Kispest–Szentlőrinczi Lapok, 1914. augusztus 2. vasárnap

Olvasóinkhoz!

Történelmi nagy időket élünk. Dicsőséges hadseregünk előőrsei ott állanak már az orvgyilkosok hazájának földjén s a legkegyelmesebb rendeletre a fegyverbe álltak tízezrei lángoló lelkesedéssel, a király és a haza iránti törhetetlen hűséggel és szeretettel telve türelmetlenül várják az időt, amikor ütni fog a leszámolás órája…

Az érdeklődés homlokterébe a harctéri események léptek s azt, aki hazáját igazán szereti, valóban nem érdekelheti semmi egyéb, mint a háború eseményei. El is némultak a pártok szenvedélyes harcai, elnémult minden, ami a kedélyeket izgatta, ami érdekelte az embereket, csak a háború híreit lesik az emberek lázas érdeklődéssel, lángoló lelkesedéssel.

Hadba szállt községünk lakosságának majd minden katonaviselt embere, iparosok, kereskedők, tisztviselők, orvosok, munkások siettek a zászló alá, s ma Kispest élete nem olyan eleven, mint ennek előtte volt, nem is tarthatnak tehát érdeklődésre számot lokális érdekű események.

Ilyen körülmények között hazafias kötelességet teljesítünk, amidőn helyi bajainkkal, lokális ügyeinkkel nem foglalkozunk s csak olyan közleményeknek adunk helyet, amelyek akadémikus jellegűek és nem alkalmasak arra, hogy pro és kontra véleményt váltsanak ki az olvasók lelkéből.

Erre való tekintettel, de meg azért is, mert az általános mozgósítással szerkesztőségünk még eleddig itthon levő tagjait is fegyverbe szólította legkegyelmesebb Urunk, királyunk s így fel kell cserélnünk a tollat a fegyverrel és végül amiatt is, hogy nyomdánk személyzetének minden katonaköteles tagját már fegyverbe szólította a legfelsőbb parancs, el kellett határoznunk és be kell jelentenünk, hogy lapunk megjelenése a békés idők beálltáig szünetelni fog.

Reméljük, nem sokáig fog tartani a mi némaságunk, mert dicsőséges hadseregünk diadalmas győzelmei nyomán hamarosan fölfakad az áldást hozó béke s ki-ki újult erővel, hatványozott lelkesedéssel fog a munkához, hogy ez az ország a boldogok, megelégedettek hazája legyen.

Éljen a haza!

Éljen a király!

Hazafias üdvözlettel

a „Kispest–Szentlőrinczi Lapok” szerkesztősége és kiadóhivatala.

Kispest–Szentlőrincz, 1914. december 14. hétfő

 Ideje volna, helyén volna, jó volna

már, ha a hatósági élelmiszer árak megállapítása megtörténnék. Ha azt mondjuk uzsora, az még igen kevéssé jellemzi azt az állapotot, jobban mondva rekordot, amit élelmiszerárus-fosztogatók rablásaikkal elértek. Mert hisz végig nézve az élelmiszer árakkal sehol sem találunk oly magasra srófoltakat, mint nálunk. Olyan kereskedők, akik 2-3 esetleg 1 évvel ezelőtt vásárolták meg még meglévő áruikat, most kétszeresére, avagy s ez még humánus háromnegyedszeresére emelték az árakat. Az állapotok ma már annyira tűrhetetlenné váltak, hogy elviselni azt már képtelenség. A hatóságnak ma már, bár ezt sem teszi, nemcsak az élelmiszer árakat kellene megállapítani, hanem erős büntetéssel ostorozni a lelketlen, és még a mellett legnagyobb részt hamisított élelmiszereket árusító uzsorásokat. Még csak egyet, nem tudjuk elképzelni, mi is lenne akkor, ha hamisítatlan dolgokat kellene árusítani, a mi hatóságilag támogatott drága aranyos uzsorásainknak. Bizonyára az egekig vinnék – áraikat.

Kispest–Szentlőrincz, 1914. december 14. hétfő

(Szénhiány) Óriási nagy mértékben beállott a szénhiány. A magyar állam vasút tekintélyes főemberével folytatott beszélgetésünkkor felvilágosított bennünket, hogy mindez csak azért van, „mert minden vonal minden vaggon a katonaságnak kell.” Így aztán nem is képes a M Á V arra, hogy a nagy szén követelményeknek szállítása által eleget tehessen. Kereskedőink nem okai tehát a szénhiánynak.

Köztelek, 1914. december 30. szerda

 Hoffherr-Schrantz-Clayton-Suttleworth r.-t. cég kispesti, budapesti és bécsi igazgatóságai a háború kitörése óta a legnemesebb versenyt fejtik ki egymás között háborús jótékonysági intézmények létesítésében. Kispesten a cég modern műtőteremmel, konyhával, fürdővel és melegvízfűtéssel felszerelt 100 ágyas segélykórházat szerelt fel, melynek összes költségeit fedezi. Ugyanerre a célra rendelkezésre bocsátotta a Vöröskeresztnek a VI., Váci-körút 63. számú épületét, melyben Csernoch János hercegprímás a Kasselik-féle alapítványból 45 ágyas kórházat rendezett be. Ezeken kívül több alapítványt létesített a cég, amelyekből Kispest községe havi 400 K.-t, Pestszentlőrinc pedig havi 100 K.-t kap a hadbavonultak hátramaradt családtagjai részére. 2000 K.-t adott az igazgatóság a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének a szövetségi kórház céljaira. Ezeken kívül Hofherr Albert udvari tanácsos magánpénztárából is nagy összegeket adott Kispest és Pestszentlőrinc községeknek. Hofherr Albertné pedig naponként 400 adag ebédet oszt ki a környék szegényei között. Ugyancsak ő vette kezébe az „aranyat vasért” mozgalmat Kispesten, mely fényes eredménynyel járt. A budapesti igazgatóság és személyzet pedig a „Pester Lloyd” útján 2000 K.-t a Vöröskeresztnek, 2000 K.-t pedig a hadbavonultak hátramaradottjainak adományozott. A cég a hadbavonult tisztviselőinek, részben a kispesti gyár hadbavonult munkásainak itthonmaradt családtagjait havonta 2400 K.-val segíti. A bécsi gyárban is berendezett a cég egy 47 ágyas kórházat s ennek a fenntartási költségeit is fedezi. A bécsi gyár által havonta mintegy 5200 K.-t osztat ki segélyekre.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. január 1. péntek

(Hogyan süssünk az uj lisztből.) Hogy a kenyér jól sikerüljön, ahhoz mindenekelőtt két fontos feltétel szükséges. Az egyik az, hogy a tésztát közvetlenül akkor tegyük a szakajtóba, amikor a pékhez visszük, a másik, hogy a pék is azonnal vesse be a jó meleg kemencébe. Ez azért fontos, hogy a tészta ne kelljen a szakajtóban. Már pedig, ha akár a gazdaaszonynál, akár a péknél sokáig fekszik a tészta a szakajtóban, akkor az ott tovább kel, aminek viszont az lesz a következménye, hogy a kenyér ellapul és szétrepedezik. Ami a dagasztást illeti, fontos, hogy a szokottnál kevesebb kovászt vegyünk, ellenben élesztőből ugyanannyit vegyünk, mint rendes lisztnél. A dagasztáshoz használt víz ne legyen olyan meleg, mint a rendes lisztnél, de mivel kevesebb kovászt veszünk, tegyünk valamivel több vizet hozzá. A tészta ne legyen kemény, hanem valamivel gyengébb, mint a tiszta buzalisztből készült tészta. Ha a tészta nem elég lágy, akkor a kenyér tömött és szalonnás lesz és nem sül át. Minden körülmények között fontos, hogy a pék elég meleg kemencébe vesse a kenyeret, mert másképp hiába törekszik a háziasszony munkáját a legjobban elvégezni, a kenyér még sem lesz jó.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. február 20. szombat

A háborús Kispesti járás.

–

Beszélgetés Kopa Károly szolgabíróval.

–

Intézkedés a liszthiány ellen.

A háború kétségtelenül megváltoztatta a kispesti járásnak, különösen pedig két legnagyobb községének, Kispestnek és Erzsébetfalvának a külső képét. Elsősorban is elment a férfiak legnagyobb része, közülük ki északon, ki délen védi meg az ország határait; legtöbbjük persze már régen elhagyta az országhatárt és valahol messze, Oroszország hómezőin küzd a nagy győzelemért. De más tekintetben is sok jelentős változást okozott a háború a kispesti járásban; mások lettek a munkaviszonyok; az ipar és kereskedelem helyzetében is fordulat, ezúttal nem kedvező változás állott be; a szociális viszonyok is más alakulatot nyertek. Mindezt mi, a közönség jól látjuk és legtöbbnyire természetesen nagyon érezzük is, de érdekelt bennünket megtudni, hogyan látják ezt a változást és miként értékelik hivatalos helyen, ott, ahol hivatalból foglalkoznak a járás összes ügyeivel és kérdéseivel. Több, mint hat hónap múlt el már a háború kitörése óta, e félév alatt világos képet alkothatott magának minden fórum arról: milyen a háborús kispesti járás?

            Felkerestük a főszolgabírói hivatalban Kopa Károly szolgabírót és tőle kértünk erre a kérdésre választ. Nagyon érdekes információkat kaptunk. Arra a kérdésünkre, hogyan alakultak a járás szociális viszonyai; a következőket mondotta a szolgabíró úr:

– A jótékonyság terén mondhatom bámulatos, szinte nem várt eredményeket produkált a járás publikuma. Jóval felülhaladta a járás közönségének anyagi erejét az az áldozatkészség, amelyet tapasztaltunk. Ez pedig nagy szó olyan területen, amelynek gyors fejlődésénél fogva még nincs kialakult és egyöntetű társadalma. Ez az örvendetes és megható áldozatkészség Kispesten 70.000, Erzsébetfalván 40.000 koronát biztosított a háború jótékony céljai számára. A polgárság tetterősen támogatta a községi elöljáróságot a jótékony alapok létrehozatalának munkájában és ez minden hálát és elösmerést megérdemel. Magában a kultúrmunkában tagadhatatlan stagnáció állott be. A közművelődési intézmények munkája szünetel, mert azokat, akik a kultúrmunkában résztvettek, részint behívták, részint várják a behívásukat. Bizonyos, hogy különösen ezekben az időkben nagy szükség volna ezirányban egy kis élénkségre, egy kis életre, éppen mert a járás lakosságának összeállítási formája megköveteli, hogy ezt a lakosságot, a népet neveljük is.

– Mennyi a bevonult férfiak száma és milyen az arány?

– Sok és nagy az arány. A kispesti járásban 115.000 lélek lakik s ebből 22.000 férfi vonult be a hadsereghez. Ez több, mint az összes férfiak egynegyede.

– A kereskedelem és ipar nagyon érzi a háború hatását?

– Részint igen, részint nem. Az üzletek közül csakis teljesen kis kereskedések szűntek meg; de a megszűnés és az új üzletek keletkezése körüli hullámzás nem lényegesen nagyobb, mint békeidőben, úgy, hogy nem feltűnően nagy a megszűnt üzletek száma. Jobbára olyan boltok csuktak be, ahol a férj bevonult és a családja vagy nem akart helyettest alkalmazni; vagy pedig tudván, hogy az üzlet nyitva tartása esetén nem kaphat állami segélyt, inkább lezárta az üzletet, hogy ettől a segélytől el ne essen, amely mégis csak biztosabb, mint az üzlet ingadozó jövedelme. Mondom, a kereskedelemben normálisak a viszonyok, de persze az ipar jobban megérzi a háború hatását. De itt is csupán a kisipar, mert a gyárak és a nagyobb ipartelepek mind hadseregszállítók és talán még jobb üzleteket csinálnak, mint békeidőben. A kisipar, különösen az építőipar azonban pang, mert nincsen megrendelő, de nincsen munkás sem. Ez az utóbbi körülmény okozza, hogy a munkaviszonyok se lettek rosszabbak, mert aki dolgozni akar, az kap munkát, ha az ipari produkció a megrendelés hiánya miatt csökkent is. Egészben véve azonban a háború hatása nem mutatkozik olyan pregnánsan, mint az talán várható lett volna.

– Van-e mégis valami, ami a hatóságnak is, a közönségnek is különösebb nehézséget okoz?

– Az élelmezés ellátása a legnehezebb kérdésünk, amely a legtöbb gondot okozza. Különösen a lisztbeszerzés a legnagyobb nehézségekbe ütközik, de folyamatban vannak az arra irányuló tárgyalások, hogy a másutt requirálandó gabonából és lisztből ide is jusson. Remélhető, hogy ez a kérdés is rövidesen eredményes megoldást nyer. Nagy baj, hogy itt, a járás területén lisztet egyáltalán nem állítanak elő és így sok kellemetlenséget okoz, hogy a szükséges lisztmennyiséget másutt kell beszerezni, ahol a maximális árak mellett mások, legtöbbnyire magasabbak és így az itteni maximális árak mellett el sem adhatók. Sokszor nehézséget okoz az is, hogy a vasúti szállítási viszonyok is kedvezőtlenebbek, mint békeidőben. De mi bizton reméljük, hogy mindezen nehézséget rövidesen le tudjuk majd küzdeni és akkor lesz elegendő mennyiségben liszt. De a közönségnek is, hogy úgy mondjam, le kell mérsékelnie az igényit; szokja meg, hogy háború van és még az se pazarolja az élelmiszereket, akinek ez esetleg módjában van. Ilyen háborús időben még a gyomorral is takarékoskodni kell.

– Milyennek találja szolgabíró úr a járás lakosságának hangulatát?

– A hangulat kitűnő. A lelkesedés határtalan és a bizalmát se veszítette el senki. Hisznek és bíznak a győzelemben. A mozgósítás alatt és azóta is a bevonulók a legszebb hazafias magatartást tanúsították és ez nagy szó ott, ahol a lakosság túlnyomó része szociálista; úgy annyira szociálista, hogy közöttük éppen csak, hogy meghúzódnak a más véleményűek. Talán nem kell egyebet felemlítenem, mint azt, hogy a bevonultak között egyetlenegy elővezetést se kellett foganatosítanunk. Az itthonmaradottak lelkes hangulatát még az élelmiszerbeszerzés nehézségei és akadályai se befolyásolták, a lakosság bízik a hatóságokban és mivel számoltak a háborús viszonyoknak e nehézségeivel, ezek se tüntették el a hazafias lelkesedést.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. február 20. szombat

Mindig a német

 

sikerek elkönyvelésével kezdődik minden újság, mindig a német katona személyi és sztratégiai fölényét dörzsölik az orrunk alá, mintha mi magyarok – bocsánat a merészségért – csak rosszulfizetett statisztái lennénk a mostani háború színjátékának. Erről a vaksi nézőpontról le kell lökdösni mindenkit. A magyar faj olyan fizikai és szellemi kiválóságokkal rendelkezik, melyek egyrészt megértetik eddigi sikereinket, másrészt indokolják nemzetünk ezeréves fönnállását. A nemzeti önbizalom fejlesztésének pedagógiai szempontjából is nagy baklövés másnak számlájára írni állandó indokolatlan rajongással a pluszokat, hogy nekünk mindig csak a mínuszok maradjanak. Nem politizálás ez, csak a bosszantó felületesség kritikája. Nagyrabecsülésünk minden kellékeivel érezünk derék fegyverbarátaink iránt, kik minden tekintetben méltók hozzánk, de nem egyéb talmi humornál az a szájon forgó história, mely jó néhány évvel ezelőtt indult körútra. Vilmos császár egyik hadgyakorlatunkon a magyar katonaság tömött sorait, felfejlődési gyorsaságát, dübörgő rohamainak ellenállhatatlan elsöprő erejét bámulva így szólt: nagyszerű katona a magyar, de ha győzni akartok, vezéreket majd én küldök nektek. Hát ez az! Vilmos császár ezt rólunk ugyan sohse mondta, de sokan közülünk erre az álláspontra helyezkednek és ebből a nézőszögből bámulnak a német „félistenekre”, akik pedig enélkül is szeretnének és becsülnének bennünket és akiknek a sikereihez hasonló eredményeket a mi hős honvédeink is értek el.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. február 20. szombat

Kezdjünk intenzív kertművelést

 –

Küzdjünk az élelmiszerhiány ellen

Néhány hét és itt van a tavasz, a magcsíráztató március. Ma akik itthon vagyunk, valamennyiünknek józan komolysággal tudnunk kell, hogy Európa közepén százötven millió ember körül van zárva. Ellenségeink a gyomrunkra spekulálnak és aki nyitott szemmel nézi az eseményeket és gondolkozott is azok rugóin, tudja hogy milyen óriás tényező az emberiség történetében a gyomor.

            A legszentebb hazafiság kívánja ma a helyzetünk komoly megértését és harcoló hős seregeink mögött egy óriás szervezetben kell összefogni, hogy minden darab kis kertünket termő földdé varázsoljuk.

            Hogy pedig ne maradjunk a nagy általánosságoknál, amelyeknek a konzekvenciái nem igen szeretik az emberek levonni, – konkrét javaslatot teszünk községünk számára.

            Köztudomású, hogy községünkben sokat mulasztottak a lakosság élelmezése körül. De még mindig nem késő, hogy az elkövetkező tavaszi hónapokban az élelmiszerrel való ellátás dolgában intenzív hazafias munkát kezdjünk. Községünkben és annak határain nagy darab földek és üres telkek hevernek parlagon, melyekben elegendő mennyiségű burgonyát és zöld veteményt lehet termelni. Gondoljunk csak a bolgár kertészek példájára, akik békeidőben vagyont gyűjtöttek a főváros határán termelt zöldségféléből.

            A község vezetőinek figyelmébe ajánljuk, hívják fel egyrészt a telektulajdonosokat, hogy minden talpalatnyi e célra alkalmas földön burgonyát, kukoricát termeljenek, másrészt van a községnek most parlagon heverő telke, ezeken kezdjen a község intenzív kerti gazdaságot és a község lakosságának élelmezésére kora nyári veteményeket és főleg burgonyát termeljen.

