak ismertem meg őket, kik a városban is jó hírnévben állottak. Felesége és hozzátartozói a hadifoglyokkal mindig a legjobb viszonyban voltak, a nehéz élelmezési viszonyok között sok élelmiszernek a táborba való juttatásával önzetlenül segédkeztek. Személyesen láttam, hogy a főhadnagy úr feleségének édes atyja nagy mennyiségű élelmiszert juttatott a hadifogoly tiszteknek. Házukban nagyon sok magyar, osztrák és török tiszt járt, kiknek szökését Lajtos főhadnagy úr és neje többször elősegítették.

[…] Az esküvő után a főhadnagy úr és neje elkülönítették magukat az orosz társaságtól és hadifogoly tisztekkel voltak együtt. Minden gondolatuk a hazajutás körül forgott. Úgy házasságuk előtt, mint azután állandóan szökési tervvel foglalkoztak. Véleményem szerint felesége, kit igen jól ismerek, minden tekintetben méltó arra, hogy tiszt neje legyen és habár idegen származású, meg vagyok győződve, hogy a legjobb magyar asszonnyá lesz.”[15]

Lajtos és Pestszentlőrinc

Tehát mint megtudjuk, Lajtos Elemér 1917. július 2-án elvette Ljuba Pavlovna Mokroguzovát, akit a későbbiekben csak Liliként emlegettek. De még érdekesebb, hogy ezt miként tudjuk meg. A házasságot utólagosan, 1918 novemberében jegyezte be Kopa Gyula a pestszentlőrinci házassági anyakönyvbe!

Az Oroszországot felforgató forradalommal és polgárháborúval mit sem törődve, három évi raboskodás után 1918. június 17-én az időközben századossá előléptetett Lajtos a feleségével Kínán keresztül megszökött a fogságból. „A sors rettenetesen sújtott; öt heti nyomorúságos út után hazaszökve minden anyagi eszköz nélkül értünk haza, közben elvesztettem özvegy édesanyámat.”[16] Ráadásul a kbtk. 780§ megsértése miatt – mert mint tényleges katona, engedély nélkül házasságot kötött – bűnvádi eljárás indult ellene. 1918 augusztusának első napjaiban a volt hadifogoly tiszttársak igazolták Lajtost, így utólagosan megkapta az engedélyt, végül november 20-a körül itthon is hivatalosan bejegyezték a házasságot. Az ifjú és vagyontalan pár ideiglenesen Pestszentlőrincre, Elemér bátyához, Árpádhoz költözött, aki a Batthyány utca 37. szám alatt lakott.[17]

Lajtos Árpád már 10 évvel korábban, a házassága idején is Pestszentlőrincen élt, majd Liptószentmiklósra, 1910-ben pedig Pancsovára vezényelték. Végigharcolta a háborút, az orosz fronton sebesülést, az olasz fronton gázmérgezést szenvedett. Valószínűleg az ifjú házaspár ezekben a nehéz napokban nála húzta meg magát, ezért jegyezték be házasságukat Lőrincen. Igaz, egyik Lajtos fivér sem volt az az ember, aki meghúzza magát. Mind a hárman erősen részt vettek az 1918–1919-es eseményekben, bár nem azonos oldalon.

Árpád egyik fő szervezője volt 1919. június 24-én a tanácsköztársaság elleni ludovikás ellenforradalomnak.[18] „Most két hete pedig bátyám, Lajtos Árpád tényl. százados halt el hátra hagyva özvegyét és három apró árváját.”[19] A hivatalos verzió szerint a demarkációs vonalban érte halálos lövés 1919 novemberében.[20] Lajtos Árpádné még 1934-ig a községben maradt, az Állami telep 60. számú barakkjában lakott.[21]

