„…AHOGY ÉLTEM EGYKOR, FÉNYBEN, VIHARBAN EZT AZ ÉLETET”

 

Öt év vidéki szolgálat után, házasságkötésem és rendezett lakhatásom igazolásával szóba jöhettem, hogy Budapesten állást kapjak. Negyvenhét évvel ezelőtt augusztus 29-én két üres pedagógus hely volt Budapesten. Mátyásföldön és a Ferihegy közelében a Kassa utcai iskolában. Ferihegyet tudtam, hogy hol van, ezért a Kassát választottam. Úgyis csak egy évig akartam maradni, mert a második kerületben a lakásom közelében ígértek egy állást.

Másképpen alakult. Hű lettem a kerülethez. Először szakmai érdekből. A gyakorlati foglalkozás műhelyei mindenütt pincékben, alagsorokban voltak. A Kassában akkor épült meg a központi műhely, a szaktantermek, a külön tanári, raktár, mosdó és öltöző, ideális viszonyok lettek kedvenc tantárgyam tanításához. Ahogy megismertem más kerületeket, észrevettem a különbségeket is. Lőrincen nem voltak atrocitások, belharcok, a kerület vezetőivel is normális volt a kapcsolat, lehetett vitatkozni, ellentmondani, veszekedni és főleg szabadon dolgozni. Döntésemért Budáról napi három óra utazással fizettem a hosszú évek alatt.

Kinevezésem Budapestre több lépésben történt. A Fővárosi Tanács Művelődési Osztály személyzeti vezetője a kerületi oktatás személyzetisének (Tóth Nándor) és a Kassa iskola igazgatójának (Masek Ferenc) hozzájárulása után adta meg a kinevezést. (Tekes Sándorné Nelli nénit még a miniszter nevezte ki. Nála láttam az első bemutató órát a kerületben.)

Első találkozásom Masek igazgató úrral humorosra sikerült. Az iskolatitkárnál érdeklődtem az igazgató után, aki megmutatta az igazgatói irodát és mondta, hogy az igazgató bent van. Benyitottam, és láttam egy fiatal szőke, kékszemű fiút. Mondtam, hogy az igazgató urat keresem. Látva meglepetésemet bemutatkozott. „Én vagyok, de látom, nem hiszed, kérdezd meg kint.” (Persze nem volt olyan fiatal, mint amilyennek látszott.)

A Kassában tanító és gyakorlati foglalkozást tanító tanár, később ennek a tantárgynak kerületi munkaközösség vezetője, megbízott szakfelügyelője lettem. Igazgatóváltás után (Csincsik Imre) az iskola igazgatóhelyettesének neveztek ki.

Számomra meglepetést és élményt is jelentettek a háború előtt és alatt dolgozó idős nevelők történetei a régi iskolákról. Elképedve hallgattuk a volt kocsmahelyiségről, felújított istállóról, elkobzott lakásról, az egész napos szolgálatról, a 60 fős osztálylétszámokról szóló elbeszéléseket. Bár az én első pesti osztályom is 43 fős volt, és volt olyan év, hogy 32 volt a heti óraszámom. A 35-40 fős osztályok általánosak voltak, váltótanítással dolgoztunk minden iskolában. Képzeljék el a kerületi oktatást a Kandó, a Kastélydombi, a Kapocs, a Szenczi mai épülete, a Táncsics új épülete, a Lakatos, a Kondor, a Csontvári, a Darus, az Etalon, a Vajk iskolák nélkül.

A kerület humanizmusára jellemző volt pl. Follajtár Ernő gimnáziumi tanár esete, aki a háború idején repülőtisztként szolgált, egyetlen fia és felesége a bombázások áldozata lett, ő lezuhant, de életben maradt. Fizikálisan és lelkileg is ronccsá vált, a mindennapi munkába járás tartotta életben. Sokat dolgoztunk érte, helyette, de senki sem akarta elküldeni.

Az iskolák többségét sokéves szolgálattal bíró, nagy tekintélyű igazgatók vezették (Csom Pál, Harka Pista bácsi, Göncöl házaspár, némelyikük nagyon szigorú hírben állt). Az igazgatóhelyettesek sem maradtak el mögöttük. Néhány iskolában cidriztek a lábak, ha az irodába hívatták a nevelőt.

Az ellenőrzésnek „sajátos” formái is megtalálhatók voltak. Igazgatóhelyettesem (Adél) cirkált a folyosón a tanítási órák alatt. Egy alkalommal behívattak az oktatási osztályra. Az igazgatóm tudott róla, de helyettest nem tudott biztosítani. Önálló feladatot adtam az osztálynak, és elmentem. Az igazgatóhelyettes nem hallotta a hangomat, benyitott az osztályba, a gyerekek nyugodtan, csendben dolgoztak. Visszajöttemkor nem azt kérdezte, hogy hol voltam, hanem azt, hogyan szerveztem a fegyelmezett munkát az osztályomban. A jó teljesítményt értékelték, bár nem pénzzel.

A tanárik hangulata, rendje, fegyelme nem hasonlítható a maihoz. Kávéfőzés elképzelhetetlen, smink, rúzs elkerülendő volt, a ruházat milyenségére is ügyeltek. Tegezés is csak részben, a „törzsállományra” vonatkozott.

Az iskolák felügyelete differenciált volt. Az általános felügyelő hatáskörébe a törvényességi, tanügyigazgatási, osztályfőnöki feladatok ellenőrzése tartozott, a kerületi tanács művelődési osztályának kinevezettje volt (pl. Dáner Károly, Dr. Simon Mihály). Az alsó tagozatos, óvodai szakfelügyelők kerületi alkalmazásban voltak. A Fővárosi Pedagógiai Intézet alkalmazásában álló tantárgyi felügyelők szaktárgyanként, ütemezés szerint, rendszeresen látogatták az iskolákat. Hívhatók is voltak, ha a vezető úgy döntött. Jelentéseiket az igazgatónak tették, megbeszélték a látogatottakkal. Az iskola összes szakfelügyelői jelentését az általános felügyelő összesítette, értékelte az összegző vizsgálatban. A felügyelők nagy többségükben tekintélyes, sikeres, elismert pedagógusok voltak, minden ellenkező híresztelés ellenére. Természetesen a felkészültségbeli hiányosságokat szigorúan kritizálták, nem véletlen, hogy többen rossz hírüket keltették.