            Ez a javaslatunk komoly és a község urait kérjük, ne mosolyogjanak fölötte. Adja az Isten, hogy ne legyen szükség az így termelt élelmiszerre, de akkor is csak jó üzletet csinálhat a község és a termelő az intenzív gazdálkodás eredményével, de ha minden reményünk és bizakodásunk ellenére még a nyáron át is viselnünk kell a háború terheit, megváltó áldás lesz a községre az itthon termelt élelmiszer.

            Az előrelátás, a hazafiság, a komoly szeretete ennek a községnek parancsolja, hogy úgy fogjuk fel a helyzetet, mint Németország; ahol a sétaterek pázsitjait is fel fogják töretni, hogy élelmiszert termeljenek. Így biztosítjuk győzelmünket, így hiúsítjuk meg ellenségeink kiéheztető politikáját.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. március 6. szombat

Mit együnk?

A miniszterelnökség sajtóirodája a lapokhoz szétküldött közlemény útján jótanácsokkal szolgál a közönségnek, hogyan kell élnie a háborús viszonyok között az aratásig.

            Azt mondja ez a félhivatalos útmutatás elöljáróban, hogy: nem kell megijednünk. Ahogyan kiteleltünk eddig, – a miniszterelnök sajtóirodája azt írja, hogy „minden nagyobb nyomorúság” nélkül (?) – azonképpen, regéli tovább a félhivatalos írás, „ha nem is zsíros nagy jólétben, de éhség, koplalás nélkül kibírhatjuk aratásig, ha magunk is úgy akarjuk, ha mindenki akarja, ha minden itthonmaradt ember a nap minden órájában ehhez a szigorú parancshoz igazodik: Ezt az országot, ennek az országnak a népét sem időjárásnak, sem semmiféle ellenségnek kiéheztetni nem szabad! Ebben az országban meg kell hogy legyen mindenkinek a mindennapi kenyere. Nem sok, csak éppen amennyi szűkösen elég. Minden étkezéshez egy-egy karéjka.”

            „Ahogyan,” – írja tovább a sajtóiroda közleménye, – „hadbavonult véreinknek csak egy jelszavuk van: győznünk kell; ugyanúgy az itthonmaradt dologtevő népnek pedig szintén arra legyen gondja, hogy a megélhetés tépelődéseitől senki, se maga, se más, el ne veszítse a fejét. Mindenki akarjon élni és akarja, hogy a szomszédja is éljen. Tehát csak akarat kell. Nagyon erős akarat. Segítse mindenki egymást, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere.”

            Hivatkozik továbbá a sajtóirodai írás arra, hogy „a németek törvénnyel, hatósági és társadalmi intézkedésekkel rákényszerítik önmagukat a szigorú takarékosságra, beosztják a készleteket úgy, hogy akinek merőben üres is a kamarája, Németországban még az sem fog éhezni. Lesz mindenkinek kenyere. Bizony nem fehér, de lesz.”

             Végezetül pedig következnek a jótanácsok. Ide iktatjuk őket mi is, hadd okuljon belőlük a mi lakosságunk is. Íme:

            „Elég kenyérmag van az országban, hogy aratásig kibírja a lakosság. Csak nem szabad prédálni, pazarolni.

            Ne etessétek marháitokat a kenyérnek gyümölcsével.

            Takarékoskodjatok a kenyérrel, hogy ellenségeink kaján reménye szégyenné váljon.

            Legyetek tisztelettel a mindennapi kenyér iránt. Akkor mindig lesz belőle nektek, akármeddig tart is a háború. Erre neveljétek gyermekeiteket.

            Ne vessetek meg egy darab kenyeret sem azért, mert már nem friss. Ne szeljetek egy karéjjal se többet a kenyérből, mint amennyit éppen enni akartok.

            Gondoljatok mindig katonáinkra, akik sokszor az őrhelyen, vagy a lövészárokban boldogok volnának, ha tarisznyájukban volna a ti elprédált kenyérdarabkátok.

Egyen mindenki hadikenyeret, éppen úgy táplál és éppen úgy jól lehet vele lakni, mint a másikkal.

A burgonyát mindig hámozatlanul, héjában főzzétek. Ezzel sokat takarítotok meg. Az előzőleg nyersen hámozott burgonyából sok ennivaló rész elpocsékolódik.

            Ne dobjátok a szemétre az ételhulladékokat. Gyűjtsétek össze, jó lesz takarmánynak. Ha magatoknak nincs lábasjószágotok: adjátok a takarmányanyagot annak, akinek van.

            Szoktassa mindenki magát és családját a kukoricaliszt használatához. Ebből is lehet ízletes ételt főzni. Csak tudni kell a módját. Gazdasszonyaink tanulják el egymástól a készítés titkait.

            Lélekbe írott törvény legyen, hogy gabonát a forgalomtól elvonni: hazaárulás.

            Jó, ha egyes tehetősebb vagy előrelátóbb családok még kellő időben zsákszámra raktároztak el lisztet éléskamráikban. Ámde akinek ilyen liszttartalékjaik vannak, ne kövessék el azt a kapzsiságot és lelkiismeretlenséget, hogy bár odahaza van elég lisztkészletük, mégis a boltokban vásárolnak. Ezzel, hogy nem az otthon való lisztet használják, csökkentik a forgalomban levő mennyiséget és valósággal kiveszik a szegényebb nép szájából a kenyeret, akik kizárólag csakis a boltokban való vásárlásra vannak utalva.

            Ne csak az imádság tartson tehát fenn minket, hogy add meg Uram a mindennapi kenyerünket, hanem erős akarattal magunk is arra törekedjünk, hogy mindenkinek meg legyen a mindennapi kenyere.

            Ilyenképpen minden tömegéhség nélkül meg fogunk élni aratásig.”

            Eddig vannak és ennyit mondanak a miniszteri sajtóirodában kifundált jótanácsok. Leszűrhetjük a félhivatalos közlésből, hogy 1) van elég kenyérmag és jut mindenkinek, ha kevesebb is, 2) Németországban kellő időben és törvénnyel gondoskodtak róla, hogy mindenki tényleg ehessék is kenyeret!

            De amíg ezt ilyen jól tudja és állítja a kormány szócsöve, addig maga a kormány nem gondoskodott róla, hogy az elegendő készletből tényleg jusson is mindenkinek. Balul sikerült félintézkedésekkel nálunk is megpróbálkoztak, de tovább nem mentek és a helyzet így az, hogy a félkiló lisztért és kenyérért még mindig órák hosszat kell utcáinkon, az üzletek előtt asszonyainknak tolonganiok. Takarékoskodjunk a kenyérrel és használjunk kukoricalisztet. Jó, spórolunk és belenyugszunk a kukoricalisztbe is, de hol van a kenyér és a kukoricaliszt? Sehol. Amíg Bécsben a kiviteli tilalom ellenére magyar lisztből készült fehér kenyér kilója 44 fillér, addig nálunk valami kenyérnek csúfolt földfekete kotyvasztékféle 56 fillér és azt se kapni sehol. Ne hámozzuk le a burgonyát, jó. De hol a burgonya? Kevés, nagyon kevés és az is méregdrága. Akinek van felhalmozott lisztkészlete odahaza, az fogyassza azt. Jó. De kinek van odahaza lisztje? Nekünk, szegény polgárságnak, a napi, heti és havi kevés keresetből élő lakosságnak nincsen. Van: az agráriusoknak, akik ott ülnek a kormányrúd mellett; a minisztériumokban, képviselői mandátum van a zsebükben, nagy hivatalokban ülnek, azoknak van nagy gabona és lisztkészletük és van a malmoknak is. De nem adják elő. A sajtóiroda mondja: ez hazaárulás, de a kormány nem tesz semmit e hazaárulás ellen. Köszönjük a jótanácsokat és hálásak vagyunk érte, meg is fogadjuk őket, de tessék róla gondoskodni, hogy meg is fogadhassuk azokat, hogy legyen lisztünk, amivel spóroljunk; legyen burgonyánk, amit héjában főzzünk meg és hogyha van, akkor ne nyúzzanak le hét bőrt rólunk érte. Előbb, és pedig sürgősen tessék erről gondoskodni, tessék a kispesti járásnak azt a havi száz waggon lisztmennyiséget bürokratikus huzavona nélkül sürgősen kiadni és csak azután a jótanácsokkal jönni!

Kispest–Szentlőrincz, 1915. március 27. szombat

(A véderőművek melletti földek megművelése) Az alispán rendeletet intézett a községi elöljárósághoz, amely a véderőművek mellett elterülő földek megműveléséről intézkedik. Eszerint az erődítési (sánc-) művek előtt és mögött elterülő földek az erődítések körül emelendő sodronyvonaltól öt méternyire szabadon művelhetők. A művekhez való közeledés szigorúan meg van tiltva. A sáncokon keresztülvezető közlekedési útvonalak azonban a közönség számára ezentúl is nyitva maradnak.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. március 27. szombat

(Pestszentlőrincz üres telkei és az elöljáróság) Pestszentlőrinczen is vannak parlagon heverő telkek és ott is van, vagy lesz élelmiszerhiány. A község agilis főjegyzője, Kuszenda Lajos, igen helyesen, elhatározta, hogy a parlagon heverő telkeket lajstromozza, tulajdonosaiktól kikéri és a lakosság közül azoknak engedi át megművelésre, akik vállalkoznak arra, hogy a területet tényleg konyhavetemények termelésére használják fel. Mint minden községi ügyben, úgy ebben a kérdésben is gyorsan és fáradhatatlanul járt el a népszerű községi főjegyző és miután munkájában Linczinger Tamás helyettes-bíró és Tinger törvénybíró-helyettes is támogatták, az eljárás azt fogja eredményezni, hogy Pestszentlőrinczen ez évben nem lesz megműveletlen és parlagon heverő telek.

(A kispesti takarékpénztár ingatlant adományoz) A Kispesti Takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága átiratot intézett Pestszentlőrincz elöljáróságához, amelyben közli, hogy az átirathoz mellékelt térképen megjelölt mintegy 10 hold takarékpénztári ingatlant az intézet egy évi díjtalan használatra átengedi az elöljáróságnak, akár a község saját használatára, akár arra, hogy azt az elöljáróság kisebb parcellákban a szegényebb lakosság között megművelésre ossza fel. Követendő példa!

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 3. szombat

Némethy Jenő

az élelmiszer-uzsoráról, a maximális árakról, a piaci ellenőrzésről és a lisztkérdésről.

–

Beszélgetés a járás főszolgabírájával

 

Múlt számunkban, mint már annyiszor, felpanaszoltuk, hogy az élelmiszeruzsora ellen nem történik semmi és kértük a járás főszolgabíráját, hogy a maximális árak megállapításával vesse végét annak a visszaélésnek, amelynek mindannyian szomorú és szenvedő áldozatai vagyunk.

            Azóta a helyzet semmivel sem javult, se nem változott.

Az élelmezés kérdése továbbra is nagyon foglalkoztatja a közvéleményt. Úgy látszik, mintha a község liszt- és kenyérbeli ellátása a hét folyamán valamelyest javult volna. Bár a liszt Bács-Kúláról még nem érkezett fel, mégis volt kukoricakenyér. Ellenben a hús, zsír, tej ára tovább is rohamosan emelkedik. A főzelékfélét drágulása is tovább tart. Burgonyáért már sok helyen 22 fillért kellett kilójáért fizetni. Minden más főzelék indokolatlanul drága. Káposzta, kel, spenót olyan drága, hogy munkásember alig élhet vele. Emellett a vásári árusok gorombák azzal az asszonnyal, aki alkudni mer, vagy bírálni próbálja az árut. Egyáltalán nem is adnak neki el. A hatóság föladata volna, hogy ennek a garázdálkodásnak véget vessen.

            A rendőr főkapitány  megkísérelte mérsékelni a drágulást azáltal, hogy megtiltotta az üzérkedőknek, hogy a piacokra vezető utakat megszállják és a bejövő élelmiszert összevásárolják és így az árat fölverjék. Hasonlóképpen azt is megtiltotta, hogy egyesek a piacokon saját szükségletüknél többet vásároljanak össze és azután drága áron tovább adják megszorult embereknek. Valamit talán majd használ ez.

            Ez a rendelet, amely lapunk más helyén ösmertetünk, a mi községeinkre is érvénnyel bír. De nem csupán a rendőrségnek, a községi elöljáróságnak is vannak feladatai az élelmiszeruzsora meggátlása terén. Ezekről is szóltunk már, de feltétlenül fontos és szükséges, hogy a járás vezető főtisztviselőjének véleményét megösmerjük azokról a kérdésekről, amelyek a lakosságot most állandóan foglalkoztatják.

            Ezért Némethy Jenő járási főszolgabíróhoz fordultunk és megkértük, adjon felvilágosítást arról: miként lehetne az élelmiszeruzsorát meggátolni és kinek a feladata ez? A főszolgabíró úr a következőket volt szíves mondani:

– Az ellenőrzés a község feladata. A főszolgabíróság nem felderítő hatóság, hanem rendőri büntető bíróság. Már sokszor felhívtam a községi elöljáróságokat, hogy tegyenek meg minden intézkedést a visszaélések, az élelmiszeruzsora és a hamisítás ellen az azok ellenőrzésére. Ez az ellenőrzés az állami rendőrség mellett a község közegeinek, elsősorban a községi orvosoknak a feladata. A községi orvosok ne csupán mellékfoglalkozásnak tekintsék ezt a hivatalos tisztségüket és a magán-praxisukat kultiválják, hanem kötelességszerűleg és a saját iniciatívájukból tegyenek meg mindent a lakosság, a nép jólétéért. Az ő kötelességük minden hetivásáron az áruk minőségét ellenőrizni, minden piacot megnézni; az elöljáróságnak pedig az árakat kell felülvizsgálnia és úgy a községi orvosok, mint a saját észleleteikről hozzám jelentést tenni. A községi elöljáróság mintegy tapintó szerve az én hivatalomnak; mindent lát és mindent hall is és erről jelentést kell tennie. Ilyen szellemű rendeletet az elöljáróságok tőlem már többízben kaptak.

Főszolgabíró úr szíveskedjék az árak megállapításáról is nyilatkozni…

– A maximális árak megállapítása nem tartozik az én jogkörömbe. Az uzsorának igen hathatós ellenszere az, ha a községi elöljáróság azoknak a kereskedőknek és kofáknak, akiket uzsorán kaptak rajta, nem ád helyet a piacon. Így történik ez például Erzsébetfalván. A piacnak ugyanis az a rendeltetése, hogy a termelő áruját közvetlen a fogyasztónak adja el. Ha a kereskedő veszi meg az árut a termelőtől egy tömegben, úgy ez nem szolgál egyéb célt, mint azt, hogy beraktározza és megvárja a nép kiéheztetését. A községi hatóság feladata, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel a piac rendjét fenntartsa és az üzérkedésnek gátat vessen. Ahhoz az én hivatalomnak meg van a joga, hogy a kereskedők által visszatartott árukat forgalomba hozassa, mert a visszatartás és az árdrágulásra való várakozás jogtalan cselekmény. De ehhez is az kell, hogy az elöljáróság az ilyen eseteket tudomásomra hozza.

– A rendőrfőkapitány éppen most adott ki rendeletet, amely az elővásárlók ellen irányul…

– Rendben van. És mivel ennek a hatálya Kispestre, Pestszentlőrinczre és Erzsébetfalvára is kiterjed, az elöljáróságnak ezen a téren karöltve kell a rendőrséggel működnie. Arra vonatkozólag is kiadtam már rendeletet, hogy az elöljáróság minden piacra vásárbiztost küldjön ki, aki az ellenőrzést gyakorolja.

– A burgonya-uzsorát se lehet meggátolni, főszolgabíró úr?

– Lehet, de csak községi burgonya forgalomba hozatalával. Utasítottam is az elöljáróságot, hogy burgonyát szerezzenek be és olcsón árusítsák. Kispest elöljárósága, úgy tudom, eddig csak két waggont tudott szerezni, Erzsébetfalva részére azonban már útban van húsz waggon és az elöljáróság további 30 waggont is biztosított a község részére.

– Még a lisztkérdésről kérjük szíves felvilágosítását…

– A lisztnek Bács-Kúláról való felhozatala rettenetes nehézségekbe ütközik. Én most a fővárostól kérek a járás számára három és fél waggon kukoricalisztet, hogy legalább ez legyen. De remélem, hogy sikerülni fog a nehézségeket legyőzni.