„Másik bátyám pedig szintén elveszett számunkra a vörös uralom alatti magatartása miatt.” „Géza bátyámmal, ki a IV. vörös hadtest vezérkari főnöke volt, semmi összeköttetésben nem álltam és nem állok. Vele utoljára 1919. április végén találkoztam.”[22]

Elemér 1918. november 5-én századosi rangját megtartva, tényleges katonai szolgálatát megszakítva polgári szolgálatot vállal, belép a budapesti államrendőrségi karhatalomba, vagyis a védőrségbe, amely Budapest közbiztonságát szavatolta a forradalmi időszakban. 1919. január elsejével tartalékba helyezik, egyidejűleg a belügyminiszter rangja megtartása mellett a budapesti államrendőrség karhatalmi tisztikarába nevezi ki.[23] 1918 decemberében belép a tiszti szakszervezetbe, ahol 1919 februárjában alelnökké választják, de „én nagyon ritkán jelentem meg a szakszervezet helyiségeiben, sok szolgálati és magán elfoglaltságom volt, nagyon messze is laktam, végül midőn januárban a védőrség polgári testület lett, mint polgári egyén nem is akartam járni e szakszervezetbe.”[24]

1919. március 21-én a védőrség legénységi szabadszervezetének vezetése Lajtost a védőrség vezetőségébe választja, két nap után azonban összekötőként a belügyminisztériumba vezénylik. A volt tiszteket a hatalmat megragadó kommunisták felszólították, hogy lépjenek be a vörös hadseregbe. Lajtos ezt el szerette volna kerülni, ezért „tudván, hogy nyilvántartanak a vörös őrségnél, mint volt védőrtisztet, április 6. körül oda bevonultam, remélve, hogy így kikerülöm a vörös hadsereget s valahol egy csendes állásban félrehúzódva családommal átélem a rémuralom korát.”[25] A vörös őrségnél, mely a védőrséghez hasonlóan a belső karhatalmat jelentette, Lajtos a 2. számú rendészeti ezred parancsnoka lett.

Majd a frontra induló csapatokhoz kerül, április 27-én a I. vörös őrezred parancsok helyettesévé nevezik ki. Harcban azonban nem vett részt, mert április 30-án futárként visszaküldték Budapestre. Május 7-én Monorra vonul az ezred újraszervezése miatt. Május 27-étől július végéig a 8. hadosztály hadműveleti előadója volt. „Ellenforradalomban tettleg ugyan nem vehettem részt, nem lévén Bpesten április óta, annál erősebben dolgoztunk azonban kint ily szellemben. […] És célunk eléretett, a 8. h. o. junius 23-án harcképtelen lett.” A hadosztályt Érsekújvárról visszarendelték Hajmáskérre, és a román offenzíva idején sem volt már bevethető.[26]

Július 20-án a parancsnokképző tanfolyamhoz nevezik ki tanárnak, ide azonban csak augusztus 1-jén érkezik meg, amikor az már ismét Ludovika Akadémia. Ekkor belép az ellenforradalmi nemzeti hadseregbe.

Lajtos és Soroksárpéteri

Lajtos Elemér 1919. augusztus 25-én a hadügyminiszteri körrendeletnek megfelelően kérvényezi maga ellen az igazolási eljárást. Két nappal később Böszörményi Varga Jenő feljelentést tesz ellene, miszerint a százados a forradalom alatt bolseviki érzelmű volt, és ilyen irányba nevelte a legénységet is. Több más feljelentő is megemlíti, hogy a tisztek között agitált a szociáldemokrata pártba való belépésre, a szakszervezetbe kényszerítette őket, sőt „Lajtos Elemér védőrszds szocialista agitátor a Károlyi kormány alatt”, illetve egyenesen „konjunktúrás kommunista”.[27]

