Hadi István a Tolna megyei Pálfán született 1887. január 17-én. Szülei földművesek voltak.[1] Fiatalon jött szerencsét próbálni Budapestre, kezdetben napszámosként dolgozott. 1910. április 24-én vette feleségül Bittera Rózát,[2] akitől ekkor már két gyermeke született, 1907-ben István, 1909-ben pedig László.[3] A házassággal törvényesíttették a gyerekeket, megkapták apjuk nevét. Bittera Róza Júlia 1889. szeptember 23-án született Budapesten, a Ferencvárosban. Apja asztalos volt.[4] Feltehetőleg apja korai halála miatt tanulmányait nem fejezhette be, így az írástudatlan lány gyári munkásként biztosította megélhetését. Kőbányán, a Kolozsvár utcában talált lakást.

Hadi később állandó állást kapott, gyári munkás lett, ezért házasságkötésük után nem sokkal a mai Pestszentimrére, akkori nevén Soroksárpéterire költöztek, a Petőfi (ma Címer) utca 146-ban laktak. Talán úgy érezhették, hogy révbe értek és boldog jövő elé nézhettek volna, azonban a XX. század második évtizedének első öt éve mind tragédiát hordozott a család számára. 1912. áprilisában született Sándor nevű gyermekük csupán három napot élt.[5] Az egy évvel később, 1913. március 12-én világra jött Ferenc nevű fiuknak is csak négy nap jutott az életből.[6] 1914. június 28-én Szarajevóban meggyilkolták a trónörökös Ferenc Ferdinándot. Ő ugyan nem tartozott a Hadi család rokonságába, de halála mégis végzetes lett a fiatal pár életére nézve. A merénylet következtében ugyanis egy hónapra rá kitört az első világháború.

A 69-es gyalogezred 1914-ben

Hadi Istvánt is bevonultatták póttartalékosként. Mivel Tolna északi részén, Fejér megye határán született, ezért a székesfehérvári császári és királyi 69. gyalogezredbe került. Az ezred katonáinak az 1914. július 26-i mozgósításkor Székesfehérvárra kellett bevonulniuk, majd augusztus 2-ig Horvátországba szállították őket. Az első ütközetüket Sabaćnál vívták augusztus 18-án. Szeptember 1-jén az oroszok galíciai előrenyomulása miatt a 69. gyalogezredet is északra vezényelték. Szeptember-október folyamán részvettek a második lembergi csatában és az azt követő visszavonulásban. Az oroszok már mélyen bent jártak az Osztrák–Magyar Monarchia területén, ezért 1914. november 11-én az ezred elhagyta Siankit és Kreutzbergbe utazott, hogy Neu Sandec térségében adjon támogatást a Limanova városáért harcoló főerőknek.[7]

„József Ferdinánd fhg hadseregének jobb szárnya mintegy 1 ½ hadtest – a 3. orosz hadsereg balszárnyát megtámadta. Ezt a támadást kelet felé – Neu Sandec irányában – 2 lovashadosztályunk fedezte, melyeknek önfeláldozó és veszteségtejles harcokban sikerült az ellenünk támadó orosz túlerőt feltartóztatni. A csata egész december hó 12-ig nagy hevességgel dúlt, súlyos véres veszteségeket okozva mindkét félnek.”[8]

December 4-étől az ezred feladata „támadás által megakadályozni, hogy délről a Noworadomsk–Piotrókow-i vasútvonal mentén előnyomuló ellenség a német 9. hadsereg Lodz-nál kifejlődött harcában beavatkozhasson.” […]

December 5-én „még hajnali szürkület előtt érkezett be a I. és a II. zászlóalj Bernatow-on keresztül Janów déli kijáratához és ott, parancs szerint, védelmi állást foglalt. Az ezred jobb szárnya, Augusztynow keleti kijáratánál, csatlakozott a lovas-hadosztály bal-szárnyához, bal-szárnya pedig a Janow-tól Bernatow-ra vezető karban nem tartott kocsiútnál lévő szélmalmoknál csatlakozott a 44. gy. ezred jobb-szárnyához.”

„December hó 5-én és 6-án a […] helyzet lényegében nem változott. […] Az ebben az állásban állandóan dúló harcok az ezredben, mint „Harcok a szélmalmoknál” ismeretesek. A helyzet nem volt rózsásnak mondható. A sokszoros túlerőben lévő ellenség mindent elkövetett, hogy hadosztályunk védelmi vonalát, mely Janow-tól keletre derékszögben tört meg, áttörje. Az állandó tüzérségi tűz a csak sekélyen kiépített fedezékekben (nagyrész lövészlyukak vagy sekélyes árkok) állandó súlyos veszteségeket okozott az amúgy is erősen megtépázott ezrednek. A századok állománya átlagban a száz főt sem érte el. Az ellenséges gyalogság éjjel nappal, hol nagyobb kötelékkel, hol ismét kisebb osztagokkal, rajtaütésszerűen támadott. Az ezred teljesítőképességének határán állott. […] A feltűnő jó célpontot nyújtó szélmalmok, melyek közvetlen közelében állásunk futott, az ellenség tüzérségének a belövésére kitűnő támpontot nyújtottak.”[9]

A limanovai csata legnagyobb hősei az ekkor még a közelharchoz nem megfelelő fegyverzettel, terepen való rejtőzködésre alkalmatlan, feltűnő kék mentében és vörös nadrágban harcoló huszárok voltak, akik 1914. december 11-én négyszer verték vissza az oroszok támadását.