Eddig vannak a főszolgabíró úr érdekes és értékes felvilágosításai. Mindazt, amit ezekkel kapcsolatban elmondandónak tartunk, vezető cikkünkben jegyezzük meg.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 3. szombat

(A Lipták-gyár égése) Vasárnap este Pestszentlőrincen olyan esemény történt, amely az egész ország szempontjából rendkívül sajnálatos: kigyulladt a Dr. Lipták és Társa gyári részvénytársaság telepének srapnellosztálya és kovácsműhelye. A tüzet, amely ismeretlen okból származott, este 7 óra után jelezte a gyár kürtje. Gyors iramban ott termettek a kispesti és pestszentlőrinci tűzoltóság kocsijai, majd megérkezett a budapesti ferencvárosi tűzoltóság is. A rend fenntartására katonaságot vezényeltek ki, amely derekasan segített a tűzoltóság megfeszített erejű munkájában. A tüzet sikerült teljesen lokalizálni, úgy hogy a kigyulladt munkatermen kívül semmiben sem esett kár.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 3. szombat

(A kispesti villamos menetrendje) A mozgósítás és a háború első döbbenetében a villamostársaságok azon a címen, hogy személyzetük egyrészét katonai szolgálatra hívták be, korlátozták a villamosjáratokat, így például a Kispest-Szentlőrinci vasút megszüntette az este 11 óra 37 perckor induló utolsó kocsiját, de az Erzsébetfalvára induló éjféli kocsikat se indították a városi és a közúti vasutak. Míg azonban a közúti vasút már visszaállította erszébetfalvai járatait, úgy, hogy este 12 óra 20 perckor indul kocsi a közvágóhídról, amely egész Erzsébetfalvát bejárja, addig a Kispest-Szentlőrinci Vasút még mindig 11 órakor indítja utolsó kocsiját a Szent István kórházból. Ez semmiképpen se indokolt. A háború kilencedik hónapjában vagyunk, a napi élet visszazökkent a rendes kerékvágásba, nem lehet tehát a mozgósítás idején életbeléptetette állapotokat fenntartani. A közszolgálat érdeke is megkívánja, a változást, mert a budapesti hadfelszerelési gyárak munkásainak és a posta alkalmazottainak tekintélyes része Kispesten, Pestszentlőrincen és a Wekerletelepen lakik. Ezek többnyire 11 óráig dolgoznak és mire a Szent István kórházhoz, vagy a Népligetig érnek, már nincsen villamos, amely hazavigye őket. Fáradtan, kimerülten kell hazagyalogolniok és ezt a munka is megsínyli. Némethy Jenő járási főszolgabíró március 18-án átírt a villamostársulat igazgatóságához, hogy a 12 óra 37 perces kocsit állítassa be a menetrendjébe. Nem luxusjáratot, nem színházi kocsit kérünk, hanem kocsit a fáradt munkásemberek számára. Remélhető, hogy az igazgatóság mielőbb eleget is tesz ennek a jogos kívánságnak.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 10. szombat

(Van már liszt) A járási főszolgabírói hivatalban nyert értesülésünk szerint a kormány által a kispesti járás részére engedélyezett százhúsz waggon gabona egy része már megérkezett Bács-Kúláról. A budapesti Sütők Malma már meg is őrölte. Egyelőre hat waggon liszt áll rendelkezésre, amelynek árát Kispest és Pestszenlőrincz községek elöljárósága már át is utalta a malomnak. A lisztet szombaton osztották szét a kereskedők és pékek között, akik a község által kiadott utalványok ellenében a hatóságilag megállapított árak mellett adják el a közönségnek. A főszolgabírói hivatal reméli, hogy mire ez a hat waggon elfogy, addigra újabb hat mennyiség fog Bács-Kúláról érkezni.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 17. szombat

(A kispesti villamos menetrendje) Írtunk róla, hogy a Budapest-Szentlőrinczi H. É. vasút a háború kitörésekor megszüntette este 11 óra utáni járatait és hogy ez a körülmény a lakosság súlyos sérelmét képezi. A járási főszolgabíró fel is szólította a társaságot, hogy 11 óra után legalább még egy kocsit járasson és e felhívásnak eredménye is lett. A társaság igazgatósága plakátokon közli, hogy ezentúl az utolsó kocsi Budapest-Orci-út (Szent István kórház) végállomástól Lőrinc felé 11 óra 32 perckor, Lőrincről (Szarvas-csárda végállomástól) Budapest felé pedig 10 óra 38 perckor indul. A Kispest-gyár-utcai szárnyvonal végállomásáról Budapest felé 11 óra 7 perckor, a Szent-István kórháztól a Gyár-utca felé pedig 11 óra 33 perckor indul az utolsó kocsi.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 24. szombat

Pestszentlőrincz a háborúban

–

Kuszenda Lajos főjegyző a háború hatásairól és Pestszentlőrincz község jövőjéről

Megkérdeztük Pestszentlőrincz kiváló főjegyzőjét, Kuszenda Lajost, aki a háború megnövekedett munkahalmazatában, – mondhatni – önfeláldozással és fáradalmakat nem ösmerő, minden elismerésre méltó buzgalommal vezeti és tartja példás rendben községe ügyeit, – hogy Pestszentlőrincz lakossága és a község közigazgatása mennyiben érezte meg a háború hatásait?

            A népszerű főjegyző a következő érdekes felvilágosításokat volt szíves adni:

– A háború beállta és a mozgósítási rendeletek végrehajtása által előállott rendkívüli körülmények a községi élet minden fázisában megváltozott állapotokat teremtettek. A békét és a szorgalmas munkát szerető közönség természetesen kizökkent az élet rendes kerékvágásából. A háború első heteiben és hónapjaiban a beállott általános ipari és kereskedelmi pangás és az ezt magában foglaló munkahiány, a már korábban bekövetkezett általános gazdasági depressiót és a megélhetés nehézségeit fokozta.

– Amint a községbeli nagyszámú és nagyobb arányú gyártelepeink hadfelszerelési cikkek gyártásával kezdtek foglalkozni, az ipari munkahiány megszűnt és a közönségnek tekintélyes része a megélhetését biztosíthatta. A jelenben már – és ez csaknem kivétel nélkül mondható, – minden család részére, ha ennek feje családfői gondosságát komolyan teljesíti, megadatott a létfenntartás lehetősége.

– Ami speciálisan a kereskedelem és ipar helyzetét illeti, a gyári ipar, miután eredeti rendeltetésétől elvonatott és az ipari és gazdasági fejlődés teljesen megakadt, üzemi haszon szempontjából károsodást szenved és ez közvetett hatásában a községnek, mint erkölcsi testületnek gazdasági életére annyiban van rendkívüli hátránnyal, mert a közönségre kirovandó közterhek legnagyobb részét eddig a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok viselték, már pedig minél kevesebb ezen vállalatok tiszta kereseti nyereménye, természetesen annál nagyobb az a közteher, amelyet magának a közönségnek kell vállalnia. A kisebb ipari és kereskedelmi közgazdaság a kereslet teljes lanyhasága folytán válságos helyzetbe került; iparosaink és kereskedőink nagyrésze a harctéren teljesíti honfiúi kötelességét és ennek következtében egyes ipari ágak és üzletek megszűntek, helyükbe pedig újabbak nem keletkeztek.

– A község közigazgatásának a mozgósítás első heteiben, amikor az alkalmazottak oly nagy  része vonult be, hogy a jóval megszaporodott hivatali teendőket a főjegyző csupán két segéderővel láthatta el, a legnagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie. Később a hiányzó munkaerők – ha nem is teljes létszámban – a lehetőség szerint pótoltattak, úgy, hogy a közérdek szempontjából az alkalmazottak fokozott munkássága által a községi közigazgatás hátrányt nem szenved.

            – A mai rendkívüli háborús viszonyok közepette egyébként minden hivatali kötelességen felülállónak tartja a főjegyző a mozgósítás folytán bevonultak gyámolnélküli családjainak segélyezési és ellátási ügyét és a közélelmezésnek az uzsora kimutatásával és üldözésével való biztosítását.

– Községfejlesztési szempontból az előző évben megállapított programm végrehajtását a háború megakadályozta, különösen a nagyobb arányokat öltő állandó burkolattal tervezett útépítési programm nem volt kivihető, mert már az első esetben, a Gyömrői-útnak makadámszerű kiépítése tárgyában augusztus 4-re kitűzött versenytárgyalásra a vállalkozók részéről ajánlat sem adatott be. Egyébként pedig a község anyagi megterheléssel járó beruházásokat a háború tartama alatt a m. kir. belügyminiszter úr rendeleti értelmében nem is eszközölhet.

– Kulturális szempontból a népiskolai közoktatás alig orvosolható sebet szenvedett azáltal, hogy a kiváló férfi tanerők kivétel nélkül bevonultak, a tanerők létszáma nagymértékben csökkent, a tankötelesek az iskolát nem látogatták kellő számban, úgy, hogy az időközben szabadságolt férfitanerőkre vár az a nehéz feladat, hogy meghosszabbított tanítási idővel és fokozott buzgalommal igyekezzenek az elmulasztottakat pótolni, aminek sikeréhez kétség nem fér.

– Szíveskedjék főjegyző úr arról nyilatkozni, miként látja a község jövőjét a háború után? …

– Ha az egymással küzdő nemzetek lelkében megterem az egész emberiség boldogulását biztosító, hosszantartó béke, az évszázadok alkotásait leromboló nagy vihar helyébe az újjáalkotás és a nemzeti öntudatra ébredés korszaka fog következni. A magyar nemzetet a nehéz háború viszontagságai arra fogják tanítani, hogy gazdagnak, szegénynek egyaránt a réginél fokozottabb munkálkodással kell megteremtenie az egyéni és az általános emberi jólétet. A háborúban leromboltat újjáépítjük, újakat és nagyszerűbbeket alkotunk és a reakció helyébe az akció kötelességérzete lép. Ez aztán éreztetni fogja hatását községünk, mint a nagy politikai alakulatok e szűkebb közületének járó fejlődésére nézve is. Ipari és gyári vállalataink produktív munkája fellendül, meglévő gyártelepeink fejleszteni fognak és új gyártelepek keletkezését is remélhetjük annál is inkább, mert a fővárost övező szomszédos községek közül kedvező fekvésénél, közlekedési és munkásviszonyainál fogva, új gyártelepek létesítése szempontjából községünk az első helyen predesztinált.

– A községre mindenesetre nagy fejlődést ígérő ezen ipari fejlődési szempontok mellett nyaraló jellege sem fog háttérbe szorulni és abban a reményben vagyok, hogy ha a legmesszebbmenő takarékosságra tanító háború hatása nem fog nyomtalanul eltűnni, a székesfővárosiak nyaralni kívánó középosztálya szívesen fogja felkeresni a nyaralás igényeit sok tekintetben kellemesen kielégítő községünket, mert ez a nyaralás csak kisebb anyagi áldozatokat követel. A nyaraló jelleg fejlesztése érdekében szépészeti programm végrehajtása, – mint járdaépítés, fásítás, beltelkek parkírozása, villaszerű építés, – lesz a feladatunk. Ennek a programmnak a keresztülvitele – legyenek bár reményeim rózsásak – hathatósan fogja előmozdítani községünk naggyá fejlesztését és jelenlegi polgártársaink ittlakásának kedvessé tételét.

Eddig a főjegyző úr rendkívül érdekes és figyelemreméltó felvilágosításai. Hozzájuk megjegyzést fűzni szükségtelen, mert a kijelentések önmagukért beszélnek. Tudjuk, hogy Kuszenda Lajos, akinek Pestszentlőrincz fejlődése körül máris hervadhatatlan érdemei vannak, minden tőle telhetőt meg fog a maga lankadatlan ambíciójával és községe iránti szeretetével lenni, hogy Pestszentlőrincz tényleg azzá és olyanná legyen, amire eddigi fejlődésének iránya szerint a jövőben is predesztinálva van.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. április 24. szombat

 (Megszűnik a Hofherr-féle hadikórház?) Kispesten híre kelt, hogy Hofherr Albert udvari tanácsos május elsején megszünteti a hadikórházat, amelyet a háború kitörése óta nagy anyagi áldozatokkal tartott fenn. Hogy miért határozta volna el a tanácsos úr a hadikórház feloszlatását, arról nem lehetett megtudni semmit, de örvendetes tény, hogy ez az elhatározása még nem végleges. Érdeklődésünkre ugyanis illetékes helyen azt a felvilágosítást adták, hogy ez ügyben döntés még nem történt. Rendkívül sajnálatos is volna, ha ez a hadikórház, amely annyi sebesült és beteg hősünknek adott helyet és amelyben az odaszállított katonák a modern hygiéna és a kényelem minden eszköze mellett odaadó, gondos és szerető ápolásra találtak, most megszűnne. Hofherr Albert a háború óta fokozódott elfoglaltsága idején is talált rá időt, hogy a kórház ügyeivel foglalkozzék. A hír, hogy most a kórházat megszüntetni szándékozik, Kispesten és Pestszentlőrinczen is érthető sajnálkozást keltett és a pestszentlőrinczi Polgári Kör legutóbbi ülésén el is határozta, hogy a tanácsos urat elhatározásának megmásítására fogja kérni. Ugyanilyen irányban tettek lépéseket a kispesti és a pestszentlőrinczi elöljáróságok is.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 8. szombat

 A Hofherr-féle hadikórház sorsa

–

Községi kezelésbe ment át

A háború elején a kormány Kispest községet is kötelezte arra, hogy száz ágyas hadikórházat állítson fel, ami persze a község jelentékeny anyagi megterhelését jelentette volna. A járási főszolgabíró és a községi elöljáróság közbenjárására Hofherr Albert udvari tanácsos hajlandónak nyilatkozott arra, hogy ilyen kórházakat létesít, azt a Vörös Kereszt rendelkezésére bocsájtja és megfelelően fel is szereli. A kórházat be is rendezték és Hofherr Albert fenn is tartotta május elsejéig.

            Egyik legutóbbi számunkban jelentettük, hogy Hofherr Albert május elsejére fel akarta oszlatni a hadikórházat. Személyi és tárgyi differenciák voltak az udvari tanácsos elkedvetlenedésének okai; a kórház orvosa és gondnoka hír szerint működésökkel annyi és olyan panaszokra adtak okot, amelyek az ápoló személyzetet, de meg az ápoltakat is legnagyobb mértékben elkeserítették. Azok az áldatlan állapotok, amelyeket a folytonos súrlódások előidéztek, arra késztették a Vörös Kereszt megbízottját, dr. Bókay Árpádot is, hogy ebbeli minőségéről a főszolgabíróhoz intézett levelében lemondjon.

            A kórháznak azonban nem volt szabad megszűnnie és ezért a kérdést úgy oldották meg, hogy a Hofherr-féle hadikórház vezetését május elsején a községi elöljáróság vette át. Hofherr Albert átengedte a kórház felszerelését és a helyiséget, gondoskodik annak fűtéséről és világításáról és havi 600 korona segélyt is ad. A gondnoki teendők elvégzését Skultéty Rezső kispesti állami anyakönyvvezető vállalta magára, a betegeket pedig a kispesti községi orvosok fogják kezelni. Bizonyos, hogy az elöljáróság kezelésében és ellenőrzése mellett a visszás állapotok meg fognak szűnni és rend lesz a Hofherr-féle hadikórházban.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 15. szombat

Pestszentlőrincz képviselőtestületének közgyűlése

 

A pestszentlőrinczi képviselők kötelességtudóbbak, mint a kispestiek, nagyszámban látogatják a közgyűléseket. Pénteken délután is népes rendkívüli közgyűlés volt, amelynek első napirendi pontjaként a Lipták-gyár terjeszkedését tárgyalták.

            A Lipták-gyár ugyanis laboratóriumot, hengeresztergaműhelyt és lóistállót kívánt építeni, amihez községi közterületek átengedését is kérte. A területátengedés két részben történt meg, 1911-ben és 1914-ben. Az 1911-es átengedést a vármegye nem hagyta jóvá, az 1914-est igen. Az első határozatra vonatkozólag a képviselőtestület ez évben újabb határozatot hozott, amely most a vármegye jóváhagyását várja a gyárnak azonban a község ettől a jóváhagyástól feltételezetten megengedte a birtokbalépést. A telepengedély megadását most a főszolgabíró megtagadta azzal, hogy a közterületek átengedése még jogerősen meg nem történt. A gyár a főszolgabírónak azt a határozatát megfellebbezte az alispánhoz; a képviselőtestület pedig elhatározta, hogy felkéri az alispánt, ne határozzon a fellebbezés tárgyában mindaddig, míg a törvényhatóság a területátengedésre vonatkozó határozatot jóvá nem hagyta. Ha az alispán a kérelmet teljesíti és a vármegye jóváhagyta a terület-átengedést, ami kétségtelen, akkor az alispánnak módjában lesz a telepengedélyt megadni.

            Második tárgyként a képviselőtestület jóváhagyta a Budapesti tiszai h. é. vasúttal községi területsávok átengedése tárgyában kötött újabb szerződést. Ezután elfogadta az ipariskola 1914-15 évi költségvetését és elhatározta, hogy a mutatkozó 1807 korona hiány fedezésére államsegélyt kér.

Negyedik tárgy volt a Gyömrői-út kiépítésének régen húzódó ügye. Az út kiépítését tavaly elhatározták, 38000 kor. költséggel, de a meghirdetett versenytárgyalás meddő maradt. Most olyan mód kínálkozik, hogy a község 22000 kor. költséggel építtetheti ki az utat és ehhez is az érdekelt gyárosok és földtulajdonosok mintegy 10000 kor.-val járulnak hozzá. Tekintettel a község anyagi helyzetére, kölcsönt kell felvenni, de mivel a bankok csak törvényhatósági jóváhagyás után adnak, az út kiépítése pedig sürgős, nehézségek támadtak volna, ha két áldozatkész polgár nem akad, akik 6%-os 15000 koronás kölcsönt hajlandók adni. A közgyűlés az út kiépítését újból elhatározta és felhatalmazta az elöljáróságot a kölcsön felvételére. Az utat makadám-burkolattal látják el.

            E határozat körül két olyan említésreméltó tényt jegyezhetünk fel, amely mindenképpen örvendetes Pestszentlőrinczre nézve. Az egyik az, hogy Kuszenda Lajos főjegyzőnek sikerült az út kiépítése körül rendkívül jelentékeny, mintegy 16000 koronát kitevő megtakarítást kieszközölnie. Hogy ez miképpen történt, arról most a dolog természete miatt bővebben nem szólhatunk, mert a cenzúra az ügy ilyen ösmertetését ezidőszerint katonai érdekekből törölné. Tény, hogy a főjegyző, aki az érdekelt gyárak hozzájárulása körül is sokáig és eredményesen fáradozott; – az alkalom ésszerű felhasználásával és körültekintéssel ezt a nagy összegű megtakarítást szerezte meg községének. – A másik tény, amelyet nem hagyhatunk megemlítés nélkül, annak ellenére sem, hogy maguk az érdekeltek is tiltakoztak a dolog nyilvános pertraktálása ellen, az, hogy két pestszentlőrinczi polgár, Steiner Mór és Szimper József juttatták a községet abba a helyzetbe, hogy a főjegyző által teremtett kedvező alkalmat megragadva, a Gyömrői-utat kiépíttesse. Ők adták ugyanis minden anyagi haszon nélkül a 15.000 korona kölcsönt. A két derék polgár nemes ténykedése akkor, mikor a milliók tulajdonosai is elzárkóznak az elől, hogy közcélokra áldozzanak, nyomósabban esik latba és minden elösmerést megérdemel. A főjegyző a közgyűlésen meleg szavakkal emlékezett meg e tényről és a két polgárt a közgyűlés felállással üdvözölte.