Az első évemben Balog Szabóné alsó tagozatos felügyelő óralátogatáson volt nálam. Az értékelő megbeszélésen az igazgatóm és az igazgatóhelyettes elismeréssel szólt a látogatás tapasztalatairól, a felügyelő viszont leszedte rólam a keresztvizet. Minimális pozitív eredményről szólt. Rosszul is éreztem magam, főnökeim hiába vigasztaltak a megbeszélés után. Két évtized múlva, amikor párhuzamos beosztásba kerültem az egykori felügyelővel, egy összejövetelen megkérdeztem, emlékszik-e a régi látogatására. Emlékezett. Azért marasztalt el, mert nem akarta, hogy elbízzam magam.

A szakfelügyelet átalakítása sokáig napirenden volt. Magam is részt vettem a fejlesztő felügyelet létrehozásának kísérletében, amely Mezei Gyula irányításával folyt Budapesten, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A pedagógiai felügyelők gyakorlott és sikeres iskolavezetők voltak, akik konzulensként, az iskola önfejlesztését tanácsadóként szándékoztak segíteni a program szerint. Sajnos, az oktatási minisztérium más elképzelése szerint alakult a tanácsadói rendszer. A felügyeletet feloszlatták, a szaktanácsadó rendszer kialakítása, a Pedagógiai Szolgáltató Központok létrehozása felemásan sikerült az egész országban, ami szerintem károsan érintette az egész közoktatást.

A régi rendszer „káderpolitikájáról” is sokféle negatív vélemény hangzott már el a különböző elemzésekben. Saját bőrömön a következőképpen tapasztaltam: Az igazgatóm rendre tanfolyamra küldött. Négy évig minden héten egy délutánt az FPI-ben töltöttem: pedagógiát, pedagógiai eredmény vizsgálatokat, pedagógiai vezetéselméletet, személyzeti munkát tanultunk, gyakoroltunk tréning formában is. Az igazgatómat szidtam, hogy kinevezett ügyeletes továbbképzési felelősnek, iskolai képviselőnek tekint. Megvádoltam, hogy csak azért küldött oda, mert a 39-es „városnéző” busz, amelyen akkor naponta utaztam, az FPI közelében járt. Amikor visszautasítottam az első igazgatói megbízásomat, fejemhez vágták: „Mit gondolsz, miért küldtünk annyi továbbképzésre”. Nem tudtam, hogy igazgatónak szemeltek ki.

A témához tartozóan érdemes szót ejteni a pedagógusok minősítési rendjéről. A háromévenkénti kötelező írásbeli minősítést a megelőző igazgatói, helyettesi, szakfelügyelői látogatások tapasztalatainak elemzésével, a munkaközösség vezetők, kollégák véleményeinek összegzésével, a nevelő iskolai és iskolán kívüli tevékenységének értékelésével és elvárásainak megfogalmazásával készítette el az igazgató. Az ismertetésre a pedagógus meghívhatott érdekvédelmi vagy baráti személyt is. A minősítésre az érintett rávezethette a véleményét.

Igazgatói kinevezésem idején „fiatalabb” (ötven körüli) iskolavezetők is voltak. Hegedüs Imre a Bokányi, Szabó József az Engels, Sipos és Szigeti a Lakatos két igazgatója és Bodor László, a patronáló igazgatóm is kb. 15 évvel idősebb volt nálam. Igazgatóként kisfiúnak tekintettek, mindig gyufáért akartak küldeni.

A hatvanas évek végétől kezdték építeni a mamut, az ezer tanuló feletti tanulólétszámú iskolákat. A kerületben a Lakatos iskola volt az első ilyen. Az irányítási nehézségeit a megosztással, egy épületben két iskola működtetésével kísérelték meg feloldani. Az eredmény legalábbis kétséges lett.

Az egész fővárosban és a nagyobb városokban egyre több gondot jelentettek az „iskolagyárak”. A kerületben a Darus iskola lett a következő mamutiskola. Az iskolák vezetői személyzeti, munkaügyi, gazdasági önállóságot is kaptak, jelentősen kisebb adminisztrációs terhek nélkül.

Darus modell

A Darus modellben a nagy létszámú iskolák optimális iskolaszervezési és irányítási lehetőségét dolgoztuk ki. Nevét a Darus Utcai Általános Iskola központi épületének postacíméről kapta. Az elnevezés először egy szombathelyi pedagógiai tanácskozáson „Az új iskolaszervezési megoldások”, a nagylétszámú lakótelepi iskolák problémáinak, helyzetének, funkcióinak megfogalmazása közben hangzott el. E modell lényegében az akkor alakuló általános művelődési központok szervezéséhez szolgált alapul. A modell nem előre megfogalmazott koncepció alapján jött létre, hanem az új lakótelepi iskolával szembeni elvárásokhoz, szükségletekhez való folyamatos alkalmazkodás innovációs kényszereiben lépésről-lépésre alakult.

Az iskola első épülete, a FEÁL (a jelenlegi alsó tagozat) a KISZ szervezésében épülő lakótelep kiszolgálására készült a könnyűszerkezetes program olasz importjából. A 8+2 tantermet már az első évben „feltöltöttük”. A gyermekek addig a régi lakóhelyük, illetve környékbeli zsúfolt iskolákba jártak, sok konfliktussal, szülői elégedetlenséggel. A második évben már az aulában szekrényfalakkal leválasztott „tantermekben”, a felszámolt tanáriban, könyvtárban is 28-32 fős csoportokban tanítottunk.

Induláskor az FPI által leírt iskolaotthonos formában kezdtük a csoportok szervezést, mert napközis nevelői álláshelyekre egyáltalán nem volt pályázó, és a tanulók 100%-a napközit igényelt. Az 1972-73-as tanévre meghirdetett 11 tanítói állásra egyetlen pályázó sem volt, képesítés nélkülieket kellett felvenni a végzős érettségizettek közül, akik szerettek volna pedagógusok lenni, de a felvételijük nem sikerült.

Történetünk második évében már épült a központi épület, a Darus iskola. A tanévkezdésre történő átadás bizonytalan volt, már engedélyt kaptunk a tanév későbbi kezdésére, de kb. 180 szülő a tantestület részvételével augusztus 24. után elvégezte az építőipari takarítást és az iskola egy részének berendezését.   Így tornaterem, udvar stb. nélkül el tudtuk foglalni az épület két szintjét. Ezzel a harmadik tanévtől a FEÁL nyomora megszűnt, csak az első és második osztályok maradtak az épületben.