A vizsgálat 1919. szeptember 30-án megindul. Az igazolóbizottság október 6-án hallgatja ki. Lajtos ekkor már Kispesten lakott, továbbra is a Ludovikán tanított, de novemberben már az V. vidéki nyilvántartó parancsnoksághoz (decemberben már soroksári járási katonai parancsnokság) helyezik át. Itt a soroksárpéteri tiszti nyilvántartó és illetékrendező hivatal vezetésével bízzák meg, ami egyet jelentett azzal, hogy a román megszállást követően a soroksárpéteri karhatalmi parancsnokság vezetője, vagyis 1919 novemberétől ő felügyelte a község közbiztonságát.[28] Ügye időközben a budapesti magyar katonai kerületi parancsnokság ügyészségéhez kerül, amely decemberben a Pest megyei államügyészhez utalja, mivel tette elkövetése idején nem volt tényleges katonai szolgálatban. Ugyanakkor viszont, mivel az elkövetés helye Budapest volt, ezért ügyét 1920. január 5-én Budapestre helyezik. 1920. január 18-án még a soroksárpéteri Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (a későbbi kormánypárt) is támogató levélben védte Lajtost, „aki pedig úgy a családi életében, mint a társadalmi és hazafias munkálkodásában és hivatalos ténykedésében oly tiszta jellemnek és makulátlan keresztényi és hazafias érzésnek adta tanújelét, mint ő, az semmi esetben sem követhetett el olyasmit a múltban, ami egy ilyen feljelentést megokolttá tehetne.”[29]

Már Soroksárpéteri lakos, amikor megfogalmazza sürgető levelét az államügyészséghez:

„Az eljárás sürgős lefolytatását kérem, mert a Károlyi forradalom idején csak ideiglenesen helyeztettem át a tartalékba. És pedig azon feltétel mellett, hogy 1920. május 1-ig tényleges állományba visszavételemet kérhetem. Minthogy azonban erről szó sem lehet addig, amíg ellenem büntető eljárás van folyamatban, nem csak becsületem, nyugalmam, de megélhetésem és jövőm érdekében is kérnem kell a vizsgálat sürgős lefolytatását és rehabilitálásomat.”[30]

Kérése nem teljesül, 1920. április 15-én kénytelen leszerelni. 1920. április-november és 1921. február-március folyamán még több tanúkihallgatást végeznek, továbbra is szociáldemokrata érzelmekkel, kommunista kijelentésekkel gyanúsítják. Pedig „tisztességes embernek tartom magamat, teljesen szegény vagyok és vagyontalan; katonai pályámat ketté törték a miatt, hogy az engem terhelő gyanú miatt nem láttak tisztázva; jóhiszeműen azt gondolom, hogy minden ok nélkül vagyok szerencsétlen és megfosztva hivatásomtól, a melyet szerettem.”[31] Végül 1921. december 30-án az eljárást jogerősen megszüntették „mert a gyanúsított az 1921. december 22-én kelt magas elhatározással kegyelmet nyert.”[32]

Lajtos a tényleges katonai állományba nem került már vissza, 1920. október 1-jével, rangja megtartása mellett – a háború idején szerzett nagyfokú ideggyengeségére tekintettel – mint katonai szolgálatra alkalmatlan rokkantat, nyugállományba helyezték. Ekkor a Kispesten a Kossuth utca 14-et választja lakóhelyéül.

A filmcézár

Lajtos nehéz évei nem tartanak soká. Bizonyára jó kapcsolatainak is köszönhetően 1923-ban szerződtetik a Corvin filmszínházhoz, mint titkárt és innen gyorsan ível felfelé a karrierje. 1925 októberében a mozi igazgatójává nevezik ki, és már ekkor kiváló szakemberként említik.[33] Posztján marad akkor is, amikor 1930-ban a Corvint, az azt addig üzemeltető részvénytársaságtól az UFA német filmvállalat veszi át. Az ő idején teszik alkalmassá a mozit a hangosfilmek vetítésére. Szívén viseli a magyar film sorsát, minden általa igazgatott moziban előszeretettel tűz műsorra magyar alkotásokat, sőt az 1933-ban készült Vica, a vadevezős című film készítésében gyártásvezetőként közreműködik. Mellette másik szenvedélye a galopp, ahol Lajtos Elemérné is feltűnik olykor lótulajdonosként.[34]