            A közgyűlés végül az új házszámozás telekkönyvi bevezetésének költségeire 400 koronát szavazott meg és illetőségi ügyek elintézése után véget ért.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 22. szombat

(Munkásnyúzás a szentlőrinczi botgyárban) Ilyen címmel írja a „Népszava” a következőket: „(Levél) Tisztelt szerkesztő elvtárs! Kérem a következő sorokat lapunkba közzétenni, vagy ha nem lehet, illetékes helyen bejelenteni szíveskedjék. Rényi Oszkár pestszentlőrinczi botgyára az első mozgósítás óta nem botot, hanem ládákat készít Weisz Manfréd konzervgyárának. A gyári munkások száma 40–50, a ládakészítők száma 50–150 között váltakozik. A ládakészítők között sok a családos ember, akik tanult asztalosok, alig keresnek hetenkint, átlag véve 10 koronát. Ezek a ládakészítők sem munkakönyvüket leadni, sem betegsegélyt fizetni a munkásbiztosítónak nem tartoznak Ez így van az első mozgósítástól a mai napig. Itt jegyzem még azt meg, hogy az alkalmazottaknak egy része nő, egy része gyermek. A fentiekért felelősséget vállalok. (Aláírás.)” Eddig a panasz. A gyár meghallgatása nélkül persze nem lehet megállapítani, hogy a panaszkodónak igaza van-e.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. május 29. szombat

(A hadikölcsön és a községek) A második hadikölcsön sikerében a községek munkájának is nagy része lesz. A pestszentlőrinci elöljáróságnak erre vonatkozó felhívásából közöljük a következőket: „Hadikölcsönt jegyezni kötelesség önmagunk és az egész nemzet érdekében! Legkisebb jegyzés 50 korona. Ennyi, vagy ennek többszöröse bizonyára önnek is birtokában van! Adja kölcsön annak az államnak, mely érte biztos és nagy kamatot ad csak azért, hogy a pénzzel a mi hatalmunkat és erőinket növeljük, ne másoknak keressünk, ne másokat hizlaljunk, hanem dolgozzunk már egyszer magunknak is! Az államnak adott kölcsönökből mi élünk ismét, a mi fiaink harcolnak érettünk, mi kapjuk azokat vissza dús anyagi és erkölcsi kamatjaival megszaporodva. A hadikölcsön papírok jobbak a bankónál, de jobbak a tudatlanságból eldugott bármely ezüst vagy aranypénznél is, mert a pénz sohasem ér annyit, mint a névértéke; kopik és gyümölcsözés nélkül hever, míg a hadikölcsön papírja oly államadósság, melyért az állam még fokozottabb mértékben felelős és ráadásul állandó jövedelmet is hoz. Sőt pénz helyett is használható, mert a kötelező lombardírozás által bármikor pénzre váltható. Az államhatalomnak módjában volna ezer és ezermillió előteremtése más utakon is, de saját javunkat akarja akkor, amidőn tőlünk kérve nekünk fizet érte és egyben módot ad arra, hogy hazafias kötelességét veszélytelenül teljesíthesse az is, aki nem a lövészárokban harcol, nem kockáztat semmit, csupán feleslegét adja oda azért, hogy bőségesen, kamatostól visszakapja.”

Kispest–Szentlőrincz, 1915. június 5. szombat

(Túl a negyedik milliárdon) A pénzügyminisztérium és a nagybankok és a takarékpénztárak tisztviselői jóformán kizárólag a kölcsönjegyzés lebonyolításával vannak elfoglalva, miután az aláírások tömege egyáltalán nem csökkent. Különösen a nemzetiségi vidékekről érkezik újabban sok jegyzés, ami annál örvendetesebb, mert a külföldön mesterségesen terjesztett vádaskodások értékét teljesen lerontja. Az egész nemzet szolidaritása nyilvánul meg azokban a kis száz, kétszáz, háromszáz koronás jegyzésekben, amelyek a legelrejtettebb falvakból nehézkes úton jutnak el az aláírási helyekre és amelyek az alsó néposztályok megható és biztató áldozatkészségét igazolják. A vidéki takarékpénztárak együttvéve igen nagy összeget írtak alá és jegyzéseiket még egyre szaporítják. A vármegyék, közhatóságok és alapítványok jórészt felemelték első aláírásuk összegét, hogy az olasz háború okozta tehertöbbletet lehetőleg ellensúlyozzák. A szövetkezetek, általában a gazdák mindenütt vezetnek a kötvényvásárlásban és a kereskedelmi és ipari rétegek is, dacára a nehéz konjunktúrának, megteszik a magukét. Amire még szükség van, azt csak a nagytőke és a nagybirtok erőmegfeszítése, amely a kölcsön sikerét példátlanná teheti.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. június 12. szombat

(A községek és a lisztkezelés) Igen sok panasz merült fel minden községben a liszt körül. A kereskedők ellen, akik a lisztet kezelték, sokan és sokféleképpen panaszkodtak. Ezeknek most véget vet az a miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy a lisztet vagy a község vegye házikezelésbe, vagy pedig kizárólag a szövetkezetnek adja ki elárusításra. Ez ugyan sérti a kereskedők érdekeit, de erre nem volt a miniszter tekintettel a rendelet kiadásánál, csupán a közönség érdekeit tekintette, ezt pedig jobban szolgálja a községi kezelés. Pestszentlőrincz főjegyzője, Kuszenda Lajos már foganatosította is ezt a rendeletet és most községi kezelésben árusíttatja a lisztet, amivel mintegy havi 900 korona kiskereskedői hasznot biztosított a községnek, másrészt pedig az is bizonyos, hogy Pestszentlőrinczen most már mindenki akadálytalanul megkapja a számára utalványozott lisztmennyiséget, – feltéve, hogy a kormány ad a községeknek továbbra is lisztet. Őszintén szólva, a türelem mellett nagy önfeláldozást kíván ez a községi kezelés, már csak azért is, mert most az asszonyok Pestszentlőrinczen is csapatostul viszik be a kenyereket a községházára azzal a panasszal, hogy az teljesen élvezhetetlen. Igen üdvös volna, ha a földmívelésügyi miniszter megszívlelné a járás közönségének erre vonatkozó nagy panaszait és nem etetné meg az ország egész kukoricakészletét a kispesti járás lakosságával.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. június 19. szombat

(Próbasütések) A sok jogos panasz folytán, amelyek arra vonatkoztak, hogy a kenyérlisztből lehetetlen élvezhető és étvággyal elfogyasztható kenyeret készíteni, – a kispesti járás főszolgabírája szakértőkkel próbasütéseket tartott és ezekből, így mondják a főszolgabírói hivatalban; megállapították, hogy a kenyérlisztből igenis lehet jó és elfogyasztható kenyeret sütni. Mivel azonban az asszonyaink ennek nem tudják a módját, a főszolgabíró szakértőkkel le fogja íratni, miként kell a kukoricalisztből kenyeret készíteni és ezt a receptet röpcédulákon fogják elterjeszteni. Kíváncsian várjuk, hogy ez a hatósági kioktatás milyen eredménnyel fog járni.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. július 10. szombat

A szökevény szerelmi drámája

–

Gyilkosság és öngyilkosság

 

A pestszentlőrinci határban hétfőn délután szerelmi dráma játszódott le. Egy szökött katona féltékenységből lelőtte a menyasszonyát, egy vasúti őrnek a leányát és azután elbujdosott. A keresésére kiküldött rendőrök kedden reggel őt is holtan találták meg a kispesti erdőben.

            Kovács Antalnak hívják a gyilkos katonát. A 32-ik gyalogezredben szolgált és még a bevonulása előtt megismerkedett Győri Juliannával, a pestszentlőrinci határban lévő 85. számú vasúti őrház őrének tizennyolcesztendős leányával, akit meg is kért feleségül. A leány is vonzódott a fiatalemberhez és elhatározták, hogy ha hazakerül a háborúból, férj és feleség lesznek.

            Kovács azonban rendkívül szerelmes természetű ember volt és ezért nem bírta sokáig a katonaságot. Féltékeny volt a menyasszonyára és hogy láthassa, megszökött az ezredétől. Itt bujdokolt valahol a főváros környékén és leste az alkalmat, hogy mikor találkozhatik feltűnés nélkül Győri Juliannával.

            Hétfőn délután az őrháztól mintegy ötszáz lépésnyi távolságban találkozott a leánnyal, aki megszidta Kovácsot, hogy miért hagyta el ezredét, amikor abból nagy baj lehet rája nézve.

– Nem tudok nálad nélkül élni, – mondta a szerelmes legény – gyere velem, valahol elvonulunk, ahol senki sem ismer.

A leány tiltakozott ez ellen és igyekezett rábeszélni Kovácsot, hogy térjen vissza az ezredhez, amit azonban ez semmi áron sem akart megtenni.

Egy darabig még beszélgettek, majd a fiatalember hirtelen revolvert rántott elő s azt kétszer a mit sem sejtő leányra sütötte. Győri Julis szó nélkül bukott a vetések közé és mire a revolverlövésekre elősiető emberek odaértek, már nem volt benne élet.

Kovács Antal véres tettének elkövetése után elmenekült; úgy, hogy az odasiető emberek csak a hűlt helyét találták. Keresték mindenfelé és aztán jelentést tettek a kispesti rendőrkapitányságnál, amely embereket küldött ki a gyilkos szökevény felkutatására.

Kedden reggel jelezte azután a kispesti kapitányság a főkapitányságnak, hogy Kovács Antalt megtalálták a kispesti erdőben, holtan. A revolverében még megmaradt golyókkal szíven lőtte magát.

Pesti Hírlap, 1915. július 15. csütörtök

– (A sördrágítók ellen.) Az újpesti vendéglős ipartestület után most a kispesti és pestszentlőrinci polgárság indított mozgalmat a horribilis sördrágítás ellen. Huszonötös bizottság alakult a mozgalom vezetésére, amely legközelebb nagygyűlést rendez, hogy a polgárság tömegei foglaljanak állást a példátlan áremeléssel szemben. A felhívás a következő:

Polgárok! A sörgyárak a háború óta most már másodízben emelik fel a sörnek az árát. Ezt az áremelést nem indokolja semmi, – nem egyéb az illetéktelen haszonszerzésnél. Polgárok! Erre a folytonos árdrágításra a közönség csak egy módon felelhet: a sör bojkottjával! Kispest és Pestszentlőrinc polgárai! Felszólítunk benneteket, hogy legalább négy hétig ne igyatok sört! Mondjatok le a sörivásról legalább erre a rövid időre. Országos mozgalom indult a sördrágaság ellen, csatlakozzunk mi is ehhez. Vége van annak az időnek, mikor jogtalan haszonért uzsoráskodhattak a közönség bőrére. Legközelebb nagygyűlést tartunk ebben a kérdésben. Addig is legyen a jelszó: Nem iszunk sört!

Kispest–Szentlőrincz, 1915. július 24. szombat

(Kis gyermekek hazafias ünnepélye) Nagyon kedves, szép ünnepély folyt le e hó 17-én a pestszentlőrinczi eperfasori áll. kisdedóvodában. Apró emberkék, 3-5 éves kis fiúk és kis leányok aktuális, háborús gyermek-színdarabot adtak elő és ezen kívül párbeszédekkel, versecskékkel, kedves jelenetekkel gyönyörködtették a szülőket és érdeklődőket. Jelen volt dr. Petri Mór kir. tanácsos, tanfelügyelő is, aki a látottak és hallottak felett a legnagyobb  megelégedését és örömét nyilvánította, egyben pedig a kisdedóvoda vezetőjének, Kuhárné Rádly Gizella áll. óvónőnek hivatali buzgalmáért és nagy fáradozásaiért elismerését és köszönetét fejezte ki. Az ünnepély alkalmával önkéntes adományokból befolyt 27 kor. 34 fill. jövedelem a háborúban elesett magyar tanítók özvegyei és árvái javára fordíttatik. A nemesszívű adakozóknak ez úton is hálás köszönetet mond az óvoda vezetőnője.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. szeptember 4. szombat

(A legöregebb népfölkelők sorozása) A 48-50 éves népfölkelők sorozása most folyik Kispesten. Pestszentlőrinczről alkalmasnak nyilvánítattak többek között Gál András volt országgyűlési képviselő, Bernolák Máté gyógyszerész, dr. Simonyi Géza orvos, Konyovits Miklós miniszteri titkár, Erdős Miklós parkettgyári tisztviselő, Kohaut Rezső gyárvezető, Wartha Rezső gyárigazgató, Annus Sándor vállalkozó, Linczinger Tamás községi bíró és Tinger Ádám esküdt.

Kispest–Szentlőrincz, 1915. október 2. szombat

A rokkantak ellátása

–

Akció a kispesti járásban

 

Ezen a helyen már volt arról szó, hogy a kormány megrokkant és munkaképtelenné vált hőseinket valami módon nyugalmas és tisztességes egzisztenciához akarja segíteni. Hogy akik most elmennek, már lássák, a haza háláját, és lássák, hogy legnagyobb szerencsétlenségükben sem lesznek világ elhagyottjai: ezért kellett sürgősen erős és egészséges intézkedés, most rögtön, még a háború alatt, amidőn sok százan, bénák és nyomorultak jönnek hazafelé messzi orosz fogságból az oroszt verni menőkkel szemben. Részletes intézkedés történt és a háborúban született enyhítő és segítő rendelkezéseknek talán legszebbje érkezett most le a közigazgatási hatóságokhoz. A miniszterelnök rendeletéről van szó, arról, amely egy rettentő csúnya nevű új hivatal életrekeléséről értesít: Csonkított, Béna és Belbeteg Katonákat Gondozó Hivatal a címe. Ennyire szociális belátásból lett intézkedés kevés volt még. Egy nagyszerű elv, a bajbajutottakon segítés egyetlen nagyszabásúan helyes és erkölcsös elve öltött ebben a rendeletben intézményes formát, az az elv, amely a jótékonykodás alamizsna osztó és kegyelemkenyérrel kifizető főmunkája helyett a munkaképesség visszaszerzésében és munkaalkalmak teremtésében látja az emberhez méltó és embernek megalázkodás nélkül elfogadható igazi segítséget. Nem alamizsna, hanem arra alkalom, hogy a rokkant ember is munkából megélhessen. Íme, a társadalom összes bajainak szociális gyógymódja mutatkozik ebben a rendelkezésben és hogy ezt a kérdést ilyen modern, emelkedett messzenéző módon oldották meg, az biztató jele, hogy ezen a helyen más kérdésnek hasonlóan szociális, nem  efemer értékű alamizsnák és ideig óráig segítő, csak az akut tüneteket csillapító pótlékok, hanem fokozott munkaalkalmak és a munka fokozottabb értékelése útján való megoldására is van hajlandóság.

            A rokkantak ezután utólagos szorgos orvosi vizsgálaton mennek át. Akiken operációval lehet segíteni és ilyenek sokan vannak, azok, mielőtt elbocsátja őket a hadsereg, a sebésztudomány jóvoltából ismét egész emberek lesznek. Ha operálás már nem segíthet, a csonka hős tökéletes műkezet és műlábat kap és ezekhez való szerszámokat és ha úgy áll a dolog, hogy régi mesterségét így se folytathatja, ingyen új mesterségre tanítják ki. És ebben a jótéteményben azok is részesülnek, akiket eddig már rokkantan elbocsátott a hadsereg. Ezeket kell most felkutatni és arra kitanítani a közigazgatási tisztviselőknek, hogy munkaképességük ilyen visszanyerésére alkalmat ad a kormány és meg kell értetni velük, hogy az több és mérhetetlenül szebb, mintha ingyen és sovány kegyelemkenyeret kínálnának nekik.

            A fentemlített hivatal munkájának megkönnyítésére járásonkint és vármegyénkint gyámi bizottság alakult, amely a rokkantakat felkutatja, meggyőződik róla, hogy megélhetésük biztosítva van-e, munkaalkalmakat teremt, tanfolyamokra küldi és művégtagokkal látja el őket.

            A kispesti járásban ez a bizottság augusztus 27-én alakult meg. Az értekezleten a járási rokkant-gyám, Kopa Károly szolgabíró, – aki nagy lelkesedéssel és szeretettel karolta fel a rokkantak ügyét és páratlan ügybuzgalommal szorgoskodik azok ellátása körül, – hosszabb beszédben vázolta a gyámi bizottság céljait. Kispesten a rokkant-gyámi tisztséggel Somogyi Géza közgyám, Pestszentlőrinczen pedig Kohaut Rezső gyárvezető bízatott meg.

A rokkantak saját érdekükben teszik jól, ha a nevezetteknél jelentkeznek.

Pesti Hírlap, 1915. november 3. szerda

Lőrinci harcosok

 

Szemere Miklósnak a birtoka legjavarészben a székesfőváros közvetlen közelében levő Pest-Szentlőrinc nyaraló-község, melynek egyik remekfekvésű magaslatán építette a nemes főúr európaszerte híres céllövőházát.

Caput gloria mundi… Ez a fölírás ékesíti a lövőház homlokzatát, melyben kora reggeltől késő estig céllövő-gyakorlatok folynak: közös újoncok, honvédbakák puffogtatnak naphosszat…

Huba vezér kiváló ivadéka ezzel is hazafias szolgálatot tesz nemzeti ügyünknek s a lőrinci Szemere-városban élénk garnizonélet van. A háború eleje óta állandóan közel háromezernyi katonaság van a faluban: itt képezik ki az újoncokat, akiknek víg dalától hangos egész nap a különben máskor csöndes kis falu. Bakanóták hasítják a jólevegőjű tájakat… A község még beépítetlen kétezer holdnyi, mezőgazdasági művelés alatt álló területén, melyet özvegy Schwarcz Zsigmondné bérel Szemerétől, az idén orosz foglyok aratták le a föld gyümölcsét,  mert az uradalom munkásai legnagyobbrészt a harctereken vannak. Pár héttel ezelőtt vitték el innét a muzsikokat, akik lesoványodva, lerongyolódva érkeztek Péter-Pálkor s most szinte kihízva, meggömbölyödve, szomorúan távoztak el, nem tudtak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy itt kell hagyniok Lorenz-át (így nevezték a falut). A bérlőné jól tartotta őket.