A következő években be kellett vezetni a felső vált felsővel rendszert, az 5-7. és 6-8. osztályos bontásban. Lényegében a felső tagozatos nevelők két testületben dolgoztak, így folyamatosan tudták az osztályaikat tovább vinni, nem kellett a csoportokhoz új tanárokat beosztani. A tanárhiány is nagy volt. Jártuk a vidéki főiskolákat, pályázatra biztatni a végzősöket.

Az iskola létszáma tovább növekedett. A felszámolt Állami lakótelep iskolájának bontását késleltették, így az új iskola 3. osztályait ebben az épületben tudtuk elhelyezni három évig. 1980-ra megépült az akkori Úttörőház parkjában a Forfa épület, és az Állami lakótelep épületét fel lehetett adni.

A 70-es évek végére a tanuló létszám megközelítette az 1300 főt, a FEÁL-ban az 1-2., a Forfában a 3-4., a Darusban a felső tagozat magas osztálylétszámokkal elhelyezhető volt.

E rövid történeti áttekintés eddig csak az iskola elhelyezési nehézségeit, az akkori pedagógus hiány kínjait mutatta. Az iskola környezetének sajátos és magas elvárásai, a felszerelések beszerzésének nehézségei, a tantestület széttagoltsága és az a szándékunk, hogy jó iskolát csináljunk, innovációs készségeinket zsigerből mozgósította.

A Darus modell kiteljesedése a 4. tanévben az iskola fejlesztési tervének közös megfogalmazásával, „A mamut iskolák szervezési és irányítási rendszere” című tanulmány közzétételével vált ismertté és felhasználhatóvá a hasonló problémákkal küzdő iskolákban. (A kerületben nem lett elfogadott gyakorlat.)

A Darus irányítási rendszere

 

Az igazgató mellett 4 igazgatóhelyettesi jogkörrel rendelkező vezető dolgozott:

– Általános igazgatóhelyettes: szokványos feladatokon túl a tanügy, az irattár, az iskolai adminisztráció tartozott a feladatkörébe.

– Alsós igazgatóhelyettes: külön feladata a gazdasági ellenőrzés, mai értelmezésben a belső ellenőrzés.

– Szabadidős (napközis) igh.: a szabadidő szervezés, a klubok, tanfolyamok, felnőtt programok felelőse.

– Úttörőcsapat-vezető: feladata a diákönkormányzat, iskolán kívüli programok, táborok, túrák, iskolaszintű kirándulások szervezése.

Évfolyamvezetők: alsó tagozatban minden évfolyamon, a felső tagozatban a váltási csoportoknál, a csoporthoz tartozó nevelők tanévenkénti választása alapján kaptak megbízást. A hozzájuk tartozó testület tagjaival kapcsolatos helyettesítések, bemutatók, belső továbbképzések, a csoport nevelőinek egyéni problémáival való foglalkozás volt a főbb feladatuk. Munkájukról, a csoporttal kapcsolatos problémákról, a szükséges intézkedésekről heti rendszerességgel számoltak be az igazgatónak. A „kettős alárendeléssel” a választó nevelők elégedettségét és a vezető elismerését is meg kellett szerezni. Kiváló vezetővé váltak. A Darusból való távozásuk után intézményvezetők, igazgatóhelyettesek lettek. Anyagi elismerésük a teljesített túlmunkák (órák), külön jutalmak (prémiumok) formájában valósult meg. (Némelyikük az igazgatónál is többet keresett, amit nagyon meg is érdemelt.)

Osztályfőnökök: a Rendtartás szabályai szerinti kötelezettségekkel.

Munkaközösség vezetők: Alsóban és felsőben is minden tantárgynak volt választott vezetője. Feladatuk a tantárgyi módszertan, a tananyagok egymásra épülése, az iskolai mérések kidolgozása, szervezése, értékelése, a végzett tanulók középiskolai eredményeinek összevetése a saját értékelésünkkel.

Vezetői csoportok: Iskolavezetőség: Ig., igh-k, évfolyamvezetők, SZMK vezető (állandó meghívott) heti program szerint értékelték az iskolai tevékenységeket, és egyeztettek, határoztak az aktuális feladatokról.

Kibővített iskolavezetés: Az előzőkön kívül a szakmai munkaközösség- vezetők is részt vettek a kb. havonta tartott üléseken.

Az iskola szülői: A tanulók előző iskolai vezetőitől követelőző, mindennel elégedetlen KISZ-telepi szülőkről kaptunk rémhíreket. A testületben még sokan nem fogadták el az elvet, hogy hatékony, általános szülői támogatás nélkül nincs jó iskola. Ezért az SZMK szervezése, irányítása, tájékoztatása szigorúan igazgatói feladat volt.

Előzetes tájékozódás és szervezés szerint megválasztottuk az osztály szülői munkaközösségének, általában öttagú vezetőségét (elnök, helyettes, tájékoztatási, szervezési, gazdasági felelős). Az iskolai szülői szervezet vezetőinek nagy része nagyon komolyan vette a vállalt feladatot. El tudtuk érni, hogy a szülők nagy többsége támogatta az iskola tevékenységét, és túlzás nélkül állítható, hogy részt vettek az iskola védelmében is.

Iskolai SZMK vezetőség 5-7 fős tagjának feladata a folyamatos kapcsolattartás, az osztályok SZM vezetőinek összehívása, a munkát, ügyeletet, kisérést, oktatást vállaló szülők keresése, nyilvántartása volt. (Nagyobb akciókban száznál is több szülő vett részt. Pl. bútorszállítás, építőipari takarítás, tornaterem építés stb.)

A választmány formalizált működését az osztályok elnökeinek vagy képviselőinek kb. kéthavi összejövetele jelentette. Legtöbbször a központi téma a szülői értekezletek előkészítése, illetve a szülői értekezlet előadóinak felkészítése volt. Megbeszéltük az iskolával kapcsolatos aktuális észrevételeket, célokat, feladatokat. Az osztályok SZM vezetői hívták össze a szülői értekezletet, ahová meghívták az osztályfőnököt, illetve az érdekelt nevelőt. Az értekezlet vezetése, az előadók is szülők voltak. A megoldás előnye az indokolatlan kritikák, követelések leszerelésében, a családi nevelés zavarait produkáló szülőkkel is könnyebben tudtak „értekezni”.