10 évi igazgatás után köszön el a Corvintól, hogy új kihívás után nézzen. 1935. novemberében az Átrium filmszínház igazgatója lesz, amely a budai közönség első bemutatószínháza.[35] Ide is költözik a Margit körút 55-be, az első emeletre. Számos filmes bizottságnak volt a tagja, köztük például a filmcenzúra-bizottságnak, vagy a „paritásos tilalmi bizottságnak legelfogulatlanabb bírája”[36]. 1938-ban nyugállományú őrnaggyá léptetik elő.

Ismét háborúban

1941. augusztus 1-jével megkapja a Teréz körúti Scala filmszínház üzemeltetési jogát,[37] de az új háború ismét nem hagyja nyugodni. Reaktiválja magát, és kihasználva a hadifogolytáborban szerzett orosz nyelvtudását, a hadsereg központi megfejtő részlegénél dolgozik az orosz táviratokon.[38]1941. augusztusában okirati dicsérő elismerésben részesül a „Délvidék visszafoglalásában kötelességen túl teljesített munkásságáért”. 1941. decemberében a feleségére íratja a Scala üzemeltetési jogát. „Lajtos Elemér elhalálozása esetén helyébe felesége, szül Mokroguzov Lili lép, akire Lajtos Elemér még életében is jogosult törzsbetétét (üzletrészét) az őt megillető összes jogokkal együtt átírni.”[39]

1941. november 1-jével, mint címzetes őrnagy, ismételten nyugállományba kerül. A második világháborút is túlélve újból a Szibériában felfedezett tehetségét kihasználva újságíró lesz az Új Szó szerkesztőségében, de nem sokáig.[40]

1941. szeptember 20-án a 30 évvel korábban egy szibériai hadifogolytáborban megkötött és Pestszentlőrincen bejegyzett házasság a férj halálával véget ért.[41] Lajtost 1948 márciusában, tekintettel az 1919-ben vörösőr ezredparancsnokként betöltött szerepére, rehabilitálják és posztumus alezredessé léptetik elő.[42]

[1] Székesfehérvári katolikus születési anyakönyv 390/1891. (familysearch.org)

[2] Dereánó Ödön: A m. kir. „IV. Károly király” volt 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma. Budapest, 1939. 314. o. Lajtos fogságára vonatkozóan tévesen írja tehát, hogy 1914. augusztustól 1915. januárig volt fogságban.

[3] Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül. Két magyar tiszt viszontagságai. Dr. Bokor Ervin. Budapest, 1919. 97. o.

Lajtos az 1918-1919-es szereplésének vizsgálatakor maga is hivatkozik a könyvre: „Ezen alkalommal alázatosan mellékelem dr. Bokor Ervin tart. főhadnagy „Menekülésem Szibériai fogságból” című könyvét, mely 1918-ban készült és hadifogság alatti magatartásomat több ízben említi. Tekintettel arra, hogy a könyv több mint 500 oldalt tartalmaz, a tartalomjegyzékben a rám vonatkozó részeket megjelöltem.” Lajtos Elemér levele a katonai parancsnokság ügyészének, 1919. december 12. BFL_VII_18_d_1920_13/0290 42. l.

[4] Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül. Két magyar tiszt viszontagságai. Dr. Bokor Ervin. Budapest, 1919. 146-147. o.

[5] Szabolcs Ernő e. ü. zászlós igazolása, 1918. augusztus 5. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 31–32. l.

[6] Cserhelyi Vince levele Lajtosnak (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 115. l.

[7] Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül. Két magyar tiszt viszontagságai. Dr. Bokor Ervin. Bp., 1919. 182-183. o.