De nemcsak a muszkák mentek el a faluból, hanem az őslakók is. Szemere lőrinci férfinépének nagyrésze már bevonult. A kilencezer lakosú községből, mint a falu népszerű főjegyzője, Kuszenda Lajos mondja, eddig már több mint ezerhatszáz van a harctereken.

A lőrinci harcosok sorát a mozgósítás első pillanatában a község érdemes bírája, Lippmann Lajos nyugalmazott honvédezredes, nyitotta meg, aki két fiával együtt hadbaszállott 65 éves kora dacára, kilépvén nyugodalmából.

Utána, mint a sasok vívni szálltak a lőrinci harcosok, Szemere katonái, lateiner emberek, kereskedők, kisiparosok, ifja-véne a falunak…

A villák, családi házak virágos kertjeiben az idén már nem igen látunk férfinépet. (Feltűnő sok volt az önkéntes jelentkező.) Az öreg méltóságos úr (a bíró), után sorba mentek a tanítók, vagy öten, a képviselőtestület tagjai, az esküdtek s a községháza hivatalnokai. A gyárak személyzete, az igazgatók és gyárvezetők munkásaikkal együtt. Még a járás népszerű szolgabírái is beváltak a népfölkelő szemlén. A falu két másik bírája (Linczinger és Tinger) is bevált, az utóbbi 53 éves s önként jelentkezett, úgy hogy bíró nélkül marad nemsokára a falu.

 – Majd eldirigálja a méltóságos asszony! – mondták derülten a lőrinci kaszinóban. (Lippmann ezredes felesége, kardos, délceg magyar asszony, úgy érti a községi ügyeket, mintha a községi törvény a kisujjában volna.)

Mikor e sorokat írom, vonulnak el ablakom alatt a tizennyolc éves lőrinci ifjú harcosok víg zeneszóval, dallal, virágosan, pántlikával. A vén Radics Laci, aki maga is rekruta, három fiával húzza nekik:

Isten áldjon szentlőrinci lányok,

Vissza jövök tihozzátok

Tavaszra…

Nyúlánk, acélizmú, pirospozsgás arcú, pelyhedző bajszú gyerekek a lőrinci harcosok ifjonti virági… lehetnek vagy százötvenen.

Alig várjuk, hogy mi 43-50 éves vén bakancsosok is marsoljunk utánuk. Mi 363-ból 240-en megyünk. Olyiknak 2-3 fia is van a harcmezőkön s könnyen megeshetik, hogy némelyikünket a fia fog abrichtolni… Hadi özvegyeinknek (így nevezik a faluban a bevonultak feleségeit) Kuszenda főjegyző és Cyprián pénztáros minden két hétben hűségesen kiosztja a hadisegélyt.

A jegyző úr a pénzen kívül hírekkel is szolgál az asszonynépnek:

– Az ura elsőosztályú vitézségi érme, stb.

A darázsderekak kiegyenesednek ilyenkor. A menyecskék délcegen rójják a Diófasor útját. Nyomukban pöttöm gyerekek, anyjuk ruhájába csimpaszkodva. A leendő lőrinci harcosok üde, csengő hangja túlharsogja a gyárkémények delet fúvó dudálását, amint éneklik:

– Isten áldd meg a magyart…

A Kert, 1915. december 15. szerda

Kis konyhakert. (S. Á.-né, Újpest.) Azt kérdi, hogy egy 50 négyszögöl területű konyhakertben mennyi zöldséget lehet termeszteni és mik volnának azok a termények, amelyek a mai viszonyok mellett leginkább termesztendők lennének.

            Feleletünk kérdésére az, hogy egy 50–100 négyzetöl területen igen sokat lehet termeszteni, de természetesen érteni kell a módját, és a mi fő, dolgozni kell, mert munka nélkül eredményt fölmutatni nem lehet. A kispest–szentlőrinczi kiskertek terményeiből rendezett kiállításon igen beszédes adatokat lehetett látni az 50 és 100 négyzetöles kertecskék terményeiről. Néhány példát említünk meg, a melyekből kitűnik az is, hogy mit érdemes termeszteni első sorban. Egy kis ügyeskedéssel ezeket a terményeket azonban jóval többel lehet megszaporítani. Jegyzeteink szerint p. o.

            Vas Istvánné termesztett 65 fej káposztát, 300 drb. kalarábét, 40 kg. hagymát és 50 kg. paradicsomot, Ágoston Ferenczné 200 kg. burgonyát, 70 drb. káposztát, 160 kg. zöldbabot, Kamugya Gyuláné 120 kg. burgonyát, 120 drb. káposztát 30 kg. zöldséget és 40 kg. zöldbabot, Laczkó Sándorné 85 kg. burgonyát, 45 kg. hagymát, 200 drb. káposztát, 25 kg. zöldbabot, 30 kg. tököt, 100 kg paradicsomot, Békássy Lajosné 100 kg. burgonyát, 150 drb. káposztát, 50 drb. kalarábét, 25 kg. hagymát, 75 kg. paradicsomot.

            A mint látja tehát, igen szép mennyiséget produkáltak. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy Újpesten és Budapest egyéb környékén hány ilyen kiskertecske van kihasználatlanul, a melyeken ugyancsak annyi zöldséget lehetne termeszteni, mily nagy kára van abból a köznek, és mily nagy mértékben lehetne egyszerre a piaczdrágaságot csökkenteni. […]

Pesti Napló, 1916. április 28. péntek

Kispest és Erzsébetfalva veszedelme.

Utcák, házsorok víz alatt.

 

Húsvét hétfő délutánján, amikor a főváros fölött végigvonult a pusztító felhőszakadás, Kispest és Erzsébetfalva utcáit elöntötte a víz és azóta egész utcasorok, házcsoportok, szántóföldek és rétek állnak víz alatt. Némely helyen egy méter magas a víz, másutt kilométer kerületű tó képződött, amelynek közepén elhagyatottan, alámosott alapzattal a rombadőlés pillanatát várja egy-egy ház, melynek lakói elmenekültek s most csónakon igyekeznek szegényes holmijukat megmenteni. Sivár és komor képet nyújt Budapestnek ez a két elővárosa, amely oly szépen fejlődött az utóbbi évek folyamán. A munkások tízezrei tették hazájukká az olcsó lakásos vidéket, házat építettek, kertet, földet míveltek és most a rossz és elhanyagolt csatornázó rendszer következtében hetekre hajléktalanokká lett sok száz család. Pedig Kispest és Erzsébetfalva már csaknem hozzátartozott Budapesthez, a szegény, dolgozó munkásosztály gyűjtötte össze fillérjeit, hogy tulajdonosa legyen egy szerény, barátságos, nyugodt otthonnak, amelyet most a talajvíz mos alá és elpusztulással fenyeget. Másfél méternyire a keramitos Üllői-úttól vagy a Soroksári-úttól, ahol Budapest teherkocsiforgalmának javarésze lebonyolódik, víz alatt állanak az utcák, a víz nem apad és hirtelenében összetákolt fapallókon közlekedik ezer és ezer ember, hogy megmentse az ártömegből nehéz munkában szerzett holmiját.

[…]

            Jóval nagyobb a pusztulás Pestszentlőrincen, a Rendesi-telepen. Itt kilométer hosszúságban még a villamos is vízben közlekedik. A pályatestet elöntötte a víz, az útszéli árkok a rettenetes víztömeget nem képesek levezetni és most katonák ásnak árkot, hogy lefolyása legyen az árnak. Mintha sziget lenne, úgy emelkedik ki a vízből egy-egy ház. A legtöbbjét nem lehet megközelíteni. Csónakon mentik az emberek a bútorokat, mert a szobákba is behatolt a víz.

            Hasonlóan víz alatt áll a Szemere-, Újpéteri- és Bókay-telep. Itt sok baromfi is elpusztult a vízben. A Pattasek-telken katonák ásnak vízlevezető árkokat, másutt szivattyúkat állítottak fel, de a munkaerő nem képes a víztömeggel megbirkózni. Kispesten a víz behatolt a Nyári Pál-utca 3., 5.,7. és 9. számú házaiba, az Atilla-utcába, Lőrincen a Bányai-utcába s itt a víz tönkretette a lakások berendezését is. Kőbánya felé a szántóföldek és rétek állnak víz alatt és semmi remény sincs, hogy rövid idő alatt levezethetik a vizet.

[…]

Népszava, 1916. május 9. kedd

Lipták!

 

cég nevétől hangos néhány nap óta a polgári sajtó. A vállalat igazgatósága most állapította meg az 1915. év üzletév mérlegét s ezzel kapcsolatban a föltűnően jó üzleteredményre való tekintettel a vállalat be akarja vezetni részvényeit a tőzsdére.

Ez az utóbbi hónapokban sokat szerepelt vállalat szinte amerikai ízű lendülettel kerül az ország legnagyobb, legtöbb munkást foglalkoztató ipai üzemei közé. Alig egy évtizeddel ezelőtt a vállalat mint vállalat, néhány ezer korona befektetéssel kezdte el üzemét és rövid néhány év alatt részvénytársasággá alakult át kétmillió korona alaptőkével. Két év múltán az alaptőkét fölemelték ötmillió koronára, 1915-ben 20 millió koronára emelkedett a részvénytőke.

A mindenképpen kitűnően jövedelmező vállalat mérlegei évről-évre szédítő arányokban gyarapítják a részvényesek vagyonát. A most publikált 1915. évi mérleg azonban még az eddig ismert szédítő arányokat is túlszárnyalja. AZ 1915. évi üzletév az 1915-ben még 5 millió korona részvénytőke mellett csekély 2,864.526 korona megállapítható nyereséggel záródott, ami azt jelenti, hogy a részvénytőke 57,2 százalékát jövedelmezte egy év alatt az üzem. A mérlegből megállapítható, hogy a kimutatott nyereségen kívül milliókra menő rejtett nyereségek is gazdagították a részvényeseket, sőt az igazgatóság szerényen a pénzügyminiszteri rendelet alapján csupán 6 százalék osztalékot fizet, míg a nyereség fönnmaradó százezreit a legképtelenebb elszámolás alapján, különböző alapokba fekteti.

Természetes, hogy a nyereségnek egy tekintélyes része hadinyereség. Az igazgatóság kommünikéjében kijelenti, hogy az eredmény számában már a lövedék-szállítás eredményei mutatkoznak. Az 57%-os nyereségen kívül a részvényesek vagyonai különböző börzemanipulációk, új részvénykibocsátással még szaporodott és bizonyos, hogy a háborút követő időkben, ha már nem lesz osztalékot korlátozó pénzügyminiszteri rendelet, ez a kitűnő vállalat módját találja majd annak, hogy részvényeseinek a mostani 6%-os osztalékot néhányszorosan kipótolja. Azonfölül jó üzleteredmény mellett a részvényeknek a tőzsdén való jegyzésével, a részvények árfolyamának mesterséges emelkedésével további milliók vándorolnak majd a részvényesek zsebébe.

A kitűnő üzleteredmény vizsgálata után önkéntelenül fölvetődik a kérdés: honnan kerül elő ez a sok millió? Kik ennek a rengeteg jövedelemnek a megteremtői és kik a haszonélvezői. Az igazgatóság által kiadott üzletévismertetés világosan megfelel erre a kérdésre. E szerint az igazgatóságnak a közgyűléshez intézett jelentéséből kitűnik, hogy a gyártelep éjjel-nappali üzemben a teljes kihasználásig foglalkoztatva van.

Mi ehhez hozzátehetjük, hogy az éjjel-nappali üzemben a munkások ezrei, férfi- és nőmunkások vannak foglalkoztatva és hogy az igazgatóság szavait használjuk, teljes kihasználásig  vannak foglakoztatva. Szinte emberfölötti munkát végeznek, e mellett a munkabérek a leggyalázatosabbak az egész vasiparban, a munkásokkal való bánásmód pedig ezidő szerint rajtunk kívül álló okokból lapunk hasábjain a teljes igazsághoz híven le nem irható. És aki munkabérével nincs megelégedve, aki a bánásmód ellen protestál, azt Lipták doktor úr itt-ott sajátkezűleg is figyelmezteti, hogy ezidő szerint ő a legszentebb és legmagasabb védelemben részesül. E mellett gondoskodik arról is, hogy gyárak öntudatos munkásai, bizalmi férfiai a gyár fojtott, füstös, egészségtelen levegőjéből talán kevésbé veszélytelen, de mindenesetre a tüdőnek jobb levegőt biztosító munkakörbe kerüljenek.

Ezzel jutalmazzák a gyár 57,2 százalékos nyereségét biztosító munkásokat, akiknek véres, verejtékes munkájából milliókra menő munka nélküli jövedelmet és vagyont juttatnak a részvényeseknek.

Mégis csak szép dolog a háború, mégis okos dolog, hogy a hadinyereségadóról szóló törvény megalkotását nem bízták a világ szép sorjával elégedetlenkedő szocialistákra, akiknek éhes szeme még a részvényesek gyomrába is betekintést kíván.

 

 

Budapesti Hírlap, 1916. szeptember 1. péntek

– Új alapítás a lövőszeriparban. Az Enzesfeldi Lövőszer- és Fémművek rt., valamint a Lipták és Társa rt. részvételével a Magyar Bank helyiségében ma új alapítás történt a lövőszeriparban, melynek üzletkörét tüzérségi lövedékek teljes fölszerelése, valamint lövőszerek gyártása fogja tenni. Az új iparvállalat létesítésének alapját tevő érdekközösség megteremtése céljából a Lipták-gyár szeptember 9-ikén rendkívüli közgyűlést tart, a melyen, mint a napokban már jeleztük, az Enzesfeldi-gyár két megbízottját és pedig Günther Alfréd igazgatósági tagot és Tomala Gusztáv vezérigazgatót a Lipták-gyár igazgatóságába meg fogják választani. A Magyar Lövőszergyár rt. igazgatóságát viszont a következőkből alakítják meg. Elnökül Krausz Simont, alelnökül Günther Alfrédet választották meg. Az igazgatóság tagjai a következők lesznek: Cséti Róbert, a Lipták-gyár ügyvivő-igazgatója, Dobay Aurél dr., a Magyar Bank ügyvivő-igazgatója, Günther Alfréd, az Enzesfeldi Lövőszer és Fémművek rt. igazgatósági tagja, Krausz Simon a Magyar Bank vezérigazgatója és Tomala Gusztáv, az Enzesfeldi Lövőszer- és Fémművek rt. vezérigazgatója. A felügyelőbizottságba a következők kerültek: Fényes Artur, Glücksthal Henrik, Kinscher Károly és Pláner Nándor.

Köztelek, 1916. október 14. szombat

 

[Libamérgezés Pestszentlőrincen]

[…]

Minthogy a háború kitörése óta több konkolymérgezés esete jutott tudomásunkra, a konkoly mérgező hatásáról pedig saját magunk által végzett kísérletek kapcsán közvetlen tapasztalataink nem voltak, az első esetek fellépése után Dégen Árpád dr.-ral, a budapesti m. kir. vetőmagvizsgáló állomás igazgatójával elhatároztuk, hogy a legközelebb felmerülő esetet behatóbban fogjuk megvizsgálni. Erre múlt év nyarán nyílt kedvező alkalom. St. H. pestszentlőrinci gyárigazgató 1915. év június havában egy kispesti kereskedőtől 8-as lisztet vásárolt. A lisztet burgonyával keverten adta libáinak deszkalapra kiszórva. Mihelyt a libák az első falatot lenyelték, az ételt otthagyták, láthatóan szédülés fogta el őket, fejüket rázták, mintha az ételtől meg akartak volna szabadulni, néhányan leültek, néhányan pedig oldalukra fordultak. Ezt látva, a libák gondozására fogadott asszony tanácsára, a libák torkát szalonnával kenegették, de ennek dacára rosszullétük a következő napig még fokozódott, ételhez többé nem nyúltak, kukoricát sem ettek; délelőtt 10 órakor döglött meg az első s délután 4 óráig 226 darab. Estig 262 darab hullott el. A megmaradottak napokig nem ettek, vagy csak egy kevés kukoricát, ellenben folyton ittak. Egy héten belül elpusztult még naponta 1–2, a többi pedig teljesen lesoványodott.

[…]

Budapesti Hírlap, 1917. május 18. péntek

A kár másfélmillió korona

Budapest, máj. 17.

A Kispest-Szentlőrinc határában levő Lipták dr. és Társa építészi és vasipari részvénytársaság telepén ma este tűz pusztított. A telep hatalmas épületkomplexum és egyszerre több épület borult lángba. A tűzoltók három és fél órai munka után a veszedelemnek elejét vették és az épületek legnagyobb részét megmentették, a kár azonban még így is másfél millió korona.

A Lipták-féle gyárban hatezer munkás dolgozik és az üzemet sohasem szakítják meg. A gyár főhomlokzata s Sárkány-utcára nyílik, s a főépület mellett sok apró épület, műhely emelkedik, valóságos kis város. Háromnegyed hét óra felé éppen a munkásokat váltották fel, a mikor a fémöntő és a mintaraktár között lángokat láttak felcsapódni. A mintaraktár helyiségei hamarosan lángban állottak és a tűz rohamosan terjedt. A Lipták-gyárnak saját tűzőrsége van, a mely azonnal munkába állott. A szomszédos gyárak tűzőrségei néhány pillanat alatt szintén a tűznél termettek. A tűzoltók látták, hogy a tűz terjedelme oly óriási, hogy saját erejükből nem küzdhetik le a veszedelmet, ezért a fővárosi tűzoltók segítségét kérték. Kispest, Szentlőrinc már nem tartozik a budapesti tűzőrség hatáskörébe, a budapesti tűzoltók polgármesteri engedelemmel ennek ellenére kimentek a helyszínre.