 

A véglegesre alakult tanulói foglalkozási rend

 

Az ügyeletek: A fiatal szülők mindegyike dolgozott, a közlekedési nehézségek miatt a tanulók majdnem teljes létszáma (96%) egész napos ellátást igényelt. Az iskola ¾ 6-kor nyitott és este 6-kor zárta az ügyeletet. (Természetesen, ha a szülő nem érkezett meg, az őrzés tovább folytatódott.) A korai beérkezés különösen a kisgyermekeket viselte meg. Elaludtak a padon, néha tanóra közben is. Megszerveztük a reggeli kempingágyas gyermekaltatást.

Az ügyeletes nevelők a magasabb évfolyamokon 40-50 fő után léptek szolgálatba, a kiadott engedélyek alapján. Vasárnapi nyitva tartásra főleg testnevelők és egyedülálló fiatal nevelők kaptak beosztást. Osztály- kirándulásokra, túrákra két kísérő nevelő volt szükséges, a második nevelőt két szülő is „kiválthatta”.

Étkeztetés: A FEÁL 25, a Darus 80 férőhelyes ebédlőjében a felnőttekkel együtt ezer főnél jóval magasabb létszámot ellátni nem lehetett. Kénytelenek voltunk a tantermek egy részét étteremként is felhasználni. Tálaló kocsikat vásároltunk, melyeken a konyhai dolgozók az étkészleteket a termekbe vitték, az étkezési időre a csoport ügyeletes tanulói a mobil padokat átrendezték négyfős asztalokká, ízlésesen megterítettek, majd a tálaló kocsikon meghozott ételeket a tanulók és a váltás idején szolgálatban lévő két nevelő kiosztotta

Tanórák rendje: Az 1-3. osztályokban iskolaotthonos rendszerben tanultak. Lényege: a két nevelő a tantárgyak tanításán megosztozott, a tanórák délelőtt és délután is voltak. A tanulók fél kilenctől önálló munkával, a feladatok elkészítésével foglalkoztak. 9 órától két vagy három tanóra után az udvarra vagy sétálni mentek, a terepet az ügyeletesek vették át az étkezés előkészítésére. Az ebédet pihenő, séta követte, rossz időben a padokon, szőnyegen vagy a nagyon fáradtak a kiságyakon pihenhettek. A délutáni tanórák kettőtől fél négyig tartottak és a tanulási program fél órás önálló munkával fejeződött be.

A katasztrofális tanítóhiány miatt a negyedikeseket is tanárok tanították. A felsős osztályfőnökök negyedikben vették át az osztályaikat. Tanóráik nyolc órakor kezdődtek és a felső tagozatosokhoz hasonló szokványos órarenddel működtek. Törekedtünk, hogy viszonylag kevesebb tanár forduljon meg a negyedik osztályokban. Könnyítette a helyzetet, hogy néhány tanárunk tanító képesítéssel is rendelkezett.

Tanulási idők szervezése: Az iskolaotthonos csoportokban a tanulási időt az önálló foglalkozási idők jelentették a csoportvezető nevelőkkel. Akik nem tudták a feladataikat elvégezni, azok a szabadidős programok idején segítő felügyelet mellett pótolhatták.

A 4-8. osztályosok tanulási idejét differenciáltan, a tanulókkal való megegyezés szerint szerveztük. A legszabadabban az otthontanulók éltek. A szülőkkel, tanulókkal „szerződést” kötöttünk, hogy a tanuló a tanulási időt a lakásukon tölti. Abban az esetben, ha a tanulmányi eredmény romlott, vagy a szülőnek nem tetsző viselkedést tapasztaltunk, a szerződés érvényét veszítette. (Alig volt rá példa.) Más típusú volt az ellenőrzés nélkül tanulók 12-15 fős csoportjai. E kedvezményben azok a tanulók részesülhettek, akik a feladataikat képesek voltak önállóan elvégezni, és fegyelmük is megfelelő volt. Az ellenőrzött csoportokban a tanulási mulasztásokat elkövető, de önálló tanulásra képes tanulók kaptak besorolást. Itt folyamatos nevelői ügyelet volt, aki garantálta a nyugodt munkavégzést és a szükséges segítést. A szigorúan ellenőrzött csoportban a tanulást elhanyagoló, fegyelmezetlen tanulók az őket legszigorúbban korlátozni képes tanár felügyeletével készültek a következő napra. A segítségre szorulók csoportjaiban az önálló tanulásra nem képes tanulók kis csoportokban, folyamatos nevelői segítség mellett dolgoztak.

Ez a szervezés lehetővé tette, hogy az otthon és ellenőrzés nélkül tanulók csoportjaiban felszabaduló nevelőket a többi csoporthoz osszuk be, és a csoportok létszámát is csökkenteni tudtuk a hatékonyabb segítés, a tanulók jobb felkészülése érdekében.

   Klubfoglalkozások: A klubfoglalkozás szabadidős rendszerének alapjait az FPI napközis vezető felügyelői (Kereszty Zsuzsa csop.vez.) dolgozták ki, amit a sajátos igényeinkre adaptáltuk. A program lényegét kiterjesztettük az iskolaotthonos csoportokra is. Anyagi eszközeink akkor is mérsékeltek voltak, nem tudtunk minden termet a hatásos szabadidő eltöltéséhez szükséges eszközökkel felszerelni. A foglalkozási termeket (tantermek) speciális eszközökkel láttuk el. (Kézimunka, barkácsolás, egyszerű zeneszerszámok, könyvek, logikai eszközök, játékok stb.)

A tanulási idő befejezése után a gyermekek a színekkel jelzett termekbe mehettek, saját napi választásuk alapján, ahol a foglalkozásra felkészült, „specializálódott” tanítók fogadták őket. A szeretek sportolni, kézimunkázni, olvasni, barkácsolni, énekelni, társasjátékozni, szeretem a matematikát stb. csoportokba váltak szét az osztályok. A FEÁL-ban 10 nevelő volt szolgálatban, tehát ennyiféle választási lehetőség volt. A nevelők is a kedvencebb, jobban begyakorlott foglalkozásaikat művelték, kedvelték e szervezési formát. A külön éneket tanuló nevelő vitte a „szeretem az éneket” csoportot, a fiatal sportkedvelő tanítók az udvaron, a sportpályán, a tornateremben, az aulában szerveztek foglalkozásokat, a könyvtárban heverőszőnyeg, néhány fotel is várta az olvasni szeretőket, a matematika főleg kvíz versenyszerű játékok sokaságát jelentette. Tanúja voltam a FEÁL-ban, hogy az öt órakor az ablakhoz érkező szülőknek integettek, mert nem kívántak még hazamenni. A gyermekek a választási lehetőségnek, a kedveltebb foglalkozásnak és a csoportban több korosztályú gyermek jelenlétének is általában örültek.