[8] Wisnyovszky Sándor tartalékos zászlós igazolása, 1918. augusztus 11. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 35–36. l.

[9] Dr. Cserhelyi Vince tartalékos hadnagy igazolása (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 33–34. l.

[10] Szabolcs Ernő e. ü. zászlós igazolása, 1918. augusztus 5. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 31–32. l.

[11] Pestszentlőrinci házassági anyakönyv, 71/1918. (familysearch.org)

[12] Szabolcs Ernő e. ü. zászlós igazolása, 1918. augusztus 5. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 31–32. l.

[13] Wisnyovszky Sándor tartalékos zászlós igazolása, 1918. augusztus 11. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 35–36. l.

[14] Dr. Cserhelyi Vince tartalékos hadnagy igazolása (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 33–34. l.

[15] Szabolcs Ernő e. ü. zászlós igazolása, 1918. augusztus 5. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 31–32. l.

[16] Lajtos Elemér levele a katonai parancsnokság ügyészének, 1919. december 12. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 42. l.

[17] Budapesti Czím- és Lakásjegyzék 1922-1923 (28. évfolyam) 762. o.

[18] Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000. 439. o. (990. szócikk)

[19] Lajtos Elemér levele a katonai parancsnokság ügyészének, 1919. december 12. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 42. l.

[20] Dereánó Ödön: A m. kir. „IV. Károly király” volt 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma. Budapest, 1939. 314. o.

„Tegnap [1919. november 27.] telefonjelentések érkezetek arról, hogy valahányszor egy magyar tiszt jelenik meg a szolnoki hídnál, a túloldalon lévő román őrszemek azonnal lelövik.” Harry Hill Bandholtz: Napló nem diplomata módra. Román megszállás Magyarországon. 1993. 158. o.

[21] Budapesti Czím- és Lakásjegyzék 1928. (29. évfolyam) 467. o.

[22] Lajtos Elemér levele a katonai parancsnokság ügyészének, 1919. december 12. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 42. l. és Szentmáriai-Lajtos Elemér jelentése a budapesti magyar katonai kerületi parancsnokság ügyészségének, 1919. november 12. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 27–28. l.

[23] Belügyi Közlöny, 1919. január 19.

[24] Szentmáriai-Lajtos Elemér levele az igazoló bizottságnak, 1919. október 16. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 18–20. l.

[25] Szentmáriai-Lajtos Elemér levele az igazoló bizottságnak, 1919. október 16. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 18–20. l.

[26] Szentmáriai-Lajtos Elemér jelentése a budapesti magyar katonai kerületi parancsnokság ügyészségének, 1919. november 12. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 27–28. l.

[27] Igazolóbizottsági feljelentések, (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290, 4., 7., 16, 23. l.

[28] Lajtos Elemér 1919. október-decemberi beadványai, (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290, 18–20., 27-28., 42. l.

[29] A soroksárpéteri Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja levele az államügyészégnek. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 47. l.

[30] Lajtos levele az államügyészségnek, 1920. január 23. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 49. l.

[31] Jegyzőkönyv 1920. november 20. (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 77. l.

[32] Határozat, (BFL VII 18/d.) 1920 13/0290 107. l.

[33] Budapesti Hírlap, 1925. október 4.

[34] Magyar Film, 1940. január 6. 8. o.

[35] Budapesti Hírlap, 1935. november 23.

[36] Magyar Film, 1940. január 6. 8. o.

[37] Magyar Film, 1941. július 19. 5. o.

[38] Ritter László: A magyar rádiófelderítés a második világháborúban. In: Felderítő Szemle, 2010. június. 157. o.

[39] Központi Értesítő 1941. december 11.

[40] Népszava, 1947. szeptember 20.

[41] Budapest VII. kerületi halotti anyakönyv 1201/1947. (familysearch.org)

[42] Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei. 1947. június 1. – 1950. február 25. Budapest, 2004., 150. o.