Ekkor már a telep egy része egészen lángban állott. A harminc méter hosszú és húsz méter széles mintaraktárépület helyén lángtenger volt. A raktárban fölhalmozva hevertek a nagyértékű minták, a melyek valósággal pótolhatatlanok. Hozzávetően számítva az itt elhamvadt cikkek értéke négyszázezer korona. Az asztalosműhely épületébe is belekapott a láng és a telepnek ez a része is elpusztult. A tűzoltók mindenekelőtt lokalizálásra gondoltak. Előbb széles kört vontak a tűz körül és körön kívül eső értékeket hozták biztonságba. Meg akarták menteni az égő épületek szomszédságában épült munkás- és tisztviselői étkezőhelyiséget, de a lángok hamarosan elérték az épület tetőzetét. A tűzoltók a bútorok egy részét kivitték az épületből és igy a pusztulástól tömérdek értéket megóvtak. Az étkező egyrésze a nagy munka ellenére megsemmisült, tekintélyes részét azonban megmentették. A fémöntőhelyiség egyik oldala szintén tüzet fogott. Csak az egyik rész perzselődött el.

A lokalizálás után a tűzoltók a gyár munkásainak segítéségével lángtenger eloltásához láttak. Tíz óra után néhány perccel a föladatot megoldották. Egy munkás oltás közben komolyabban megsebesült.

A tűz okát egész határozottsággal megállapítani nem lehetett. A tűzvizsgálatot holnap délelőtt tartják meg. A tűzoltók véleménye szerint a tűz a fémöntő helyisége és a mintaraktár között, valószínűen rövidzárlat következtében keletkezett.

A kár meghaladja a másfél millió koronát. A múlt esztendőben már egyszer pusztított tűz a gyárban, a mely azonban nem volt olyan méretű, mint a mai.

Pesti Hírlap, 1917. május 20. vasárnap

– (Tűzvizsgálat a Lipták-gyárban.) A Lipták-gyárban megtartott tűzvizsgálat megállapította, hogy a tűz a modell-raktárban keletkezett. A katonaőrség észrevette, hogy a raktár egy félreeső helyének kitört ablakján tódul ki a füst. Valószínűleg gondatlanság történt, de nincs kizárva az se, hogy szándékosság forog fenn. A kár épületanyagokban háromszázezer korona, modellekben hétszázezer korona. A bizottság utasította a rendőrséget, hogy a bűnvizsgálatot indítsa meg. Egyúttal átírt a szolgabírói hivatalnak, hogy kötelezze a gyárat szigorúbb tűzbiztossági intézkedések megtételére.

Népszava, 1917. június 9. szombat

A kispest-szentlőrinci gyárak munkássága

 

hatalmas tüntető fölvonulása külön fejezetet követel magának a választójog vörös péntekének történetében. Ha Budapestnek, Budapest környékének van kizárólagosan proletárjellege, Kispest–Szentlőrinc vidéke bizonyára ilyen. A szociáldemokrata párt választójogért való tüntetésre hívó szózatára egyértelműen hagyták abba a munkát pénteken délután fél 2 órakor a dr. Lipták-, az Első Magyar Lőszergyár, a Hofherr és Schrantz, a Teudloff és Ditrich gyárak munkásai. A dr. Lipták-gyár munkássága már a gyártelep hatalmas udvarán tömött, zárt sorokban fejlődött föl; e gyár tömege már pontban délután 2 órakor indult útnak a Gróf Apponyi Albert-utcán végig az Üllői-útra. Hozzájuk csatlakozott, szinte a gyárból kivonultukban, az Első Magyar Lőszergyár munkásainak a tömege. A gyárak elhelyeződése olyan, hogy a vonuló tömeget várhatta és nyomon követhette a Hoffherr-Schrantz-gyáriak roppant tömege. Az egyes gyárak munkásságának menete itt fejlődött hatalmas tüntető fölvonulássá, amely viharos kedvvel, nagy lelkesedéssel éljenezte a szociáldemokráciát, a békét, az általános választójogot. A Kossuth-téren gyülekeztek a Teudloff-Ditrich-gyári munkások és Kozsla elvtárs községi képviselő lelkes fölhívására, a kispesti demokrata polgárok. Amire a Lipták-, Lőszer- és Hofherr-gyári munkások megérkeztek oda, a Teudloff-gyáriak már fölfejlődve várták amazokat.

            Minden további és részletesebb megállapítások nélkül megírhatjuk röviden, hogy ilyen impozáns tömeg Kispestről még sohasem jött be tüntetésre a fővárosba! Az üzletek, természetesen mindenütt zárva voltak. A menet élén kerékpáros elvtársak haladtak. A menet eleje már a Határ-útnál járt, amikor az utolsó sorok még el sem igen igazodhattak. Nincs túlzás abban, hogy a fölvonulás óráiban egész Kispesten végig beláthatatlan emberkígyó hullámzott. A Határ-útnál nagyon sokan csatlakoztak a menethez, amelynek a nagyságát a rendező elvtársak 12.000-re teszik.

            A Zita-kórház előtt fölemelő tüntetés zajlott le. A tüntetésben fölvonulók és nézők egyaránt résztvettek. A fölvonulók a beteg és sebesült katonákra való tekintettel éltették a békét, a katonák meg harsányan, hosszasan éljenezték az általános választójogot. Meg kell írni, hogy ebben a nagy csapatban legalább 4000 volt a nőmunkás! És haladt tovább a menet az Üllői-úton. A laktanya előtt újabb tüntetés volt. A katonák a rokonérzés ezer meg ezer jelével halmozták el a fölvonulókat. A Szentistván-kórház előtt újabb nagy meglepetés. Ezrek és ezrek várakoznak itt a fölvonulókra, hogy azoknak a soraihoz csatlakozhassanak: azoknak a tömege, akik, éjjelesek lévén, nem mentek a gyárakba, másrészt sok száza és száza azoknak, akik, mert öregek, betegesek, gyöngék, a hosszú, fárasztó utat villamoson tették meg. És vonult végig a hatalmas tömeg a hatalmas nézőközönségtől övezett útvonalon, végig az Üllői-úton, mindig újabb és újabb százakkal megszaporodottan. Az Üllői-úton végig természetesen szintén zártak voltak az üzletek, elárasztottak a parancsoló piros kirakatplakáttal: Csak választójogos kormány jöhet!… Rendőr nem mutatkozott, zavaró incidens nem volt semmi. Mert zavaró incidensnek nem mondhatjuk azt, hogy a nagykörút vidékén egy főrendőr figyelmeztette a rendezőket, hogy a tüntetők a járdán haladjanak tovább. Az elvtársak meghallgatták az udvarias előterjesztést, és az ezrek vonultak tovább méltóságteljesen az úttesten, miközben a széles, nagy utca egyre viharzott a választójog, a béke, a szocializmus éltetésétől.

            A fölvonulás útja a belső Üllői-úton vezetett, azután tovább. A Calvin-téren – villamosközlekedés természetesen nem volt – befordult a menet, hogy a Mehmed szultán-úton vonuljon tovább. A vonulás nem sokáig tarthatott: a hosszú út nagyon sok időbe kerül: volt már 4 óra, amire a menet a Rákóczi-út közelébe érhetett, ekkorra már meg, amint a tudósításunk más hasábjain elmondjuk, a Baross-utcából, nagykörútról a Rákóczi-úton át vonuló tízezrek (Máv, gépgyáriak, konzervgyáriak, csepeliek, fegyvergyáriak ésatöbbi) a Károly király-út minden talpalatnyi helyét elfoglalták. A Kispestről és Szentlőrincről érkezettek tömegeinek legnagyobb része kénytelen volt a Mehmed szultán-útnak a Calvin-tér és a Rákóczi-út között elhúzódó területén megállani. Itt várták meg a küldöttségjárás eredményét, amelyet Tomsics elvtárs tolmácsolt a nyílt út során. Rövid, nagyon hatásos beszédét nagy éljenzéssel fogadták. Ezután megkezdődött ennek a hatalmas tömegnek is a szétoszlása. Rendben, nyugodtan, méltóságteljesen, történelmi jelentőségű nagy nap emlékével gazdagodottan hagyták el a kispesti és szentlőrinci proletárok ezrei a főváros belső területét.

A magánalkalmazottak

[…]

Dr. Lipták és Társa, ez a többmilliós nyereséget zsebrevágott, a munkások és tisztviselők munkáján megzsírosodott gyár, a Magyar Bank vállalata, valósággal terrorizálta a tisztviselőket, de főleg a nőket, hogy ne menjenek el a fölvonulásra. Egytől-egyig ott voltak.

Népszava, 1917. november 22. csütörtök

Akik előteremtették Weiss Manfrédék sok száz millióit.

[…] És most beszéljenek a képek, amelyeket láttam ezeknek az embereknek a nyomortanyáin.

Fáy-utca 21. Pestszentlőrinc. G. Józsefné. Az ura hadbavonult. Egy szoba, konyhában lakik három gyermekével. A legkisebb 2 hónapos, a legnagyobb 11 éves. Ezelőtt munkába járt, amit keresett, abból tartotta el a családot. Amióta meglett a harmadik gyereke, nem mehet munkába, nincs akire bízza a gyermekét. Most 30 korona hadisegélyből él.

Kint ül, kuporog a család a konyhában, a pléhmasina körül. És amióta hideg és nedves az idő, kint is hálnak. Ott van az ágy is. Abban alszanak hárman: az anya a csecsemőjével, lábánál meg a középső gyerek. A legnagyobbnak rongyokat terítettek le a masina mellé és azon alszik.

A konyha földjén vastagon a mindenféle piszok. A padlózat vörös téglái között nagy gödrök. Szanaszét főzőedények, törött lábú sámli, ruhadarabok és rongyok.

1. József is otthon van éppen. A piszkos, fölismerhetetlen viaszos vászonnal letakart asztal mellett ül és rákönyökölve nézi a családját.

Bizalmatlanul fogadnak, azután hogy megsimogatom megértő szavakkal a nyomorultakat és az arcukon kiütköző szenvedéseiket, fölmelegszenek.

Az asszony sírni kezd, ahogy beszél, a férfinek pedig vastag erek dagadnak ki a nyakán és a homlokán, ahogy hallgatja.

– A 30 korona segélyből élünk. Eddig még csak kerestem néhány forintot melléje, de most már nincs semmi. A megtakarított kevés pénzecskénket is föléltük már. Most már viszem zálogba, amit lehet. Most küldtem el a jegygyűrűmet. Az volt az utolsó.

A gyerek a karján sírni kezd.

– A feje fáj, magyarázza az anyja.

A kis gyerek feje tele van valami rettenetes varral. – És most még a lakásunkat is fölmondták. Azért mert a háztulajdonos maga akarja használni. Már döntött is a bíróság. November 15-én ki kell költöznünk. De hová? Három napja járom már sírva a falut, de lakás nincs sehol. Ami van, azért verekszenek az emberek és nekem nincs annyi pénzem, amennyivel megbírnám fizetni.

Népszava, 1917. november 28. szerda

Lenk bíró úr.

*

Könyvkereskedés a bírósági különirodában. – Egy mesterien indokolt és egy villámgyors bírói ítélet.

 

Miután az alábbiakban tisztán csak tények fognak beszélni önmagukért, minden bevezetés nélkül a dologra térek.

            Dr. Lenk Hugó az erzsébetfalvai kir. járásbíróságnak lakbérleti bírája és mint ilyen írt egy könyvet is a háborús lakbérleti rendeletekről. Erről nagyon szembeötlő plakát világosítja föl mindazokat, akik megfordulnak az erzsébetfalvai kir. járásbíróságon, ahol a kapu alatti folyosón, balra a falon egy fél négyzetméternyi papírlap kapja magára az ember tekintetét, kék ceruzával kikaligrafírozott nagy reklámbetűivel:

Megjelent a „HÁBORÚS LAKBÉRLETI JOG” Írta: Dr. Lenk Hugó kir. járásbíró. Kapható: földszint 5. sz. ajtó.

[…]

I.

Göncz Józsefné kilakoltatásának története.

Göncz Józsefné, egy hadbavonult gyári munkás felesége, három apró gyermekével – a legkisebb két hónapos – lakott Pestszentlőrincen, a Fáy-utca 21. számú házban, egy szoba és konyhából álló lakásban. Miután munkába nem járhatott a csecsemő gyermeke miatt, a 30 korona hadisegélyből tartotta el a négytagú családot és fizette becsületesen a lakbért.

            Folyó évi szeptember 29-én váratlanul fölmondott neki Malovics Józsefné, az új tulajdonos, aki a volt háziúrtól, Pauncz Ernőtől vette meg a házat. Gönczné a fölmondást nem fogadta el s az ügy így az erzsébetfalvai kir. járásbíróság elé került.

            Az ügyet Pk. 8415/917. szám alatt iktatták, és az eljárást befejező végzést a közbeeső eljárások lefolytatása után a dr. Lenk Hugó vezetése alatt álló lakbérleti bizottság közreműködésével hozták meg.

            Az ügy első aktája a jegyzőkönyv, amelyben Halovicsné kéri a fölmondása jogszerűségét kimondani, miután maga szándékozik a lakást használni.

            Megidézték mind a két felet 1917. szeptember 22-én tartandó tárgyalásra. Erről a tárgyalásról a jegyzőkönyv nagyon rövid úton úgy vétetett föl, hogy egy idézési blankettára oda van vetve:

„felek személyesen.

Alperes tagadja a fölmondást. Fölperes kérte Pauncz Ernő (Szabolcs-utca 7) és Péterffy Zoltánné (Kispest) tanúkat kihallgatni. Elrendelve 1917. október 22. Lenk s. k.”

            A tanúkihallgatást foganatosították is a helyszínen, amikor Péterffy Zoltánné a következőket vallotta:

            „Én az alperes lakása mellett levő lakásban laktam a folyó évi augusztus 1-ig. Ittlakásom ideje alatt jött ide az alperes (t. i. Gönczné) férje és kérdezte, hogy az akkor üresen állott jelenlegi lakásuk kiadó-e. Nekem ugyan nem volt megbízatásom a tulajdonos Pauncz Ernőtől, hogy kiadjam a lakást, minthogy azonban május 1-je óta üresen állott, gondoltam, hogy jó lesz, ha kiadom s így ki is adtam azt ugyanakkor az alperes férjének.” „Tudtommal alperes postautalványon küldte el a pénzt a tulajdonos Pauncz Ernőnek. Én magam sem írásban, sem szóban nem közöltem azt, hogy a lakást kiadtam. Én Pauncczal egyáltalában nem is beszéltem a lakás kiadásáról.”

            A másik tanú Pauncz Ernő, a volt tulajdonos, aki azt akarja bizonyítani Gönczné ellen, hogy a lakás nem negyedéves volt, hanem 14 napi fölmondáshoz volt kötve, vagyis hónapos. Ezt azonban nem közölte Göncznével, miután maga is azt vallja, hogy: „Nem is tudtam, hogy az üresen állott lakást alperes kivette-e vagy sem, csak tudom azt, hogy az alperes részéről is (Gönczné) lettek lassankint bérek nekem küldve.”

            Ebből aztán így következtet a tanúvallomás:

„és így reá nézve is, minthogy nem is beszéltem vele, hónaposnak tekintettem a bérletet.”

            A bíró a tanúkat megeskette, a feleket pedig október 29-re idézte meg új tárgyalásra. A tárgyalás megtartása után meghozták a végzést:

            „Az 1917. szeptember 29. napján az 1917. október 15. napjára közölt fölmondás jogszerű, a bérlő pedig köteles a jelzett lakásból az 1917. évi november 15. napjának délután 6 órájáig kiköltözni. Indokok: A bérlő a bérbeadóval való megállapodás nélkül költözött a lakásba, a fölmondás tehát legalább havi, méltányosságból 15-ig mondatott ki. Lenk s. k.”

            És Gönczné a karjára véve két hónapos kis gyermekét, sírva ment lakást keresni.

 

 

Pesti Napló, 1918. január 6. vasárnap

A muníciósipar leszerelése

–

Weiss Manfréd és Cséty Róbert nyilatkozata

 

A sok meglepetés közé, amit a háború alatt átéltünk, hozzátartozott az iparnak gyors átalakulása hadiiparrá. A háborúnak nemcsak Hindenburgjai voltak, hanem muníciógyárosai is, akik a legnagyobb hadvezérekkel vetekedtek az organizáció terén. A muníciógyárak kifejlődése, háborús méretekre való berendezése, ma már történeti tény Magyarországon, éppúgy, mint Angliában vagy Németországban.

            Az iparnak nagy erőpróbája azonban még hátra van. Iparunk jövője attól függ, hogy miképpen fog tudni hadiiparból visszaalakulni békeiparrá. Hogyan lesz képes háborús befektetéseiből mindazt, ami nem speciálisan háborús befektetés a béketermelésnél hasznosítani? Megtalálja-e azokat a speciális békecikkeket, amelyek a háború után nagy tömegben lesznek előállíthatók? Képes lesz-e a munícióipar munkáslétszámát az átmeneti idő alatt is foglalkoztatni? Képes lesz-e iparunk egyáltalán a háborúból és a hadifogságból visszatérő százezreknek foglalkoztatást adni? Milyen állami intézkedésekre van szükség és milyen korlátozó intézkedések lehető elkerülésére van szükség, hogy ez az átmenet a legsimább legyen. A hadiiparnak békeiparrá való visszaalakulását – ami közgazdaságunk legsúlyosabb problémája lesz a közeljövőben, – először a szorosabb értelemben vett muníciógyártásnál kívánjuk vizsgálat tárgyává tenni. Evégből közöljük a legnagyobb magyar muníciógyári vállalat megalapítójának, Weiss Manfrédnak és a muníciógyártás terén szintén fontos pozíciót betöltő Lipták-gyár vezetőjének, Cséty Róbertnek munkatársunk előtt tett nyilatkozatait.