A felső tagozaton (4-8. osztályok) a választás lehetősége még bővebb volt. Több napközis csoporthoz tartozó nevelők, néhány szülő és a Honvéd SC szakedzői (sportiskola) is színesíthették a kínálatot. Egy héten 37 féle programból lehetett választani fél négy után. Egy felügyelt tanulószobát is működtettünk a különórára járó gyermekeknek, vagy akik más elfoglaltságuk miatt a tanulási időben nem tudtak felkészülni a következő napra.

A klubok széles választási lehetőséget kínáltak. (4-5 sportcsoport, rajz, mozaik, pingáló, fafaragó, kamarakórusok, irodalmi színpad, néptánc, idegen nyelv, világjárók, barkács, szabás-varrás, könyvtár, kémia, játékterem stb.)  A nagyobb létszámú csoportok korosztályi bontásban működtek.

A klub indulásakor hozott tanulói döntés nem volt kötelező. A tanuló bármikor választhatott másik foglalkozást. Ezzel a megengedéssel azt akartuk elérni, hogy a foglalkozások olyan minőségűek legyenek, ahol a gyermekek tartósan jól érzik magukat. Ennek a szellemnek megvalósulását jól példázza az alábbi két e-mailból kiemelt részlet:

”Sok szeretettel gondolok Magára és a hajdani, általános iskolámra. Éppen a múlt héten tartottunk a régi osztálytársakkal 30 év után osztálytalálkozót, 22-en voltunk ott és mindannyian nosztalgiázva emlegettük a régi tanárokat és az iskolát. Szerencsésebbek voltunk, mint a mostani gyerekek, mert érezhetően figyeltek ránk a tanáraink és a szabadidő értelmes eltöltése is gondosan meg volt szervezve…”.(Bányai A.)

.”Soha el nem múló szeretettel gondolok vissza gyerekkorom azon szakaszára, amikor a Darus utcai Ált. Iskola tanulója lehettem! A legszebb időszak volt, amikor nemcsak az iskolába volt öröm járni, hanem a délutáni foglalkozásokra is. Emlékszem, hihetetlen hogy mennyi klubfoglalkozásra jártunk egyszerre (én pld. irodalmi színpad, néptánc, spanyol tanfolyam). Olyan közösséget teremtett a tanárok, szülők és gyermekek között, amilyet a mai világban már nem találni. Szeretném elmondani, hogy nemcsak a szülők, de a gyerekek is – beleértve jómagamat is – rajongtunk szeretett …. Örülök, hogy mindezt a szépet most ezúton megköszönhetem!!!!….”(Ványik M.)

A klubokhoz kapcsolódhattak a régi tanítványok, a lakótelepen élő középiskolás tanulók is. Gyakran a klubot vezető tanároknak is segítséget adtak a programok lebonyolításában, sokan ifivezetőként is dolgoztak az iskolában. A foglalkozásokat az általános iskolásoknak legkésőbb hat órakor be kellett fejezni. Ezután a szülői klubok, csoportok programjai kezdődtek, kilenc óráig. Persze, néha a határok elmosódtak. Pl. a fafaragók három generációja (Fresch család) is dolgozott együtt a teljes időben.

   Szülők foglalkozásai: A lakótelepről visszautazni fővárosi kulturális programokra lehetetlen vállalkozás volt a munkanapokon. Elemi igény volt, hogy a fiatal szülők valamilyen közösségi életet teremthessenek. Erre az iskola volt az egyetlen lehetséges helyszín. A szülőkkel kiépített jó kapcsolat rövidesen a sportcsoportok (kosár-, kézilabda) megalakulását hozta. A csoportok óránkénti váltásban foglalhatták el a tornatermet, a bentlakó testnevelő tanár „távfelügyeletével”. Rövidesen a művészeti klubokhoz is csatlakoztak, alakítottak önálló csoportokat (rajz, zenekedvelők, trabantosok, varrótanfolyam, világjárók, barkácsolók stb.) A csoportok Rózsa Művelődési Ház tanfolyamai, klubjai voltak, tagsági díjat is a Rózsának fizettek, hiszen az iskolának ilyen pénzbeszedési joga nem volt.

A fenti leírás csontvázként tartalmazza a Darus modell lényegét. Nem fér bele az a sok vita, érvelés, amíg elfogadásra kerültek a rendszer elemei, tartalmainak kidolgozása és mérhetetlen mennyiségű munka a megvalósításában. Kollégáim nagy többsége egész nap bent volt az iskolában, „osztott” műszakban is lelkesen, elkötelezetten dolgoztak. Igazgatóként hálás vagyok nekik, kitüntetéseim többségét nekik köszönhetem. Köszönetet mondok minden vezetőtársamnak, és mintegy száz, a Darus ügyet szolgáló nevelőnek. Köszönöm azt is, hogy évtizedek múlva is a rengeteg örömteli munkára, a jó hangulatra, a közös sikerekre emlékeznek a más iskolákban dolgozó kollégáim is.

A fenti emlékek nagyon tömör szövegei mögött nem látszanak a napi konfliktusok, nézetkülönbségek, örömök és sikerek. Néhány történet, sztori részletesebb leírásával az akkori viszonyok jobban szemléltethetők.

Igazgatói kinevezésem…

 

1970-ben felajánlották, hogy legyek a Kond Iskola igazgatója. Bár elvégeztem néhány vezetőképző tanfolyamot, mégsem éreztem magam alkalmasnak a tisztségre. Rábeszélésre meglátogattam az iskolát, találkoztam az iskola szolgálati lakásában élő, 30 évi szolgálat után nyugdíjba ment, nagytekintélyű igazgatójával. Beláttam, hogy én ott sohasem lehetek igazgató, még ha akarnám is. Az Oktatási osztályon az elutasítás indokai között kiejtettem, hogy a „barakk” iskolát elvállalom. (Akkor terjedt el a hír, hogy a KISZ lakótelepen épül egy barakk iskola.)