A Neu Sandec felől megérkező Szurmay-hadtest végül meghátrálásra kényszerítette az ellenséget. Ezzel a győzelemmel megállították a Galícia szinte teljes területét elfoglaló orosz haderőt, és májusban sikerült majdnem az egész tartományt visszafoglalni. 1922-ben december 11-ét emléknappá nyilvánították, melyet az iskolákban minden évben megünnepeltek. A limanovai csatában 3400 orosz és 1200 osztrák–magyar katona halt meg,[10] köztük Hadi István, aki 1914. december 6-án esett el az Augustynów melletti csatatéren.[11]

Hadi István családja

Özvegy Hadi Istvánné nehéz helyzetbe került. Előbb a háború elszakította a kenyérkeresőt a családtól, majd végleg egyedül maradt két gyermekével. Maga mellé vette ezért négy évvel idősebb hajadon nővérét, Erzsébetet, és ketten gondoskodtak a gyermekekről. Valószínűleg ismét munkát is vállalt valamelyik környékbeli gyárban, hogy meg tudjanak élni.

1915. november 30-án történt az a sajnálatos eset, hogy az elégetlen széngáz a lakásban megrekedt, ezzel a település egyik legsúlyosabb tragédiáját okozva. Ugyanis ezen a reggelen négy ember életét követelte a visszaáramló szénmonoxid. A 26 éves özvegy Hadiné és két gyermeke (a 8 éves István és a 6 éves László) mellett meghalt a 29 éves nővér, Bittera Erzsébet is.[12] Így fordult egy szépreményű család története 100 évvel ezelőtt tragédiába Soroksárpéterin.

Hadi István halálát csak eleste után több mint egy évvel, 1915. december 15-én jegyezték be Pálfán, ekkor már hozzátartozói sem éltek.[13] Mivel nem volt, aki emlékezzen rá, így neve sem Pestszentimrén, sem Pálfán nem szerepel a hősi emlékművön.

[1] Pálfai reformárus születési anyakönyv, 3./1887. (familysearch.org)

[2] Budapest X. kerületi házassági anyakönyv, 86./1910. (familysearch.org)

[3] Budapest X. kerületi születési anyakönyv, 1216./1909. (familysearch.org)

[4] Ferencvárosi római katolikus születési anyakönyv, 2296./1889. (familysearch.org)

[5] Soroksár II. (Soroksárpéteri) halotti anyakönyv, 111/II.-1912. (familysearch.org)

[6] Soroksár II. (Soroksárpéteri) születési anyakönyv, 16/II.-1913 és halotti anyakönyv 14/II.-1913. (familysearch.org)

[7] Polgár Balázs: A limanovai csata. In.: Rubicon 2015/1. 23. o.

[8] A volt csász. és kir. 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története (1910-18) és világháborús emlékalbuma. Szerk.: Crettier Ferenc. Cegléd, 1937. 103. o.

Paul von Hindenburg (1847-1934) 1914 augusztusában a tannenbergi és mazuri csatában legyőzte az 1. és 2. orosz hadsereget, ezért elismerésül I. Ferenc József 1914. november 30-án kinevezte a 69-es gyalogezred tulajdonosává. Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000. 289. o. (662. szócikk)

[9] A volt csász. és kir. 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története (1910-18) és világháborús emlékalbuma. Szerk.: Crettier Ferenc. Cegléd, 1937. 114–117. o.

[10] Polgár Balázs: A limanovai csata. In.: Rubicon 2015/1. 23–25. o.

[11] Verlustliste Nr. 369. 2/2 1916. Wien, 16. o. Az emlékkönyvben tévesen Hadi Jánosként szerepel, de a születési és elhalálozási adatai helyesek. A volt csász. és kir. 69. „Hindenburg” vezértábornagy nevét viselő gyalogezred története (1910-18) és világháborús emlékalbuma. Szerk.: Crettier Ferenc. Cegléd, 1937. 349. o.

[12] Soroksár II. (Soroksárpéteri) halotti anyakönyv, 68/II.-1915, 69/II-1915, 70/II.-1915, 71/II-1915. (familysearch.org)

[13] Pálfai halotti anyakönyv, 44/1915. (familysearch.org)