[…]

Cséty Róbert

 

– A muníciógyárakban a legnagyobb beruházást az esztergapadok és az automata-gépek képezik. Ezeknek a gépeknek a méretezése olyan, hogy békemunkára kevéssé alkalmasak. Míg ezekkel ellentétben az acélgyártáshoz eszközölt befektetések változatlanul  kihasználhatók lesznek a békében is.

– Tehát a muníciógyárak berendezéseik egy részét a háború alatt föltétlenül leírni kénytelenek. Másrészt azonban olyan befektetések is vannak, amelyek az üzemkiterjesztést békeidőben is lehetővé teszik. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy versenyképesek lesznek-e gyáraink a külfölddel, kivált Németországgal szemben? Ez az a körülmény, amit semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni és ami döntő fontosságú lesz békeiparunkra.

– A versenyképesség pedig elsősorban a munkáskérdésen múlik. Miután a külföldi verseny a magasabb intelligenciája folytán oly munkásokra támaszkodhatik, akik intenzívebben dolgoznak és olcsóbban termelnek, azért valószínű, hogy nagyon sok termelési ág, amely készárut állít elő, kénytelen lesz üzemét beszüntetni. Már ma is előjelei mutatkoznak annak a rendkívül erős versenynek, amellyel Németország a maga iparcikkeit olcsó árban kínálja minálunk háború utánra. Az állam és a társadalom hozhat ugyan anyagi áldozatokat a belföldi ipar támogatására, de csak ésszerű határok között, mert ha a gyárak kis munkateljesítése annyira felcsigázza a termelési költségeket, hogy a belföldi beszerzés terheit a társadalom többi része nem bírja elviselni, – akkor elkerülhetetlen a gyárak békeüzemének nagyarányú csökkenése. Nem annyira a magasra emelkedett munkabérek, mint sokkal inkább a leszállott munkateljesítmény az, ami befolyásolja gyáraink versenyképességét.

– Az átmenetet a háborúból a békébe minden lehető módon könnyíteni kellene. Ez főképpen anyagkérdés és berendezések kérdése. Az anyagkérdés rendezésénél fontos, hogy a leszereléskor felszabaduló hadianyagok értékesítési lehetőségét necsak egyoldalú állami szervek ítéljék meg, hanem erre egyenlő arányban bevonassanak úgy az anyagot termelő nagyipar, mint a feldolgozó kisipar képviselői.

– Ami  a berendezések kérdését illeti, meg kell említeni, hogy kívánatos volna, hogy már most, a háború alatt támogassák a gyárakat a béke termelésre való átalakulásban. Ennek főképpen abban kellene nyilvánulni, hogy megengednék a gyáraknak, hogy a munkaerő egy részét ilyen átalakítások részére használják fel. Ha e tekintetben a kormány nem könnyít az ipar helyzetén, akkor a gyárak a leszereléskor sok munkást lesznek kénytelenek elbocsátani csak azért, mert azokat csupán bizonyos berendezések elkészítése után tudnák csak ismét foglalkoztatni.

– Végül igen szükségesnek tartanám, hogy az állami beruházások programmja a békekötés utáni egy-két esztendőre főbb vonásaiban már most állapítassék meg és hogy erre vonatkozólag illetékes körök az iparosokkal már most érintkezésbe lépjenek.

Pesti Hírlap, 1918. január 19. szombat

Rablógyilkos kísérlet egy szentlőrinci villában.

A tettes elmenekült.

Szentlőrincen a Lőrinc Károly-utca[1]  37. számú villában rablógyilkossági kísérlet történt pénteken reggel. Egy katona, akit a rendőrség most mindenfelé keres, behatolt a villába, ott elrejtőzött s fejszével megtámadta Dancs Zsigmond honvédőrnagy özvegyének nevelt lányát, Gál Etelkát. Reggel fél nyolc óra tájban történt a merénylet. Az özvegy már korábban eltávozott hazulról, huszonegyesztendős leánya, Gál Etelka egyedül maradt. Félnyolc órakor a leány is el akart menni. A villának kertre nyíló ajtaját kulccsal bezárta s amint ezt máskor is megcselekedte, átment a kerten a lugasig s ott a kulcsot felakasztotta. Özvegy Dancsné, ha korábban érkezett, mindig a lugashoz ment előbb, hogy megnézze, ott van-e a kulcs. Amikor Gál Etelka a kerten át visszafelé ment, hogy a kerítés kapuján át távozzék, a ház mellett, egy bokor mögött megpillantotta az idegen embert, egy közkatonát, aki ott rejtőzködött.  Rászólt, megkérdezte, mit akar. A katona felemelkedett, s így kiáltott vissza:

– Hallgasson, ha jót akar!

Már a következő pillanatban a leányra ugrott, leteperte s a fejszével, amit a zubbonya alól vett elő, kétszer fejbeütötte. A leány fejét elborította a vér, a merénylő azt hitte, hogy végzett vele. Gál Etelka nem veszítette el az eszméletét, jajszó nélkül mozdulatlan maradt. A merénylő megindult a villa felé. A leány ekkor hirtelen fölugrott, a kerítés ajtaja felé futott, s hangosan kiáltozott. Sikerült kimenekülnie az ajtón. Kifutott a Lőrincz Károly-utcára s elszaladt a közeli rendőrszobába, ahol aztán kimerülten összeesett. Eszméletét is elveszítette.

Az egyik rendőr fölismerte s négyen siettek a Dancsék villájába vissza. A kert útján fölfödözték a vérnyomokat, ahol a támadó Gál Etelkát a fejszével fejbeütötte. Körülfogták a villát, majd behatoltak a szobákba, de a katonának már nyoma veszett. Valószínű, hogy rögtön elmenekült, amikor látta, hogy a leütött leány fölugrik s elszalad. A szentlőrinci rendőrszoba nyomban jelentést tett a főkapitányságon, ahonnan bizottság ment ki Szentlőrincre. Megjelent a pestvidéki törvényszék vizsgálóbírája is. Gál Etelkát a Réczey-klinikára szállították, ahol még délelőtt ki tudták hallgatni, bár sebesülései életveszedelmesek. A leány elmondta, hogy a támadója husz-huszonöt év körüli katona, fekete nyírott bajusza volt, nem parasztember, jobbfajta iparosnak látszott.

A nyomozás megállapította, hogy a merénylő a kertnek a Horváth Lajos-utca felé eső kerítésén mászott át, valószínűleg már korán reggel a villa kiugró falánál meglapulva várta, mikor távoznak el a házbeliek. Valószínűen ismerős volt a viszonyokkal, azt is tudhatta, hogy Gál Etelka is el fog távozni s a villakulcsot hátra viszi a kert túlsó oldalán levő lugasba. Gál Etelka is azt vallotta, hogy amikor a merénylő otthagyta vérében a kertúton, látta, hogy a katona a lugas felé igyekszik. De nem volt már ideje ahhoz, hogy a kulcsot magához vegye, s a villába betörjön, mert észrevette, hogy az eszméletlennek hitt leány fölkel s hallotta, hogy segítségért kiáltozva elszalad. Erre ő is elmenekült. Nyilván ugyanazon az úton, amelyen a villába behatolt. A rendőrség kihallgatott több tanút, akik közül ketten látták a merénylőt. Egy házvezetőnő épen akkor fordult be a Horváth Lajos-utca sarkán, amikor vele szemközt közeledett egy katona, nyolc óra tájban reggel, tehát a rablógyilkos kísérlet elkövetése után. Ugyanazt a személyleírást adja róla, mint Gál Etelka. Egy másik szemtanú is jelentkezett, aki szintén ebben az időben találkozott egy izgatottan siető katonával, aki a szentlőrinci földek felé igyekezett.

A támadó személyére vonatkozóan azonban semmiféle megállapítás nincsen. Egyelőre nincsen olyan adat, amely a rablógyilkos kísérlet elkövetőjének nyomára vezetne.

Pestszentlőrinci Lapok, 1918. február 24. vasárnap

Az utcai fákról. (Levél a közönség köréből.) Több évi megfigyelés után tapasztaltam, hogy a háztulajdonosok az utcai fákat nagyon megcsonkítják; ez évben pedig már nem elégszenek meg a megcsonkítással, hanem egész tövig vágják ki a fákat. Ez egyrészt veszedelmes, mert a tövek kiállanak a földből, és este a rossz világításnál testi épségünket veszélyeztetik. A közönség beléjük botlik és félholtra zúzhatja magát. Ez az egyik baj.

A másik szomorú következménye a dolognak az, hogy a község nyaraló jellegét elveszti, amit az elöljáróság szó nélkül nem hagyhat és így kell, hogy valamely intézkedéssel elejét vegye az utcai fák teljes kiirtásának.

Kvébe Károly, Madarász-utca 13.

Pestszentlőrinci Lapok, 1918. március 3. vasárnap

„A nép már úgy is izgatott.”

Ez egy szónoklás volt. Egy közbeszónoklás. Elhangzott pedig ez a retorikai remekmű Pest vármegye rendkívüli közgyűlésén az élelmezési bajokkal kapcsolatban. Ne tessék a népet újságcikkekkel izgatni, mert:  „A nép már úgy is izgatott” – mondta egy valaki, vagy ha úgy tetszik, egy senki. Vajjon miért izgatott a nép, nyilván nem újságcikkekkel izgatták fel, mert hiszen az izgató újságcikkek ma fehér foltok alakjában látnak napvilágot. Pest vármegye közgyűléséről lévén szó, megneveztünk egy-két apróságot – ami felizgathatja még a mi jámbor közönségünket is.

A nép izgatott először azért, mert keveset, rosszat és drágán kap enni. Ezt ugyebár nem újságcikkek okozzák, mert sem a háborút, sem a rekvirálást, sem a fejadag megállapítását, sem a maximálást nem az újságok intézik.

A nép izgatott azért, mert amit a pénzéért meg tudna fizetni, azt nem kap, amit pedig kap, azt nem tudja megfizetni. A nép izgatott azért, mert nem kap cérnát, hogy megfoltozza a háború második évében kifordított, a harmadik évben visszafordított és most újból foltozásra szoruló ruháját. A nép azt látja, hogy az ezer koronás öltönyhöz minden hozzávaló rendelkezésre áll, de a falusi foltozó szabó olyan távol áll egy karika cérnától, mint Makó Jeruzsálemtől. A népet végtelenül izgatja az, hogy Pesten 300 koronás cipőben feszelegnek a hölgyek, amelynek a szára lassan térden felül húzódik, ehhez van bőr bőségesen, de a falusi varga csak úgy hajlandó a cipő készítését vállalni, ha mi adjuk hozzá a bőrt. Esetleg a saját bőrünket, mert mással aligha rendelkezünk.

A népet izgatja az, hogy fűtés és világítástól mentes lakásban kellett kitelelnie, ellenben bőségesen látott forgalomban fűtő- és világítóanyagot – a maximális árak sokszoros túlfizetése ellenében, amire ő képtelen.

Mindezeket vajjon újságcikkek okozzák-e? Vannak-e egyáltalán ilyen és ezekhez hasonló tényeknél izgatóbb újságcikkek?

Úgy véljük, a nép izgatottságát nem annyira az újságcikkek okozzák, amik megvannak, mint inkább az árucikkek, amik nincsenek meg.

Pestszentlőrinci Lapok, 1918. március 24. vasárnap

 Lakásínség.

 

Olyan probléma, amely a háború végének közeledtével mind égetőbben sürgeti a megoldást. A lakáshiány már ma is tűrhetetlen állapotokat teremtett nemcsak a fővárosban, hanem annak környékén is. A „kiadó lakás” fogalma megszűnt nálunk is, csakúgy, mint a főváros területén. Manapság a főváros lakosságából igen értékes elemeket akvirálhatnánk, most szívesen költöznének ki hozzánk azok is, jaj de szívesen szereznék meg nálunk a honosságot azok is, akik négy évvel ezelőtt azt sem tudták, hogy Pestszentlőrinc község is van a világunk egyik félreeső sarkában, mindezek közül most igen sokan kész örömmel osztanák meg velünk fatornyos viskóinkat, ha nem bizonyultak volna azok a saját részünkre is túlontúl elégtelennek.

Sajnos azonban, nemcsak hogy az esetleg betelepülni szándékozókat be nem fogadhatjuk, hanem hovatovább magunk is az utcára szorulunk, megosztván hajlékunkat az ég madaraival.

A gyárak munkássága, főleg a lőszergyáré, szaporította meg a község lakosságát a háború négy éve alatt, a lakásfelesleg teljesen eltűnt és valóban aggodalmakkal telve gondolhatunk csak arra, hogy a háború vége milyen lehetetlen helyzet elé fogja állítani a hazatérőket.

Azonban mint minden „nehéz” problémának, úgy ennek a megoldása is csak látszatra olyan lehetetlen. A község maga – úgy véljük – semmit vagy csak nagyon keveset tehet ezen a téren. Sem anyagiakban, sem munkaerőben nem rendelkezik a szükséges mennyiséggel, arra sem elég erős, hogy akár az egyiket, akár a másikat a mai helyzetben meg tudja szerezni. Azonban a megoldást mi még sem tartjuk elképzelhetetlennek.

A főváros nagyobbszabású, sőt igen nagyszabású akciót lesz kénytelen rövidesen megkezdeni a maga lakosai lakásnyomorúságának enyhítésére. Ez nem késhet sokáig, mert ott az állapotok már most egészen tűrhetetlenek.

Sok ezer kislakás építését vették tervbe és fogják is bizonyára megvalósítani. Nem lehetne-e ennek a tervezetnek a keretében a környék, így többek között Pestszentlőrinc lakásügyének megoldását is oly módon megoldani, hogy az építendő lakásokból egy-két ezer a község területén épülne, néhány száz pedig a község lakosságának állna rendelkezésére?

Hiszen – amint már ismételt alkalommal kifejtettük – röviden kifejezve mi is Budapestnek élünk, a puszta létünkkel is a főváros javát szolgáljuk. Érdekeink egészen közösek. Ennél a dolognál azonban a főváros gazdaságilag is megtalálja számításait, ez üzletnek sem lesz részére az utolsó. Hogy a telek itt olcsóbb, az építkezés szintén, arra nem is kell szót vesztegetnünk, hogy a kisember, a munkás vagy tisztviselő, akiről szó lehet, szívesebben lakik idekint – a háború után remélhetőleg lényegesen megváltozandó viszonyok között –, mint a külvárosrészek zugolyaiban, az is kétségtelen, és mivel a lakbérek – bár ez eléggé sajnálatos – csaknem ugyanazon a nívón mozognak, mint Budapesten, míg ha itt e téren engedményeket kapnak is a letelepülők – mint ahogy kellene is kapniok –, akkor is kedvező maradna ez a megoldás a vállalkozás részére is.

Hogy milyen alapon, milyen formában jöhetne ez létre, milyen megállapodásokat kellene létesítenie a községnek, a fővárossal vagy az illetékes tényezőkkel, hogy a Wekerletelep mintájára létesülnének-e ezek a lakások, vagy egyéb megoldást keresnének, mindez csak másodrendű fontossággal hír ez a kérdés elvi részének eldöntése után jöhet tekintetbe. Most – nézetünk szerint – az volna a teendő, hogy a község memorandummal fordulna a fővároshoz, annak lakásbizottságához, elsősorban Bárczy polgármesterhez és a főváros lakásproblémájának megoldási tervezetébe a maga problémájának belekapcsolását kérné az előadott értelemben. Nem hisszük, hogy a főváros vezető körei az ilyetén megoldás elől mereven elzárkóznának. Bizonyára található ott úgy a szociális, mint az üzleti érzékből annyi, amennyi ennek a kérdésnek helyes felfogásához szükséges és elegendő.

Pestszentlőrinci Lapok 1918. május 26. vasárnap

A pestkörnyéki községek egyöntetű élelmezése. A közélelmezési miniszter Budapest és környéke egységes közélelmezésének intézésére dr. Nagy Ferenc államtitkárt kormánybiztosul nevezte ki. A kormánybiztos hivatala Budapesten a Rákóczi út 15. számú házban van. Itt dolgoznak az előkészületeken a kormánybiztos helyettesei, dr. Ivády Béla és dr. Egyed Ede.

Utóbbi most a következőképpen nyilatkozik a kormánybiztosi hivatal működésének irányelveiről:

– A fővárost övező huszonhat község élelmezésének egységes ellátására központi bizottság alakult Fazekas Ágoston pestmegyei alispán elnöklésével. A bizottság első dolga az, hogy egységes jegyrendszer alapján állapítsa meg a környékbeli községek élelmiszerszükségletét. Meg kell szüntetnie azt az aránytalanságot, hogy egyes személyek kétszeres, sőt háromszoros ellátásban részesülnek, amíg másoknak semmi sem jut. Tervbe van véve nagy központi raktár felállítása. A bizottság gondoskodni kíván a környékbeli községek petróleum-, fa- és szénellátásáról is. Nagyon nehéz kérdés többek között a környék tejellátása, melyet a bizottság gyökeresen akar megoldani. A bizottság működése közelről érinti a főváros közélelmezését, mert tudjuk, hogy a környék rendezetlenségét Budapest élelmezése is nagyon megsínyli. Az államtitkár ebben a tekintetben gondoskodni kíván minden lehetőségről és minden panaszt és felszólalást azonnal orvosol.

Népszava, 1918. június 21. péntek

– Amikor a jegyzőnek háza van. Nem is így kellene ezt írni, hanem inkább úgy, hogy amikor a jegyző úrnak fejébe száll a háziúri hatalom. Igen, akkor olyan furcsákat csinál, mint amilyent elkövetett a soroksárpéteri jegyző, Orbán Kálmán, aki egyik lakójának augusztusra fölmondott és ezt a következő formában hozta a tudomására. Először elővett egy hivatalos blankettát, amelyre azt nyomták, hogy Soroksár község Elöljáróságától. Numerust is adott neki: 3/1918. Tárgy: Kiadó lakások. Aztán így kezdi: Hivatalosan is tudomására adom stb. Aztán fölsorol egy csomó hasznavehetetlen üres lakást, hogy tessék választani, nehogy majd azzal álljon elő, hogy nincs üres lakás. Aztán így végzi: Amennyiben aug. 2-án még ott marad, az ön költségén kihozatom a járásbíróságot és kilakoltatom. Ez aztán teszi. Járásbíróságot hozat és lakoltat. De ha még ez a fenyegetés is kevés lenne a jámbor lakónak, megtalálja a hivatalos pecsétet is ebben a formában: Soroksárpéteri jegyzői kirendeltsége. De még ez is kevés, mert az illető nem ijedt meg, hanem nekünk beküldte jegyző úr hivatalos formába öntött háziúri parancsát, mint hivatalos hatalmat fojtogató falusi okvetetlenkedésnek a megpecsételt csodabogarát.