A következő év tavaszán hívattak, hogy építeni kezdik a barakk iskolát, de egy különleges olasz könnyűszerkezetes épület lesz, kövessem és tanuljam az épületet, mert szeptemberben indítanom kell. Kérték, hogy rendeljem meg a bútorokat, kaptam egy 500 ezer forintos csekkfüzetet a teljes felszerelés költségeire. Státuszom továbbra is a Kassa iskola igazgatóhelyettese volt, munka alól felmentve. Kinevezéseket adtam pályázó nevelőknek. Ebben az évben kapták meg az igazgatók a személyzeti jogokat. Kassás tanítványaimmal szereltem a táblákat, varrtam a függönyöket

Előkészítettük a tanévet, a tanévnyitó ünnepélyen bemutattak az épülő iskola igazgatójának, de folyósították az igazgatói fizetésemet.  A tanév második felében jelentkeztem a művelődési osztályon, hogy meg kell rendelni a következő évre a tanulópadokat, székeket, mert száz fővel növekedik a létszámunk. Nincs pénz, utasítottak el. A kérésemet még két alkalommal megismételtem. (Fontosnak tartottam, mert Csepelen átadtak egy nagy iskolát, és nem tudták leültetni a gyermekeket, a tantermekben csak dobogó volt iskolakezdéskor. Nagy botrány volt, amit el akartam kerülni.)

Kiszivárgott, hogy a Darus épület felszereléséhez megérkezett a pénz. Ismét jelentkeztem.  Elmagyarázták, hogy ennek a pénznek semmi köze a FEÁL-hoz. Természetesen néhány illetlen mondattal reagáltam az ügyre. Közben megtudtam, hogy az Iskolabútor Gyár teljes kapacitása lekötött, csak a következő évben tud szállítani. Ismét reklamáltam a feletteseimnél az ügyben. Behívattak és nagy körítéssel utasítottak, hogy ne foglalkozzam a Darus ügyeivel. Mondtam, hogy nem a Darus ügyével, hanem a beiratkozott gyermekek elhelyezésével foglalkozom. Az idő sürgetett, ismételt követelődző jelentkezésem után az osztályvezető úr közölte velem, hogy azért hagyjam a Darus ügyeit, mert nem én leszek az igazgatója. Az új igazgató nem veszi át a használt bútorokat. Kiakadtam, a hülyék, bolondok csak enyhe kifejezés volt (a további szöveg nem tűr nyomdafestéket). Kiabáltam, hogy ha a használt gyermekeket átveszi, akkor az általuk használt tanulóasztalokat és székeket is.

Néhány nap múlva a Pártbizottságra hívattak, elmarasztaltak a tiszteletlen viselkedésem és durva szövegemért, majd megismételték, hogy nem én leszek a Darus igazgatója. A válaszom higgadtabb volt. „Akkor hívassatok, ha értelmes mondanivalótok lesz az ügyben” – mondattal felálltam, és otthagytam őket. Sz. B. még a folyosón is kiabált utánam. (A padokhoz úgy jutottam, hogy az Iskolabútor Gyár igazgatójának meglátogatásánál észrevettem, hogy a gyárudvaron egy nyitott raktárban, a gyártás folyamán sérült tanulóasztalok voltak. Az igazgató a gondomat megismerve egy kommunista szombatot szerveztetett, megjavították őket, és leértékelt áron megkaptam. A Gondnokság a benyújtott számlát szó nélkül kifizette.) A második tanévben az aulában szekrényekkel elhatárolt térben, a tanteremnek berendezett tanáriban, könyvtárban tudtuk leültetni az érkező tanulókat. Szörnyű állapotok voltak.

Tavasszal a Darus építése felgyorsult. Egy áprilisi szombaton megállt egy pótkocsis teherautó a FEÁL előtt, kihívattak, hogy az iskolának szekrényeket hoztak. Magyaráztam nekik, hogy hova kell vinniük, de közölték, hogy onnan jöttek, a kapu zárva, és ott egy lélek sincs. Kértem őket, hogy várjanak, telefonálok. Szombat egy óra, a Tanácson, Gondnokságon az Építő Vállalatnál fel sem vették a telefonokat. Mire kimentem, a szekrényeket a járdára és a kapubejáróba rakták le a munkások. Ők már tovább nem viszik, csináljak, amit akarok. Az ötven kétajtós szekrény ott állt az utcán. Az iskolába be sem fért volna az a töménytelen bútor.

Hazaküldtem az összes gyermeket, elmondtam, megmutattam, hogy mi történt és kérem az apákat, hogy jöjjenek segíteni. Jöttek nagyon sokan, három fordulóval át is vittük őket.  A lelakatolt kerítéskaput és a tornaterem udvari ajtaját a kocsim szerelővasával felszakítottam, és a szekrényeket az alapbetonozott tornaterembe beraktuk. Hétfőn a rendőrség keresett a „betörés” miatt, de az ügyet megismerve nem foglalkoztak velem tovább. Ám feletteseim figyelmeztetése megérkezett, újra beavatkoztam a Darus ügyeibe.

Augusztus 20-a körül kaptam egy üzenetet, hogy két héttel később kezdhetjük a tanévet, mert a Darus nem készül el, az átadás meghiúsult. augusztus 25-én lesz az újabb átadási kísérlet, vegyek azon részt. Az építők a késést a tornaterem elfoglalásával akarták az átadási jegyzőkönyvben indokolni.  Szerencsém volt, mert az átadáson megjelent az akkori építésügyi miniszter, akinek a felháborodása megmentett a vádtól.

A tárgyalás vége az lett, hogy tornaterem, udvar, sportpálya és kémia szaktanterem nélkül átvesszük az épületet, az építőipari takarítást és a termek berendezését a Szülői Munkaközösség adott összegű térítés fejében elvégzi. A következő napok estéin és a hétvégén kereken 180 szülő dolgozott a sitt udvarra hordásában, a termek, ablakok takarításában, a termek berendezésében.  Szeptember 1-re két szint fogadóképes volt a Darusban.

A tanévnyitó ünnepélyt a FEÁL udvarán tartottuk meg. Másodikán az 1-2. osztályok kivételével a Darusban kezdtük a tanítást. Én rohangáltam a FEÁL-ban lévő irodám és a Darus között. Három hét múlva berendeztük a Darus igazgatói irodáját, ahová átköltöztem.

Mivel a feletteseim nem foglalkoztak a korábbi „fenyegetéssel” az igazgatóságom ügyében, én sem forszíroztam. Az ötödik tanév végén új pályázati eljárás indult. Egyszer megjelent az általános felügyelő és kérte, hogy adjam oda az igazgatói kinevezési okmányomat, mert az osztályon nem találják. Elmondtam, hogy ne keressék, mert nekem olyan nincs, sohasem kaptam.

Rövidesen kis időkülönbséggel két igazgatói kinevezési okiratot kaptam. Egyet visszadátumozva az előző öt évre és egyet a következő öt évre. Így lettem hivatalosan is a Darus Utcai Általános Iskola alapító igazgatója.

Tanítóképzés az iskolában

A meghirdetett pályázatokra jelentkező tanító alig akadt. Végigjártam a környék gimnáziumait, kerestem olyan végzősöket, akik a pedagógus pályára készültek, de a felvételi első fordulója sikertelen volt. Jelentkező volt bőven, mert a felvételik kemények voltak. Az alkalmazás feltétele volt, hogy két éven belül felvételt kell nyerni a Tanítóképző Főiskola esti vagy levelező tagozatára, egész napos a szolgálat, részt kell venni az iskolai továbbképzési programján. A képzett, eredményes tanítók nyújtott „műszakban” dolgoztak. A délutános képesítés nélküliek egy képzett nevelő bemutatásával megnézték, megbeszélték az általuk ellátandó délutáni programot, órákat. Az ellenkező váltás délután vett részt a következő nap előkészítésén. A képzett tanítók rendszeresen látogatták, segítették a „képnélkülieket”. Akkor lehetőségem volt a programot irányító, végző nevelők túlmunkáját megfizetni. A program sikeres volt, a szülők sem tudták, hogy képesítés nélküliek ilyen nagy számban dolgoztak az iskolában, a felügyelet is elégedett volt. Az akkori képesítés nélküliek többsége ma is elismert nevelője a kerületnek.

 

Befogadás fegyelmivel

 

Főnököm felhívott május végén, hogy egy régi „prepás” osztálytársa látogatta meg, aki segítséget kér végzős, énekszakos leánya elhelyezésére.  Volt hét üres állásom, tehát nem volt nehéz teljesíteni az osztályvezetőm kérését. A végzős tanárnő férjével jelent meg a felvételin. Az első gondolatom az volt, hogy a kollegina terhes, az állás a gyes igénybevétele miatt szükséges. Természetesen ezzel kapcsolatban nem tettem fel kérdéseket. A tanárnő nevét a tantárgyfelosztáson státusban, óraszám nélkül, a lajstrom végén szerepeltettem.

Augusztus végén az énekórákat felosztottuk az énektanárok között. Meglepetésemre a jelentkezési határidő utolsó napján a tanárnő csinosan, kipihenten megjelent, dolgozni kívánt. Hívattam a munkaközösség vezetőt, hogy új órafelosztást készítsenek. Kértem, hogy a kezdő tanár az alacsonyabb korosztályokban tanítson, ne kapjon 8. osztályt. A munkaközösség vezető bemutatta az órafelosztást, az új kolléga a legkomiszabb, tiszta fiú sportosztályba is beosztást kapott. Korholásomra a kolléga az „ő kérte” indoklással védekezett.

A tanév elindult, az énekórákon, énekkaron szokásos fegyelmi problémákról nem volt semmilyen információ. Október közepén kértem az egyik helyettesemet, hogy nézzen tanórákat a kolleginánál. A látogatás tapasztalatairól magas elismeréssel szólt. Gondoltam, a csinos, kedves tanárnő befolyásolta férfi helyettesem ítélőképességét. Két hét múlva a kákán is csomót találó helyettesemet küldtem óralátogatásra. „Főnök, ő érti a szakmáját” összegezéssel értékelt. Rövidesen magam is meglátogattam a 8. osztályban az énekórát. A kamasz nagyfiúk egyénileg is énekeltek, példás fegyelem mellett dolgoztak, a tanárnő gyönyörű tiszta bemutató éneklését áhítattal hallgatták a tanulók. Megközelítőleg sem láttam ilyen szervezett énekórát az eddigi gyakorlatomban. A látogatások összegezéseként fizetésemelésben részesítettem, amit a nevelőtestületben bejelentettem.

A kolléganő átvette az iskola 120 fős nagy énekkarának vezetését is. A második emeleti zsibongóban a próbahelyre indulva megkérdeztem az előzetes tapasztalatokból okulva, hogy „hány pandúr tanárt küldjek segítségül?” Ne szégyenítsem meg, volt a válasza. A hátsó lépcsőn felmentem az emeletre, és örömmel láttam, hogy a dobogóra állva a nagy létszámú énekkar fegyelmezetten követi az utasításait. Februárban mindhárom énekkarával első helyezést ért el a kerületben. Természetesen a siker újabb fizetésemelést jelentett.

A fizetésemeléses elismerés nem volt egyedi az iskolában, de a kezdő tanárnál soknak találták a nevelőtestületben. Indultak a különböző rosszindulatú (protekciós, a főnök kedvence, kedvese stb.) megjegyzések, amelyek kedvét szegték a kolleginának. Áprilisban a kamarakórus újabb sikere elismeréseként a csoport egynapos autóbusz kirándulást kapott az iskolától. Az indulás reggelén a Budán lakó tanárnő elkésett, telefonon kérte a kísérő szülőt, hogy induljon el a busz, az Örs vezér téren majd találkoznak. Felszálláskor észrevette, hogy az ötödikes kislány, akit fegyelmezetlensége miatt a kirándulásról eltiltott, a buszon ül. A gyermeket leszállította a buszról, és hazaküldte.

Tíz órakor már zengett az iskola a jogos szülői felháborodástól, bejelentéstől. A gyermek talpraesett volt, szerencsésen hazaérkezett, nem lett semmi baja. Másnap a tanárnő ellen fegyelmi határozatot hoztam, a tanuló biztonságának veszélyeztetése miatt. (Lett volna más lehetőség határozatának végrehajtására: pl. a kísérő felnőttel küldi haza, a busszal hazahozza stb.) A fegyelmi határozatot (szigorú megrovás, minden további kedvezmény, jutalom megvonása) a rendkívüli testületi értekezleten ismertettem. Szándékom a gyermekek biztonsága mindenek felett elvének megerősítése is volt.