 

 

Színházi élet 27. hét, 1918. június 30-tól július 14-ig

Filmfelvétel Zsazsáéknál a pestszentlőrinci villában

 

Zsazsa – azaz, a telekkönyvi adatok szerint Fedák Sári – tudvalevőleg tavaly eladta a tótszerdahelyi kúriát a hozzávaló birtokkal, idei nyaralását tehát nem kezdhette a magyar vidéken, amelyből nőtt és amelyhez szíve minden érzése köti. De nem azért Zsazsa a Zsazsa, hogy meg tudjon élni fű, fa, virág, magyar levegő nélkül, ha csak annyi legyen is, mint az öklöm. Hívták, invitálták százfelé is, Dunántúlra, Alföldre, Felsőmagyarországra, Erdélybe, nincs is olyan része az országnak, ahová nem kapott meghívást, de Zsazsa nem ment semerre, csak ide a szomszédba, Pest mellé, virágok fák közé, napsugaras illatárba, Pestszentlőrincre, a Gyöngyvirág-utcába egy gyönyörű villába – dr. Fedák Istvánékhoz. Odavitte a szíve, meg a – kötelességtudása, mert Zsazsa mozizik is, mielőtt elmenne rendes nyári túrájára. A Hungária-filmgyár készíti nagy Fedák-filmjét, A nőstényfarkast, mely egyike a legnagyobbszabású filmdaraboknak. Villa, virág, napsugár kell dekorációnak a darab egyik fölvonásához, hol játszhatták volna hát el jobban, mint Pestszentlőrincen? A Hungária-filmgyár egész gárdája ujjongott, a boldogságtól arra a hírre, hogy Zsazsáéknál lesznek a fölvételek, mert ha érdemes mozizni, hát ezerszeresen érdemes ott, ahol Fedákék a vendéglátók. A Hungária gárdája vidáman költözött ki Pestszentlőrincre és soha filmfölvétel még ilyen sokáig nem tartott, mint ez Zsazsáéknál. Mindenki amerikázott még a mozigép is, csakhogy minél tovább tartson a vendégszereplés Pestszentlőrincen. Garas Márton főrendező a rendezői ötletek egész tárházát vonultatta föl a siker érdekében, ami alatt ez esetben nemcsak a Nőstény-farkas sikerét kell érteni, hanem a vendégevést is.

Mert ami ott Pestszentlőrincen, úgyis, mint Kánaánban történt, azt igazán megirigyelheti Lloyd-George és a kiéheztetési politika minden hirdetője. A legboldogabb békeidőben nem volt olyan jóllakott vidámság, mint a mozizás e derűs és elfelejthetetlen napjaiban. Zsazsa, mint vendéglátó és a bűbájos két öreg, dr. Fedák István, meg a felesége és az aranyos két apróság, a Fedák Pista gyerekei. Ők vannak otthon a pestszentlőrinci villában, de igazán otthon érezte magát az egész társaság: Garas Márton főrendező, Fenyvesi Emil, Virányi Sándor, Pécsi Blanka, Vágó Béla, Zala Karola és a Hungária operatőre, Pellerin Raymond. Ettek, ittak, moziztak, mulattak, aztán megint ettek, megint moziztak. A Nőstényfarkas legdrámaibb jelenetein is a tragédiai derű egy neme ömlik szét, annyi lelkesedéssel dolgozott a gárda.

Zsazsa még egy héti marad Pestszentlőrincen Fedákéknál, akkor búcsút vesz az öregektől és a fiataloktól és utazik nyári útja első állomására, Karlsbadba, ahol ezidén is központja lesz a pesti művész-kolóniának.

 

 

Népszava, 1918. július 4. csütörtök

– Amikor a jegyzőnek háza van. Ilyen cím alatt lapunk június 21-iki számában megírtuk, hogy Orbán Kálmán soroksárpéterii jegyző egyik lakójának a községi elöljáróság hivatalos blankettáján fölmondott és kilakoltatással fenyegette meg. A jegyző úr most helyreigazítást küldött hozzánk, amelyben elmondja, hogy egészségi okok kényszerítették a saját házába való hurcolkodásra és ennek lehetősége érdekében a panaszos viselkedése miatt volt kénytelen fenyegetődzni.

Népszava, 1918. augusztus 15. csütörtök

– A pestszentlőrinciek korpája. Többen jártak a szerkesztőségünkben, akik keservesen panaszolták a pestszentlőrinci közélelmezési állapotokat. Ha egy bokor krumplijuk van az udvarukban, akkor nem kapnak burgonyajegyet, ha egy kis hízójuk van, akkor nem kapnak szappanjegyet. Zsírt már négy hét óta nem kaptak. Nagyon természetes, hogy a falusiaknak igen fontos az aprójószágtartás. Csakhogy az aprójószágoknak enni is kell adni, mert különben elpusztulnak. A pestszentlőrinci baromfiállomány meg is ritkult, mert több helyütt éhen döglöttek ennivaló hiányában. Korpát ugyanis öt hét óta nem kaptak. Hétfőn érkezett meg a korpaszállítmány a községbe. A korpa kimérését Fodor kereskedő üzletében Keleti nevű községi megbízott végzi. Azt mondta, hogy előbb a tehéntulajdonosok kapnak, az aprójószágtartók jöjjenek szerdán. Szerdán valami 300 asszony jelent meg a korpakiosztásra, de Keleti úr azzal küldte el őket, hogy ő már kimerült, jöjjenek pénteken. Erre az indokolatlan húzásra-halasztásra fölizgatódott a csalódott és elkeseredett tömeg és a községházára ment. A jegyzőt nem találták, mert hirtelen eltűnt. A bíró kijelentette, hogy ő nem tehet semmit, csak várjanak péntekig. Akkorra lesz korpa, ha ugyan addig a jószágok éhen nem döglenek.

 

 

Népszava, 1918. szeptember 10. kedd

– A Kispesti Textilgyár rt. munkásai az elviselhetetlen drágaságtól kényszerítve, béremelési kéréssel fordultak az igazgatósághoz. Május óta nem emelték a munkások bérét, ekkor is csak fillérekkel. Csupán néhány munkás keres akkordban[2] 55-60 koronát hetenként, a többinek olyan akkordbéreket fizetnek, hogy legmegfeszítettebb munka mellett sem képesek 22-30 koronánál többet megkeresni. Az igazgatóság mindemellett ridegen elzárkózott a munkásság jogos kívánságai elől. Ilyen kevés szociális belátással még nem találkoztunk a háború alatt, holott mindenütt többet fizetnek a textilmunkásoknak, mint a Kispesti Textilgyár Rt.-nél, amely – mint a Textilmunkás legutóbbi számában kimutatta – 11.092.000 korona értékben kapott a hadügyi kormánytól megrendelést és 1.250.000 korona hadi kölcsönt jegyzett. De a munkásokat éhbéreken tartja. Ahol milliókkal dolgoznak, ott a munkások keresetének emelésére is juthatna néhány 100 korona hetenként.

Népszava, 1918. szeptember 17. kedd

– Textilmunkások mozgalma. A Kispesti Textilgyár Rt. az egyedüli textilipari vállalat Magyarországon, amely a háború alatt még nem gondolt arra, hogy munkásainak keresetét legalább némileg összhangzásba kellene hozni a hallatlan drágasággal. A munkások ismételten kérték az akkordbérek fölemelését, de az igazgatóság – mint már említettük – ridegen elutasította a szerény kérést is. Most pedig az igazgatóság ultimátumot küldött munkásainak, hogy ha ekkor, meg ekkor nem adják be derekukat, kilakoltatják őket a gyári lakásokból. Így akarja munkásait és munkásnőit kényszeríteni, hogy – ha éhen fordulnak is föl – csak dolgozzanak, nehogy családostul, pereputtyostul az utcára kerüljenek. A háborús meggazdagodás dühe egészen elvette az eszét ennek a gyárvezetőnek. A szívét, lelkét már régen elvette, hiszen a tőke embere. Ennyire még Magyarországon sem szabadna egy egész gyár munkásait kiszolgáltatni egy iparpusztító kapzsi igazgatónak.

 

 

Budapesti Hírlap, 1918. december 19. csütörtök

(A leszerelő katonák felruházása.) A hadügyminisztérium közli: A hadügyminisztériumban felállított hazatérő katonák gondozó osztályának az a feladata, hogy Budapest, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Kispest, Erzsébetfalva és Csepel területén lakó hazatérő katonákat a szükséges ruhával ellássa. A Budapesten és a hat községben végrehajtott ruharekvirálás a felsőkabát és a cipő kivételével előreláthatóan fedezni fogja a főváros és a hat község igényeit. A hadügyminisztérium ismételten hangoztatja, hogy polgári ruhát nem tudjanak mindenkinek adni, hanem csak egy öltözet meleg ruhát. Hiszen például a beszolgáltatott 16.000 köpeny között alig van 1000 polgári felsőkabát, a többi mind használt katonaköpeny. A lábbeliben nagy a hiány, mivel a közönség nagyrészt hasznavehetetlen cipőt adott be s így a hadügyminisztérium pótolta a hiányt kincstári bakanccsal. A vidéki leszerelt katonák felruházásáról a megyékben az alispán, törvényhatósági városokban pedig a polgármester gondoskodik, a kik a helyi hatóságok közreműködését igénybe venni tartoznak. A vidéki illetőségű katonák tehát hiába utaznak fel ebben az ügyben Budapestre, mert a fővároshoz csakis a budapesti és az említett környékbeli illetőségű leszerelő katonák jutnak ruhához.

Pesti Hírlap, 1919. január 15. szerda

(Kifosztották Mackensen élelmiszer-vonatát.) Az éjszaka értesítették a főkapitányság középponti ügyeletét, hogy Pestszentlőrincen egy harminc kocsira terjedő, élelmiszerrel és takarmánnyal megrakott vonatot fosztogattak, és a rablott holmit árusítják. A jelentés szerint a vonaton fölhalmozott készletek a Mackensen-hadsereg tisztjeinek a tulajdona volt s a jelentés szerint fosztogatást maguk az őrök végezték. Schreiber Emil dr. főkapitányi helyettes intézkedésére ma reggel Kalmár Béla rendőrkapitány nagy karhatalmi készültséggel ment ki Pestszentlőrincre, a fosztogatókat ártalmatlanná tette s a vonatot őrizetbe vette. A rendőrség harminc embert gyanúsít a fosztogatással, a kik közül többet már le is tartóztattak. A letartóztatott embereket a főkapitányságra kisérték. A rendőri nyomozással párhuzamosan a közélelmezésügyi minisztérium is bizottságot küldött ki az élelmiszer és takarmánykészlet eredetének kiderítésére.

Fővárosi Közlöny, 1919. június 6. péntek

 A pestszentlőrinci műtakarmány és keverőgyár köztulajdonban való átvétele.

A Forradalmi Kormányzótanács IX. számú rendelete alapján a fővárosi szemétszállító és feldolgozó üzem pestszentlőrinci telepén létesített, eredetileg is a főváros tulajdonában volt, de ezidőszerint az Unió takarmánygyár részvénytársaság kezelésében levő műtakarmánygyárat, valamint az ennek kiegészítő részét képező keverőgyárat teljes berendezésével, minden anyagával és felszerelésével együtt a főváros kizárólagos tulajdonába átvesszük és e gyárak üzemét a termelés fokozása érdekében a szemétszállító és feldolgozó üzem élén álló termelési biztos vezetése alá helyezzük.

Budapest, 1919. évi június 3-án.

Népszava, 1919. június 27. péntek

Üdvözlik a proletár hősöket.

 

Pestszentlőrinc proletársága üdvözlő táviratot menesztett Böhm elvtárshoz, mint a Vörös Hadsereg főparancsnokához. A távirat így szól:

Böhm elvtárs, hadseregfőparancsnok

Hadseregfőparancsnokság.

Pestszentlőrinc június hó 11-én megtartott pártgyűlése következő üdvözletét küldi: Pestszentlőrinc itthonmaradt proletársága legmelegebb üdvözlését és háláját küldi elvtársnak, mint a Vörös Hadsereg megszemélyesítőjének, hogy proletárhadseregünk nagyszerű fegyvertényeivel sikerült a Magyar Tanácsköztársaság alapjait megszilárdítani. Kérjük tolmácsolni üdvözletünket és hálánkat az egész hadseregnek, de különösen pestszentlőrinci elvtársainknak (akik többnyire a 2. munkásezredben harcolnak), hogy hűséges küzdelmükkel a proletárgyermekek jövőjét megalapozzák. A harctéren küzdő elvtársak – akik fegyverrel a kezükben harcolnak a proletárdiktatúra ellenségei ellen a munkásság fölszabadításának biztosítására – maguktartásából lelkesedést és kitartást merítünk a harchoz, amelyet éppen úgy folytatunk itt bent a burzsoázia ellen, mint ama kishitűek ellen, akik a mai helyzetben tőkét kovácsolnak rövidlátásukkal a küzdő proletariátus ellen.

Pestszentlőrinc. 1919 június 14.

A pártszervezet megbízásából

Szávits Frigyes.

            Böhm Vilmos hadseregfőparancsnok elvtárs az üdvözletre a következő távirattal válaszolt:

Pestszentlőrinci pártszervezetnek. Szávits Frigyes elvtársnak

Pestszentlőrinc.

Pestszentlőrinc proletárságának meleg üdvözletét a vörös katonák hálával és örömmel vették tudomásul. Az üdvözletet boldogan tolmácsolom a 2. vörös munkásezredben küzdő pestszentlőrinci katonáknak és kétségtelen, hogy az önök szeretete és lelkesedése újabb erőt fog a küzdőkbe önteni. Kitartani, kitartani és újra kitartani! Éljen a nemzetközi forradalom!

Böhm, s. k., hadseregfőparancsnok.

Pesti Hírlap, 1920. január 9. péntek

– Két újabb halálos ítélet. Liebe Nándor vecsési földműves múlt év december 19-én egyfogatú kocsiján igyekezett haza Budapestről Vecsésre. Délután öt óra tájban Szentlőrinctől mintegy másfél kilométernyire három ember, Ábrahám János, Horváth János és Radisics György a kocsi elé ugrott, egyikük megragadta a ló kantárszárát, a másik kettő pedig felugrott a kocsira és forgópisztolyt szegezve Liebe fejének, pénzét követelték. A megriadt Liebe azonnal eleget akart tenni a felszólításnak, de a rablók nem várták meg míg Liebe a pénzét előveszi, hanem nekiestek, kabátját, mellényét felszakították és a mellény belsőzsebében levő ezernyolcszáz korona pénzét elrabolták. A kirablott embert kocsijával együtt az országúton hagyták, maguk pedig elmentek Ábrahám lakására, ahol a rablott pénzen megosztozkodtak. Ezt az ügyet Kecskeméthy Gyula ítélőtáblai bíró elnöklésével ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék rögtönítélő bírósága. A három vádlott közül Radisics Györgyöt a rögtönítélő bíróság nem vonhatta felelősségre, mert szökésben van. Ábrahám nem érzi magát bűnösnek. Ő nem akart menni, de Radisics és Horváth addig unszolták, amíg velük ment. Radicics magára vállalta, hogy mindent el fog végezni. Amikor szembejött a kocsi, Horváth megfogta a ló kantárszárát, Radisics felugrott a kocsira, ő pedig pisztolyt szegezett rá és elvette a pénztárcáját. A pénzen Ábrahám lakásán osztoztak meg. Ő egy ezerkoronást kapott. Horváth János ugyanígy adja elő az esetet, de értelmi szerzőül Ábrahámot nevezi meg. Liebe Nándor sértett csak annyiban módosítja a vádlottak előadását, hogy négyezer koronát raboltak el tőle. Ábrahám Jánosné, Gombolai János és Nagy Mihály csendőrök és Simon Béla kihallgatása után a bíróság rövid tanácskozás után kihirdette ítéletét, amelyben úgy Horváth Jánost, mint Ábrahám Jánost rablás bűntettéért halálra ítélte.

 

 

Központi Értesítő, 1923. július 19. hétfő

Pestszentlőrinci lakásépítő részvénytársaság, Aktiengesellschaft für Wohnungsbau in Pestszentlőrinc. Budapest.

Budapesti kir. tvszk 1923. V. 17. Cg 4670/20. 14730/8. – Az 1921. évi szeptember hó 14. napján tartott közgyűlés által a 2. és 4. §-okra, az 1923. évi április hó 21. napján tartott rendkívüli közgyűlés által az 1. §-ra vonatkozóan elhatározott alapszabálymódosítás bejegyeztetett. Ezen módosított alapszabályok szerint : I. A társaság magyar és német nyelven most bejegyzett alakban állapítatott meg. II. A vállalat tárgya: lakások és lakótelepek létesítése, azoknak a lakásnélküli egyének részére leendő bérbeadása útján való hasznosítása, továbbá hasonló célokra szolgáló telepek és épületek megszerzése, létesítése és hasznosítása.

(2459.) – Az eddigi Magyar lőszergyár részvénytársaság cégszövegnek megszűnése bejegyeztetett.

(Lásd 1922. évf. 43.) (1923–29.)

[1] Helyesen Herrich Károly utca. Mai nevén Városház utca.

[2] Akkordmunka: szakmánymunka, teljesítménybéres munka. A vállalkozó átlagár fejében vagy közvetlenül a munkásokkal szerződik egy bizonyos munkára, vagy egy akkordmesteren keresztül, akik napszámosokat fogad.