A testület a fegyelmi határozaton felháborodott, a szülői bejelentés túlzott értékelését és főleg a tanárnő korábbi érdemeit sorolták, kiemelkedő munkáját emlegették. Az akció után a kollegina testületi elismertsége, tekintélye megnőtt, befogadása teljessé vált. (Négy hónap múlva a fegyelmijét töröltem.)

Kicsiny siker a bürokrácia ellen…

Az iskola majdnem minden tanulójának napközis ellátást igényeltek a szülők. A fiatal szülők mindegyike dolgozott, a közlekedési nehézségek miatt korán kellett elutazni a lakótelepről, és későn is érkeztek vissza. Így a tanítás előtti és utáni ügyeletre is óriási volt az igény.

Az ügyeleti engedélyezés nagyon bonyolult volt. Szülői kérelem kellett, mindkét szülő munkahelyének igazolása a munkaidő kezdési-befejezési időpontjáról és az utazási időről. Nyilvántartó füzet a kérelmekről, engedélyekről. Az igazgatói határozatok elkészítése és kiadása.

A nagy létszám a pénzügyi ellenőrzés fegyelmét is felkeltette. Létszám és dokumentáció ellenőrzést kaptunk. A létszám rendben volt, de az adminisztráció nagyon hiányos, csak a szülői kérelmeket és a nyilvántartást tartalmazta. Eljárás indításával zárták az ellenőrzést.

Összehívtam az Iskolai SZM vezetőségét, tájékoztattam őket az elmarasztalásról és kértem, hogy segítsenek a szülőkkel megértetni a munkahelyi igazolások beszerzésének fontosságát. Egyetértettünk az elvben: ha a szülő ok nélkül ügyeletre küldi a gyermekét, akkor jobb, ha velünk van. A tanácskozás végén megállapodtuk egy „D” napi akcióban.

Kiadtam az igazgatói határozatokat azon kevés gyermeknek, akiknek minden igazolása rendben volt. Tájékoztattuk a tanulókat, szülőket, hogy csak az veheti igénybe az ügyeletet, akinek az engedélye rendben van. Következő hétfőn lezártuk a bejáratokat, belépni csak az engedéllyel lehetett. Szemerkélt az eső, a Darus előtt hét órakor mintegy kétszáz gyermek és sok szülő is várakozott és elégedetlenkedett az eljárás miatt. Az SZM vezetők felkérésre a Magyar Rádió egy ismerős riportere készítette az interjúkat a szülőkkel, a megbeszéltek szerint a felesleges adminisztráció miatt.

A riport már a nyolcórás híradás után elhangzott a Kossuth Rádióban. Délben már megérkezett a Fővárosi Tanács Művelődési Főosztály vezetőjének szóbeli utasítása, ami azt tartalmazta, hogy elegendő a szülői kérelem és nyilvántartás az ügyelet igénybevételére.

 

Pedagógusszállás az iskolában

A felső tagozat létszámának emelkedésével a tanárhiány is jelentős volt az iskolában. A pályázataink rendre eredménytelenek voltak. Felkerestük a vidéki tanárképző főiskolákat és a toboroztuk a hiányszakos tanárokat végzősök között. A budapesti albérletek árai a kezdő pedagógus bérből megfizethetetlenek voltak. Egyetlen lehetőségünk volt, hogy az iskola adjon szállást.

Kiköltöztem az igazgatói irodából egy szertárba, az orvosi rendelőt és a testnevelők pihenőszobáját kiüríttettem. Az iskolaorvos úgy is az iskolával szemben lévő rendelőjében fogadta a gyermekeket, a testnevelőknek meg volt egy kis tanári szobájuk. A felszabadult termeket berendeztük 8 fő szükségszállásává. Minden szobában volt mosdó, az öltözőkben zuhanyozó is. A szabályok: kötelező teljes étkezési befizetés, hét óra után teljes öltözékben mozoghatnak az iskolában, vendéget nem fogadhatnak és fizetésük felét a saját takarékkönyvükbe kellett befizetni, mert semmilyen térítési díjat nem kértem. Azt reméltem, hogy egy kis szövetkezeti garzon lakás befizetésére össze tudnak gyűjteni.

A bentlakás kis zökkenőkkel, de lényegében probléma nélkül zajlott két évig. Egy éjszaka csengett a lakástelefonom, a bentlakó gondnok hívott, hogy rendőrségi intézkedés van. A történet lényege: egy bentlakó tanárnő valamilyen szórakozóhelyen volt, ahol ráakaszkodott egy ittas fiatal csoport, „hazakísérték”, és mindenáron be akartak jutni az iskolába. Dörömböltek az ajtón, betörtek egy ablaküveget. A gondnok felhívta a rendőrséget, a járőr a fiatalokat igazoltatta, jegyzőkönyvet vett fel. A kolléganőnek nem szerepelt a személyi igazolványában az iskolai lakcím. (Jogcím nélküli.) A Kapitányság az ügyről tájékoztatta a tanácselnököt, kirobbant a botrány. A ténymegállapítás után az elnök elrendelte a fegyelmit ellenem.

A fegyelmi tárgyalások több fordulóban zajlottak. Lassan elfogadták a védekezésemet, hogy a kisebb szabálytalanság volt az iskolai szállás biztosítása, mintha a felső tagozatban is képesítés nélküliek alkalmazására kényszerültem volna. A tárgyalások megbeszéléssé szelídültek, és a megoldás keresés irányába alakultak. Az eredmény a végén várakozáson felüli volt, hiszen rövidesen a kerületben pedagógusszállót alapítottak, ahova az iskolában lakók is átköltözhettek. Létrejött a Budapesti Pedagógus Szálló is.

Nem állítom, hogy a Darus Iskola körül alakult probléma volt a kiváltó ok a pedagógusszállók létrejöttében, de az ügyben a Fővárosi Tanács Művelődési Főosztályán is meghallgattak. Mindenesetre a fegyelmi eljárás nem zárult elmarasztalással, a tanév végi pedagógus napon, a kerületi ünnepségen az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést kaptam.

E néhány történet mutatja, hogy a közoktatás gondjai a hatvanas-hetvenes években mérhetetlenek voltak. Előny volt a maival szemben, hogy az iskolák, pedagógusok társadalmi, szülői elismertsége, elfogadottsága minőségileg jobb volt, bár ez anyagiakban akkor se mutatkozott meg. Érzésem az, a hogy körülöttük gyakran csak formalitásokban megjelenő és verbális elismerés is segített abban, hogy stabilabb szakmai hittel és hivatástudattal végeztük a munkánkat.